SZELFI AZ UTCAI ÁRUSSAL - BÁLINT NATÁLIA BEJEGYZÉSE

Nem terveztem szelfit, amikor elindultam hajnali 4:40-kor Stuttgartból, nézzétek el a másfél órát aludt, sminkeletlen fejem! De fontos és spontán "akció" volt Forró Ferenc úrral fotózkodni. Ugyanis nála tettem szert a második Csőgörényre! Na de hogy értsétek: Gellért András újságíró-író korszakos művet írt. Befalazott csőgörény a címe, és nekem van már egy dedikált példányom belőle. Szerintem csak később fogja értékelni egy felvilágosultabb, emberibb társadalom (ha egyáltalán lesz ilyen), mert újszerű a stílusa, talán a műfaja is. Két-három megállós groteszk, ironikus, keserűen humoros írások a jelenkor politikájáról, társadalmi jelenségeiről.

Nagyon menő könyvet olvasni, míg mások a telefont nyomkodják (mint én most). András azonban nem elégedett meg azzal, hogy saját kiadásban publikálta a könyvét, ezzel még az otthontalan embereket is támogatja. Mintha anno Krúdy odaadta volna a remekműveit rászorulóknak, hogy adjátok el, oszt ami bejön, a tiétek! Ilyen otthontalan embertársunk Forró Ferenc is, akivel az Astorián találkoztam, rohanva a Délibe, innen indult ugyanis a keszthelyi gyors. Ferenc hangosan skandálta: Újságot, könyvet! És én egyből tudtam, hogy végre meg tudom ajándékozni a szüleimet András könyvével. Kérdeztem Ferencet, hajlandó-e egy szelfire. Zavarba jött, először nem is értette: nem a szót, hanem a szándékot. Igen, szeretnék vele egy közös képet. Neki nyilván fogalma nem volt, ki vagyok, annyit mondtam neki, hogy ismerem a szerzőt, erre büszkén mondta, hogy ő is! Máris megvolt a közös pont, Ferenc elmosolyodott, és kattintottam. Homályos, mert rohantam a vonatra, és éppen beugrottam a metrókocsiba, egy dolgozatokat javító történelemtanárnő mellé. Mi ketten nem a telefonunkba temetkeztünk. Ő egy maxpontos röpdoga felett bólogatott (tényleg, nagyon helyes volt: pipa, pipa, 8/8, 5), én meg kinyitottam a már kiolvasott kötetet.

De mielőtt a focistás sztoriba merültem volna a 68. oldalon, fejben eljátszottam a saját novellámmal a nyúzott énekeslányról, aki azért vett egy másodpéldányt egy könyvből, hogy örömöt szerezzen néhány embernek. Azoknak, akik kapják (bocs, Anya, Apa, nem lesz meglepetés, ha olvassátok), és Ferencnek, aki 2500 forintot kért a könyvért, picit többet kapott. Nyilván az ő története is megérne egy könyvet, hiszen intelligens, kellemes modorú ember benyomását keltette. A méltósága pedig azzal marad meg, ha a találkozás kapcsán nem az az első "vizsgálati szempont", hogy vajon van-e alkoholszaga (nem volt, cigaretta- sem), hanem ha emberszámba vesszük. A mai szomorú korban, amikor ezeket az embereket kriminalizálják, bántalmazzák, megverik, ezerszeresen kell őket támogatnunk. Nem, nem csak pénzzel. Állítom, Ferenc ma a pénznél jobban örült annak a két percnek, amíg nem árnyék volt egy jelenlevő, párhuzamos valóságban, hanem hús-vér EMBER. Aki ráadásul egy remekművet árul. Olvasta is. Egy olyan könyvet, ami túl a tartalmán arra is jó, hogy demonstráljuk: van még, aki olvas, könyvet olvas, tehát nagy eséllyel gondolkodó állampolgár. Ez a könyv lehet szimbóluma a gondolkodó emberségnek, a mentális ellenállásnak, a segítőkészségnek. Keressétek a Fedél nélkült áruló fedélnélkülieknél! Jót tesztek vele...a hajléktalanoknak is. 

