Hol vannak már azok az idők, mikor a gyerekek tudósok, orvosok, tanárok, szobrászművészek szerettek volna lenni, és izgatottan várták az egyetemi pontszámok kihirdetését? Végre elmúlt a stressz, a bizonytalan jövő miatti aggódás. Manapság a katonai pálya a legvonzóbb, sőt a munkanélküliség réme is rossz álomnak tűnik, hiszen a hadsereg immár minden ambiciózus tizenévesnek biztos pályát, sőt, szédítő karriert kínál. Éppen ezért, az immár hétköznapinak tekinthető influenszerkedés mellett a legtöbben a laktanyákba jelentkeznek.
A Nemzeti Katonaelosztó Központtól megkaptam az engedélyt a riport elkészítéséhez. Azonnal útnak indultam. Fűtött a kiváncsiság.
Csillogó tekintetű, daliás termetű, egészséges lelkű fiatalemberekkel beszélgethettem. Elsőként Kadar Rajmund tizedessel, az országosan ismert Harangvirág élelmiszerbolt parancsnokával. A raktárban fogadott. Nehéz napja volt az ifjú katonai vezetőnek, hiszen ma három raklap babkonzerv, valamint üveges csemegeuborka érkezett, ezek bevételezése pedig nem mindennapi feladat.
- Fáradtnak tűnik.
- Jól látja, az vagyok - mondja Rajmund.
- Hogyan került Káptalanrecére, a helyi kisboltba?
- Április elején kaptam a parancsot, hogy itt teljesítek majd szolgálatot boltparancsnokként.
- Ezt előléptetésként értékelte?
- Egyértelműen.
- Nagy kihívás lehet ez egy ifjú tizedes számára.
- Óriási megtiszteltetés. Nemzetstatégiai fontosságú, hogy egy kisbolt megbízhatóan működjön.
- Tisztában volt a kiskereskedelemmel? Tanulta ezt korábban?
- Persze. Diákként, nyári munkán. Sörös és boros üvegeket mostam.
- És most?
- Átvettem a napi ügyek intézését.
- Úgy hallottam, két hét elteltével már ön lett a bolt tulajdonosa.
- Nem volt más megoldás. Korábban gondok adódtak a pékáruval, hiány mutatkozott a kakaóscsigáknál. Ezt jelentettem a parancsnokságra, ők döntöttek a tulajdonosváltásról. Azt mondták, ha enyém lesz a bolt, akkor nem lesz hiány kifliből és sajtos levélkéből.
A Harangvirágban, köszönhetően a katonai irányításnak, immár minden kapható. Disznósajt, mosószappan, lekváros bukta. Rajmund vasfegyelemmel irányítja a boltot. A kézfogása is kőkemény, olyan érzés, mintha a vasmű présgépében szorulna a tenyerünk. Fájdalmas, egyúttal biztonságot sugárzó boldogság.
Káptalanrecéről Fuvarosdombra indultam, a Nyugodt Naplemente idősek otthonába, melynek katonai parancsnoka a 22 éves Gyoma Oszkár. Előre közli, pár percet tud csak rám szánni.
- Mi változott, amióta ön a parancsnok?
- Nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmódra. