MI LEGYEN A BUKTÁVAL?

- Hát ez isteni! Erzsikém ilyen finom buktát még életemben nem ettem! Fenomenális.

- Nem hűlt ki teljesen?

- Langyos, de így is csodálatos. A lekvárt is te csináltad?

- Nem, ezt egy menetes barátnőm hozza Bélatelepről.

- Annyira különleges, selymes, omlik a számban, komolyan mondom, nyitnotok kellene egy bukta boltot, vagy legalább egy standot valahol.

- Nincs nekem időm ilyesmire. Főleg mostanában. Múlt héten is végig aluljáróztam, szórólapoztam.

- Megértelek Ilonkám, de váltanod kellene, vagy kipróbálni valami mást. Ki tudja mit hoz a jövő? Ebben a buktában nagy lehetőség van.

- Nem leszek áruló! Vagy  ilyennek gondolsz Erzsi?

- Dehogy gondollak árulónak Ilonkám! Jaj ne érts félre, csak úgy látom nem lehet mindig ezt csinálni. Nem érdemes.

- Meginogtál? Most már kezdem érteni azokat akik....

- Milyen akiket?

- Akiknek gyanús lettél.

- Gyanús??

- Ezt mondják bent az irodán.

- Erzsi! Erzsi! Ne beszélj butaságokat! Hogy inognék meg? Bármi is történjék én hiszek benne. Csupán arra szeretnélek emlékeztetni, hogy immár nyolcadik éve, mit is beszélek, már tizenkettedik éve agitálunk mindketten, osztjuk a szórólapokat, interneten védjük őt, és mire mentünk vele? De őszintén! A fiad nem beszél veled, nem láthatod az unokádat, a gyógyszereidet nem tudod kifizetni, nekem a házban egy hete  már nem köszön senki, és még mindig itt vagyunk, szórólapokat osztunk, pedig nem kell senkinek,  állunk a létrán és tépjük a plakátokat. Ennél sokkal jobb lenne a bukta. Ha kell, én is szívesen beállok sütni.

- De ez különleges bukta.

- Megtanulom. Hacsak nem titkos a recept Erzsikém!

- Nem titkos. De most bogarat ültettél a fülembe. Bukta bolt....nem is rossz. A Lehel piacnál nyithatnánk az első standot.

- A vörös negyedben? Pont ott? Ez méltatlan lenne hozzánk.

- Megmérgeznénk a vörösöket a buktákkal. Na jó, ez csak vicc volt.

- Vérfagyasztó a humorod Erzsikém. Te nem fázol?

- De, teljesen átfagytam. Szerinted meddig álljunk itt?

- Felhívom a Lacit. De várjál, nem is kell hívni, küldött sms-t, csak nem vettem észre. Nem állítottam rezgőre a telefont.

- Felolvasod mit írt?

- Nem merem. 

- Mi történt?

- Én ezt már nem bírom idegekkel. Megyünk haza.

- Miért?

- Megint változott a terv. Vagyis marad minden a régiben.
- Te érted ezt? Mi van már megint? 
- Fogalmam sincs. Kicsik vagyunk mi ehhez. 
- És butuskák.
- Nem vagyunk butuskák, csak nem a mi dolgunk a politika. 

- Osztjuk tovább a szórólapokat?

- Ez a parancs. De sok kedvem nincs már ehhez. És nagyon fázom.

- Azért maradsz?

- Mi mást tehetnék?  Legyünk túl rajta. Tiéd a baloldali feljáró, enyém a jobbos.

- Mi legyen a buktákkal?

- Vidd haza.

- Kinek vigyem? Rajtad kívül már nincs senkim.

- Akkor osszuk szét itt.

- És ha megtudják a a központban? Még azt mondanák, megtagadtuk a parancsot. 

- Igazad van. Szórólapozzunk, utána átmegyünk a Szív utcába plakátozni.

- És a bukta?

- Kuka.

- Büszke vagyok rád. Nem változol semmit.
- Te sem. Dolgozzunk.

BUKTA

- Hányan vannak kint terepen?

- Négy osztag plakátos, kilenc osztag szórólapos. Ja és az agitátorok,  a mi körzetünkben 124 ember.

