PING CSU

A ping csu, ősi sport, gyökereit a Mennyei Birodalomban kell keresni. Már a Csou dinasztia (ie. 1046-ie. 256) idején is űzték, sőt bajnokságokat rendeztek. A ping csu, a mai kardvívás, tenisz, asztalitenisz, kézilabda, kosárlabda, korcsolya ökölvívás, birkózás, labdarúgás, gerelyhajítás, sakk és Forma-1 elődje, de ötvözi a röplabdát, az úszást, műúszást, az öttusát, a síugrást, a gátfutást, és a hegyi kerékpározást is.

A ping csu szövetség élére új vezetőt választanak. A tisztségre egyetlen jelölt pályázik, aki az ország egyetlen ping csu bajnokától, a pártoktól független Feri bácsitól máris elkérte a ping csu szövetség számlaszámát, valamint a kódokat.

FEJLÖVÉS 2.0

Csakis a kitartásomnak és persze az erőszakosságomnak köszönhetem, hogy kaptam egy halovány ígéretet,  talán szóba áll majd velem.  Hajtott a bizonyítási vágy, meg persze a hiúságom. Én leszek az

egyetlen magyar médiamunkás, aki Detroitban megtalálja és szóra bírja a hírhedt 52-es légió szökött katonáját, a testőrgárda sokat tudó harcosát. 

A Flat Rocknál haladtam északi irányba, elértem a Dearborn Height-t, majd a Redford Charter környékén nyugatra fordultam, és a Livonia közelében megtaláltam a Farmington Hills keresett utcáját. Lehangoló, koszlott egy hely. Rozsdásodó autók tucatjai parkolnak mindenfelé, Az ott kószáló gyanús alakok miatt egy ideig nem is mertem kiszállni a kocsimból. Itt lakik hát John Z. Toth, vagyis Tóth Zoltán János egykori testőr. Ma targoncás egy közeli hulladéktelepen. Hosszan kopogtam, mire végre ajtót nyitott. Nem köszönt, csak intett, hogy gyorsan húzzak be a házba.

- Kér egy sört?
- Nem a sörért jöttem, de azért kösz.

Szótlanul leküldtük az első Detroit Penauts Beer-t, majd unottan bámulta az arcomat. A háttérben ment a tévé, valami helyi kosármeccset közvetítettek. Muszáj volt megszólalnom végre.

- Hogyan került a légióba?
- Kaptam egy levelet, hogy másnap a minisztériumban lesz jelenésem. Így mondják ezt ? Már elég rosszul beszélem a nyelvet.
- Még csak három éve él Detroitban...
- Yeah. Beosztottak a miniszter mellé testőrnek. A tornateremben a pálya széléről figyeltem őt, ez volt az előrás. Edzés közben is védenem kellett a miniszter urat. Egyszer csak mit látok? Az egyik futsal játékos páros lábbal beleszállt a tárcavezető úrba! Azonnal berohantam a
pályára, sokkolóval semlegesítettem a támadót,  majd a célszemélyt kimenekítettem a
teremből. Nem is öltözhetett át, azonnal a páncélozott harci jármű felé tereltem. Belöktem és amilyen gyorsan csak tudtunk, a konvojjal elhajtottunk a helyszínről.
- Ez tényleg nagyon kemény szituáció lehetett.
- Nem volt idő mérlegelni. Ki tudja mi történhetett volna még a pályán. Esetleg labdával fejbelövik.
- Melyik volt a következő eset, amikor meg kellett védenie?
- Ez a szolgálati időm harmadik hetében történt, külföldön, azt hiszem a Kaukázusban. A tárgyalás után a delegációnkat elvitték az ottani elnök privát állatkertjébe, ahol a miniszter úr szeretett volna szelfit készíteni, amint éppen egy medvét simogat.
- Idáig kedves történet.
- Magának lehet, hogy az.  Nekem nagyon nem. A medve váratlanul megharapta a minisztert.
- Testőrként mit csinált?
- Lelőttem az állatot, majd a társaimmal körbevettük a miniszter urat.A testünkkel védtük. Életveszélyes helyzet alakult ki, mert az elnök emberei lőni kezdtek ránk. Kettőt leszedtem közülük. Utána minket is menteni kellett.
- Megint a lélekjelenléte. És melyik volt az utolsó eset?
- Tudja, a miniszter urat csak az előzetesen kiállított írásbeli engedély birtokában lehet megközelíteni. Ha nincs papír, minden eszköz megengedett.
- Megint tüzet nyitott?
- Sajnos igen. Még szerencse, hogy csak térdre céloztam.
- Kit lőtt meg?
- A miniszter úr édesanyját, aki nem akart persze semmi rosszat, csak friss sütit hozott a fiának. De nem törődött a kordonnal, fittyet hányt a a protokollra, hiába szólítottuk fel, álljon meg azonnal, de nem reagált, szinte futva ment a miniszter úrhoz . Azt hittem bomba van a kezében.
- És lelőtte. Utána pedig menekülnie kellett az országból.
- Nem volt más választásom.

Tóth Zoltán János, a hírhedt 52-es légió egykori testőre nem kívánt többet elmondani. Felpattintott még egy sört, majd köszönés nélkül, a pamlagon elterülve, nézni kezdte a kosárlabdameccset.

Magamtól is kitaláltam.

NYALD BE, BABÁM! 2.0

Az idei Prima Primissima-díj legnagyobb favoritja Birsa Béla, az ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb tanára. A Berkenyetanya 11-es számú iskola oktatójáért rajonganak a gyerekek. Amióta ott tanít, megszűntek a hiányzások, senki sem akar lemaradni az imádott nevelő ízes, szagos, emlékezetes óráiról.

Az egész iskolát belengi a Birsa tanár úrból áradó, csak rá jellemző odeur. Már délelőtt tizenegykor érezni az erős jelenlétét, mindenki tudja, merre jár éppen az épületben. A hangulat rendkívül vidám, ami egyértelműen az ő személyének és tantárgyának köszönhető. Hozzá hasonlóan a diákok is dalolva közlekednek a folyosókon, egymásba kapaszkodva táncolnak, látszik, élvezik az ottlét minden pillanatát. Birsa Béla különleges elhivatottsága csak tovább fokozza mindezt.

A negyvenes évei elején járó pedagógus, a sikerei ellenére is csupán annyit mond, végre megtalálta a hivatását. Az utolsó pillanatban.

