ZSÓFI ÉS SHANE

Egy ország örül a jó hírnek! Erről tényleg tudnunk kellett, sőt, csakis ilyen szívmelengető információkra van szükség!! Shane Tusup Szabó Zsófia lakásán töltötte az éjszakát. Mint kiderült, Zsófi bajban volt, mert a hálószobájában, az Ikea olvasólámpájában kiégett egy izzó, de nem tudta kicserélni, ezért hívta segítségül Shane-t. A neves edzőt nem érte felkészületlenül a hívás, mondhatni biztos volt benne, hogy csörög majd a mobilja, hiszen ma már nincs igazi minőség, Amerikában sincs, a tartós fogyasztási cikkek, kiváltképpen az izzók pár hónap alatt tönkremennek. Az úszópápának is volt egy protein turmixgépe, de két hónap múlva az is kukában végezte, sehol nem vállalták a javítását, a garancialevelet pedig elveszítette. Shane sokszor került már ilyen helyzetbe, mikor kisebb elektromos problémákat orvosolt, vagy éppen pókokat, büdösbogarakat távolított el sikoltozó nőismerősei otthonából. A lámpa megjavítása után szenvedélyes eszmecserét folytattak Afganisztánról, a Biden-adminisztráció külpolitikai terveiről, Alexandria Ocasio-Cortez meglepően eredményes kampánystatégiájáról, a francia film legendájáról Jean Paul Belmondoról, valamint a várható idei Nobel díjasokról. Zsófi vacsorával is készült, de annak elfogyasztására nem jutott idejük. Mivel sok mindent kell még megbeszélniük, ezért nagy eséllyel hamarosan ismét találkozni fognak.

FROST/NIXON

 Ha jól emlékszem, 2008 nyarán történt. A Kossuth Rádió akkori főszerkesztő-helyettese megkért, foglalkozzak egy szakmai gyakorlatra jelentkezett egyetemistával. Nem örültem ennek, már csak azért sem, mert a Közelről napi adás volt, kis stábbal készült, őrült hajtás jellemezte minden napunkat, nem hiányzott még egy megoldandó feladat, valójában azonban a korábbi rossz tapasztalatok miatt nem lelkesedtem. A gyakornokok többségét nem a szakma, csak a gyakorlatot igazoló aláírás érdekelte. Ezt a "gyakornoknak" is elmondtam, de valamit azért mégis kitaláltam a számára.

Mivel a hazai mozik akkor mutatták be a Frost/Nixon című filmet, ezért azt az ajánlatot tettem, a nálunk töltött gyakorlati ideje alatt semmi mást ne csináljon, "csak" találja meg és készítsen interjút Sir David Frosttal. Azzal a brit újságíróval, aki 1976-ban kamera elé ültette a két évvel korábban, a Watergate-botrány miatt megbukott amerikai elnököt. Richard Nixon, ez a végtelenül ravasz politikus, Frost kérdései hatására végül megtört, és történelmi jelentőségű interjút adott, Akkor és ott kért bocsánatot az amerikai néptől, a választóktól.

A gyakornok, Gécsek-Tóth Enikő hamar megtalálta Frost londoni ügynökségét, de minden nap azt a választ adták neki, "Frost úr nem ér rá, mert az augusztusi partiját szervezi". És ez így ment nap, mint nap, három héten keresztül. A gyakornoki időből pedig már csak két nap volt hátra. Alig negyvennyolc óra. Aztán egyszer csak jött egy szűkszavú üzenet Londonból, hogy másnap kapunk tíz percet. Azt kértem Enikőtől, állítsa össze, mit szeretne kérdezni. Alapos munkát végzett, látszott, remekül felkészült. Mégis azt javasoltam, ne rögtön a témával, vagyis Nixonnal kezdjen, hanem kérdezze meg, hogyan sikerült Frost úr nyári partija. Utána pedig azt, miért érzi fontosnak minden év augusztusában vendégül látni a brit felső tízezer jeles tagjait, színészeket, politikusokat, nagyvállalkozókat. A harmadik kérdése, vagy inkább megjegyzése az legyen, "Frost úr, amikor a titkárnője naponta elutasított, mindig az ön példája adott erőt nekem, hiszen ön két éven keresztül ostromolta Richard Nixon sajtósát."

Ekkor Sir David Frost elnevette magát, megdicsérte a kolleginát, majd hirtelen kinyílt és szenzációs interjút adott, elmesélve a teljes Frost/Nixon sztorit. A tizenkét perces beszélgetés a Közelről délutáni adásában hangzott el, majd másnap reggel a Kossuth Rádió 180 perc című hírműsora is közölte.