SÚLYOSAN SEPERNEK

Mindjárt jönnek. Az e-cigis, lazán vonuló alfahím, a begipszelt lábú hivatalnok srác, és kedvencem, a szemétszedő ember. Órát lehetne hozzájuk igazítani, annyira pontosan érkeznek. Minden nap, reggel hat óra ötvenkor. Előbb a karciogén anyagot beszívó és kifújó krapek tűnik el a ködszerű felhőben, mögötte a törött lábú lépeget, kezében ötvenes évekbeli barna aktatáska, hogy hova biceg ezzel nem tudom, végül a tisztaságmániás érkezik.

Jacques Tati feeling az V. kerületi Kecskeméti utcában.

A füstös, és a savanyú képű beteg kevésbé érdekel, ellenben az energikus öregúr annál jobban. Megfigyeltem, már a Kálvin térnél elkezdi a szemétgyűjtést, de igazából a retro sportbolt előtt gyorsít be. Elképesztő tempóban hajolgat, markol, majd gyalogol tovább. Amikor megtelik a keze a taknyos zsebkendőkkel, cigicsonkokkal, eltaposott sörösdobozokkal, keres egy szemetest és ürít. Húsz méteren keresztül követem, ámulattal figyelem, majd megszólítom.

- Miért szedi a szemetet?
- Mert kosz van. Zavar.
- Itt lakik az utcában?
- Nem. Budáról jövök.

Nem áll meg. Mozgásban marad. Úgy viselkedik, mint a kötcsei piknikre érkezők. Irritálóan célirányos, fölényes. Rám se néz. Láthatatlan celofánokért nyúl. Csokispapírokért. Nem fárad. Semmi lihegés.

- Látszik már, hogy dermed az idő -mondja. - Nyáron nagyobb itt a mocsok.
- Munkába megy?
- Nem. Templomba. Misére.
- Ön tartja a misét?
- Nem vagyok én pap.

Egy pillanatra elidőz az utcai szemetes előtt. Nézi.

- Nicsak, kiürítették. Ez nem véletlen. Politika ez is. Persze, választás lesz.
- Ön szerint azért vitték el a szemetet, mert vasárnap önkormányzati választás lesz?
- Mi másért?
- Minden kuka számít?
- Minden számít.
- Ön szerint lesz változás?
- Nem hiszem. Hogy is hívják itt a polgármestert? Szentgyörgyvölgyi. Nincs itt esélye másnak.
- Miért nincs?
- A Tüttőt (ennél durvábban fogalmaz) könnyűvérű nőnek tartják
- Ezt kik mondják?
- A templomban az asszonyok. Nem legalizált kapcsolatban él azzal a Leisztingerrel.
- Nem is él már vele, állítólag.
- Mindegy. Nem szeretik az ilyen nőket errefelé.
- Ennyit számít itt egy papír?
- Vallásos asszonyok ezek.
- Ők döntik el a választást?
- Ők bizony.

Ez az utolsó szavai felém. Köszönés nélkül elfordul, majd ismét meglát valamit. Egy szakadt Lokált visz a szél. Rátapos. Elkapja. Lehajol érte, összegyűri. Kukát keres megint. Tisztul az utca.

"Súlyosan sepernek, sohasem pihennek,
Súlyosan sepernek, sohasem pihennek,
Na söprés!.....

Söprik az utcát az utcaseprők,
Mennek egy lépést, sepernek kettőt,
Súlyosan sepernek, sohasem pihennek"

ROKONOK

"Arra ébredt, hogy a felesége a másik szobában telefonál.
- Te Juliska szívem, mi volt abban a pácban, mikor a múltkor nyulat ettünk nálatok?... Az akkor nagyon ízlett Pistának.

A szívét valami forró melegség és meghatottság öntötte el. Hát a felesége?... Telefonál... megkérdi, a nyulat hogy kell elkészíteni, hogy neki jólessen... Még könnyféle is szivárgott a szempillái közé."