Azon a délelőttön is az út menti árokban feküdt, sárosan, bevizelve, leokádott ingben, öntudatlanul, vérében több ezreléknyi alkohollal, mikor is gyerekkori pajtása, későbbi állandó ivócimborája, Atka Dezső megpróbálta kihúzni a vízelevezetőből. Nagy nehezen a talicskára fektette Birsát, és hazatolta. Amikor Béla másnap kijózanodott, Dezső felolvasta neki az álláshirdetést. És mintha a mennyből angyal szállt volna a büdös kis kalyibába, úgy világosodott meg Birsa Béla.

Egy héttel később, amikor már nem érződött leheletén az alkohol, bár a ruhái még árasztották a romlottság jellegzetes, áporodott bűzét, beadta a jelentkezését. A szakmát sosem felejtette,
szó szerint a vérében van. Azonnal felvették.

Már csak két nap van a díjátadóig, de Berkenyetanyán mindenki biztosra veszi, hogy Béla közönségdíjas lesz, Prima primissima. Beszélik, az erőforrás tárca vezetője lejön majd hozzá, de azt is  rebesgetik, akár a miniszterelnök is tiszteletét teheti az iskolában. A tévés és rádiós stábok kitartóan ostromolják a falubelieket, barátok, közeli rokonok, szülők és tanárkollégák nyilatkoznak lelkesen Birsáról, aki csodát tett az iskolában. És persze interjúvolják Bélát is, vajon mitől lett
az ország egyik legnépszerűbb tanára.

Nincs titok, nincs varázslat – válaszolja pirospozsgásan, nikotintól megsárgult bajusza alatt mosolyogva. 

Akkor mi van? – kérdezhetnénk, de mindenki tudja, az új tantárgy bevezetése a válasz. Igen, a pálinkafőzés. De vajon miért kellett ennyi évtizedet várni erre? Miért nem lehetett már száz, kétszáz évvel ezelőtt az iskolákban pálinkafőzésre tanítani a gyerekeket? Mennyi elpazarolt, haszontalan év. Talán most sikerül valamit behozni az elvesztegetett lehetőségekből. Egyelőre csak annyit látni, amennyit Berkenyetanya ifjúsága köszönhet Birsa Béla oktatói munkásságának. Az iskola előtt a gyerekek dülöngélve éneklik a Nyald be, babám, a szilvát című dalt. Kezükben magasra tartják az üveget, benne a friss főzet. Ma barackot és cseresznyét visznek haza. Várják már őket nagyon.

CSÉSZÉK

Az első e-mailt két hónappal ezelőtt kapta. A főigazgató személyi asszisztensétől, Barbarától. Többször is elolvasta a nő levelét, de nem értette. Hogy ő? Ilyet? És miért?

"István! Szeretném megkérni arra, hogy a kávéscsészéket ne fordítsa meg a mosogatógépben. A felfelé fordított csészék rongálják a gépet. Köszönöm. Barbara."

István válaszolt.

"Kedves Barbara! Nem nyúltam a gépbe. István."

Három órával később újabb üzenet érkezett.

"István! Többször kértem, ne fordítsa meg a csészéket. Ma is fordítva voltak. Ezt jelezni fogom a főnökségnek. Barbara."

István ingerültté vált.

"Barbara! Szépen megkérem, hagyjon békén a kávéscsészékkel. Sosem nyúltam a mosogatógépbe, és soha nem fordítottam meg benne semmit. Köszönöm. István"

"István! Tudom, hogy maga fordítja meg a csészéket. Már jeleztem az elnök úr, a szakszervezet és az üzemi tanács felé. Barbara."

A délutáni elnöki értekeztelen, bár a kínai piacszerzés lett volna a téma, mégsem erről tárgyaltak, hanem a csészékről. A nagyfőnök megkérte a jelenlévőket, neveket nem mondott, de végig Istvánra nézett, ne nyúljanak a mosogatógépbe, azt mindig rendeltetésszerűen használják. Ha netán elfeledkeznének erről, olvassák el a gép fölé kifüggesztett műszaki leírást és használati utasítást.

Kinek jut eszébe ilyen baromság, hogy ő azzal szórakozik, indítás előtt csészéket fordít meg, csak azért, hogy kárt okozzon a mosogatógépben, ezzel pedig áttételesen megrövidítse a céget. Ezzel gyötörte magát István, majd ismét levelet írt Barbarának, a másolatot pedig a vezérnek is elküldte.

"Kedves Barbara! Sokadjára írom le, nem én nyúlok a gépbe. Se időm, se késztetésem nincs ehhez. Nem érdekel a mosogatógép, és nem babrálok a csészékkel. Ha a jövőben továbbra is engem gyanúsít, kérem legyen diszkrét, ne az egész céggel, hanem csakis velem közölje a gyanúját. István."

Hiába minden, immár a cég hongkongi, bostoni, ankarai, prágai, katari irodáiban is arról beszéltek, hogy István, a vállalat topmenedzsere azzal szórakozik, hogy megfordítja a kávéscsészéket a mosogatógépben.

István rettegve gondolt a jövőre. Ennél kevesebbért is rúgnak már ki embereket a cégektől, sőt, ez egészen perverz vád lehet ellene. A felfelé fordított csészékről szóló aggasztó hír időközben kiszivárgott és a legnagyobb példányszámban megjelenő kormányközeli bulvárlap is ezzel foglalkozott, sőt a rádió délutáni adásában őt nevezték meg mint elsőszámú gyanúsítottat. István úgy érezte, percek múlva elveszít mindent, nincs értelme többé az életének.

Az elnök-vezérigazgató körültekintően tájékozódott, magánnyomozó segítségét kérte, végül pedig szembesítésre hívta Barbarát és Istvánt. A bonyolult és hosszúra nyúlt tárgyalás végén döntést hozott az ügyben.

Elvitette a mosogatógépet.

SUPERMAN

Megtiszteltetés a számunkra, hogy itt üdvözölhetjük bolygónk egyik bölcsét, a cégek legendás megmentőjét, az okos, megfontolt, nagyon cool tanácsairól ismert Superman urat.

