BOLDOGSÁG

Elégedett vagyok. Már annak is örülni tudok, ha egy elküldött elektronikus levélre a címzett helyett az automata válaszol: nem vagyok az irodában, legközelebb jövő év november 20-a után érhet el.

ZSÁKUTCA

Az önkéntesek megitták a szakét, majd a hadügyminisztertől egyenként megkapták a kardjaikat. Ezeket a pilótafülke jobb oldalán lévő, az erre a célra kialakított rekeszekben helyezték el. Vállalták, ha majd eljön az idő, szeppukut elkövetve, életüket adják a hazáért.

Hajnali négy óra tíz perckor a Mitchubishi gyár gépei felemelkedtek a levegőbe. A pilóták, mielőtt örökre elhagyták volna a Felkelő nap országát, utolsó pillantást vetettek az anyaföldre. Abban a tudatban indultak útnak, hogy elégtételt vehetnek a hazájukat ért megaláztatásért.

Alig több, mint 15 óra 24 perccel később Tamaschi Okudvadze parancsnok jelt adott a repülő rajnak. A légifelderítés radarjai nem érzékeltek semmit, így elsőként Samuko Vazame és Yamashita Samochei zavartalanul kezdhette meg a zuhanórepülést. Négyezer méteres magasságból is jól látták a célt, a parányi zsákutcát.

Ügyesen manővereztek, így gépeikkel pontosan arra a helyre csapódtak be, ahol engedélyezték a parkolást. A japán nagykövetség oldalán, ahol csak öt percre állhatnak meg autók, de a sofőröknek bent kell maradniuk a járművekben, nem esett kár, a járda is sértetlen maradt.

A tíz gépből álló kamikaze csapat porrá rombolta a célterületet, egy fiatal mágnás villáját és az ahhoz tartozó parkot. Nem sokkal később a megtámadott ország hadat üzent Japánnak. Kitört az újabb világháború.

A táblák, ötven évvel az incidens után is ott állnak a zsákutcában. Behajtani és megállni tilos.

PATAKPART

Nem tudok festeni, de még csak rajzolni sem, így nem készülhet el a magyar valóság legszomorúbb képe, amely 70X140-be (+keret) sűritené ennek az elcseszett országnak a hangulatát. Mivel nincs okostelefonom, fotózni sem tudtam.

A helyszín egy patakpartszerűség, közel a Dunához. A vékonyka, de mély mederben éppen csak hogy csordogál a víz. Nincsenek benne vadkacsák, egyébként szoktak itt úszkálni, de most csak a szétázott tejesdobozok, meg az ingyenesen terjesztett bulvárlap néhány példánya sodródik a folyó felé.

A víz két partján nyugdíjaskorú asszonyok kutyát sétáltatnak. Messziről nézem őket. A magas fű, vagy inkább gaz néhány pillanatra eltakarja őket. Némán, lehajtott fejjel mennek mindketten. Ellenkező irányba, céltalanul haladnak. A lényeg, hogy a kutyák mozogjanak, ürítsenek. Korábban együtt, egyidőben vitték ki az állatokat. Szertartásszerűen minden napjuk így kezdődött, Komótos gyaloglás közösen, kakiszedés, jutalomfalatkákkal való etetése a kis kedvenceknek. Aztán történt valami.

A lakóparkba egy ismert tévés költözött, a sok kormányközeli médium egyikének főmunkatársa. Vagy inkább arca. Műsorvezető. Ott vett lakást, ahol az egyik asszony lakik. Tudom a nevét, de az anonimitást megőrizve, jobb híján inkább liberális néninek nevezem. Egyetemet végzett ember, korábban vezető beosztásban dolgozott.

Egyik reggel éppen a ház bejárata előtt futott össze a tévéssel, beszélgettek, majd megérkezett a másik asszony, aki köszönés helyett nevetgélve gyorsan felvilágosította a tévést, vigyázzon a barátnőjével, mert a másik oldalhoz tartozik, liberális rádiót hallgat. Bezzeg ő, tudja mire kell figyelni, mit kell nézni, hallgatni. Igaz ugyan, hogy a fiát, menyét és még néhány rokonát éppen egy állami cégtől rúgták ki indok nélkül, de ez nem rendítette meg, továbbra is jónak tartja az irányt. Aki ezzel vitába száll, lehülyézi, vagy "feljelenti".

