MTVA

 Szénási Sándor a Klubrádió szombat délutáni politikai magazinjában rendkívül korrekt és tisztességes módon beszélt a közmédiában lévőkről, azon belül a Magyar Rádió egykori munkatársairól. Elmondta, 2010-től folyamatosan küldte el a Fidesz el a régi rádiósokat az MTVA-ból, köztük őt is, de Szénási szerint azért maradtak még a szakmájukhoz és a közszolgálatiság alapelveihez ragaszkodó emberek, bár az évek alatt lassan ők is kikoptak. Helyesbítek, kikoptatták, eltüntették, a pálya legszélére lökték vagy éppenséggel elhallgattatták őket. A stúdió egyik vendége a Gulyáságyú főszerkesztője Gulyás Balázs azonban kitartott azon véleménye mellett, hogy nincs bocsánat, ezeknek az embereknek nem lehet helyük többé a médiában, és szerinte éppen azok tapsoltak az MTVA-ban interjút adó Magyar Péternek, akik korábban pocskondiázták, lejáratták, folyamatosan hazudoztak a Tisza Pártról és annak vezetőjéről, a következő miniszterelnökről.

Nos, magam is ott voltam a tapsolók között, sőt, átadtam Magyar Péternek a könyveimet, melyek a NER elmúlt 16 évének abszurditásairól (gazságairól) szólnak. Egy tiszás ismerősöm szerint ezzel sok ott dolgozó becsületét adtam vissza, hiszen íme, itt a kézzelfogható bizonyíték, hogy vannak, akik valóban megszólaltak, tiltakoztak, és nem csupán most, a rendszerváltozás pillanatában, hanem sok-sok évvel ezelőtt, amikor a remény szikrája még csak nem is pislákolt. Akik ismernek, tudják, soha nem hazudoztam, és nem vettem részt semmiféle lejáratásban, mint ahogy a szintén jelen lévő kollégák sem. Politikai műsort utoljára 2009-ben vezettem, a 180 perc című adást, melyben Baló György, Szénási Sándor, Szente László és Rábai Balázs is dolgozott. Tehát Gulyás Balázsnak az az állítása sem állja meg a helyét, hogy látványos pálfordulásnak lehettek tanúi.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba. A régi rádiósok, mint ahogy a tévések, volt MTI-s kollégák nem maguk jelentkeztek, hogy az MTVA-ban szeretnének dolgozni. Az állítólagos kétharmados hatalom foglalta el az intézményt, majd alakította át azt kénye-kedve szerint. Hogy milyen volt ez a kedv, nem szorul magyarázatra.

A "maradék" rádiós csapat legtöbb tagja nem a hírterületen dolgozik, ők ismeretterjesztő műsorokat készítenek, gyerekeknek szóló programokat, a "vidéknek szóló" magazinokat. Ez cáfolhatatlanul a köz szolgálata.

Gulyás, és persze a mostanában kétely nélkül megszólaló egyre hangosabb és indulatosabb véleményvezérek szerint akkor is bűnösök vagyunk, mert ott maradtunk és jelenlétünkkel legitimáltuk a rendszert, így mennünk kell. Kérdezem, akkor a Nemzeti Színház színészei is takarodjanak, mert társulati tagságukkal igazolták Vidnyánszky hitványságait? Vagy a rendőrjárőrök, akik Pintér alatt szolgáltak? Az útépítő munkások, akik Mészáros cégeiben aszfaltoztak? Ugyan már.

Igen, elmehettek, elmehettünk volna. Persze. De nem tud mindenki elmenni, egyrészt az elmúlt 16 évben már egy portás álláshoz is protekció kellett, a rendszer pedig nem a gátlásosságáról volt híres, bárkit tönkre tudtak tenni, utánuk nyúlva lehetetlenné téve a későbbi pályamódosítást is. Akadályt jelent az is, hogy többségükben nem huszonéves fiatalokról van szó, és ugye a hétköznapi valóság kiábrándító, bizonyos kor felett szinte lehetetlen állást találni. Velem is történt ilyen, próbálkoztam, de megfogadtam, a saját történeteimmel nem hozakodom elő. Az erről szóló összes levelet, dokumentumot mindenesetre gondosan eltettem, és lehet, hogy majd egyszer előveszem.