- Térjünk a tárgyra.
- Hova tűnt a videója?
- Melyik? A Superman visszatér?
- Az a videó, ahol tíz percig egymaga beszél. Levette az internetről. Hol van a felvétel?
- Jó helyen.
- Már nem láthatja senki.
- Én igen. Sokszor megnéztem azóta. A legjobb mozi a Bosszúállók óta.
- Az elmúlt napok történéseinek hatására változott a véleménye?
- Miért, kellett volna?
- Érződik, amikor elmondta, szemernyi kétely sem volt önben.
- Ha bizonytalankodnék, nem én lennék Superman.
- Abban a filmben azt tanácsolta, hogy keressenek új főszerkesztőt, a régit pedig küldjék el. Ki is rúgták.
- Megint igazam volt. Ott van? Nincs ott. Ennyi. Nem kell sokat tökölni.
- Azóta az összes munkatárs felmondott.
- És? Mi ezzel a baj? Majd lesznek mások. Egyeztettem Magyarország kapitánnyal, érti a szitut, már toborozzák az újakat.
- De az már nem ugyanaz a szerkesztőség lesz.
- Miért kellene egy ugyanolyan? De nyugi. Este beszéltem Vasemberrel, Vörös koponyával és régi kollégámmal a Pókemberrel, besegítenek, minden okés lesz. Csak azt két jó srácot sajnálom. A nevüket adták az akcióhoz, nem tudom mi lesz velük ezután. Muszáj lesz őket is megmenteni.
- A vezérigazgatóra és az új igazgatósági tagra gondol?
- Penge vagy, azonnal leveszed a dolgokat. Dolgozhatnánk együtt...Dokikám is szív most pár napig, mondtam neki, legalább ne a sárga trikójában menjen ki, aztán mégis azt vette fel. De megoldjuk ezt is.
- Superman és a társai mindent megoldanak?
- Ezért vagyunk, vagy nem?

VÉGZETES MOSOGATÁS

Romba dőlhet-e kártyavárként egy fényes karrier, ennek következtében tönkremehet-e egy négytagú család élete? - ezen gondolkodott István, miközben a napindító kávéját kavargatta. Átlagosan napi tíz-tizenkét, néha azonban tizennyolc feketét iszik. Kapszulásat. Bent a központban, az indiai piacért felelős területi igazgató asszisztense szervírozza neki. Otthon maga csinálja. Tejjel, négy cukorra. Húzós napokon öttel. A vércukorszintje miatt. Ismeri magát, gyakorló hipochonderként minden emelkedést, süllyedést azonnal megérez, ha lemegy, akkor bealszik, ha felmegy dührohamot kap, de szerencsére ezt már tudja kezelni, köszönhetően a "Két hétvége az indulatkezelésről" fizetős programnak. Korábban egyértelműen a cukor nyugtatta meg az idegeit, úgy dobálta a csészébe a fehér kockákat, vészhelyzet esetén egyenesen a szájába, mintha tabletták lennének, de a napi húsz dekányi tömény szénhidrát bomba agresszívan táplálja a testét. Valamit valamiért. Ma reggel, a nagyvécé után 143 kilót mért a mérlegen, de estére megint 146 lesz. Mert fal. Tízkor ér haza, kinyitja a hűtőt, és lerabolja a négy felső polcot. Utána kóla, kávé, aztán jönnek az alsó polcok. Csoda, hogy még él.

Közel húsz éve dolgozik a cégnél. Korai kivándorlóként, és nem mellesleg ígéretes ifjúként, irigylésre méltó kisportolt alakkal, hetven kiló volt még akkor, makulátlan diplomákkal és ajánlólevelekkel a hátizsákjában érkezett a nagyhírű svájci vállalathoz. Ritka az ilyen látványos kezdés, de még szokatlanabb az ennyire sikeres folytatás. . Övé lett a teljes távol-keleti piac. Az amerikai is. Ipari üvegbeton. Mindent tud a szakmáról. Topmenedzser, hamarosan pedig alelnök lesz. Reméli leaglábbis, de még nem biztos. Semmi sem az. Talán. Mert mi van, ha?

A kínaiak nagyon nyomulnak, nehéz megőrizni velük szemben az előnyt. Ha elhúznak, elúszhat az alelnökség. Azzal pedig hiába érvelne, hogy rajta kívül senki más nem tudna ilyen üzleteket hozni, de ez már nem jelent biankót az előrejutáshoz. Van azonban más is. Ez a kínai térhódításnál is jóval frusztrálóbb és fenyegetőbb veszélyforrás. Egy nő akarja a vesztét.

Az első e-mail-t fél évvel ezelőtt kapta. A Dubaj-Oman-Katar háromszögért felelős igazgató titkárnőjétől, Barbarától. Többször is elolvasta a svájci születésű, elvált asszony levelét, de képtelen volt azt értelmezni. Hogy ő? Ilyet? És miért? Vagy egyszerűen csak ennyire gyűlöli őt? Mert bevándorló? Vagy mert sikeres?

"Stephan! Szeretném megkérni arra, hogy a kávéscsészéket ne fordítsa meg a mosogatógépben. A felfelé fordított csészék rongálják a gépet. Köszönöm. Barbara Schwein."

István válaszolt.

"Kedves Barbara! Nem nyúltam a gépbe. Stephan."

Három órával később újabb üzenet érkezett.

"Stephan! Többször kértem, ne fordítsa meg a csészéket. Ma is fordítva voltak. Ezt jelezni fogom a főnökség felé. Barbara Schwein."

István, a szokottnál is ingerültebbé vált, hiába dolgozott benne az addigra már elfogyasztott hat kapszulás presszókávé, összesen huszonnégy kocka cukorral. A személyi asszisztensnő asztala felé indult, de végül visszafordult és inkább levelet írt.

"Barbara! Szépen megkérem, hagyjon békén a kávéscsészékkel. Sosem nyúltam a mosogatógépbe, és soha nem fordítottam meg benne semmit. Köszönöm. Stephan"

"Stephan! Tudom, hogy maga fordítja meg a csészéket. Már jeleztem a vezetőség, a szakszervezet és az üzemi tanács felé. Barbara Schwein."

A délutáni vezérigazgatói meetingen, bár a kínai piacszerzés lett volna a téma, mégsem erről tárgyaltak, hanem a csészékről. A nagyfőnök megkérte a jelenlévőket, neveket nem mondott, de végig Istvánra nézett, ne nyúljanak a mosogatógépbe, azt mindig rendeltetésszerűen használják. Ha netán elfeledkeznének erről, olvassák el a gép fölé kifüggesztett műszaki leírást és használati utasítást.

István, okkal persze, egyre dühösebb lett. Kinek jut eszébe ilyen baromság, hogy ő csészéket fordít meg, csak azért, hogy kárt okozzon a mosogatógépben, ezzel pedig áttételesen megrövidítse a céget. Hogy mindezt nyomatékosítsa, újabb levelet írt Barbarának, a másolatot pedig a vezérnek is elküldte.

