A BEGYŰJTŐ

Kapitány. Milyen gyönyörű szó! Egyszerre tiszteletet parancsoló, ugyanakkor ellentmondást nem tűrő. Csukjuk be a szemünket és képzeljük magunk elé a Kapitányt, amint fényesre csutakolt herélt lovának, Viharnak a nyergében, kardját a magasba emelve, csatába vezényli seregét, amely vakon követi őt. Ugye, más is hallja a csatazajt, a patadobogást? Én mindig hallom. A fülemben lüktet ez a mámorító zene, a pata puffanása a tavaszi mező puhuló, zsíros földjén.

Mielőtt azonban teljesen elragadna minket a fantáziánk kavargó örvénye, lássuk közelről a Kapitányt. Egészen közelről.

Fitt férfi. Idegesítően aktív.

Múlt héten még benézett a volt munkahelyére. Akkor még bemehetett. Úgy tett, mintha még mindig ő lenne a cég pótolhatatlan anyagbeszerzője és raktárvezetője. Járkált a polcok között, kérdezgetetett az árukészletről, bekukkantott a szerelvényes dobozokba. Legszívesebben már akkor kidobták volna, de a Kapitánynak múltja van a cégnél. Élet és halál ura volt a kötőelemek, anyacsavarok, rézhuzalok, Kuprox-ellenállások, és csiszológépek birodalmában. Sajátjának érezte a Dexion-salgó polcrendszert, ahol soha nem hiányzott semmi. Elmenőben, mint aki sohasem tér már ide vissza, eltett emlékbe egy nyolcas villáskulcsot, zsebébe csúsztatta, majd kilépett a rémisztően néma utcára.

Hiányzik neki a csarnok. Fáj a lelke a veszteségtől, de számot vetett a helyzettel. Legrosszabb esetben is van még ötven éve az életben. Vagy ennél is több. A családjában még senki sem halt meg a 130. születésnapja előtt. Képtelenség lenne ezt a fél évszázadot tétlenül, feladat nélkül végigcsinálni. Egy Kapitány sosem sziesztázik, vagy öntözi a balkonon lévő muskátlit.

Miközben mások immár az ablakot sem merik kinyitni, rettegve olvassák a híreket, készülnek a legrosszabbra, addig ő ismét nyeregben érzi magát. Barátjának tekinti a veszedelmet.

Egész nap terepen van. Egyetlen pillanatra sem lankad a figyelme. Több ezer ipari és önkormányzati kamera rögzítette a mozgását. Pontosan dokumentálható a Kapitány útja. Ünnep minden pillanat.

A Kapitány immár nem fa, fém és műanyag megmunkáló eszközöket, ragasztóanyagokat, kapcsolóegységeket és homlokzati hőszigetelő lapokat gyűjt, hanem létfontosságúnak vélt termékeket. Immár saját térképpel dolgozik, gondosan feljegyzi hol járt, mit szerzett, miből kellene még több.

Öt évre elegendő mennyiséget halmozott fel. Mindenből.

Először magányos vadászként (kapitányként) kereste, hajtotta a prédát, majd sikeres bevetéseire mások is felfigyeltek. Vajon, hogy csinálja? Mi a sikerének titka? Miként tud minden alkalommal zavarbaejtően bőséges, olykor felesleges zsákmánnyal hazatérni?

Előrelátás. Bátorság. Pénz. Ennyi a titok.

A Kapitány, csak hogy másoknak is segíteni tudjon, megtanítsa őket a túlélés művészetére, a lakóhelyén szabadcsapatokat szervezett. Felderítőkre, csapatszállítókra, harcosokra osztotta a jelentkezőket. Mindenkinek fontos feladat jutott. Lelkesítette őket, valósággal szuggerálta beléjük a szerzés iránti késztetést. "Éhen fogtok halni!" Ezt mondta nekik. Meg ezt: akarjátok! A Kapitány hadmérnöki precizitással felállított egységei, köszönhetően a fanatizálásnak és az éhenhalástól való rettegésnek, tökéletesen működtek. A távoli kerületek még nyitvatartó boltjaiból mindent megszereztek. Vécépapírt, csirkemellfilét, tésztákat, halkonzerveket, ropit. És tojásfestéket.

A kapitány még nem elégedett. Szájmaszkokra vadászik. A holnapra tervezett patika akcióban nem vesz részt, mert lázas, köhög, nehezen kap levegőt és izomgyengeséget érez. Nem, ő biztosan nem kapta el. A Kapitányt semmi nem gyűrheti le. Még csak 59 éves.