De beszéljünk a képmutatásról is. Igen, mert azt érzem, egyesek úgy tesznek, mintha nem itt éltek volna. Mit értek a képmutatáson? Azt, hogy minimális szolidaritást sem vállaltak azokkal, akik ki akartak lépni ebből a lelket pusztító helyzetből, tenni szerettek volna a rendszer lebontása érdekében. Ehhez semmiféle segítséget nem kaptak. Erről is sokat tudnék mesélni. Csupán egyetlen mondat a sok közül, amellyel szembesülnöm kellett: "András, Noé bárkája megtelt."

A most háborgók között szép számmal vannak olyanok is, akik sokáig lelkesen támogatták Orbán rendszerét, most viszont ők a bátor szókimondók, a forradalmárok. Gulyás Balázs - elismerem az utóbbi években nyújtott teljesítményét, vitathatatlan érdemeit, fontos riportjait -, az első Orbán kormány alatt a MOKÉP vezérigazgatója volt, és példának okáért Tarr Bélával is komoly vitába keveredett, mert akkor Orbánt védte Tarr Béla határozott véleményével szemben. Sőt, kezdeményezte a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatti MOKÉP-vezetés által kötött előnytelen szerződések felülvizsgálatát, mely ügyet később Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos is vizsgált, és végül feljelentés is született.

Mielőtt még előkerülnének a kések és borotvák, a hajvágó ollók és megkezdődne a megalázó büntetés, kopaszra nyírni a bűnösök, az együttműködők, az állítólagos kollaboránsok fejét, azt kérem, álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk józanul, közösen. A leendő miniszterelnök szerencsére empátiával és megértéssel kezeli ezt a helyzetet. Ott, a stúdió előterében szó szerint a következőket mondta: "Szeretném megköszönni mindenkinek, aki kitartott így sok év alatt. És aki nem jókedvében tette azt, amit tett. Tudom, hogy nagyon sokan vannak ilyenek. Sajnálom is néha önöket, hogy ilyen nehéz helyzetben kell lenniük, azt tudom mondani, ennek hamarosan vége lesz. Addig is tartsanak ki, és vigyázzanak magukra."

Köszönöm, hogy elolvastátok a soraimat.

ILLA TESÓK

Szebb igen, de cukibb nem született a Földön a két Illa gyereknél. Zabálnivalóan édes pofák voltak, különösen kétéves korukig, de utána is megszállott módon rajongtak értük a rokonok. Illa Ádámka és Illa Bálintka ikrekként jöttek a világra, néhány percnyi különbséggel csupán. Bálintka bújt ki először, aztán Ádámka, aki nyugtalanítóan hatalmas méreteivel már akkor meglepte, mi több, sokkolta a boldog szülőket. A két fiúcska, a szülők szemefényei beragyogták a hétköznapokat. Mert a két gyermek hamar megmutatta mi rejtőzik bennük.

Elképesztő verbális tehetség. Ezzel indultak a földi élet rögös útján. Valójában már hathónapos korukban tökéletesen beszéltek magyarul, alany, állítmány precízen a helyén, hanglejtés is rendben, szebben beszéltek, mint Básti Lajos a színpadon. A Kazinczy versenyek szervezője, Illa apuka atyai jóbarátja szinte könyörgött, hogy induljanak el a fiúk, de a megfontolt és józan gondolkodás nem engedte a korai megmutatkozást. Pedig félévesen Kazinczy versenyt nyerni, biztosan Guinnes elsőséget is hozott volna.