"Kedves Barbara! Sokadjára írom le, nem én nyúlok a gépbe. Nincs se időm, se késztetésem ehhez. Ha pedig a jövőben továbbra is engem gyanúsít, kérem legyen diszkrét, ne az egész céggel tudassa ezt, csakis velem. Köszönöm. Stephan."

Hiába minden, immár a cég hongkongi, bostoni, ankarai, prágai, katari irodáiban is arról beszéltek, hogy Stephan, a bevándorló topmenedzser azzal szórakozik, hogy megfordítja a kávéscsészéket a mosogatógépben.

István rettegve gondolt a jövőre. Ha kirúgják, mindent elveszít, a gyerekeit ki kell vennie az elitgimnáziumból, mert nem tud tandíjat fizetni, a medencés, nyolc hálószobás ház törlesztőrészletét sem, mehet az utcára, vagy vissza Magyarországra. Végkielégítést arra hivatkozva nem kap majd, hogy kárt tett a mosogatógépben, a porcelán csészék folyamatos megfordításával bosszúságot okozott a munkatársainak, egyenesen félelmet keltett bennük, továbbá rossz színben tüntette fel a céget. A gyanús csészefordítások híre ugyanis kiszivárgott és a legnagyobb példányszámban megjelenő svájci bulvárlap is ezzel foglalkozott, sőt a zürichi rádió élő adásában megnevezték őt, mint elsőszámú gyanúsítottat. István úgy érezte, percek múlva elveszít mindent, nincs értelme többé az életének. Idegességében öt kockacukrot vett a szájába, majd ivott egy hetedik feketét.

Az elnök-vezérigazgató, két teljes hétig várt. Rettenetes napok. Precíz svájciként körültekintően tájékozódott, magánnyomozó segítségét kérte, végül szembesítésre hívta Barbarát és Stephant. A bonyolult és hosszúra nyúlt tárgyalás végén döntést hozott István ügyében.

Elvitette a mosogatógépet.

HULLAZSÁKOK

A fickó (divatos kifejezés) tévés műsorvezető volt, én pedig talpas szerkesztő. Az volt a feladatom, hogy estére műsort tegyek alá. A közéleti adásba meghívtunk egy ismert politikus fickót, akit indokolt okok miatt arról kellett kérdezni, vajon miért rendeltek háromszáz hullazsákot (a világban tombolt a madárinfluenza) továbbá a meghívott fickó éppen ünnepelt, napra pontosan immár tizenhatodik éve ült a Parlamentben képviselőként. A médium legfelső vezetése egyébként ezért és ezzel hívta be, jöjjön és meséljen erről a gyönyörű jubileumról. Engem ez a tizenvalahány évnyi parlamenti üldögélése nem érdekelt, de a főnökeim kötelezővé tették, hogy a műsorvezető kérdezze majd erről is. Ezt jeleztem neki, ő azonban csak a hullazsákokról érdeklődött, szinte élvezte amint többször is kimondhatta: hullazsák. A parlamenti munkáról egyetlen szó sem esett. Nekem, ismétlem, mindez nem hiányzott, de....

A politikus fickó kijött a stúdióból, majd a folyosón dühödten rám támadt.

- Te pöcs, kicsinállak - üvöltötte az arcomba, miközben a mutatóujját kis híján a homlokomhoz nyomta, centikre volt a keze, majd felrohant a vezetőséghez, kikérve magának ezt a méltatlan helyzetet. Ő nosztalgiázni/dicsekedni jött, nem pedig jövőbeni hullákról és hullazsákokról beszélni. A kertévé főnöksége ezek után "falhoz állított, mi az, hogy a fontos vendéget nem beszéltettük a parlamenti munkájáról.

A műsorvezetőt is megkérdezték az esetről, aki védekezésképpen, roppant jellemesen azt állította, még csak nem is hallott arról, hogy a vendégét ezért hívták be, neki a szerkesztő egyetlen szóval sem említette. Persze, ha tudta volna, akkor természetesen nem a hullazsákokról, csakis arról a szép és izgalmas tizenhat évről beszélgetett volna.

És hogy ez a régi, poros, teljességgel érdektelen történet miről jutott ismét az eszembe?

Arról, hogy ez az egykori műsorvezető fickó ezúttal igazgató lett.

ARANY MOLINÓ

A napokban vehette át az egyik legrangosabb állami kitüntetést az Arany Molinó díjat, valamint az ehhez kapcsolódó életjáradékot Dűnési Ferenc, aki meghatottan elevenítette fel a sikerhez vezető utat. Szavait, gondolatait változtatás nélkül közöljük.

"Ma is élénken emlékszem mindenre. Akkor már két napja nem ettem, de lehet, hogy három. Az iskola a Covid miatt bezárt, pedig mennyire jól jött volna akkor egy tál langyos tejbegríz, vagy finomfőzelék. Akkoriban csak ott kaphattunk ételt. Korgó gyomorral lógtam az utcán, a többi éhenkórásszal együtt. Aztán hazamentem. Nem sokkal később megjött Béla bá, ő a falu jótevője, sokszor adott kölcsön a szüleimnek. Megkérdezte, van-e kedvem másnap Pestre menni. Hogyne lenne, sóhajtottam felé, hisz még sosem jártam ott. Na, akkor holnap jövök érted, mondta.

Kisbusszal vittek minket, az összes osztálytársam ott préselődött az üléseken. Útközben verset tanultunk, néhány órával később azt adtuk elő. Hamar megtanultam a szöveget, mert csak két sor volt az egész, valami olyasmi, hogy romlott ételt nem eszünk, nem eszünk, éljen a szabadság. Szép ünnepség volt. Két órán keresztül szavaltunk az utcán egy nagy épület előtt, a kezünkben pedig piros tálcát tartottunk. Azt kellett a vers végén ütemre felemelni, és integetni vele. Utána beültünk a buszba, és mentünk haza. Anyám boldog volt, mert Béla bá a köténye zsebébe csúsztatott kétezer forintot, az asztalra letett három kiló krumplit, apám pedig megint kapott kölcsönt Béla bácsitól, amit a fater később kamattal együtt visszafizetett. Béla bácsitól mindenki félt, apám egyenesen rettegett tőle, mert amikor az öregem két napot késett a törlesztéssel, Béla bá ráijesztett, hogy a fatelepen felaprítja és a disznókkal eteti meg, a maradékot beforgatja trágyának, de ez nem érdekelt, mert két héttel később megint Bélával mentünk. Akkor is szavaltunk, és integettünk. Nem kérdeztünk semmit. Minek is kellett volna? Aki mégis ezt tette, ilyen egyszer fordult elő, hogy mégis mi ez az egész, többé nem skandálhatott velünk. Mi csak mentünk és mondtuk amit kértek tőlünk. Imádtam, mert bárhová vittek, mindenhol fotózták a csoportunkat, sőt a tévések is ott kameráztak. Esténként benne voltunk az összes híradóban.