VÍRUS

Irigylésre méltó élet. Sikerek a munkában, a magánéletben Olimpiai érmek, ügyvédi praxis, képviselői hely a parlamentben, varázslatos szépségű asszony a budai családi fészekben. Gyerekek. Négy. Fiú. Ők is szépek, Erősek. És gazdagok. Fokváros, Ottawa, Sydney, London. Ott élnek.

A daliás termetű, időközben megözvegyült papa nem ment idegen földre. Itt maradt imádott hazájában. Büszke férfi. A tartása is erről árulkodott. Ahogy ült, szálfaegyenes háttal, keményen. Okos tekintete a telefonregiszter számaira szegeződött. Mutatóujja a telefon 5-ös számánál. A doktor úr türelmesen ült, várt és tárcsázott.

A híváslistából tudjuk, hogy heteken keresztül az Operatív törzs ingyenes zöld számát, majd a háziorvosát hívta, de senki sem vette fel a telefont.

A mentősök szerint két éve lehet ebben a pózban. Szépen mumifikálódott. Ez elsősorban a lakás ideális páratartalmának köszönhető. És nem utolsósorban a genetikának.

Nem volt vírushordozó.

FALFÚRÓ

Megkapom a statikus kedvenc (többnyire vele dolgozik) kivitelezőjének telefonszámát. Önmagában már ez is kincs, egy sokat ígérő telszám. Minden perc számít, hívom azonnal. Hosszan cseng, végül felveszi. Csodálatos érzés. Köszönök, bemutatkozom.

- Üdvözlöm, .....-t keresem.
- Én vagyok.
- Nem hívom rosszkor?
- Mondja. (ettől mindig rosszul vagyok)
- X. mérnök úr ajánlotta önt. Csak annyit szeretnék elmondani, hogy egy ajtókivágásról lenne szó, acélgerendával megerősítve. Tudják-e vállalni?
- Beton? Tégla? Mert, ha beton, akkor kell betonvágó.
- Tégla.
- Az nekünk nagyon kis tétel. Aprópénz.
- Megkérdezhetem, hogy körülbelül mégis mennyibe kerülne?
- Na, figyeljen, nekem erre nincs most időm.

Örülök, hogy ma is egy sikeres vállalkozóval beszélhettem.

KRONAUER ADRIÁN MEGTÉRÉSE

Visszatért a (politikai) karanténból Kronauer Adrián egykori rádiós műsorvezető, akit sok éve az összes hullámsávról száműztek. A rendszerkritikái, éles beszólásai miatt hírhedtté vált destruktív műsorkészítő, immár egyházi jóváhagyással új esélyt kapott. A férfi, aki korábban megjárta a poklot (Vietnamból is tudósított), évtizedekig tartó belső útja és vezeklése eredményeként visszatérhet a nyilvánosság szent közösségébe. Immár ő szerkeszti az egyházi közvetítéseket, új, szokatlan vallási műsorformákat találhat ki (Egyházi dal 2020, Szeretlek Uram, Miseborok és ostyák, gasztro, Ki tud többet a vallási előírásokról? vetélkedő) egyúttal egyházi támogatással vallásos műsorvezetők nevelésére is felkérést kapott. A megtért Kronauer azt nyilatkozta, istenkáromlás azt állítani, hogy a vallás magánügy, mert meggyőződése, hogy közügy. Szeretné, ha végre világosság gyúlna a szívekben, az emberek elméjében, ehhez pedig arra van szükség, hogy az állásukban isteni kegyelem okán még meghagyott világi műsorkészítők és világi műsoraik helyét, végérvényesen átvegyék a vallási adások és azok áldott szívű szerkesztői. Holnap este főműsoridőben nekünk harangoznak.

PÉLDAKÉPEK,IDOLOK 1.

PÉLDAKÉPEK, IDOLOK (miként lehetsz sikeres a mai Mo-n, első rész)

A múltról semmit. Senkit nem érdekel, hogy hol, mikor jártál iskolába, tanultál-e bármit. Egyszerűen csak vagy. Berobbansz a köztudatba. Tested kigyúrt, szinte már állatias. Simlis üzletekkel gyarapítod a vagyont. Adót nem fizetsz, sőt, igazán menő akkor lehetsz, ha fiktív számlákkal való bűvészkedés miatt elítél a bíró. Röhögsz az egészen. A luxus mámorát hirdeted. Dolce vita a hétköznapokban. Mindenkinek beszólsz, okoskodsz, eljátszod, hogy bármire képes vagy. Nyilván ezért is a kasszához járulsz. Ha veszel valamit, az nagyon full. Ez a létezésed egyetlen és legfőbb bizonyítéka. Lakás, óceánra néző panorámával, milliós óra, autó, nő. Mindened megvan. Lízing? Végtére is, nem mindegy? Társadalmilag hasznos vagy, inspirálod a környezetedet. Bónusz jár ezért is. Ott vagy a gálán, címlapot kapsz. Nehéz idők járnak, nem rád természetesen, szükség van az olyan példaképekre, mint amilyen te vagy. Sokat hallunk még rólad.

