Halálosan komolyan veszik végre a könnyűzene megújítását, társadalmiasítását. Mindez egy mélyreható, a generációk életét meghatározó, társadalmilag rendkívül indokolt és már régóta követelt átalakítási folyamat rendkívül fontos állomása! Félelmetesen hangzik, ugyanakkor mégis örülni kell ennek, hisz logikusan következik mindabból ami eddig történt. Az egyetemek bezárása, érthetetlennek tűnő átalakítása (csak a haszontalanoké és nemzetelleneseké) a tudományos műhelyek, intézmények felőrlése (csak a kártékonyaké) napilapok megszüntetése (csak a hülyeségeket és hazugságokat íróké) közintézmények megszállása, munkatársainak megbízhatóbb munkatársakra cserélése (csak a férgeké), a közpénzek átcímkézése, átnevezése, átirányítása a megbízható nemzeti erőkhöz (nagyon helyes) a társadalmi kontroll totális kiépítése (csak egyetérteni lehet ezzel) után a könnyűzene megújítása kellett, hogy következzen, hiszen láthatjuk mivé lesz a világ, ha olyan gyanús, kártékony gyökerek, nem is emberek, mint Justin Timberlake, Lady Gaga, vagy a sátáni Ozzy Osborne a helyükön maradhatnak és roncsolhatják az ártatlan szíveket, lelkekeket. Szükség van tehát a gyors, határozott, kőkemény, rendkívül hatékony beavatkozásra az egész világon! Sajnos, ennek megvalósítása még nagyon messze van! Elkeserítő, de mégis be kell látni, nem lehet egyik percről a másikra megszabadítani az emberiséget a gonoszoktól, szörnyektől, haszontalan csótányoktól. De végre elkezdték valahol!!
Hogy hol?? Ez kérdés? De most komolyan?
Hát Afrikában. Mint magam is beszámoltam róla, a Nemzeti Afrikai Voodoobábuk, Szertartások és Erőforrások varázslója a minap miniszteri biztost nevezett ki a könnyűzene megújítása érdekében. Egy agilis, tettrekész, igazi 21. századi polihisztort, aki maga is híres muzsikus, irodalmár és ökölvívó. A miniszteri biztos, mivel szereti a nyilvánosságot, meghívott magához, kövessem figyelemmel a könnyűzene nehéz és felelősségteljes átformálását.
Két nappal később elrepültem Afrikába. Legnagyobb meglepetésemre, mire megérkeztem a Nemzeti Afrikai Parlament több, törvényi rendelkezést igénylő döntést is megszavazott. Amíg a repülőtérről, a katonák által biztosított autókonvojjal, a főváros szíve felé haladtunk, az ifjú miniszteri biztos elmondta, ezzel persze meg is nyugtatott, hogy náluk minden ilyen rapid módon történik. Ő, vagy a társai kitalálnak valamit, és másnapra törvény lesz belőle. Így történt ez most is.
Első körben begyűjtötték, majd nyilvános szertartás keretében, a központi tévé és rádió élő adásban közvetítette, elégették a társadalmilag haszontalan előadók lemezeit, kottáit, szövegkönyveit. Óriási volt a tűz, emeletnyi lángoszlopok olvasztották a vinyleket, cédéket, ezer fokon égett a máglya, elevenítette fel lelkesen az ünnepi pillanatokat a miniszteri biztos, szinte izzott a szeme az örömtől, ez lehet talán a siker fénye, majd beszámolt arról, hogy a hangszerboltokat máris államosították és a zenészek a jövőben csak a központi bolthálózattól igényelhetnek hangszert. Persze nem mindenki kaphat zenei eszközt, csakis azok juthatnak hozzá, akik a nemzeti érdeket szolgálják.
Magam is cikkeztem arról, hogy mi minden történt a megújulás jegyében. Felállították a Nemzeti Afrikai Könnyűzenész Képzőt, de lesz Nemzeti Afrikai Rendezvényiroda (csak a NARI szervezésében turnézhatnak az afrikai előadók) valamint megalakult természetesen a Nemzeti Afrikai Jogdíjelosztó Központ is (a beérkezett összeg felett a nemzeti afrikai kormány rendelkezik, nagyon helyes) és végül, de nem utolsósorban, megszervezik a Nemzeti Afrikai Dal gálát.
