2019. május 25., szombat

A SEMMIRE VÁRÁS KÖNNYŰSÉGE

Négy okos ember beszél egy rádióban. Személyesen ismerem és tisztelem őket. A közelgő uniós választások kapcsán az ellenzék esélyeit elemzik. Egyikük, indulattal a hangjában azt emeli ki, hogy itt már nem egyszerűen lejt a pálya, tudjuk kinek a javára, hanem a jelen gazdasági és médiahelyzetben a kormányerők a Csomolungmán vannak, míg az ellenzék mélyen lent a Zabriskie Point környékén. És akkor mit lehet tenni? -kérdezi a négyek egyike. - Ne is beszéljünk már? Ne hallassuk a hangunkat? De, minden fórumon meg kell tenni, hangzik a válasz. Persze, hallatni kellene a hangunkat. Magam is ezt teszem, igaz, egyre kedvetlenebbül.
Próbáltam, próbálom a szatíra eszközével felnyitni egyesek szemét, rádöbbenteni erre az eszetlenségre, romlottságra, és bűnre, ami lassan de biztosan megfojt minket. A saját pénzemen kiadtam egy könyvet, akik olvasták szeretik, elgondolkodtatta őket, de sajnos a könyv nem juthatott el a szélesebb nyilvánossághoz, mert az a rádió, amelyben éppen arról beszélnek, hogy kötelességünk megszólalni, sok pénzt kért volna a velem készült interjúért, a nagy múltú lap pedig melynek főmunkatársa az okkal indulatos vendég, szóval ez a lap azért nem írt öt sort sem, mert mint megüzenték, "nálunk nem szeretik a magánkiadásban megjelent könyveket".
Tegnap egy barátomnak beszámoltam az elmúlt fél év hiábavaló próbálkozásairól. Nem akarta elhinni.
Félrebeszélés, szűklátókörűség, a szolidaritás, és az összefogás teljes hiánya évek óta. Ezen a szinten is. És csodálkoznak, dühöngenek, szomorkodnak.
Őszinte leszek, nem várok semmit.

SZÉPFIÚK

Most, hogy előkerült a múlt évezredből származó lelet az egykori fényképes MUOSZ igazolványomról, döbbenten szemlélem a nem csillapodó tetszésnyilvánítást, amit gyaníthatóan a régiségem, valamint (talán?) a hosszúkás és ránctalan lóarcom vált ki a facebook polgáraiból. Abban az időben (kilencvenes évek) készült rólam bajuszos fotográfia is, de azt a nyugalom megőrzése érdekében zároltam.
E felkavaró hatású relikvia azonban mégiscsak eszembe juttatta az örök kérdést, mi lett volna akkor, ha a sejtosztódás szerencsésebb kontúrokká formálja az arcomat, és nem ló, hanem jóképűnek látnak bizonyos sorsdöntő helyzetekben.
Tudom, a saját arcáról mindenki maga tehet, de akkoriban még ilyen kisimult, szinte gyermeki, a példánál maradva, csikó jellegem volt. Pechemre ez akkor változott csak meg, amikor már nem volt jelentősége.
Történt ugyanis, hogy Simon András távozása után műsorvezetőt kerestek az ESTE közéleti-politikai műsorba. Ángyán András operatőr dobta be a nevemet, ő javasolta, hívjanak meg engem is a castingra. Addig riporterként dolgoztam ott. Nekem sosem voltak ilyen jellegű tévés ambícióim, de egyszeriben mégis ott találtam magam a névsorban. Tizenkét tévés kolléga neve szerepelt a listán, és hamarosan elérkezett a próbaadás. Ha jól emlékszem, az egyik vendégem Herényi Károly volt. A stúdióban dolgozó, általában mindenkit kritizáló operatőrök, technikusok közül többen gratuláltak, nekik nagyon tetszettem.
Legnagyobb meglepetésemre a tizenkét jelölt közül csak ketten maradtunk, Rábai Balázs és én. Hetekig nem született döntés, hogy ki legyen az ESTE arca. Megtudtam, képtelenek voltak dönteni. Végül Horvát János mondta ki a döntő szót, vagyis a nevet. Rábai Balázs.
Sok évvel később a rádióban összefutottam Horvát Jánossal, bemutatkoztam neki, és megkérdeztem, mi döntötte el a kérdést. A válasz így hangott: Rábai szebb volt.
Igaza volt. Most, hogy nézem ezt a régi igazolványképet, még inkább azt mondom, jól döntött.
Lehet, hogy mégis előveszem a bajuszos fotómat.

