Kapitány. Milyen gyönyörű szó! Egyszerre tiszteletet parancsoló, ugyanakkor ellentmondást nem tűrő. Csukjuk be a szemünket és képzeljük magunk elé a Kapitányt, amint fényesre csutakolt herélt lovának, Viharnak a nyergében, kardját a magasba emelve, csatába vezényli seregét, amely vakon követi őt. Ugye, más is hallja a csatazajt, a patadobogást? Én mindig hallom. A fülemben lüktet ez a mámorító zene, a pata puffanása a tavaszi mező puhuló, zsíros földjén.
Mielőtt azonban teljesen elragadna minket a fantáziánk kavargó örvénye, lássuk közelről a Kapitányt. Egészen közelről.
Fitt férfi. Idegesítően aktív.
Múlt héten még benézett a volt munkahelyére. Akkor még bemehetett. Úgy tett, mintha még mindig ő lenne a cég pótolhatatlan anyagbeszerzője és raktárvezetője. Járkált a polcok között, kérdezgetetett az árukészletről, bekukkantott a szerelvényes dobozokba. Legszívesebben már akkor kidobták volna, de a Kapitánynak múltja van a cégnél. Élet és halál ura volt a kötőelemek, anyacsavarok, rézhuzalok, Kuprox-ellenállások, és csiszológépek birodalmában. Sajátjának érezte a Dexion-salgó polcrendszert, ahol soha nem hiányzott semmi. Elmenőben, mint aki sohasem tér már ide vissza, eltett emlékbe egy nyolcas villáskulcsot, zsebébe csúsztatta, majd kilépett a rémisztően néma utcára.
Hiányzik neki a csarnok. Fáj a lelke a veszteségtől, de számot vetett a helyzettel. Legrosszabb esetben is van még ötven éve az életben. Vagy ennél is több. A családjában még senki sem halt meg a 130. születésnapja előtt. Képtelenség lenne ezt a fél évszázadot tétlenül, feladat nélkül végigcsinálni. Egy Kapitány sosem sziesztázik, vagy öntözi a balkonon lévő muskátlit.
Miközben mások immár az ablakot sem merik kinyitni, rettegve olvassák a híreket, készülnek a legrosszabbra, addig ő ismét nyeregben érzi magát. Barátjának tekinti a veszedelmet.
Egész nap terepen van. Egyetlen pillanatra sem lankad a figyelme. Több ezer ipari és önkormányzati kamera rögzítette a mozgását. Pontosan dokumentálható a Kapitány útja. Ünnep minden pillanat.
A Kapitány immár nem fa, fém és műanyag megmunkáló eszközöket, ragasztóanyagokat, kapcsolóegységeket és homlokzati hőszigetelő lapokat gyűjt, hanem létfontosságúnak vélt termékeket. Immár saját térképpel dolgozik, gondosan feljegyzi hol járt, mit szerzett, miből kellene még több.
Öt évre elegendő mennyiséget halmozott fel. Mindenből.
Először magányos vadászként (kapitányként) kereste, hajtotta a prédát, majd sikeres bevetéseire mások is felfigyeltek. Vajon, hogy csinálja? Mi a sikerének titka? Miként tud minden alkalommal zavarbaejtően bőséges, olykor felesleges zsákmánnyal hazatérni?
Előrelátás. Bátorság. Pénz. Ennyi a titok.
A Kapitány, csak hogy másoknak is segíteni tudjon, megtanítsa őket a túlélés művészetére, a lakóhelyén szabadcsapatokat szervezett. Felderítőkre, csapatszállítókra, harcosokra osztotta a jelentkezőket. Mindenkinek fontos feladat jutott. Lelkesítette őket, valósággal szuggerálta beléjük a szerzés iránti késztetést. "Éhen fogtok halni!" Ezt mondta nekik. Meg ezt: akarjátok! A Kapitány hadmérnöki precizitással felállított egységei, köszönhetően a fanatizálásnak és az éhenhalástól való rettegésnek, tökéletesen működtek. A távoli kerületek még nyitvatartó boltjaiból mindent megszereztek. Vécépapírt, csirkemellfilét, tésztákat, halkonzerveket, ropit. És tojásfestéket.
A kapitány még nem elégedett. Szájmaszkokra vadászik. A holnapra tervezett patika akcióban nem vesz részt, mert lázas, köhög, nehezen kap levegőt és izomgyengeséget érez. Nem, ő biztosan nem kapta el. A Kapitányt semmi nem gyűrheti le. Még csak 59 éves.
