SZÉPLÁTÓ A KÓRHÁZBAN

-

Vidilinszky Sepsi Zalán rendező, Kórházi dolce vita című alkotásával egyedüli indulóként elnyerte a Széplátók dokumentumfilm fesztivál fődíját. Ebből az alkalomból kérdeztük a legendás művész-tanárt, a Kézműves Színházcsinálók Szövetségének elnökét.

- Kedves Zalán, először is engedje meg, hogy gratuláljak a Széplátók fesztivál fődíjához. A legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv, a legjobb díszlet, a legjobb operatőri munka, a legjobb filmzene, és a legjobb férfi főszereplőnek járó díj is az öné lett. Kérem, meséljen a film megszületésének körülményeiről!

- Örömmel teszek eleget e kérésnek, hiszen oly régóta vágytam arra, hogy végre művészi tehetségem mozgóképes tudástárát alkalmazva örökíthessem meg a lenyűgöző és bámulatos kórházi világ mindennapjait.

- Hogyan született meg a film alapötlete?

- Sokat olvasok, főként határon túli magyar orgánumokat, és azt vettem észre, hogy más országokban felütötte fejét egy makacs betegség, nem nevezném járványnak, leginkább talán a náthához hasonlítanám. Szerencsére nálunk ez nem fordul elő, de a kisördög, tudja...sosem alszik. És amikor pár hete tüsszögni kezdtem, találkoztam valakivel, nem árulhatom el a nevét, aki azt javallotta, csináljak filmet, mutassam meg, hogy mi történik, ha valaki tüsszögni kezd. Egyúttal őszintén láttassam a hazai kórházi miliőt, a saját szememmel, vagyis a kamerámmal dokumentáljam a helyzetet.

- Tehát azt, hogy nálunk nincs járvány?

- Örülök, hogy érti amit mondok, ezért jó igaz magyar újságíróval beszélni, nem olyannal aki csak magyar nyelven kérdez, de akkor is pontatlanul, helytelenül, mert mi, érti, mi ketten értjük, érezzük is egymást. Köszönöm a kérdését. Igen, a filmem ezt mutatja be őszintén.

- Szabad kezet kapott az alkotáshoz?

- Úgy ismer engem, mint aki eltűri magán a béklyót, a bilincset, vagy bárkinek a szorongató kezét? A művészi hitelességem záloga a megkérdőjelzhetetlen függetlenség. Most is jeleztem, szabadon akarok dolgozni. Elfogadták és maguk is hitet tettek a független és pártatlan tényábrázolás mellett.

- Úgy tudom, ön az egyetlen, aki bejuthatott egy kórházba és ott képfelvételeket készíthetett.

- Valóban én vagyok az egyetlen. A hírhozó. Megtisztelő bizalom, amit igyekeztem művemmel meghálálni.

- Ki a film főhőse, központi figurája? Kire épül a dokumentumfilm?

- Én vagyok a hőse. Rám épül a cselekmény. Egy dokumentarista monodráma.

- Nagyon felcsigázott ezzel. Elárulna bizonyos részleteket?

- Ma este az összes tévében főműsoridőben mutatják be a Kórházi dolce vita filmemet, de elöljáróban annyit azért mégis elárulhatok: onnan indul a cselkmény, hogy tüsszögök. Majd a következő jelenetben már azt látja a kedves néző,, amint trolival és villamossal bemegyek a kórházba. Nem rohammentővel, hanem a saját lábamon.

- Rendkívül izgalmas.

- Magam is így érzem. Amikor leszálltam a villamosról, a szívem a torkomban dobogott, Utána pedig felvételt nyertem a rejtélyes C-osztályra.

- Csak nem a C...

- Ki ne mondja!!!

- A C-vitamint akartam szóba hozni...

- Azt szabad.

- Filmjében művészi belsőket lehet látni, csodálatos kórházi tereket, vakítóan tiszta kórtermeket.

- Igen, a díszletet is én terveztem.

- Nyilván a valóságban is ilyen a magyar kórház, onnan mintázhatta.

- Szebb ennél, a valóság sokkal szebb.

- A nővérek is álomszépek.Látszik, hogy kipihentek, vonásaik kisimultak, arcukon a nem múló derű.

- Őket is én válogattam ki, előtte hónapokig castingoltam.

- És az orvosok? Nem zavarta őket a kamera jelenléte?

- Nem. Mostanában sokat javultak a kórházi körülmények, nem kell annyit dolgozniuk, mint régen. Boldogan járnak be a munkahelyükre, hivatásuk szentélyébe. És volt idejük velem, a filmemmel foglalkozni. Szívesen, örömmel beszéltek a kamerába.