A gyakornokot, Gécsek-Tóth Enikőt aznap felvették a rádióba, főállásba. Büszke voltam rá, és persze a műsorunkra is.

SIKERÉLMÉNY

A Grazban élő Stephan Vass halálosan kimerültnek és egyúttal, mintegy melléktünetként, üresnek és vigasztalhatatlanul kiégettnek érezte magát. Negyvenhét évesen úgy értékelte az életét, elérte pályája zenitjét, ennél feljebb már nem juthat. Egy kis cégnél dolgozott gépkocsivezetőként, papírárut szállított Graz környéki irodáknak. A magánélete nyugodt és kiszámíthatóan biztonságos volt, még véletlenül sem egy egzotikus, izgalmas kalandregény, felesége sokat tévézett, igaz, főzött is rá, a lánya pedig tizenötévesen már nem az apját istenítette, a tökéletes férfit házon kívül keresgélte.

Stephan Vass, vagyis Vass István, aki Sopronban született, de aztán elvette a kozmetikus Lotta-t és kitelepült hozzá Ausztriába, a feleslegesség nyomasztó terhével ült nap mint nap a céges furgonjába. Célja legfeljebb annyi lehetett, hogy időben kiszállítsa a tintapatronokat és a nyomtatókba való A/4-es papírlapokat. Sikerélményre vágyott, bár fogalma sem volt arról, milyen elismerés érheti őt még az életben.

Sopronban élő egykori osztálytársa, a kopasz és sörimádó, aputestű Stellmeyer Tomi javasolta neki, menjen el egy masszázsra, ott átgyúrják, és ha kér még valami extrát, azt is megkapja, máris siker éri, és feltöltődve hagyja el a szalont.

- Na, menj! - biztatta életunt barátját, aki ezt követően még hetekig gyötrődött, vajon mit tegyen. Végül rászánta magát, és bejelentkezett egy Kőszeg mellett élő masszőzhöz, Ellához.

- Mit szeretne? - kérdezte a nagydarab, minimum száznyolcvan centiméter magas, lenge öltözetű (melltartó, bugyi) szakember. - Nézze, ezt az elején mindig elmondom, a masszázs negyvenöt-ötven percig tart, a maradék tíz percben pedig ott is felfrissítem, feltéve ha kéri. Ezt ajakkal végzem. De ráér a végén is közölni. Most pedig kérem zuhanyozzon le. Az alsót is vegye le, higgye el, láttam már ilyet. Itt a törülköző.

Vass megfürdött, majd szárazra törölte fájó testét. Felfeküdt a masszázspadra, és hagyta, hogy Ella rendbetegye, felfrissítse, erőt és önbizalmat öntsön belé.

Ella kezében hihetetlen erő összpontosult. Vasmarokkal gyúrta a kiterített férfitestet, amely nehezen viselte a fájdalmat.

- Nem érdekelnek a nyögései, kommentálta a brutális fogások következményeit Ella, gátlástalanul puhította tovább a láb- és combizmokat.

- Mondták már magának, hogy előrehaladott szkoliózisa van?

- Az mi?

- Mi, mi...gericferdülés. Ezzel kezdjen valamit, mert elég ronda.

- Kripli leszek? - kérdezte félig viccesen Stephan, azt remélve, hogy ezzel oldja a szigorú hangulatot.

- Hát, valamit csináljon. Kérjen beutalót súlyfürdőbe, ott talán még tudnak valamit kezdeni vele. Látszik, nem egy sportos alkat.

- Izmaim azért vannak - nyögött fel ismét.

- Itt, ott. Nem sok izom. Van egy kliensem, idősebb magánál, ötvenhat éves, de olyan alakja van, hogy bomlanak utána a nők. Na, az test, imádom gyúrni.

Stephan ezek után némán és megadóan tűrte Ella pusztító erejű kezét, amely kíméletlen kegyetlenlenséggel tüntette el a csomókat, lazította a merev izmokat.

- Ennyi volt, most még van hét percünk - szólalt meg Ella a szeánsz vége felé. - Megkérdezem ismét, akarja, hogy leszopjam, vagy inkább masszírozzam tovább?

Stephan az utóbbi mellett döntött. Végül lezuhanyozott, fizetett és beült a furgonjába. Úton Graz felé azon gondolkodott, hol keresse legközelebb a sikerélményt.

