Micsoda film lehetne! Sztárparádé! Szeretnivaló hazai kedvencekkel! És a Fővárosi Állatkert vagy a Nyíregyházi Állatpark mormotájával. Az állatidomárok majd eldöntik melyik legyen. A magyar Idétlen időkig. Remake.
Hajdú Beköltöző Péter beül a kocsijába, majd elindul a Várkert bazár irányába. Arcán aggódás, vajon kit engedhet be még a műsorába. Hatalmas kockázat, elmondhatatlan felelősség. Érkezik, parkol, kiszáll. Ugyanezt teszi a Földön kívüli világokkal állítólag haveri kapcsolatot ápoló egykori tornatanár, a neki nem tetsző figurákat keményen leoltó, rapid bizonyítványokat osztogató, önmagán kívül szinte mindenkit megbuktató Pataky Attila ufonauta és énekes, valamint a nyugdíjas korára új távlatokat kereső Zalatnay Sarolta úrasszony is.
De fokozva a hatást, begyalogol a nagytotálba a megtért Szőke Bandi, Dopi, Curtis, az enciklopédikus tudású Feró, a fiatal Béci, igen a Young, a kifinomult precíziós poénbombák tűzszerésze Nacsa O, a sárga, de az is lehetséges, hogy arany fogsorú, arctetkós, tankerhajó horgonylánc vastagságú fukszot viselő Jaber rapper, a Rózsák háborúját adaptáló Kucsera-Tápai kettős, a búgó hangon bármit eladni képes Kautzky Armi, amúgy világvége hangulatú hirdetményekben ő a leghitelesebb, amint megszólal, az ember rettegve és zokogva rohan az óvóhelyre, Szabó Zsófi, Csisztu Zsuzsa, a szuperzongorás Bogányi, Nemcsák Szomszédok Károly, Koncz Gábor és persze a brit elitklubos Kálmán szintén oda tart. A mindentudás forrásához. A mormotához, amely "megmondja nekik" tavasz jő-e (kinéz) vagy marad a számukra biztonságot nyújtó, komfortosan édes és fagyos tél.
Sasvári Sanya is érkezik, de ő a díjnyertes lován ülve poroszkál be. A pólókapus Szécsi a bemondó Marsival épp a kezdés előtt libben át a kordonon. Egy őrző-védő szaki autogramot kér a szőkétől, ami rosszul érinti a volt olimpikont, mert azt feltételezik róla, ő csak a férj.
Még szerencse, hogy a kettes számú ellenőrző pontnál a legtapasztaltabb beengedő ember teljesít szolgálatot, nélküle nem lehet bulit szervezni a Várkertben, mert ezúttal is dereng neki, hogy Ismerős Arcok közelednek, de nevekben sosem volt erős, így meghívót kér, onnan olvassa le, hogy Nyerges, persze ez sem mond neki semmit, de legalább most nem szívózik, beengedi.
És bizony, egy lámpaoszlop takarásában ott mosolyog kedvencem a Radics Bélus! Nem a gitáros, hanem az a szakállas, közpénzes mágus, a csomagtartóból hamis parfümöket áruló nepper feeling-es képviselőjelölt. Imádja a kamera, ahogy ő saját magát. Nincs is szükség derítőfényekre, egy ilyen ego magától ragyog a kontroll monitoron. Évértékelőt hallgatni jött. Hogy lesz majd nagytakarítás. Tudjátok, poloskák, és társaik. Szavuk nincs erről, ez ellen. Nem baj, jobb ezt tudni, ezek után amúgy sem leszünk soha barátok. Dramaturgiai elemnek viszont nem is rossz, feszkót ad a filmnek.
Az időjós-riporter szerepét a megnyerően bájos, vadítóan buja és szexi Kopaszra osztanám. A mormota ugyan nem érdekli, nincs rá szüksége, mert ő az égbolton lévő felhőkből és a szélerősségből is képes bármit megjósolni, leginkább a választások eredményét, nem kérdés milyen százalékokról számolna be az ő kedves, évtizedek alatt gondosan felkészített nézőinek. Vélhetően azért hasznos lenne egy casting, mert a szerepre egyaránt alkalmas lehet Jeszy és Géfodor is.
Filmen belül lehetne még egy rövid tévés snitt is, ahol a volt deltás Kudlik kérdezné Bogányi Gergelyt, mit tud vajon a méregdrága zongorája, és tervez-e még valami apróságot a jövőben, mert pénz lesz erre is természetesen.
Hogy még véletlenül se feledjem, Skrabski Fruzsinak is benne kell lennie a filmben, bár ő maga nem látszana, mert a forgatókönyv szerint nagyon szeretne elmenni az évértékelőre, meg a mormotához is, ám valami sajnos közbejön neki, így csak üzen, mégpedig azt, hogy derű van és boldogság, továbbá "valamit kezdenünk kell azzal, hogy az internetes tereink külföldi cégek tulajdonában vannak, ez egy fontos szuverenitási kérdés!" Nem kell nagy ész hozzá, hogy elképzeljük, mit művelne Fruzsi ezekkel ha megbíznák az államosítással.
És a sok elfojtott vágy, belső monológ, hajnalban a fürdőszobai tükör előtt elduruzsolt fohász meghallgatásra talál, mert amíg befeszülve azt figyelik a tavasz hírnökeként előbújik-e a mormota vagy inkább szunyókál tovább, nem is veszik észre, hogy mindegyik napjuk ugyanaz mint az előző, így szünet nélkül az évértékelőt hallgatják. Bámulnak csillogó szemmel, tapsolnak, azt ugye kötelező is egy ilyen felsőkasztos úri helyen, még a büfébe sem osonnak ki frissítőért, mert ennek nincs vége, az előadó csak mondja és mondja ugyanazt a szöveget. Ők pedig megbabonázva ülnek párnázott székeiken vagy állnak egy helyben éveken át. Tényleg gyönyörű. Életük legszebb napja. Legyen az. De a mormota egyszer úgyis kijön a fényre.