- Mindenki azonnal jöjjön vissza.

- De a plakátosok éppen tegnap kapták meg a térképeket, azok alapján ma kezdték el a Kátrány akciót.

- Hagyják abba azonnal!

- De miért?

- Te ennyire hülye vagy, hogy nem érted?

- Nem értem.

- Jól van Lacika, akkor ne értsd, a lényeg az, hogy végrehajtsd az utasítást.

- Mit kell csinálnom?

- Visszahívod az aktivistákat. A nőket hazaküldöd  és utasítod őket, hogy lássanak hozzá a sütésnek. Minden asszony este hatig süssön meg ötven darab lekváros buktát, majd szórja meg porcukorral. Ha végeztek jöjjenek be a központba, akkor újabb eligazítást kapnak. Most pedig telefonálj!

- Ilonám te vagy az?

- Ki lenne az Erzsikém? Persze, hogy én vagyok.

- Tudunk most beszélni?

- Jobb lenne este, mert rohannom kell szórólapozni és kampányolni, de ha fontos, akkor mondjad most Erzsikém.

- Azért hívlak, mert teljesen el vagyok bizonytalanodva. Arról volt szó, hogy én is szórólapozok, erre felhívott az a, hogy is hívják, na szóval tudod, az a Laci gyerek a központból, milyen Laci, jaj mennyire felejtek, szóval ő telefonált az előbb.

- És mit mondott?

- Téged nem hívtak?

- Még nem, de ez nem jelent semmit. Lehet, hogy sms-t kapok majd. De mi van, mondjad már Erzsikém!

- Azt mondta, hogy egyelőre nem kell több plakátot megrongálni, letépni, átfesteni és nem kell migránsokról beszélni az aluljáróban.

- Hát akkor mi kell? Meghülyültek ezek?

- Bukta kell.

- Milyen bukta?

- Lekváros.

- Erzsikém ezt én sem értem.

- Azt az utasítást kaptam, hogy süssek meg ötven lekváros buktát.

- Mit?? Most ezt komolyan mondod? És cukrot is kértek a tetejére?

- Kértek.

- Idióták. Miért van erre szükség?

- Be kell vinnem a buktákat a pártirodára, majd a begyűjtött buktákkal kimegyünk az utcára és mindenkit megkínálunk vele.

- Mi van??

- Nem tudom. A Laci szerint a központból jött az ukáz, buktával kell kampányolnunk.

- Buktával?

- Igen. És nagyon barátságosan kell közelednünk az emberekhez. Lazán.

- Már ne haragudj Erzsikém, de mi ketten nem vagyunk túl barátságosak. Lazák pedig végképp nem. Sosem voltunk azok.

- Most pedig ezt kérik.

- Eddig migránsoztunk, az jól állt nekünk. És szerettük is, na.

- És a sorosozás?

- Arról már nem is beszélve. És most azt akarják, hogy ne szidjuk azt a sok feketét? Azt se tudom kik ezek.

- Én magam több, mint kétezer szórólapot adtam kézbe, éjjelente pedig plakátokat rongáltam.

- Most meg süthetjük a buktákat.

- Ha ezt kérik, hát ezt kérik.

- Sütsz?

- Sütök. Mindjárt kész. Vigyek neked?

- Régen ettem buktát, de akkor  az aluljáróban megkóstolom. Puszi Erzsikém.

- Puszi.

AZ ÜGYNÖK HALÁLA

Willie Loman fáradt, úgy érzi, lassan már ahhoz sincs ereje, hogy a bőröndjeit megemelje.  De nem teheti meg, hogy elgyengüljön, elbukjon, mert menni kell, még negyven nap, kínálni a portékát, pedig a világ változik, nagyon gyorsan, ami tegnap siker volt, ma már bukás, így bele kell törődnie, amit régen könnyedén el tudott adni, azzal manapság csak kínlódik.