A két asszony az emlékezetes megjegyzés óta nem beszél egymással. Távolról figyelik egymást, nehogy véletlenül összetalálkozzanak. Ha meglátják a másikat, azonnal letérnek egy mellékutcába, vagy beveszik magukat a bokros részbe és megvárják, amíg a másik elmegy.

Ma reggel a patak két partján kószáltak. Nem a víz, egy egész világ választotta el őket egymástól.

DNS

Megkezdődött az Örökítőanyag nagyipari előállítása a Fejér megyei Fecsabányán, a korábban gázkészülék-alkatrészeket gyártó, majd a közelmúltig vágóhídként működő ipartelepen. A 2200 milliárdból megvalósított beruházás - szakértők szerint - ezer éven belül megtérülhet, majd ezt követően nyereséget is eredményezhet, feltéve, ha az Örökítőanyagot sikerül a határainkon túl is népszerűvé tenni. Ennek érdekében, a gépsorok indításával egyidőben, megalakult a Nemzeti Örökítőanyag Exportiroda, melynek legfőbb feladata az Örökítőanyag nemzetközi megismertetése és értékesítése. A világ százötven országában máris irodát létesítettek, melyhez további 550 milliárdos tőkeinjekcióra volt szükség. Ez a nemzetstratégiai koncepció a nemzet fennmaradásának kulcsa, ezért elkerülhetetlen, hogy a nemzeti vagyon jelentős részét az Örökítőanyag előállítására és exportjára fordítsuk. A már legyártott Örökítőanyagot a kisiskolások kötelező oltásként kapják, a szülőkorba érkezett nőknek pedig beültetéssel adják tovább, de a NÖEI (Nemzeti Örökítőanyag Exportiroda) hamarosan étkezési zselé formájában is eljuttatja az emberekhez. A NÖEI vezetői közölték, hosszútávú céljuk az, hogy az Örökítőanyaggal teljességgel átformálják a nemzetet, majd később a Föld összes lakóját, valóra váltva ezzel az übermensch álmot.

TANÁCS

Tanácsot kérek a lányomtól.
- Szerinted, jó az, ha egy autóban piros színű az üléshuzat?
- Nagyon jó, mert ha leeszed eperrel, vagy cseresznyével, akkor nem látszik meg.

BÜDÖSEK A FIÚK

Szokásos csevej a lányommal, úton hazafelé.
- Milyen napod volt ma a suliban?
- Jó. 
- Bővebben?
- Nagyon jó.
- Még bővebben?
- Tuti jó.
- Milyen órák voltak?
- Torna.
- Jó volt?
- Nem. Uncsi.
- Miért?
- Mert át kellett öltözni.
- Ezért volt unalmas?
- És sokat kellett futni.
- Még valami?
- A fiúk büdösek.

HAIR

Falvakon autózom keresztül. Magyar falvakon. Búbánatosan, nagy cseppekben esik az eső. Kint minden mozdulatlan. Látszólag semmi élet. Huszonévvel ezelőtt is ilyennek láttam a vidéket. Vasárnap délután van.

A kocsiban a Hair szól. Ez az egyetlen musical amit szeretek, ezerszer hallottam már, de képtelen vagyok megunni. Valamikor, talán 1980-ban a nagyanyám hozta ezt a lemezt ajándékba Amerikából. Életében egyszer járt ott, ma sem tudom, miért jutott eszébe éppen ezt megvenni. Ez a zene tele van élettel, szépséggel, szomorúsággal, vidámsággal, kétellyel, a halál közelségével, mégis, akik éneklik örökre fiatalok maradtak. Tehetséges emberek, bár szerintem ideillőbb kifejezés, zsenik írták 1968-ban. A vietnami háború javában dúlt, tízezrek harcoltak a pokolban, a napalm mindent elpusztított, halottak hevertek mindkét oldalon. Felelőtlen emberek küldték vágóhídra a besorozható, eldobható életeket.

