MI LEGYEN A BUKTÁVAL?

- Hát ez isteni! Erzsikém ilyen finom buktát még életemben nem ettem! Fenomenális.

- Nem hűlt ki teljesen?

- Langyos, de így is csodálatos. A lekvárt is te csináltad?

- Nem, ezt egy menetes barátnőm hozza Bélatelepről.

- Annyira különleges, selymes, omlik a számban, komolyan mondom, nyitnotok kellene egy bukta boltot, vagy legalább egy standot valahol.

- Nincs nekem időm ilyesmire. Főleg mostanában. Múlt héten is végig aluljáróztam, szórólapoztam.

- Megértelek Ilonkám, de váltanod kellene, vagy kipróbálni valami mást. Ki tudja mit hoz a jövő? Ebben a buktában nagy lehetőség van.

- Nem leszek áruló! Vagy  ilyennek gondolsz Erzsi?

- Dehogy gondollak árulónak Ilonkám! Jaj ne érts félre, csak úgy látom nem lehet mindig ezt csinálni. Nem érdemes.

- Meginogtál? Most már kezdem érteni azokat akik....

- Milyen akiket?

- Akiknek gyanús lettél.

- Gyanús??

- Ezt mondják bent az irodán.

- Erzsi! Erzsi! Ne beszélj butaságokat! Hogy inognék meg? Bármi is történjék én hiszek benne. Csupán arra szeretnélek emlékeztetni, hogy immár nyolcadik éve, mit is beszélek, már tizenkettedik éve agitálunk mindketten, osztjuk a szórólapokat, interneten védjük őt, és mire mentünk vele? De őszintén! A fiad nem beszél veled, nem láthatod az unokádat, a gyógyszereidet nem tudod kifizetni, nekem a házban egy hete  már nem köszön senki, és még mindig itt vagyunk, szórólapokat osztunk, pedig nem kell senkinek,  állunk a létrán és tépjük a plakátokat. Ennél sokkal jobb lenne a bukta. Ha kell, én is szívesen beállok sütni.

- De ez különleges bukta.

- Megtanulom. Hacsak nem titkos a recept Erzsikém!

- Nem titkos. De most bogarat ültettél a fülembe. Bukta bolt....nem is rossz. A Lehel piacnál nyithatnánk az első standot.

- A vörös negyedben? Pont ott? Ez méltatlan lenne hozzánk.

- Megmérgeznénk a vörösöket a buktákkal. Na jó, ez csak vicc volt.

- Vérfagyasztó a humorod Erzsikém. Te nem fázol?

- De, teljesen átfagytam. Szerinted meddig álljunk itt?

- Felhívom a Lacit. De várjál, nem is kell hívni, küldött sms-t, csak nem vettem észre. Nem állítottam rezgőre a telefont.

- Felolvasod mit írt?

- Nem merem. 

- Mi történt?

- Én ezt már nem bírom idegekkel. Megyünk haza.

- Miért?

- Megint változott a terv. Vagyis marad minden a régiben.
- Te érted ezt? Mi van már megint? 
- Fogalmam sincs. Kicsik vagyunk mi ehhez. 
- És butuskák.
- Nem vagyunk butuskák, csak nem a mi dolgunk a politika. 

- Osztjuk tovább a szórólapokat?

- Ez a parancs. De sok kedvem nincs már ehhez. És nagyon fázom.

- Azért maradsz?

- Mi mást tehetnék?  Legyünk túl rajta. Tiéd a baloldali feljáró, enyém a jobbos.

- Mi legyen a buktákkal?

- Vidd haza.

- Kinek vigyem? Rajtad kívül már nincs senkim.

- Akkor osszuk szét itt.

- És ha megtudják a a központban? Még azt mondanák, megtagadtuk a parancsot. 

- Igazad van. Szórólapozzunk, utána átmegyünk a Szív utcába plakátozni.

- És a bukta?

- Kuka.

- Büszke vagyok rád. Nem változol semmit.
- Te sem. Dolgozzunk.

BUKTA

- Hányan vannak kint terepen?

- Négy osztag plakátos, kilenc osztag szórólapos. Ja és az agitátorok,  a mi körzetünkben 124 ember.

- Mindenki azonnal jöjjön vissza.

- De a plakátosok éppen tegnap kapták meg a térképeket, azok alapján ma kezdték el a Kátrány akciót.

- Hagyják abba azonnal!

- De miért?

- Te ennyire hülye vagy, hogy nem érted?

- Nem értem.

- Jól van Lacika, akkor ne értsd, a lényeg az, hogy végrehajtsd az utasítást.

- Mit kell csinálnom?