Évekig jártuk az országot. Sosem felejtem el, hogy ha egy jól sikerült műsorunk után lemondott valamelyik nagy ember, általában polgármester, persze akkor még nem értettem miért mond le valaki csak azért mert verset mondtunk, és lelkesen vonulgatunk, na mindegy, szóval olyankor anyám négyezret kapott és öt kiló krumplit, apám pedig egy helyett két hónapra kapott kölcsönt. A kamat szerencsére nem nőtt, maradt 120 százalék. Boldoggá tett, hogy végre segíthettem imádott családomat.

Egy nap Béla bá félrehívott, és azt mondta, neki immár máshol kell műsort szerveznie, átvenném-e tőle a munkát. Megtiszteletésnek éreztem, ezért elvállaltam. Akkor már tizennyolc elmúltam, hat éve magam mögött hagytam az általános iskolát, és csak ezzel foglalkoztam. Szavaltam, és tálcákat emeltem a magasba. Néha táblákat. Ebből éltem. És persze a család is. Elég felkészültnek éreztem már magam, így bátran kezdtem bele a Béla bától kapott új munkakörbe. Végre kiléptem a fárasztó statiszta szerepből és fokozatosan egyre nagyobb és egyre szebb feladatokat kaptam. Kellék beszerzőként kezdtem, tálcákat, szöveges táblákat vittem a szavalóknak, de voltak olyan transzparensek is, amelyeken arcok voltak, rajtuk pedig vérvörös színnel festett céltábla.

Aztán megafonos lettem, a verseket ennek segítségével adtam elő, utána dokumentátorként folytattam. Telefonnal rögzítettem az estjeinket, de néha live-ban (élőben) azonnal feltettem a fészre (facebook), hadd lássa mindenki a műsorunkat. Nagyon nagy előrelépést jelentett a casting directorság, amit már a legfelsőbb helyen hagytak jóvá. Megbíztak bennem, így már én válogathattam a környék legjobb verselőit, általában dühös és agresszív arcú szereplőket kértem fel. Ők tűnnek igazán hitelesnek.

Végül már magam szerveztem a verses utakat, onnan pedig egyenes út vezetett a cégalapításhoz. Ehhez persze Béla bá segítsége is kellett, mert a kapcsolatai nélkül nem sikerült volna, de ezeknek köszönhetem, hogy az álmaim megvalósulhattak.

Büszke vagyok arra, hogy immár az összes nagy és látványos műsor lebonyolításához a Nem és Nem tüntetésszervező cégemet kérik fel. Bármit, bármikor elvállalunk. Az állandó szereplőinkről vezetett adatbázisunkban szép számmal vannak tapasztalt és edzett focidrukkerek, markánsan meggyötört arcú, állástalan férfiak, molett, sovány, vagy éppen izmos vidéki háziasszonyok, sőt, immár hajléktalanok is. Éppen kire, milyen karakterre van szükség. És hogy jól dolgozunk, talán álszerénység nélkül mondhatom, immár profik vagyunk, arra bizonyíték ez a csodálatos díj az Arany Molinó, és a vele együtt járó havi egymillió forintos életjáradék. Boldogan várom a következő verses estet, ahol immár négyszázötven kisiskolás fog szavalni, a szüleik pedig a táblákat viszik majd. Nagyon készülünk."

KIRÁNDULÁS

"Na, hogy tetszett a pulyáknak a kirándulás? Jó volt, ugye?  Mondtam én, nagy élmény lesz ez nekik. Végre láttak valamit abból a nagyvárosból. Két óra utazás oda, kettő vissza, egy óra pedig a centrumban, de máris mennyivel többet tudnak a világról. Okosodnak a drágáim. És ingyé volt az egész. Ezt nem felejtik soha. Közös műsort adtunk. A buszban tanultak, próbáltunk, kiszálltunk, skandáltunk, "romlott ételt nem eszünk, szabadok leszünk most vagy soha" oszt mire végeztünk eleredt az eső, indultunk is gyorsan vissza.

Mit szóltok a szuvenírhez? Szép ez a tálka, mi? Erre aztán pakolhattok bármit. Műanyag. Könnyű tisztítani. Lesz még ilyen máskor is. Jövő héten megint megyünk kirándulni, műsorozni, de egyelőre még nem szóltak, hogy hova. A pulyák ugye jönnek?"

ETYEKI GYULA

Nem készült fel Amerikára. Túlzás lenne persze azt állítani, hogy kulturális sokkhatás érte, mert általában minden iránt teljességgel közönyös, ezt pedig az arcárai kiülő szívfájdító spleenje még feltűnőbbé teszi. Neki édesmindegy, hogy a Ferdinánd hídon, vagy a Golden Gate pillérei alatt teszi-e meg szokásos napi sétáját. Úgy tűnik, ez már így marad, vagyis Julius Etyeki leragad San Franciscóban. Innen már semmi kedve tovább cuccolni, repülőre ülni, vagy autózni végtelen országutakon, aztán megint elölről kezdeni mindent egy vidéki porfészekben. Végtére is nem rossz hely ez, a hídról mindent látni, és hát azok az óceáni illatok...

Ha létezik amerikai álom, és ez nem csak szóbeszéd, ócska legenda, akkor Julius beteljesítette az álmot. Önmagához, a tudásához, a benne rejlő szűken mért tehetségéhez képest mégis csak elért valamit. Nem is keveset. Békésen és gondtalanul (anyagi és érzelmi biztonságban) éli hétköznapjait. Nem sokan mondhatják ezt el magukról a Ferdinánd híd környékén élők közül.

Pár hónapja érkezett az Újvilágba, az ígéret földjére. Még minden új neki. A színek, Kalifornia klímája, az emberek, a kavargó, hangos nagyváros. Irigylésreméltó nyugalommal veszi birtokba életének új színterét. Julius Etyeki, vagyis Etyeki Gyula élete kész regény.

