SZERELEM A RETEK UTCÁBAN

A Retek és a Fény utca találkozásánál köszöntött be a tavasz. Igen, ott. A sarkon. Eddig nem voltam benne biztos, de most már tudom, érzem, végérvényesen itt van. A hajnali madárcsicsergés, a fák virágba borult lombkoronái jelezték ugyan az évszakok változását, de már annyi mindenben csalódtam, ezért ezt sem mertem elhinni.

Ám feltűnt egy csodálatos emberpár, a Retek utca Júliája és Rómeója. Minden mozdulatuk, rezdülésük arról árulkodott, összetartoznak, és heves érzelmekkel élik meg a párkapcsolatot. Júlia ugyan a páros oldalon haladt, Rómeó pedig a páratlanon, de egyértelmű volt, ők akkor is egy párt alkotnak. Folyamatosan nézték egymást, hevesen integettek a másik felé, egyetlen pillanatra sem veszítették szem elől a másikat. És ekkor Rómeó átkiáltott kedveséhez.

- Ó, a rák egye ki a beledet!

Júlia cserfesen replikázott.

- Menjél te a temetőbe!

Hogy mit mondtak még egymásnak, nem értettem, mert a Retek utca zaja elnyomta a hangjukat. Mentek tovább, én pedig megbabonázva néztem utánuk. Ez a szerelem.

Tavasz van. Most már biztos.

AZ AUTOMATA LEGYŐZŐJE

Pista bácsi rossz bőrben van. A rokonokkal tegnap közölték, örüljenek, ha a jövő héten még közöttük lesz. Ez persze nem látszik a betegen, a kórházi ágyán anekdotázik, és amikor a köhögős, fuldoklós roham engedélyez számára egy lélegzetvételnyi szünetet, büszkén idézi fel a bátor és dicsőséges pillanatokat, a hazafias cselekedet bátor csatáját. A legnagyobbat.

Pista bácsi fotókat húz elő rozsdás éjjelszekrénye fiókjából. Ezek a képek, mit is beszélek, egyenesen Fortepanba kívánkozó kordokumentumok tizenvalahány évvel ezelőtt egy győri kórházban készültek, mikor Pista még erős volt, és egyedül lebirkózta a kórházi vizitdíj-automatát. A képeken jól látszik, mit művelt a géppel, először nekifutott, utána többször megrugdosta, majd megbillentette, végül lerántotta a földre. Ott is ütötte, puszta kézzel verte szét, majd csavarhúzóval felfeszítette a trezort és kiszedte belőle a fémszázasokat.

Az automata megsemmisítésével Pista bá híres lett, az elnyomás elleni harc ikonikus alakjává nemesedett. Nem sokkal később róla nevezték el a közeli egészségügyi szakiskolát, és az új fém kétszázast az ő arcképével ontották a présgépek.

És Pista bácsi, ez a jóravaló, mélyen gondolkodó nagyapó ismét példát mutat ennek az összetartó és bölcs népnek. Bebizonyítja, lehet így is.

Az utolsó napjait élő 56 éves férfi elsőként végezte el a kórházi betegek számára immár kötelezően előírt tanfolyamatot. Mint ismeretes, a jövő hónaptól az önápolási alapképzés abszolválása nélkül senkit sem vehetnek fel az osztályokra, ezért mielőtt elfoglalta volna ágyát az elfekvőben, megtanulta miként kell saját magának behelyezni a branült, ismeri az infúziós adagolás módját, tud ágytálazni, sőt, az oxigénpalackot is képes beállítani saját magának. Mindezt meg is mutatja a média jelenlévő munkatársainak, akik minden mozdulatát dokumentálják. Filmeznek, fotóznak, interjúznak.

Sietnek, ki tudja, meddig lesz még tudatánál Pista bácsi.