Willie könyvekkel kezdte, aztán porszívókkal és mosógépekkel folytatta, az utóbbi nyolc évben pedig politikusokkal házalt, fiatal, sima bőrű, behízelgő modorú, mindenre kapható és használható srácokat  ajánlott a háziasszonyoknak, keménykötésű, konzervatív férfiaknak,  jól is élt ebből, de valami történt, nem tudja, hogy mi, csak keserűen tapasztalja, a politikusait már nem  képes eladni, a kutya sem kíváncsi rájuk, de nem sajnáljuk őt, az ügynök élete ilyen. Libikókán ül, egyszer fent, másszor lent. Megtörtént vele az is, hogy az ajtót sem nyitották ki neki, legutóbb pedig tojással dobálták meg. A bevált szövegét nem tudta elmondani, pedig milyen jól tud beszélni ha hagyják neki, nem szól bele senki, a női szívek megolvadnak a hallatán és már nyílnak is a pénztárcák, egyetlen politkusa sem maradt raktáron, mindet eladta. Most azonban semmi nem sikerül.

Willie Loman összeszedi maradék erejét, felemeli a bőröndöket és a visszasírja a régi szép időket mikor porszívókkal és mosógépekkel járta az országot és még tiszta volt  körülötte minden. 

IMA BOTONDÉRT

Botond még nem csavarodott be teljesen, de a társkeresésben már unortodox módszert alkalmaz. A tologatós tinderezés nem jött be neki, az elit iroda szintén nem, a munkahelyi románc elkerüli, ezért azt kéri, az óceán partján mondjak el egy imát érte, amelyben fohászkodjak valamelyik nekem rokonszenves istenséghez, csakhogy gyorsan küldjön neki asszonyt. Abszurd helyzet egy ateistát imára kérni, de a barát már csak ilyen. Áll az óceán partján, benedvesíti a kezét sós vízzel, közben pedig csukott szemmel nőt kér Botondnak. Nem tudom az istenek mennyire gyorsan reagálnak, de azért ez a két évnyi várakozás már Botondnak is gyanús.

VASGERINCŰ

Valamelyik jól fizetett idióta, talán éppen a Gozsduban átmulatott, átborozott éjszaka kellős közepén kitalálta, hogy Vasgerincű János legyen a mai ifjúság új példaképe. A 600 évvel ezelőtt élt, és a maradék búzája miatt meghalni is képes mélynövésű, alultáplált, dadogós, tüdőbeteg molnárlegényt kell tehát brandként "felépíteni", befuttatni, szabadsághősként idollá nemesíteni.

A nem éppen egyenességéről híres főszerkesztőnek nem volt ereje, de legkevésbé bátorsága ahhoz, hogy főnökei arcába vágja, mekkora baromság ez a Vasgerincű-projekt, és épeszű ember egyetlen fillért sem adna erre, nem hogy milliárdokat. A  központból beígért több talicskányi pénz azonban hatásosnak bizonyult, mert azonnal igent mondtak a megbízásra. Vasgerincű Jánosból tehát sztárt fognak faragni.

- Hallottatok már a lápi malomról? - kérdezték a kreatívoktól a délelőtti értekezleten.

Néma csend. Szokás szerint senki semmit sem tudott.

- És az a név mond nektek valamit, hogy Vasgerincű János?
- Nem az a biztonsági őr, akit meglőttek egy Penny Marketben és vaslemezt ültettek a gerincébe?
- Nem. Vasgerincűt karddal mészárolták le, mert nem adta át magától a maradék búzáját.
- Mikor ölték meg szegényt? Idén? - kérdezte őszinte sajnálattal a hangjában Tóth Zsaklin az ötletcsapat új munkatársa.
- Vág az eszed Zsaklin. 600 évvel ezelőtt. Most lesz a halála évfordulója, ezért azt javaslom ássátok bele magatokat a témába.
- Mi közünk van ehhez a Vasgerinchez? Miért kell őt tanulmányoznunk? 

- Azért, mert kampány lesz kurva nagy lóvéért, és ebben mi is benne leszünk nyakig. 

- Biztosan sokan néznek majd minket - jegyezte meg unottan Kékes Bella tévés kreatív.

A nézettség szerencsére ez esetben sem szempont. A kreatívok belehúztak és Vasgerincű  plakátjai elárasztották az utcákat, kétmilliárdból elkezdődött a molnárlegény életéről szóló film forgatása, ezzel egyidőben pedig társadalmi célű tévéreklámokban jelent meg Vasgerincű János. A pénz nem számított. Vagyis csak az számított.