Szüleiről semmit nem tud. Azt is homály fedi, hol és mikor jött a világra. Tinédzser éveiben puskával meglőtték. Erre sem emlékszik. A lábába fúródott lövedék a mai napig ott van a testében, benne az izomban, de ez is csak akkor derült ki, amikor rutinvizsgálatra ment. Ki a franc ereszthetett bele egy golyót? És miért? Fojtogató bizonytalanság. És ki adta neki az idióta Römi nevet? A családja lemondott róla. Más magyarázatot ugyanis nem találni arra, hogy Römi miért élt nevelőotthonban, amit a felnőttkorában megismert társa inkább menhelyként emleget.

Römi eseménytelenül is tartalmas életét egy mindent elsöprő, addig ismeretlen szenvedély alapjaiban rengette meg. Szerelem volt ez első látásra. Römi még abba is beleegyezett, hogy nevet változtasson, így lett belőle Gyula. Etyeki Gyula.

Amerika sem Gyula döntése volt, hanem a szerelméé, akivel már a megismerkedésük estéjén azonnal összeköltözött. A nő, amerikai-magyar állampolgár, sok évvel ezelőtt tért vissza Magyarországra, abban bízva, hogy a felsőfokú képzettségének megfelelő, jól fizető állást talál magának. Talált, de aztán a munkaadónője, nincs rá jobb szó, és ez persze csak puszta találgatás, a Covid-19 járvány okozta gazdasági összeomlás miatt bekattant és kis híján megverte. Leírhatatlan szerencse, szinte isteni adomány, hogy a sors összehozta Gyulával, aki végtelenül békés teremtés.

Immár együtt mentek vissza az USA-ba. A nő azonnal elhelyezkedett. Két kézzel kapkodnak utána, remekül keres, és ehhez végre nem kell agyonhajszolnia magát. Van ideje magára, és persze Gyulára, akit póráz nélkül sétáltathat a Golden Gate hídon.

GAZDÁM

Csődöt jelentett az ország legnagyobb férfi szépségipari üzletlánca. A David and Delon Zrt. tulajdonosa tegnap jelentette be, hogy vége, nem bírja tovább, lehúzza rolót. A borbélyszalonokat működtető, márkás férfi kozmetikumokat forgalmazó hálózat boltjai immár fájóan üresek, nincs bennük élet. Pedig nem is olyan régen, még szerdán is a legdögösebb, legsikeresebb férfiak zseléztették itt a hajukat, festették a szakállukat, adtak találkát egymásnak, valamint igényes, dekoratív, magas rezsiköltségű párjaiknak. A berendezési tárgyakat, fodrászszékeket, a felhalmozott illatszereket fillérekért árusították ki, az alkalmazottakat elbocsájtották.

Ugyancsak tegnap adott ki közleményt a terepjárók és luxus személygépjárművek piacvezető importőre, hogy felhagy az autó értékesítéssel. Mindezt a megváltozott fogyasztói szokásokkal és igényekkel magyarázta. Az utolsó napokban már senkit sem érdekeltek a szemet gyönyörködtető autók.

Különös és megmagyarázhatatlan, de a leghíresebb férfi ruházati áruház tulajdonosa is bedobta a törülközőt. Elegáns öltönyeire, finom anyagokból készült ingeire, márkás nyakkendőire immár egyetlen vevőt sem talált. Ami azonban egészen megdöbbentette, már a nők sem vásároltak nála partnereik név-és születésnapjára olasz zakókat, 100 százalékos pamutból készült drága zoknikat.

Tönkrement a prémium ételeket és borokat kínáló, a trendi férfiak kedvenc biznisz bisztrója, a legfelkapottabb üzleti és szerelmi találkahelyük is. A Michelin csillagos séfek zokogva dobálták ki hűtőkből a megmaradt kagylókat, homárokat, cápauszonyokat. Törzsvendégeiknek személyes hangú levélben köszönték meg a hűségüket, kifejezve reményüket, hogy még találkoznak valahol.

Nem szervez több luxusutazást az extrém helyszínek és sportok specialistája sem. Nincs több szárnyasruhás ugrás Új-Zéland szikláiról, de ugyanígy örökre el lehet felejteni a szigonyos rájavadászatokat is a cápáktól hemzsegő vizeken.

A fekete csütörtök drámai és szívszorító, ugyanakkor lehetett erre számítani. Benne volt a levegőben.

Letaglózó vereség az egyik oldalon, látványos győzelem a másikon.

Tegnap nyitott és máris extra profitot termelt a traktorokat, kombájnokat, szénát és szerves állati fekáliát szállító gépjárműveket forgalmazó szalon is. Már az első napon több tucat haszonjármű talált gazdára.

A gumicsizmákat, hózentrógeres nadrágokat, vízálló pufidzsekiket forgalmazó bolthálózat is nehezen viselte a vásárlói rohamot. A vevők pillanatok alatt elkapkodták a divatos, egységesen zöld és barna színű konfekciós agrár ruházati termékeket.

A kizárólag sertéshúst, szalonnát és háztáji pálinkákat kínáló útszéli büfékben is alig bírták kiszolgálni a vendégeket. Szépen fogyott a véres és májas hurka, de hagymás rántottából is sok adagot tettek ki a pultokra.

Meglepően nagy volt az érdeklődés az agrár-kiállításokra közösségi utakat szervező irodában is. Tömegesen fizettek be az őszi, szerbiai bika és kecske expora, de már most előjegyzéseket vettek fel a türkisztáni, gyapotszürettel egybekötött bemutatóra is.

Végül, de nem utolsósorban, megnyílt és már az első órában több ezer tagot regisztrált a Kalászos szerelem társkereső iroda. Vezetője Kányáné Kun Erzsébet közölte, nem sokkal a nyitás után több eljegyzésről is hírt kapott. Boldogan idézte a Föld című lap vezércikkét, ahol arról olvasott, hogy a "magyar férfiember archetípusa a gazda. A vidéki ember ugyanis úgy gondolkodik, hogy van egy terület, annak van határa, világos kiterjedése, és az ottani életminőségért, rendért, a területből való megélhetésért, a dolgok menetéért ő a felelős."

A Nemzeti Színház, a Nemzeti Filmintézet, valamint a megújult Filmművészeti Egyetem koprodukciójában még idén elkészülhet a nemzeti egységet szimbolizáló Gazdám című egész estés mozifilm.

2020 július tizedikét Nemzeti Gazda Nappá nyilvánították.