AZ ELISMERÉS, DICSÉRET, GRATULÁCIÓ FOGADÁSÁNAK ÉS MEGKÖSZÖNÉSÉNEK ILLŐ, IDŐT NEM RABOLÓ ELEGÁNS MÓDJÁRÓL, MELY JÓ ÉRZÉSSEL TÖLTI EL A DICSÉRŐT ÉS A DICSÉRTETT EGYARÁNT

AZ ELISMERÉS, DICSÉRET, GRATULÁCIÓ FOGADÁSÁNAK ÉS MEGKÖSZÖNÉSÉNEK ILLŐ,  IDŐT NEM RABOLÓ ELEGÁNS MÓDJÁRÓL, MELY JÓ ÉRZÉSSEL TÖLTI  EL A DICSÉRŐT ÉS A DICSÉRTETT EGYARÁNT


A kacifántos cím ellenére roppant egyszerű témában rabolom a kedves olvasó mindennél drágább idejét. Ez pediglen nem más, mint az, vajon miként reagáljunk udvariasan arra, ha valaki szóban, írásban, vagy egyéb módon tudtunkra hozza, örül a sikerünknek, elismeri a teljesítményünket, gratulál az eredményeinkhez.

Tudom, békés és szeretetteli országunkban szokatlan, sőt inkább már-már gyanús, ha valaki ilyesmire ragadtatja magát, megállít minket az utcán,  ír az Instán, Face-en, vagy, és ez már igazán zavarbaejtő, telefon felhív és gratulál. Mit akar egy ilyen alak? És mi ez a telefonálgatás? Állásra pályázik és ezért így hízeleg? Fel akar szedni? Szexet szeretne? Normális ember ilyet nem csinál.

Kiábrándítom a kedves olvasót, vannak még ilyen fura lények, akik nem ezért írnak, szólnak, állítanak meg, mert akarnak valamit, nos tudom érthetetlennek tűnhet, de tényleg nem akarnak semmit, csupán elmondani azt, hogy lenyűgözi őket a másik teljesítménye, és ennek örülnek. Igen. a másik sikerének.

Ha tehát valaki ilyen tartalmú levelet, üzenetet kap, amelyben még meg is szólítják, "kedves Eufrozina, gyönyörű az epreskertje, a ménese, az új fiákere, csodálatosan csellózott a kertben, az új gyógynövénykivonata leszárította a bibircsókomat, köszönöm és szívből gratulálok Önnek", akkor ne azt írja, hogy "köszi", mert ez méltatlan mód a válaszra, továbbá hideg, számító, lekezelő lény benyomását kelti magáról a"kösziző", miközben tudjuk, két lábon járó szívjóság, aki még véletlenül sem szeretne senkit megbántani. Nyilván elfoglalt, sikeres, korunk embere.

A rohanó idő sem lehet kifogás, mert egy "Kedves Tokány József! Nagyon köszönöm a levelét." legfeljebb öt-10 másodpercet rabol el. Persze, a "köszi" maximum három másodperc.

Ha pedig valaki az utcán megállít és megdicséri a legutóbbi alakításunkat a Frakker Színház legutóbbi előadásából, akkor se rémüljünk meg, nem valószínű, hogy az illető épen ki-, vagy el akar rabolni. Dicsérni szeretne. Legutóbb, egy bevásárlóközpontban magam is megszólítottam az ismert fővárosi színészt, illően köszöntem neki,  de ekkor máris menekülőre fogta. Felpattant a rollerére, és amikor éppen ellökte volna magát, jeleztem, hogy láttam az ..........darabban, nagyon tetszett, nos ekkor megdermedt, megállította a járművet, majd azt kérdezte, komolyan? Persze, hogy komolyan, válaszoltam és elmondtam, hogy lenyűgözve néztem az alakítását. Ekkor megsimogatott és legalább háromszor megköszönte az elismerést. Kezet fogtunk, majd boldogan elrollerezett.

Szóval, ennyi.

Köszönöm, hogy elolvasták e rövidke írást.