- Ne vegye szemtelenségnek, de a filmjében nem láttam betegeket a kórházban. Ez tudatos dokumentumfilmes koncepció?

- Azért nem látott betegeket, mert nincsenek. Egészséges nemzet vagyunk. Jobb híján így csak magamat tudtam filmezni. A zsűri szerint színészként is hiteles alakítást nyújtottam.

- Kedves Zalán! Ebben én is meg tudom erősíteni, a filmje pedig zsigerig hatoló, művészi tabló az egészségügyről.

- Köszönöm. És Isten áldja ezért a szép beszélgetésért.

EGÉSZÉGES RAZZIA

Még nincs ötvenéves, két hét múlva lesz annyi, de már negyvenévesen bekapott egy tüdőembóliát, nem sokkal később pedig egy hátsó fali infarktust. A Covidot megúszta a kétoldali vírusos tüdőgyulladással. A koleszterinje évek óta nyugtalanítóan magas, nem titok, 7.2, ezért a háziorvos felírt neki valamit. Az érfali lerakódás életveszélyes lehet, de ezt éppen neki nem kell magyarázni. A húgysavval is vannak gondjai, a laboreredményt tegnap kapta meg, de nincs ideje minden jelentéktelen aprósággal piszmogni. Pénze épphogy, ezért vagy-vagy alapon váltja ki a receptet. Előfordul, mikor egyiket sem tudja. Megtanult lemondva élni, nem várva senkitől semmit. Hat éve munkanélküli.

De már nem sokáig az. Ez nagyon meglepő fejlemény. Főleg az ő korában. És helyzetében. Epres Józsefet a múlt héten értesítették arról, hogy megfelelt, sikeresen túljutott a hetedik körön, már csak a szóbeli meghallgatás van hátra, de akit beszélgetni hívnak gyakorlatilag biztosra veheti, megkapja az állást. Még nem élte bele magát nagyon, annyi csalódás érte már az életben, de azért számot vetett a lehetőségekkel és az új eséllyel. Központi listán találtak rá, onnan választották ki. Eszébe jut, mennyire észnél volt, milyen jó hogy sosem félt megadni az adatait, mert ismét komolyan veszik, tanfolyamokra küldik, folyamatosan képezik majd, tele lesz sikerélményekkel. És végre megfizetik. Tisztában van vele, ez az utolsó lehetősége. Mindenáron teljesíteni akar.

Már az első héten, az egészségügyi kommunikáció órán megdicsérte a tanár. Erre nagyon büszke volt, látta, a többiek azonnal féltékenyek lettek rá. A tanár szerint mintaszerű volt a fellépése, rendkívül fontos azonnal bizalmat ébreszteni magunk iránt. A sajnáltatás is megengedett, de ez többnyire hatástalan. A segédanyagként megkapott leírás is ezt hangsúlyozza, minden ekkor dől el, amint a beteg belép a rendelőbe, vagy a kórházi vizsgálóba. Ha kialakul a bizalom, megteremtődik az intim légkör, sokkal könnyebb dolga lesz a betegnek. Lám, megérte ennyire lebetegedni, élet és halál mesgyéjén lebegni, hetekig gépek segítségével lélegezni, vagy éppen rendelőről rendelőre vándorolni, járni a keserves betegutakat, mert a sok-sok "orvos-beteg találkozó" meghozta a várt eredményt.

A hang és képrögzítés már nehezebb feladat, hiszen az új digitális felvevők akár egy óvatlan mozdulattól is leállhatnak, ez pedig végzetes, jóvátehetetlen hiba. Hetek óta gyakorolnak, de akad még csiszolnivaló a technikájukon.

A legfontosabb lecke azonban még biztosan hátra van. Hogyan, hova, milyen mozdulattal, milyen szövegkörnyezetben adjuk át a műtétet végző sebésznek, belgyógyásznak, kardiológusnak azt, úgy, hogy közben mindezt a rendelkezésre álló eszközökkel dokumentálni tudjuk.

Epres József szorgalma, tehetsége példaértékű, ilyen emberekre van szükség manapság. Pár nap alatt mindent megtanult. Az első bevetése óta hat ápolónőt, két főorvost, köztük a saját szívsebészét, és egy tanszékvezető professzort leplezett le, amint átvették a hálapénzes borítékot. A bűnösök azóta biztos helyen, rács mögött vannak. A razzia folytatódik.