TÓDULNAK

Versengenek, mi több, verekednek az egyetemi hallgatók, csak hogy bejussanak a professzor,  Hogyan blokkolható az az agyi terület, amely a humanizmusért felelős?  című új kurzusára.A nagyhírű tudós nemzeti létkérdésként hirdeti kutatási területét.

JÓ HELYEN, JÓ IDŐBEN

A gyújtólánggal volt valami. Begyulladt, aztán kialudt. Megpiszkálta, a lerakódott kormot letisztította és öt perc múlva már ott se volt. De akkor hol volt? És mikor?

Otthon. Reggel.

Micsoda mázli, hogy aznap nem volt több bekrepált bojler, gázsütő, kilenckor már mehetett is haza a háztájiba. Leült a konyhában, kenyeret kent zsírral, aztán rádobott pár szelet felvágottat, mikor átjött hozzá a Jövő. Bekopogott, illedelmesen kezet csókolt anyukának, majd a maszek szerelővel jól belaktak, pari, ubi, Erős Pista, négy-négy szelet szalámis kenyér, jó vastag, közben pedig átbeszéltek mindent. Feladatkörök, lehetőségek, jutalék.

A nagy hazafi, az ismert zenész erről a sorsdöntő, történelmi pillanatról nyilatkozott egy orbitálisat. Szerinte a munkából hazatért mester egyszerűen csak jó helyen volt, jó időben, ennek köszönheti a szerencséjét. Meg persze a tehetségének. Mint ahogy ő is, a nemzet esze, gerince, aki szerint a dörgölőzés a hosszú élet titka.

VÖRÖS ÉS FEKETE

- Laci, menj már be hátra, nézd meg nincs-e valahol még egy flakon! A dobozos lakkfestékek mögött keressél. Úgy rémlik, mintha  becsúszott volna oda egy lengyel húszmillis, sárga. Egyébként milyen szín kellene?
- Teljesen mindegy.

A Vörös és Fekete festékbolt görnyedt hátú, fájós lábú eladója elindult a raktárba, ahol megtalálta a keresett terméket. 

- Tényleg ez az utolsó flakonunk. Egyébként ez az egyik legjobb szórónk. Van rajta célzókereszt, Ötven méterről is tud vele fújni, akkora benne a nyomás. 
- Nem én fogom használni, hanem a férjem.
- Ajánlhatok önnek egy másik szórót is?  Ez a Benito, olasz flakon, jövő héten kapunk belőle.  Kétszáz méterről szór, elképesztő ereje van, és a festék sosem jön le a falról.
- Ennek biztosan örülne a férjem.

A férj, Fáskerti Zoltán hetedik éve munkanélküli. Korábban a Modern Képalkotás Egyetem grafikai tanszékén tanított. Élmény volt minden órája. Tanítványai, szeretetük jeleként, Banksy Zolinak nevezték és igyekeztek ellesni tőle a legapróbb mozdulatokat is. Néhányan mind a mai napig megvannak győződve arról, hogy a titokzatos Banksy valójában nem más mint Fáskerti. Hiába azonban a tehetség, Zoltánt egyik napról a másikra, indoklás nélkül elbocsájtották az egyetemről. Többek szerint az lehetett a bűne, hogy segített választási plakátokat ragasztani a barátjának. Azóta sehol nem kapott állást. Május elsejéken és gyereknapokon portrékat rajzolt fillérekért, de később ezzel is felhagyott. Jobb híján ismeretlenekkel pingpongozott a Városligetben, pénzért természetesen.

Banksy Zoltán teljes elfeledettségben élt, mígnem valaki beajánlotta Siminkovics Lóránthoz, aki először csak kisebb munkákkal bízta meg. Graffitiket kellett elhelyeznie a Lóránt által meghatározott helyeken. Valamivel később azonban már  nagy G-betűket fújtak különböző felületekre. Mivel Fáskerti művészember, ezért annyi szabadságot mégiscsak kiharcolt magának, hogy a G-betűket a saját maga választotta betűtípussal festhesse fel. Mindig éjszaka alkotott, majd tagja lett a még titokzatosabb G-brigádnak, amely egy idő után már nem csak falakat és hirdetőoszlopokat fújt tele G-betűvel, hanem embereket. Lesben álltak, majd amikor megjelent az ellenség, szemből, hátulról, oldalról, festékszóróval meglőtték. Új korszak kezdődött. Izgalmas és nem veszélytelen partizánháború.

A festékszórós szabadcsapatok egyre jobban belelovalták magukat a küzdelembe. A másik oldal már korábban militarizálta magát, tudatosan felépített modern média- és hadigépezet szolgálta őket, így a legmodernebb festékszórókkal viszonozták a rájuk zúduló tüzet (festéket).

Lassan az egész országra kiterjedt az őrület, és egyre többen sodródtak bele ebbe az értelmetlen küzdelembe. Festékszórókkal felfegyverkezett emberek masíroztak, ki ki a maga által rokonszenvesnek vélt oldalt erősítve harcolt. Mindenki lőtt mindenkit a 93 ezer négyzetkilométernyi paintball pályán. A festékszag beleivódott a ruhákba, miközben mindent elcsúfított a vörös és fekete festék, amely sosem jön le a falakról, száz év múlva is emlékeztetve arra, mit jelentett egykor a G-betű.

VESZÉLYTELEN 2.0

Üzenetet kap. Rövidet. Nagyon kedvelik, de nem merik kimutatni. Összefut régi ismerősökkel az utcán, színházban, boltban, ők is azzal kezdik, hogy olvassák, szeretik az írásait, sokszor vele kezdik a napot, de....

Félnek.

A mai bejegyzés veszélytelen.

"Nyisd ki a hűtőszekrényt és keresd meg a tojástartót. Ha ráleltél, akkor emeld ki onnan a dobozt, nyisd fel a tetejét és vegyél ki belőle három tojást. Tedd a főzőpultra. Közben készítsd elő a serpenyőt. Csepegtess bele olajat, forrósítsd fel, majd amikor már felhevült az olaj, törd fel a tojásokat és öntsd bele a serpenyőbe. A magas hőfokon a tojásfehérje hamar megszilárdul, miközben a sárgája még lágy és folyékony. Ekkor óvatosan vedd ki az elkészült ételt és helyezd át egy tiszta tálba. Ízlésednek megfelelően sózd meg. Ezt követően evőeszközzel elfogyaszthatod. Ennek az ételnek tükörtojás a neve. Elkészítési idő 2-3 perc."