PORNÓ ÉS KÁVÉ

Munkamegbeszélés okán egy ismert dalszerzővel beszélgettem a kávéházban, igyekeztem minden idegvégződésemmel a közelgő lemezének és könyvének előkészületeire koncentrálni, mikor elkezdődött a nászdélelőtt.
Az asztalunk mellett lecövekelt az utcáról beeső, a szakadó eső elől menekülő, vélhetően szerelmi fészket kereső pár. Szenvedélyes, halk és kevésbé halk nyögések és sóhajok kíséretében csókolózni kezdtek.
A helyzetet súlyosbította, hogy a nő nem a mi asztalunkra feküdt rá, a kávé és a szódavíz tehát nem löttyent ki, így nem szólhattam, hogy tessék két asztallal arrébb menni és ott szerelmeskedni.
A pár önfeledten összegabalyodott, beletúrtak egymás hajába, szájuk összeforrt, majd táncolni kezdtek (hangszóróból szólt valami vacak popzene, de gyanítom 12. századi kórusművekre is képesek lettek volna andalogva ringatózni) és egyre inkább úgy tűnt, valójában fekhelyet keresnek maguknak. A nő vezette a férfit, a kávéház lezárt, sötét terme felé próbálta navigálni, végül megadóan feladták a kutatást, és leültek egy asztalhoz, tőlünk másfél méterre. Folyamatosan kényeztették egymást, maybe, yesterday, love, strong szavakat lehetett hallani, majd a nő elővett a táskájából egy papírlapot (szerelmeslevél?) amit aztán a pasas fülig érő szájjal olvasott.
A karcsú, barna hajú nő szinte önkívületi állapotba került, nem is érzékelte, hogy rajtuk kívül mások is ott vannak, mint egy lusta, de éhes anakonda lassan ráborult a partnerére, karjaival körbefonta. Volt egy kis pornófilm forgatás feelingje a jelenetnek.
A hidrogénszőke hajú férfi borzongatóan feltűnő jelenség. Fehér inge a hideg ellenére is merészen kigombolva, fedetlen mellkasát a nő kitartóan cirógatta, kivillanó (mű?)fogsora miatt engem egy NDK-s polbeat énekesre emlékeztetett. Nem, ez így nem igaz, nem is echte NDK-s volt, hanem NDK-s és amerikai színész-énekes keverék.
Egyszer mertem csak arra nézni, amikor beszélgetőpartnerem elment kérni magának egy kólát, és egy hangosabb felnyögésnél azt hittem baj van, szóval akkor néztem oda. A Dean Reed, David Bowie, Beck Zoli hasonmás nagyon beindult, félig levetkőztette a nőt, úgy, hogy közben a levelet olvasta. Közeledett egyfajta extázis, de a folytatást már nem vártuk meg, mert ugye a dolgozó nép nem ér rá az idők végeztéig egyeztetni és kávézni.

SZERELEM

Messziről látom, hogy gyalogos közeledik a zebrához. Lassítok. Megállok. Az ismeretlen nő lelép az úttestre, majd elindul a másik oldalra. A kocsim elé érve felém néz, majd integet és mosolyog. A fiam a hátsó ülésről kommentálja a látottakat.
- Apa, ez a nő szerelmes beléd.

PÉLDAKÉP

Vártam, hogy megszólal majd a feltűnő izomtónussal rendelkező celeb-vállalkozó, de nem, érdekes módon most elhalkult, nem posztol arról percenként, hogy milyen színes és felhőtlen az élete egy hozzá hasonló sztárnak, akit a bíróság első fokon éppen most ítélt el, mert fiktív számlákat vásárolt, közel 8 milliós adócsalást elkövetve ezzel. Hajrá influencerek, hajrá követők!

SZAG VAN BABÁM!

Arra a nőre gondolok, akinek büdös a pasija. Én ugyan sosem szagoltam, nem ismerem személyesen, lehet, hogy fake news ez is, de már a sokadik levelet kapom a nőtől, aki újra és újra leírja, nem bírja elviselni az emberéből áradó fanyar és émelyítő kipárolgást, ráadásul itt van ez a rémes május, szakad az eső, nem lehet ablakot sem nyitni. A nő már szinte könyörög a tanácsomért, mondjak valamit, mintha szexológus lennék, az évezred új Veres Pálja, aki majd friss levegőt fúj az áporodott otthonukba.
Nagy a baj. Az ember rendes, nem csavarog, nem iszik, nem narkózik, nincsenek külön útjai, nem csalja fűvel-fával, csak az a rettenetes szag ne lenne. Fent is, lent is. Ennyit tudok.
A nő mindent bevetett, asszonyi praktikáktól kezdve a nyílt fenyegetésig, hogy lelép, eltűnik az életéből, de semmi sem hatott. A pasas elterül a kopott fotelben és bűzlik. Nem beteg. Csak lusta. És igénytelen.
A nő arra gondolt, elrettentésként maga is kipróbálja a fürdés nélküli életet. Két hét víz és szappan nélkül. Vagy még több. Hajmosás beszüntetve. Körömvágás is. Fogmosás egy hónapra felfüggesztve. De ez sem megy, mert holnap mégiscsak be kell menni dolgozni.
Mi legyen? Altassa el, majd vonszolja be a férfitestet a fürdőszobába? Fújja be valamivel? Hogyan lehetne egy felnőtt férfit alapvető dolgokra késztetni? Hányan léteznek így? És miért?
Ide tényleg Veres Pál kell.

2019. május 24., péntek

AMNÉZIA

A hatalom hosszan tartó, korlátlan birtoklása sok esetben amnéziához vezet. A betegség első stádiumában az érintett személy megfeledkezik arról, hogy ki ő, honnan jött, és valójában mi lenne a feladata. A második, immár leépülő szakaszban pedig az a tudás törlődik a memóriájából, a hatalom olyan, mint az ezer színben pompázó virág. Hiába öntözik, kap napfényt, tesznek meg érte bármit, akkor is elhervad. Ha ez bekövetkezik, vagyis a hatalom semmivé foszlik, nos, ekkor kapnak jelentős szerepet a szakemberek. Az ügyészek, bírák az emlékezésben segítenek, a börtönpszichológusok pedig az érintettel átbeszélik az őrzött objektumban letöltendő évtizedeket.

A SEMMIRE VÁRÁS KÖNNYŰSÉGE

Négy okos ember beszél egy rádióban. Személyesen ismerem és tisztelem őket. A közelgő uniós választások kapcsán az ellenzék esélyeit elemzi...