MEGOLDÁS

Dr. Tátra Péter megoldotta azt, ami eddig senkinek sem sikerült. A városfejlesztő, közlekedési szakmérnök, kétszeres falmászó világbajnok, négyszeres Mount Everest csúcshódító pár hónappal ezelőtt tért vissza Tibetből, ahol a szokásos lélektisztító, meditációs belső utazáson vett részt Mancsung Tepo közösségében. A világlátott, nyelveket beszélő szakember elkötelezett híve a "Szabad mozgást mindenkinek" mozgalomnak, amely immár számos világvárosban enyhítette a megnövekedett autós, kerékpáros, rolleres, és gyalogos közlekedés okozta feszültséget.

Az ázsiai, távol-keleti kultúrát is jól ismerő férfi először a biciklisávok kiszélesítését javasolta, majd felismerte, a koncepció némi korrekcióval (finomhangolással) tökéletesíthető, ennek köszönhetően immár a négykerekű gépjárművel közlekedők is megkapták a maguk városi autópályáit. A főváros körútjait, beleértve a járdákat is, teljes egészében átadták a biciklistáknak, motorosoknak, autósoknak, elektromos rollereseknek.

Tátra Péter természetesen nem feledkezett meg a gyalogosokról sem. Számukra hamarosan a házfalakon építenek közlekedési utakat. Ezek készülhetnek fából (környezetbarát megoldás) de alkalmazhatnak betont, acélt, és üveget is. Mivel több lakó jelezte, nem szeretné, ha a nyitott, második, harmadik, akár ötödik emeleten lévő ablaka előtt emberek sétálnának, gyerekek rohangálnának, nos ezeken a helyeken a háztetőkön vezet majd a gyalogjárda. A házak között pedig függőhidak ívelnek majd át, ezzel is segítve az örömteli közlekedést, egyúttal lezárva az autósok, kerékpárosok, gyalogosok közti vitákat.

KUKTA

Foczikáné, Árpádi Valentina, a negyedik emeleten élő, magát szent magyar asszonynak, igaz kereszténynek, megveszekedett migránsűzőnek hirdető lakó, igazán visszataszító jelenség. Nem a külleméről beszélek, bár az is rettenetes. A jelleme, de leginkább a tettei miatt vált a közösség szemében a nép ellenségévé. Amióta megszerezte a déli fekvésű, napfényes ingatlant, állítólag hamis eltartási szerződéssel jutott hozzá, egyébként tele van pénzzel, szóval a beköltözése óta folyamatosan áskálódott, hazudott, ellenségeket keresett, sajnos mindig talált, lopott is, múlt héten a muskátlit tüntette el Gemencék ablakából, szóval ez a gonosz boszorkány ma sem bírt magával. Végzetes hibát követett el. Megpiszkálta a kuktáját, mert zavarta a konyhai eszköz sípoló hangja. Addig barkácsolt, mígnem hermetikusan lezárta a kuktáját, majd feltette főni a körömpörköltet. Mivel a gőz nem tudott távozni, a kukta felrobbant. A szanatét repülő repeszek súlyosan megsebesítették Foczikánét. Mentők vitték el. A közös képviselő azóta megtudta, Foczikáné, a lakók legnagyobb örömére, soha többé nem tér vissza a Rádió utcai lakásába.

KERÍTÉS

"Lacika, el kell mondanom valami fontosat az apádról. Mennyire nagylelkű ember volt! Mindig a család jövője foglalkoztatta, mi lesz veled, velünk. Húsz év telt el, de még mindig annyira hiányzik...Kicsi voltál, talán kétéves, mikor megtörtént. Napszámban dolgozott, a gazda birtokán lévő három méter magas, lándzsás kerítést festette, de szegénykém megcsúszott és a kerítés átszúrta a torkát. Fennakadt, nehezen kapott levegőt, alig bírt beszélni, de akkor is csak te jártál a fejében. Azt suttogta, ne kérjünk segítséget, eszünkbe ne jusson mentőt hívni, mert nincs 750 ezer forintunk erre, nem akarja, hogy teljesen eladósodjunk. Sikítottam, üvöltöttem, de nem tehettem mást, ott hagytam a kerítésen. Ahogy kérte. Hát nem volt csodálatos, Lacikám?"

2020 szeptember 10.

A TOJÁS ÍZE

Nem emlékszem a tojás ízére. Napok óta próbálom felidézni, hogy milyen, de akárhogy igyekszem, nem sikerül. A feleségemet is kérdezem, de ő sem tudja. Valamit persze mindig mond, de szerintem csak azért, hogy megnyugtasson. Ügyesen tereli el a szót, általában a palacsintáról beszél, mert azon a vasárnapon is azt sütött. Az utolsó, szomorú vasárnapon.

Az ebédnél persze nem tudtuk, hogy utoljára lesz ilyen finomság az asztalon. Az állandó fogyókúrám miatt persze nem ehettem sokat, hármat engedélyezett csupán, emlékeztetve arra, hogy mit mondott M. a híres szívgyógyász, aki minden vizitnél ugyanazt ismételgette: tíz kilót, de inkább tizenötöt le kell adnom. Feltéve, ha még élni szeretnék.

Ha M. most látna, bizonyára elégedett lenne. Csont és bőr vagyok, alig negyvenkét kiló. De lehet, hogy már annyi sem. Szinte már semmit sem eszem. Nincs is mit. Némán ülünk egész nap, és az esélyeket latolgatjuk. Hogy meddig lehet ezt még bírni. Szerintem nem sokáig, de legalább már a súlyommal nincs gond.

A történtek váratlanul értek, bár, ha őszinte akarok lenni, és miért is ne lennék az, lehetett rá számítani. Az őrület évek óta fokozódott. Este még színházba mentünk, pár órával később pedig bevégeztetett. Mert őrültek a határ másik oldalán is vannak. A naplómba, amely a nagy kavarodásban azóta elveszett, ezt írtam:

"Félbeszakadt a Nemzeti Szent Színteátrum tegnap esti bemutatója. A Harcunk című előadás premierjét már az első felvonás hatodik percében meg kellett szakítani, mert az úgynevezett "tank és lövészárok jelenetben", mikor is a hitelesség érdekében éleslőszert használó szuronyos statiszták az alapjogokért küzdve, a tankok fedezékében támadást indítanak a rovásírásos falutábla megszerzéséért, a fémlemezről visszapattanó 9 milliméteres lövedékek súlyosan megsebesítették a darab főszereplőjét. A színész-katonák, akik elveszítették vezérüket, megzavarodva mindenre tüzet nyitottak, a páncélos harckocsik pedig a színpadról elindultak a nézőtér felé. Az áldozatok száma még nem ismert. Az előadásról készült kép és hangfelvételek a robbanást követő tűzben megsemmisültek."

Igen, valósággal belém égtek ezek a mondatok. Másnap már az ország égett. A szomszédaink üzenetként értékelték a bemutatót, elegük lett a hergelésből, az uszításból, bár az is lehet, hogy csak félreértették a színdarabot, és hajnalban lerohantak minket.

Ennek immár négy éve. Azóta a légópincében élünk, szerényen, csendesen, félelemben.

2020 szeptember 8.