JELENTÉS A LÉPCSŐHÁZBÓL

- Volt már nálunk?
- Még nem.
- Semmi gond. Valamikor el kell kezdeni. Van valamilyen elképzelése?
- Miről?
- Hát hogy mégis mit szeretne csinálni?
- Ja, persze. Van.
- Megnézhetném a papírjait?
- Személyi igazolványt adjak?
- Azt is, valamint az iskolai végzettséget igazoló dokumentumokat. Mi a legmagasabb iskolai végzettsége?
- Főiskola. Rendőrtiszti. És most végzek a nemzetvédelmin jog és IT-szakon.
- Nagyszerű. Akkor gondolom ezen a területen keres munkát.
- Nem kifejezetten.
- Nocsak! Akkor hol nézzek állásokat?
- Házmester szeretnék lenni.
- Ilyen végzettségel? Komolyan házmester szeretne lenni?
- A legkomolyabban.
- Viccel ugye?
- Ha viccelnék, nem lennék itt.
- Miért akar házmester lenni?
- Mert ebben van perspektíva, továbbá minden tudásom megvan ehhez.
- Például?
- Tudok megfigyelni, konspirálni, jelentéseket írni, valamint látom a jogi összefüggéseket is.
- És Ön szerint erre van igény?
- Mindig van.
- Honnan tudja?
- Tudom.
- Kinek dolgozna?
- Ezt nem mondhatom meg. Akkor ad címet, vagy írjak inkább jelentést a mai találkozásunkról?
- Máris nézem....Lejtővár utca 8/c, 24 lakásos társasház. Ez megfelel?
- Majd kiderül. Viszlát.
- Viszlát.

DÉLUTÁN

Régen nem írtam semmit. Nem volt kedvem. Meg minek is? Lehangol, mivé lett ez az ország. Most mégis írok, ígérem röviden, de csak azért, mert ennek semmi köze ahhoz a szeméthez, amelyben létezünk, és ebben legalább van valami szépség. Nekem legalábbis tetszik.

A minap madárnak nézett egy madár. Apa madárnak. Ültem az erkélyen, mikor a korlátra rászállt egy varjú. Azt hiszem az volt. Varjú gyerek. Vagy holló. Az ornitológia sajnos nem az erősségem. Fiatalnak tűnt, nemrég repülhetett ki a fészekből. De ez is csak feltételezés a részemről. Fura hangokat adott ki, széttárta a szárnyát, többször is úgy tett, mintha el akarna rugaszkodni a fémről, de csak rekedtesen csipogott. A sokadik szárnycsapkodása után azonban nekilendült, felemelkedett és egyenesen a fejem felé repült. Felálltam, elugrottam előle. Ezt még kétszer megkísérlelte, gyanúm szerint arra vágyott, hogy a számból rovart ehessen. Mivel ez nem sikerült neki, elrepült. Azóta sem jött vissza. Apa madárként leszerepeltem, bár minden nap reménykedem, hogy jön, és itt csipog majd nekem. Talán még meg is etetném.

A másik élményben ma volt részem. Egy kedves ismerősöm hajában észrevettem néhány szép ősz hajszálat. Persze nem mondtam neki, még véletlenül sem szeretném, ha félreérthető lennék. Legszívesebben azt mondtam volna neki, sose fesse be, de csendben maradtam. Inkább csak megírtam, mert már régen nem írtam semmit.

VILMOS LELÉPETT

Képtelen vagyok feldolgozni a szomorú, mit szomorú, egyenesen lesújtó hírt, bemondta a rádió, egész nap ez volt a top story (vezető anyag) mindenhol, visszavonult Vanczák Vilmos 79-szeres válogatott labdarúgó, aki 4 gólt lőtt a nemzeti tizenegyben. Vasárnap óta élek ezzel a rettenetes tudattal, hogy Vili már nem lép többé pályára, nem szaggatja apró szövetfoszlányokra az ellenfelek hálóját, nem viszi győzelemre a csapatot. Sírok, de csak belül, hogy ne lássa senki, pedig mekkora fájdalom ért, ekkora csapást akkor sem éreztem, mikor megtudtam, hogy a héten leadta orvosi praxisát kedvenc urológusom R. József, aki lehet, hogy külföldre ment, végtére is mindegy hol lesz, mit csinál majd kint, ezt már megszoktam, de Vilmos elvesztése semmihez sem hasonlítható gyötrelem.