Most, hogy az orvosa közölte vele a felfoghatatlant, Irénkének csupán hetei vannak hátra, furcsa módon nem a szomorúság és kétségbeesés lett úrrá rajta, hanem a megbékélés és adni vágyás szándéka. Szeret élni, de becsapni sem akarja önmagát. Nem fog tíz körömmel kapaszkodni a kórházi ágyába, az életbe, csak hogy itt maradhasson még egy kis időre.
Meg fog halni, ismételte el magában a főorvos szavait, ezért még időben el kell rendeznie bizonyos dolgokat. Kié legyen a lakása, a víkendháza, a Film-Színház-Muzsika összes, bekötve természetesen, és a hetvenezret futott Suzuki Alto-ja.
Tényleg, kié legyen, amikor nincs is senkije? Voltak ugyan nagy, elemésztően pusztító, őrjítő szerelmei, csodás férfiak, akik iránt beteges módon kötődött. Szenvedélyes érzelmek uralták élete eddigi hetvennyolc évét, de senki mellett nem tudott és nem is akart elköteleződni. Először Németh Lehelért rajongott, később Kibédi Ervinért, Moldováért, egy ideig Losonczi Pálért is, Vámosi Janit el ne feledjem, aztán Fazekas Laci az újpesti focista hevítette forró izomcsomóvá a szívét, de egyik lángolásból sem lett a Holdról is jól látható tűz, nem lett semmi, tekintve, hogy személyesen egyiküket sem ismerte. Távolról rajongott értük. Poszterek, képeslapok, újságkivágások, hanglemezek, dedikált focisnaptárak, könyvek formájában természetesen együtt volt e csodás férfiakkal.
Az elmúlt három évben is izzó, szívet perzselő, gyönyörű szerelemben élt. Erről persze kevesen tudtak, szinte senki, amúgy pedig kínos is lett volna elmagyarázni, hogy nagymamakorúként egy közel negyven évvel fiatalabb férfit imád.
Debrői Elemért. A sztárriportert. Az utóbbi száz év legjobb kérdezőjét. A kiismerhetetlen, mindig snájdig, behízelgően barátságos médiumot, aki még egy 32 hetes magzatot is képes szóra bírni.
Irénkét valójában az Elemér iránt érzett lángoló szenvedély tartotta életben. Hétről hétre izgatottan várta Elemér műsorait, amelyek igazi ünnepet jelentettek számára a szürke hétköznapokban. A Bújj hozzám! című, meztelen lélekflow adásokat is rajongva nézte, igaz, abban Elemér csak ötletadó producerként vett részt. Most pedig, bármennyire fájó, hamarosan búcsúznia kell, természetesen Elemértől is, soha többé nem fogja hallani a hangját, a bársonyosan férfias tónust, amely a lélek mélyrétegeibe hatolva megnyitja a legtitkosabb lélekcsakrákat.
Irénke, a magányos, de tüzes asszony, éppen a tizennyolcezredik Elemér interjút hallgatva világosodott meg: mindenét Elemérre hagyja. Lakást, nyaralót, Suzukit. És még valamit, amire Elemér talán a legjobban vágyik. A nagy, a legnagyobb lehetőségre! Az igazira! Amire még soha, senki sem volt képes! Soha! Megadja hát neki, eképpen a lelke végre eggyé válhat Elemér lelkével.
Merész elképzeléseiről először az onkológus sebészével beszélt, aki nyitottnak és együttműködőnek mutatkozott, sőt biztosította Irénkét a segítségéről. Szerinte is csodálatos gondolat Irénkéé, amellyel történelmet írhatnak. Ebben részt venni, mondta dr.Abonyi, óriási felelősséggel járó, megtisztelő, egyúttal orvosi vonatkozásban is úttörő kísérlet.
Debrői Elemért az utolsó előtti napon értesítette a kórház, hogy Irénke nevű betegük beszélni szeretne vele. Egyúttal arra is kéri, másnap hozzon magával magnót, de akár egy tévés stábot is, mert rendhagyó mélyinterjút szeretne neki adni. Csak neki. Az utolsót.
Az orvosi team felkészülten, bemosakodva várta a legendás riportert, akivel a műtő előtt közölték, jelentős örökség vár rá, továbbá, a világon először, rendhagyó, lélekborzoló interjúra kapott lehetőséget. Arra is figyelmeztették, maximum hat kérdésre lesz ideje.
Debrői Elemér, a legenda, a mélyinterjúk specialistája izgatottan indította el a beszélgetést. Érezte, ezúttal olyan mélységben kutat majd, amelyre eddig valóban nem volt példa. Ő az első.
Amikor dr.Abonyi szikéjével felnyitotta Irénke hasfalát, majd mélyen benyúlt és kiemelte onnan a májat, Debrői Elemér lenyűgöző empátiával fogalmazta meg első kérdését. Alanyával mindvégig tartotta a szemkontaktust.
- Mit érez most, hogy kiveszik a máját? Azt olvastam, hogy Irénke sosem mérlegelte a veszteségeit, hanem bölcsen mindig elengedte azokat. Ez igaz?
Igaz, mondta kissé elhaló hangon a bemorfiumozott interjúalany. Dr.Abonyi ekkor a veséjét vágta ki, s helyezte óvatosan a fémtálcára. Debrői Elemér érezte, sietnie kell. Nem nézett a jegyzeteibe. Profi módon kérdezett.
- Irénke! Mások visszariadnának attól, amire most vállalkozott. Önre egész életében jellemző volt ez a megingathatatlan, szilárd eltökéltség? Igaz, hogy ezt a tulajdonságot apai nagymamájának a testvérétől örökölte, aki egyike volt az arzénos asszonyoknak?
Irénke bólintott. Még lélegzett, amikor a szívét kiemelték.
Az élveboncolás műfajával új szintre lépett a média.