Időközben létrehozták a Nemzeti Afrikai Dalirodát is, ahol egy gondosan kiválasztott szűk csapat, az afrikai Soká, és Óref irányításával írja a dalokat. Az országban immár csakis az általuk komponált számokat, nemzeti rockoperákat, a társadalom életét hasznossá tevő, a közösséget nemzeti egységbe kovácsoló dalokat lehet hanghordozókra rögzíteni és terjeszteni, a rádiókban játszani.
A sokszínűség érdekében természetesen ott van a két napja életre hívott Nemzeti Afrikai Sanzonbizottság is, melynek vezetője, ahogy korábban írtam, nem más, mint Dulube Bongwa, a katonái körében csak Big Francis-nak nevezett ezredes, a legendás Africa Corps rettegett parancsnoka.
A hadúr rendkívül kedvesen, zavarbaejtően, szinte már baráti hevülettel fogadott, hatalmas tenyerében szinte elveszett az enyém, majd átölelt és hosszú percekig szorongatott. Örült az érkezésemnek, kifejtette, testvéri országból érkeztem, sokat tanulnak tőlünk, továbbá a Nemzeti Afrikai Sanzonbizottság éppen aznap tartotta első összejövetelét. Sietősen be is vezetett a hatalmas tárgyalóterembe, nehogy lemaradjunk a fontos döntésekről.
Bent, a legnagyobb meglepetésemre nem zenészek, szövegírók, komponisták foglaltak helyet, hanem az Africa Corps magas rangú katonatisztjei. Előttük az asztalokon pisztolyok, kézigránátok, kések hevertek, persze hanglemezek, cédék is voltak. Ezeket az előző hanglemez és kottaégetés során még nem vetették a tűzre, sajnos nem sikerült mindent maradéktalanul begyűjteni, továbbá most éppen az a feladat, mit minősítsenek égetnivalóan eretnek, társadalmilag haszontalan fércműnek, vagy mit adjanak át fejlesztésre a Soká és Óref vezette dalszerző munkabrigádnak.
A Nemzeti Afrikai Sanzonbizottság a meghallgatásra szánt művek szerzőit is meghívta. A katonák alkotta Sanzonbizottság minden esetben személyesen közli a testület döntését. Ezúttal is így történt.
A Gyere, gyere ki a Szavannára! és Zöld asszony című dalok társszerzőjét, az ország leghíresebb zongoristáját, komponistáját hívták be elsőként. Megkérdezték tőle, szerinte valójában miről szól ez a két dal, és hogy ő ezt komolyan gondolja-e? Elmondta. Azt is hogy komolyan gondolja. És hogy mindkettő örök sláger, szeretik az emberek.
Csak szerették, csapott az asztalra Dulube Bongwa ezredes, majd ott helyben kettétörte a Durr című lemezt, rajta a Gyere, gyere ki a Szavannára! dallal. Végezetül azt kérdezte a döbbent és felháborodott muzsikustól, hajlandó-e átírni a műveit. Mivel nemleges választ kapott, de Dulube titkon szerette a dalok szerzőjét, továbbá fiatalkorában maga is ezekre a dalokra szeretkezett, így mentőkérdésként felvetette, hogy megtagadja-e a korábban írt szerzeményeit. Mivel erre is elutasító választ kapott, ezért Dulube Bongwa intett az őröknek, akik azonnal megragadták a zeneszerző-énekest, majd erővel kivezették a teremből. Ekkor a sanzonbizottság tagjai felálltak, majd maguk is elhagyták a termet. Dulube kézenfogott és magával vitt. Nem tehettem mást, mentem vele, de elismerem, a kíváncsiság is hajtott.
A sortűznél elfordítottam a fejem és próbáltam nem a lövések hangjára figyelni. A Zöld asszonyt és az Álomarcú pásztorlányt dúdoltam halkan, de úgy, hogy Dulube ne hallja. A katonák fegyverei még ki sem hűltek, amikor ismét a terembe vonultak tanácskozni. A Sanzonbizottság még nyolc előadó szerzeményét elemezte, majd meghozta az ítéletet.
Mindegyiknél ott voltam. Dulubé ragaszkodott ehhez.
Mondtam, hogy halálosan komolyan veszik a könnyűzene megújítását.