MEGVESSZÜK A BOLTODAT

Egyszer volt, valahol volt. Élt egy kedves apóka, vegyiáru nagykereskedő, de már nagyon öreg és beteges volt, érezte közeleg élete utolsó napja, ezért skype-on felhívta emigráns fiát, arra kérve őt, jöjjön haza és vegye át az üzletet. A fiú az utolsó pillanatban érkezett, de még hallotta apja utolsó szavait.

- Mutasd magad gyengébbnek és papíron a forgalom  sose érje el az egymilliárdot. Ha erről megfeledkezel, elveszik tőled az üzletet!

Az árván maradt fiú szorgosan dolgozott, szállította a hangyairtó szereket, légfrissítőket, bútorra kenhető méhviasz pasztákat és sosem feledte el az apai intelmet. Ám hiába titkolta üzleti sikereit, mégis megtalálták és találkozóra invitálták.

- Megvesszük a boltodat.

- Elveszitek?

- Megvesszük.

- De nem eladó.

- Majd az lesz.

- Nem lesz az.

- Kapsz egy ajánlatot.

- Nem érdekel, köszönöm.

- Teszünk róla, hogy érdekeljen.

- Tévedtek, ha azt hiszitek, hogy ebben olyan sok pénz van. Ja, és dolgozni is kell vele.

Ennyiben maradtak. A vegyiárú nagykereskedő fia biztos benne hogy, hamarosan megint cseng majd a telefonja. Ha ez megtörténik, nem tudja mit fog tenni. Most éppen a John Wick című mesefilm második részét nézi DVD-n. 

A KIS PLAKÁTRONGÁLÓ TROLL

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; a kampány első napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény plakátrongáló troll járta az utcákat. Amikor elindult a pártirodából, még volt hótaposó a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a lábbeli kicsi volt, igen nagyon kicsi, az édesanyja hordta valamikor, ezért a troll leült a havas járdaszegélyre és kibújt a cipőből.

Mezítláb járta hát az utcákat, és 46-os lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos, kátrányos kötényét összefogta, a kezében  szurokkal teli vödröt szorongatott. Egész álló nap mázolta a kijelölt plakátokat, de az alamizsna amit aznapra kapott elfogyott. Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszaggató látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak kopaszodó fejére. 

Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás illata áradt ki az utcára. A szegény trollnak azonban  folyton csak a plakátok jártak a fejében. Még sok helyre kellett mennie lefesteni a választási hirdetményeket.

Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen mit szólna ehhez a megbízója. Különben otthon se jobb, az albérletben farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.

Már egészen meggémberedtek az ujjai. De jó lenne ha a vödörben lévő szurok még forró lenne! Ha oda érinthetné a kezét a meleg vödörhöz! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szál gyufát. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a plakátrongáló troll boldogan tartotta fölébe a kezét.

Csodálatos láng volt az! A plakátrongáló úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a meztelen lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, s az internetes trollból lett plakátrongáló ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.

Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a troll beláthatott a szobába. Gyönyörű karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit valaha is meg tudott venni magának a piacon. De akkor kihunyt a gyertyaláng.

- Valaki meghalt! - mondta ki magában a troll plakátrongáló; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta: "Valahányszor lehull egy csillag, elalszik a gyertya, egy lélek áll az Isten színe elé."

Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le trollá lett unokájára.

- Nagyanyó! - kiáltott föl plakátrongáló. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Ne hagyj itt, nagyanyó!

És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna.

A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a 97 kilós plakátrongáló unokát, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.

A hideg reggelen ott találták a plakátrongáló aktivistát a házszögletben: kipirult arca gondterhelt és szomorú, de élet már nem volt benne, megfagyott e dologgal teli éjszakán, pedig még két utcában kellett volna rongálnia. Ott feküdt újesztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.

- Melegedni akart szegény! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi szemétséget látott, s milyen közöny vette körül a pártirodában, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

Írta Hans Christian Andersen és Gellért András