De most ugorjunk egy hatalmasat, és nagyvonalúan lépjünk túl a kamaszkor csodáin, az első szerelmeken, a teremfoci bajnokság gólkirályi címén, a kitűnő iskolai teljesítményeken, a jogosítvány megszerzésén.

Az Illa fiúk útja egyértelmű volt. Szórakoztatóipar és média. Igen, mindketten, és vitathatatlanul oda valók.

Ádám, ez a jóképű, megnyerő és izgatóan sármos jelenség a kereskedelmi televíziózás csatahajójára került, amely egyszerre hordozza fedélzetén a mocskot, a politikai propagandát, a szennyes bulvárt és a minőségi szórakoztatást, míg Bálint a szolidabb, a rendszerváltás időszakában korrekt és kiegyenlített tájékoztatást nyújtó, majd azt szándékosan a mélybe vető közmédiumnál dolgozott. A rádióban.

Ádám sikert sikerre halmozott, ő a csatorna jolly jokere, táncol, dumál, szórakoztat egyszerre, hiba nincs a szerepléseiben, csak hát az a csatahajó, maga a szégyen.

Bálint nevét riporterként etalonként emlegetik, de csak szűk szakmai körben. Mondjuk ki, kutya sem tudja, ki az az Illa Bálint. Pechére sosem mutogatta a meztelen fenekét egyetlen táncos-revüben, vagy ostoba valóságshowban sem, ahol a tükör előtt meztelenül végzett pattanás-nyomkodás nézői rekordokat eredményez, pedig szó szerint ezt javasolta neki egy könyvkiadós ember. Bálint csak készítette rendíthetetlenül a riportokat, kezdetben művészekkel, miniszterekkel, később pedig juhtenyésztő sajtkészítőkkel, tyúkszépségversenyt szervezőkkel, csiga- és hangyagyűjtőkkel valamint a hozzájuk hasonló csodabogarakkal.

Aztán jött a várva várt Armageddon. A szenny eltakarításának estéje. A nép, joggal kívánta, remélte ezt, majd a győzelem másnapján máris hangosan zúgta, a bűnösök takarodjanak.

Kik a bűnösök? Hát például Bálint, mert rossz helyen készítette a senkinek sem ártó hangfelvételeit a vályogházakat felújító mesterrel, a bölényeket tartó egykori íjkészítővel, a lábait elveszítő kertésszel. Írt persze könyveket is, melyekben alaposan lehúzta a vizet a hatalomról, de ezeknek sem volt semmilyen hatása, hisz ahogyan őt, úgy az írásait sem ismerték.

Ádám távozását nem követeli senki. Persze nem is kell, hiszen azon kívül, hogy informál és szórakoztat, nem dicsérte a dicséretre nem méltókat. Tette, teszi a dolgát és kész. Táncol, dumál, vicceskedik. Hogy rossz helyen, érdektelen tény.

Bálintot azoban elsöpörte a népharag. Manapság pesti aluljárókban lehet látni, amint szakadt, mocskos ruhában, térdre ereszkedve, kezében kartonlapot szorongatva, melyre ennyit írt: Éhes vagyok, segíts pár forinttal, próbál empátiát kicsiholni az arra járókból. Nem sok sikerrel. Egy volt kollégája, akit már korábban kirúgtak arról a helyről ahol Bálinttal együtt dolgozott, elégedetten nézte a földönfutóvá vált férfit. Az egykori gyerekszépség immár megcsúnyulva, koldusként tengeti napjait. Ettől a látványtól a kolléga elégedett lett, és boldogan mesélt erről a megfelelő helyeken. Megbocsájtásról nincs szó, csupán leereszkedő és megvető elfogadásról.

Ádámnak jelenleg négy műsora fut egyszerre, ősszel pedig övé lesz a csatorna legnézettebb showműsora is, közvetlenül a híradó után.

A nép imád szórakozni.