- Visszahívod az aktivistákat. A nőket hazaküldöd  és utasítod őket, hogy lássanak hozzá a sütésnek. Minden asszony este hatig süssön meg ötven darab lekváros buktát, majd szórja meg porcukorral. Ha végeztek jöjjenek be a központba, akkor újabb eligazítást kapnak. Most pedig telefonálj!

- Ilonám te vagy az?

- Ki lenne az Erzsikém? Persze, hogy én vagyok.

- Tudunk most beszélni?

- Jobb lenne este, mert rohannom kell szórólapozni és kampányolni, de ha fontos, akkor mondjad most Erzsikém.

- Azért hívlak, mert teljesen el vagyok bizonytalanodva. Arról volt szó, hogy én is szórólapozok, erre felhívott az a, hogy is hívják, na szóval tudod, az a Laci gyerek a központból, milyen Laci, jaj mennyire felejtek, szóval ő telefonált az előbb.

- És mit mondott?

- Téged nem hívtak?

- Még nem, de ez nem jelent semmit. Lehet, hogy sms-t kapok majd. De mi van, mondjad már Erzsikém!

- Azt mondta, hogy egyelőre nem kell több plakátot megrongálni, letépni, átfesteni és nem kell migránsokról beszélni az aluljáróban.

- Hát akkor mi kell? Meghülyültek ezek?

- Bukta kell.

- Milyen bukta?

- Lekváros.

- Erzsikém ezt én sem értem.

- Azt az utasítást kaptam, hogy süssek meg ötven lekváros buktát.

- Mit?? Most ezt komolyan mondod? És cukrot is kértek a tetejére?

- Kértek.

- Idióták. Miért van erre szükség?

- Be kell vinnem a buktákat a pártirodára, majd a begyűjtött buktákkal kimegyünk az utcára és mindenkit megkínálunk vele.

- Mi van??

- Nem tudom. A Laci szerint a központból jött az ukáz, buktával kell kampányolnunk.

- Buktával?

- Igen. És nagyon barátságosan kell közelednünk az emberekhez. Lazán.

- Már ne haragudj Erzsikém, de mi ketten nem vagyunk túl barátságosak. Lazák pedig végképp nem. Sosem voltunk azok.

- Most pedig ezt kérik.

- Eddig migránsoztunk, az jól állt nekünk. És szerettük is, na.

- És a sorosozás?

- Arról már nem is beszélve. És most azt akarják, hogy ne szidjuk azt a sok feketét? Azt se tudom kik ezek.

- Én magam több, mint kétezer szórólapot adtam kézbe, éjjelente pedig plakátokat rongáltam.

- Most meg süthetjük a buktákat.

- Ha ezt kérik, hát ezt kérik.

- Sütsz?

- Sütök. Mindjárt kész. Vigyek neked?

- Régen ettem buktát, de akkor  az aluljáróban megkóstolom. Puszi Erzsikém.

- Puszi.

AZ ÜGYNÖK HALÁLA

Willie Loman fáradt, úgy érzi, lassan már ahhoz sincs ereje, hogy a bőröndjeit megemelje.  De nem teheti meg, hogy elgyengüljön, elbukjon, mert menni kell, még negyven nap, kínálni a portékát, pedig a világ változik, nagyon gyorsan, ami tegnap siker volt, ma már bukás, így bele kell törődnie, amit régen könnyedén el tudott adni, azzal manapság csak kínlódik.

Willie könyvekkel kezdte, aztán porszívókkal és mosógépekkel folytatta, az utóbbi nyolc évben pedig politikusokkal házalt, fiatal, sima bőrű, behízelgő modorú, mindenre kapható és használható srácokat  ajánlott a háziasszonyoknak, keménykötésű, konzervatív férfiaknak,  jól is élt ebből, de valami történt, nem tudja, hogy mi, csak keserűen tapasztalja, a politikusait már nem  képes eladni, a kutya sem kíváncsi rájuk, de nem sajnáljuk őt, az ügynök élete ilyen. Libikókán ül, egyszer fent, másszor lent. Megtörtént vele az is, hogy az ajtót sem nyitották ki neki, legutóbb pedig tojással dobálták meg. A bevált szövegét nem tudta elmondani, pedig milyen jól tud beszélni ha hagyják neki, nem szól bele senki, a női szívek megolvadnak a hallatán és már nyílnak is a pénztárcák, egyetlen politkusa sem maradt raktáron, mindet eladta. Most azonban semmi nem sikerül.

Willie Loman összeszedi maradék erejét, felemeli a bőröndöket és a visszasírja a régi szép időket mikor porszívókkal és mosógépekkel járta az országot és még tiszta volt  körülötte minden.