Lájkok száma 16.889

DEDIKÁLT LEMEZEK

A szakma legjobbjai mentek el. Vitték magukkal a meg nem írt dalaikat.

Tíz évnyi ámokfutás után kapott észbe a rendőrség. Egy zenei antikváriumban léptek akcióba, ahol leütötték, megbilincselték, a lemezes táskáját pedig elrúgták, mert azt hitték fegyver van benne. De nem. Deák Bill, Hobo, Neoton, Zorán, Szörényi Levi és  Katona Klári albumai voltak a szatyorban. Meg egy Beatrice. Dedikált példányok.

Ez az egész szörnyűség 2007-ben kezdődött. 

- Szereted a zenét, csinálj egy rádiós sorozatot a magyar könnyűzene történetéről - mondták neki. Érezte, eljött végre az ő ideje.

Három hét múlva már le is ment a műsor első része. Ifjúsági park, Bodrogi Gyula, Bergendy. 

Nem sokkal később Bergendy Pistát holtan találták egy parkban. A rendőrségi közlemény nem árult el részleteket, a család sem nyilatkozott. A közvélemény ezért csak találgatott, mi történhetett vele. És vajon miért? Kinek árthatott szegény? Egy dedikált Bergendy lemez sokat ér, különösen így, hogy már soha többé nem írhat alá egyetlen albumot sem.  

Nem sokkal később Zorán, majd két héttel később Lárika következett, aki "az egymás tenyerén tartás" híve, amit az érthetőség kedvéért az énekesnő azzal magyarázott, hogy "óvjuk a másikat, dédelgetjük" Ez egy komplett baromság, hiszen egy interjú nem attól jó, ha simogatják egymást a riporterrel.

Hobonak is vége lett. Egy Jim Morrison képre borulva találtak rá, de az is lehet, hogy Viszockij fotó volt, végtére is mindegy. Hobót sem tudták megmenteni. Lehetséges, hogy ha nem ontja évtizedeken keresztül a lemezeket (HBB, szólóalbumok) talán elkerüli a rettenetes véget. Aláírta a lemezeket,  közben szokása szerint morgott valamit, de azért örült, hogy vannak még élő rajongói ezen a nyomorult glóbuszon. 

Szörényi Levi is hamar elment. Kár érte. Talán ő is megúszhatta volna, ha aznap nem az undok formáját hozza. Még szerencse, hogy előtte az összes Illés albumot, a Szép lányok ne sírjatok cédét, valamint az Utazást is aláírta. Öt nappal később a Pilisben érte a vég, az imádott Szívcsakrája közelében. A dedikált Utazást azóta többen meg akarták venni.

A szignózott albumok szépen gyűltek. Valójában csak ez érdekelte. Hogy mindenki aláírjon mindent. Mert egy lemezgyűjtemény igazán akkor értékes csak, ha dedikált példányok vannak benne.

Talány, hogya rendőrség miként oldotta meg a rejtélyes gyilkossági sorozatot, mi vezette nyomra őket. Bizonyára a mérgezett toll, azt találhatták meg valahol. A zenészek azzal szignóztak, majd pár nap múlva meghaltak. Az EAST együttes tagjainak órási szerencséjük volt, mert  ragaszkodtak az alkoholos filceikhez.

A szegedi Csillagban lassan pereg az idő.  Fáj, hogy a dedikált lemezeket nem hozhatta be magával. Pedig igazán szép gyűjtemény. A cellatársa a Ricét és a Csótányt szereti. Ha egyszer kijut innen, feltételesen, jó magaviselet esetén negyven év múlva, akkor aláíratja az összes Quimby-t. 

TÖKETLENKEDÉSEK KORA

- Hírösszefoglalónk végén az időjárásról és a közlekedésről. Először a Fővinform munkatársát kapcsoljuk. Járhatóak-e a főváros útjai?
- Az M3-as bevezető szakaszán lelassult a forgalom. Kérem számítsanak torlódásra. A Hungária körúton, a Papp László Sportarénánál sárgán villognak a lámpák, szinte lehetetlen az átjutás Kőbány irányába. A Belvárosban sem jobb a helyzet, sőt,  teljesen megbénult a közlekedés. Aki teheti, ne induljon el otthonról, mert minden leállt, kilométeres sorok vannak mindenhol.
- Lehet tudni, hogy mi okozza mindezt?
- Erről még nem kaptunk megbízható információt, de azt kijelenthetjük, ilyen dugó emberemlékezet óta nem volt Budapesten. Közlekedési katasztrófa.
- Igaz-e, hogy az emberek verekednek, csak hogy előbbre jussanak?
- Igen, a belvárosban már tömegverekedésekről is hallani.

Tudta, hogy ez lesz. Nem baj. Svábhegyi lakásának teraszán hallgatta a Fővinform híreit. Az edzett üvegből készült korlátra hajolt,  onnan nézett le a városra. Istvánnak nem kellett sietnie sehova, őt nem érintette a káosz. Általában semmi sem érinti.

Az elmúlt hetekben sokszor  jutott eszébe egy gyermekkori emléke. Debreceni lakásukat újították fel, de a munka nehezen indult, mert a mester töketlenkedett az anyagokkal, nem tudta megmondani, hogy mikorra készül el végre a festéssel-mázolással.

Ezt nem akarta megint. A szerencsétlenkedést. Meg is mondta. Egyébként is, nem előírás az, hogy itt legyen. Elvihetik azt is. Bármit.

Egyetlen éjszaka alatt megcsinálta. Szólt néhány aktivistának az ifjúsági szervezetből, akik mindenre kaphatóak,  sőt kérni sem kell őket, maguktól nyomulnak. Jöttek azonnal. Éjjel kezdték, hajnali ötre végeztek. Mind a két helyen. Bontottak, szállítottak, építettek. Szervezés kérdése volt csupán egész.  István kortyolt egyet a kávéjából és elégedetten hallgatta tovább a reggeli műsort.

- Kedves hallgatóink! Most kaptuk a hírt...nem is tudok igazán megszólalni...azért állt le a főváros....eltűnt! Munkatársunk egyelőre annyit jelentett, hogy a kőoroszlánok sincsenek a helyükön...ne menjenek arra....nincs Lánchíd..... elbontották.

István telefonja immár szünet nélkül cseng. Gratulálnak neki, nem győznek hálálkodni. Végre megoldódott a dolog, immár tisztességes hidat kapott Debrecen. A Kondoros felett átívelő Lánchíd a város új büszkesége. És mindez nem került semmibe. Az alapítók nevét márványba vésik.