Mily leleményes rendező az élet, hiszen ő is éppen arra ébredt, hogy a felesége (nem Juliska, hanem Ágnes) a másik szobában telefonál és Tinderezik egyszerre, miközben a tévét is nézi, a szabadon maradt kezével pedig Jagodát a méregdrága díjnyertes macskát simogatja. Erre csak Ágnes képes, megtudja osztani a figyelmét ezer dolog között is, gondolta magában Velőházy Attila, de nem akarta zavarni asszonyát, pedig legszívesebben magához húzta volna a IKEA paplan alá. A legutóbbi misén is azt hirdette a pap, az asszonyi öl a béke kapuja, teljetek el vággyal és lépjetek be a szent barlangba amikor csak tehetitek, végül valami olyasmivel zárta a vasárnapi igehirdetést, hogy sokasodjatok, de Ágnes már nem akar sokasodni, elég neki Zalán és Babettke.

Valójában Attila sem akar már nemzeni, de mindig fészkelődni kezd, ha kihűlőben alatta a lepedő. Mostanában mindig húsz fok alatt van az átlaghőmérséklet az ágyukban, ez pedig könnyen érthető és elfogadható magyarázat arra, hogy Velőházy miért kezdett ki a lánya tizennyolc éves barátnőjével, majd folytatott vele erotikusan túlfűtött viszonyt közel két éven keresztül. A kislánnnyal végül szakított, mert Evelin, Velőházy szándékával szembeszegülve, alattomos módon állapotos lett, de szerencsére a megyei kórház igazgatója, Velőházy üzlettársa elrendezte a dolgokat, állítólag saját maga csinálta meg a műtétet. Erről sem akkor, sem később nem beszéltek. Velőházy, igazi magyar úriemberként azonnal utalt.

Velőházy sikeres polgára a városnak. Világbajnoki ötödik helyezett birkózó, snájdig politikusféle, titokzatos üzletember, amihez nyúl arannyá, vagyis EU-milliárdokká válik a kezei és a kapcsolatai segedelmével. Nem titok, a megyében már minden az övé. Ő, klasszikusokat idézve, annyit ér, amennyije van. Velőházy azonban mégis szorong, tele van kétségekkel, és bizonyítási vággyal. Valósággal epekedik azért, hogy végre megmutathassa országnak, világnak, mily földi javakkal büszkélkedhet családapaként.

Ne ítéljük el emberi vágyaiért, hiszen a fáraók piramisokat emeltettek nem múló dicsőségük bizonyítékaként , a királyok szobrokat, portrékat rendeltek, az elnökök könyvtárakat neveztek el magukról.

Velőházy is az örökkévalóságot akarta. Már csak ez hiányzott makulátlan és sikeres életéből.. És miközben Ágnes telefonon időpontot kért a kozmetikusától, Velőházyban végre megérlelődött a merész gondolat. Filmet forgat magáról, a barátokról, barátnőkről, benne lehet akár Evelin is, a nép végre láthatja az eddig gondosan titkolt jachtot, repülőgépet, kedélyjavító porokat, és a cigipapírként elégő ötszáz eurós tömböket.

Van az a pénz, amiért ilyen film elkészülhet, és Velőházy végre főszereplő lett. Mindent pőrén és igazul megmutatott, de nem sokáig örülhetett felhőtlenül, hiszen nem ilyen fogadtatásra számított. Árulókra pedig még kevésbé.
Hova tűntek az igazi bajtársak? - kérdezte könnyezve magától, majd egy hang azt súgta neki, türelem, eljönnek érte a régi csibészek, a harcostársak, és megmentik, ő pedig ismét félve tisztelt godfather lesz a tartományban.

A premier óta mindenki Velőházyról beszél. Egyelőre még nem mer kimozdulni otthonról, csak fekszik naphosszat. A tévét nem nézi, az internetről elmenekült, a telefonját nem veszi fel, nem avat semmit. Az olvasásba menekült. Most éppen Móriczot lapozgatja. A Rokonokat.