PIRAMIS

A legfelkapottabb egyiptomi építésziroda készítette annak a piramisnak a terveit, amely szakít a hagyományos piramis építészeti szabályokkal és szokásokkal. Az épület hatalmas, sokkal nagyobb, mint az eddig ismert gigantikus gízai Hufu, vagyis Kheopsz síremlék, ezt még a nemzetközi űrállomás asztronautái is a saját szemükkel látják, de az újítás legfontosabb eleme, hogy ez nem a holtak, hanem az élők számára épül. A többgenerációs komplexumban van szauna, mozi, konferenciaterem, könyvtár, istálló, sőt még edzőterem is.

Mindezt a TP (Théba Pergamen) hírügynökség jelentette egy utazó állatorvos információira hivatkozva, kiegészítve azzal, hogy a piramis a Királyok völgyétől kb. negyven kilométerre délre épül. Helyi lakosok beszámolója szerint főleg ukrán munkások dolgoznak a falakon, de a lezárt területen magát a fáraó édesapját is többször is látták. Az ott élők cseppet sem furcsállják a gigaberuházást, hiszen minden fáraó így tett korábban, vagyis már az uralkodásuk korai évtizedeiben hatalmas építkezésekbe kezdtek.

A TP hírügynökség természetesen megkereste I. Ikhtophus fáraót is, az iránt érdeklődve, hogy az aszály és sáskajárás által sújtott Egyiptom nemzeti büdzséjéből miként képes ekkora piramist építeni, de az uralkodó, Matethon sajtófőnökön keresztül, csupán annyit üzent, nem neki, hanem az apjának épül a szabadidős piramis, de jól nevelt gyermekként nem foglalkozik azzal, hogy atyja mit és hol épít.

Tetszik

Hozzászólás

Megosztás

KIÜTVE

Van egy sorozat a Netflix kínálatában, amely kivételesen nem győztesekről szól, hanem vesztesekről. Az egyik epizódban annak a boxolónak a történetét mutatják be, aki sosem akart ökölvívó lenni, az apja erőltette rá, aki fanatikus Muhamed Ali rajongó volt, és a fiából is keményöklű terminátort akart nevelni. A srác végül profi lett, pechére még világbajnok is. Nem is értette hogyan történt mindez, fogalma sem volt miért kell neki bunyózni, amikor legszívesebben otthon ülne, de ismét ringbe kellett szállnia. A címét már nem tudta megvédeni, mert a következő mecccsén brutálisan kiütötték, kómába esett és majdnem meghalt. A felépülése után arra kérte egy sportújság, írja már meg, milyen érzés KO-val kifeküdni. Megírta, a cikket egy híres forgatókönyvíró elolvasta, majd a készülő filmben ő lett az egyik szereplő. Utána pedig filmes világsztárok edzője és felkészítője lett. Valójában a vesztesből győztes, boldog ember lett.

Önző módon erről jutott eszembe egy magántörténetem, úgy 2008 tájáról. Az volt az időszak, amikor a nehézségek ellenére is a helyemen éreztem magam, felépíthettem és három évig irányíthattam egy szerkesztőséget. Ez volt a Közelről. Kis stábként működtünk, ám annál nagyobb lelkesedéssel. Őrületesen izgalmas korszak volt, csak néhány név a műsorunkban megszólaltatott külföldi hírességek közül: Günther Wallraff, Patricia Kaas, Sir David Frost. És aztán jött az a sztori, amely miatt még inkább érdemes volt vállalni a napi, tényleg lelket emésztő stresszt.

A napilapok egyikében megjelent egy rövid hirdetés, amelyben egy Kanadában élő magyar-indonéz fiatalember kereste magyar édesanyját, akitől huszonöt évvel korábban az indonéz apa szakította el. Klasszikus gyermekrablás. Olvastam a hirdetést, és azt mondtam a kollégáimnak: megtaláljuk az anyát. Pár perc múlva már hívtuk is a kanadai újság szerkesztőségét, ott adták fel az eredeti hirdetést. Kiderült, hogy ezt a fiú barátja írta , akivel gyorsan interjút készítettünk. Valami azt súgta, adjuk le így az anyagot és valaki jelentkezni fog. Csoda történt. Lement az alig három perces beszélgetés, majd még aznap este felhívott minket egy taxis azzal, hogy neki rémlik valami. Adott egy nevet és egy címet. Hetedik kerület. Másnapra megtaláltuk az anyukát. Ezek után felhívtuk a kanadai barátot, de akkor már ott állt mellette az édesanyját kereső fiú. És délután, élő adásban, tolmács segítségével, összekapcsoltuk őket. Leírhatatlan érzés volt. Negyedszázadnyi hallgatás és kínzó kétely után segíthettünk ennek a két embernek. Másnap hívást kaptunk Kanadából, a fiú jelentkezett, azt mondta, felkavarta a beszélgetés, ezért azonnal repülőre ül és jön Magyarországra. Elmondta, hogy két nap múlva Bécsben száll le a gépe. Egy riportert, Bánsági Évát kiküldtem Bécsbe, aki a Budapestig tartó úton végig vele volt.