Volt értelme ennek a "kalandnak" ? Dehogy volt. A háborúnak sosincs értelme. Good morning sunshine, Manchester England, Easy to be hard és a sok megválaszolatlan kérdés, miért élek, miért halok meg, hol vagyok? The flesh failures (let the sunshine in) Berger most masírozik be a gépbe, ami Vietnamba viszi.

A falu csendes, lassan az eső is szelíd szemerkéléssé enyhül, mégis azt érzem egy alattomos, és pusztító háborúban élek. Felhangosítom a zenét. Százhúsz kilométer és otthon leszek.

EPER

Az eper tökéletes gyümölcs. Finom, egészséges és gusztusos. Az viszont egészen gusztustalan, hogy nálunk ezt is hamisítják, igaz, ebben nincs semmi meglepő, napi élményünk az átverés, hazudozás, kifosztás. A 300 forintos spanyol eper a kispályások játéka, ők csak átcímkézik, és máris mézédes (sokszor savanyú) magyar eperként árulják, kilóját közel kétezerért. Ülnek a napszámos árusok az utak mellett, előttük táblára írt szöveg: magyar szilva, magyar barack, magyar kukorica, magyar málna, magyar dinnye, de ezt olyan öntudattal vésik fel a palára, mintha mi lennénk a Nike, az Adidas, a Porsche, vagy a Sony és a Microsoft, de nem, mi magyarok vagyunk magyar krumplival (az például már nincs is, gyenge volt a termés) magyar fokhagymával (az kínai, mert Makó sem a régi) magyar cserkóval, az pedig talán chilei, magyar málnával, hogy azt honnan importáljuk fogalmam sincs, az is hiánycikk lassan, csak azt tudom, mérhetetlenül unom ezt a magyarkodást úton, útfélen.

MTA

"Azt nem hiszem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia épületéből szállodát csinálnának..."
a) de,mégis szálloda lesz
b) nem lesz szálloda
c) ott fognak lakni a gyerekek
d) lebontják, stadion épül a helyén
e) nem érdekel

CUMI

Vidéken voltam. Este, szokásomtól eltérve, ettem. Emiatt aztán horkoltam. A tizenkét éves fiam szóvá is tette. 
- Apa, kellene neked egy cumi.

LAKÓGYŰLÉS UTÁN

Túléltem a lakógyűlést. Nem is aludtam el közben. Szerencsére a lakótársakkal nincs gond, nem egy hőzöngő társaság, mindenki jóban van mindenkivel, tudom, ez nehezen hihető, de igen, létezik ilyen is, így a napirendi pontokat fegyelmezetten betartva békésen jutottunk el az epilógusig, a jegyzőkönyv hitelesítéig.

Ahogy korábban írtam, nem szokásom szétdumálni a lépcsőházi szeánszokat, amúgy sem tudok nagyon mit véleményezni azon, hogy a korábbi mester szétbarmolta a ház bizonyos részeit, természetesen nem vállal érte garanciát, új szakikat pedig nem lehet találni, ezt maga a közös képviselő mondta, egy-két évre előre lekötött munkáik vannak, sok helyen már a telefont sem veszik fel, így csak reménykedünk abban, hogy néhány évig még elkerül minket a monszun, bár Sir David Attenborough nyilván okkal intene józanságra, "ennyi időnk már nincs".

A beázások című fejezetnél, építő jelleggel azt a megjegyzést tettem a fölöttünk lakónak, bontassa le a teraszát, akkor onnan biztosan nem fog beázni. Ez a gondolat neki is tetszett, csak attól tart, a szokás nagy úr, így esetleg megfeledkezne a lebontott erkényről és a harmadik emeletről kilépne a semmibe.

Lakógyűlés legközelebb ősszel lesz. Ha a ház addig nem dől össze, akkor a szokott helyen, a lépcsőházban.