Az anyát természetesen azonnal értesítettük és behívtuk a stúdióba. A Közelről élőben ment, a fiatalember pedig éppen akkor érkezett, a lépcsőházban járt. Riporterünket már ott bekapcsoltuk az adásba. Végül nyílt a stúdió ajtaja, ők pedig, anya és fia egymás nyakába borultak. Felemelő pillanat volt. Emlékszem, Vujity Tvrutko is felhívott később és gratulált a stábnak. Csupán annyit sajnált, hogy ezt a sztorit nem ő találta.

Normális esetben egy ilyen sztori után a stábot kitüntetik, vagy legalábbis nagyon megdicsérik. Velünk sajnos nem ez történt. És, hogy miért nem? Nos, azon a héten a Közelről állandó műsorvezetője éppen szabadságon volt, más ült a helyén, egy nagyon teheséges kollegina, Varga Tünde, így ez a történet nem az állandó műsorvezetőhöz kapcsolódott. Ezt, finoman szólva, sérelmezte a vezetőség felé, így elismerés helyett fejmosást kaptam, amiért kocsit és riportert küldtem Bécsbe. Pazarlásnak tartották.

Még megfogalmazódott néhány ehhez hasonló panasz ellenem, majd az akkori vezetés leváltott a főszerkesztői posztról. Utána bíztak meg a Metró klubtól a Szigetig sorozat elindításával, amely nyolc évig és négy hónapig tartott, 333 adással.

Mindez az amerikai boxolóról jutott eszembe, aki kis híján belehalt a KO-ba. Akkor én is kiütve éreztem magam, de talpra álltam. Ami utána jött, nos, egyszer majd azt is elmesélem.

LÁTOGATÓK

A kisbuszt csak Péter tudja vezetni. Nem is merné átadni a volánt senkinek. Meg hát, kinek is adná? A gyerekeknek? Vagy a felesége testvérének? Netán az unokatestvérének? Böske néninek? Ugyan. Idén tavasszal már voltak Dombrádcserkén, most mennek másodszorra. Látogatóba. Nem nagy távolság. Három óra alatt ott lesznek. Böske néninek különösen fontos ez út. Ki tudja, jövőre ott lehet-e még a 12 személyes Wolkswagen Multivanban. Péter az örökségéből vette a sötétkék transportert, de Böske néni is adott bele egy keveset. Hétszázezret. 

A fél távot már megtették. A gyerekek végre elaludtak. Az utazók most mernek beszélni. Nem hangosan, csak annyira, hogy a hátul ülők is hallják a többieket, de a gyerekeket ne ébresszék fel. 

Nincsenek titkok, kibeszéletlen családi történetek. Emlékek vannak csupán. Az utolsó  karácsonyról. A nagyszülők öleléséről, a mindig szenvedélyes és harsány Gyula csókjairól, a gyerekek arcának simogatásáról. És persze az elmaradhatatlan halászléről, valamint Irén mama leírhatatlanul finom mákos bejglijéről. Tamáska két rúddal is evett. Péter meghatódva gondol arra az estére. Hányan is voltak ott huszonnegyedikén? Harmincan biztosan, de lehet, hogy negyvenen is ültek az asztalnál... Tibi a barátnőjével együtt hazajött Liverpool-ból. A szomszédtól kértek kölcsön két széket, csak hogy nekik is legyen helyük. Még mondták is, "szerencséjük" volt, mert Angliát a Covid miatt lezárták, ők az utolsó órában, az utolsó komppal még be tudtak hajózni Franciaországba, onnan vonatoztak Pestig, aztán átszállással Dombrádcserkéig.  Kedves fiú a Tibi, szorgalmas. Kint szobafestőként dolgozott. Nagyon akarta az utat. 

Péter lassít, majd leparkol. Behúzza a kéziféket, nyitja az ajtót. Megérkeztek. Némán kiszállnak a buszból. Dezső a kapunál várja őket. Megy elől. Mutatja az utat. Ő intézett mindent. Péter megköszöni a segítségét. Tényleg szépen dolgozott. Nem lett hivalkodó egyik sem. Tibi és a barátnője vannak a legszélén, mellette Gyula, Tamáska, egy sorral beljebb a többiek. Középen pedig Irén mama és István papa. Együtt a család. Mint tavaly karácsonykor. Péter szerint Gyula sírköve lett a legszebb. Fekete gránit.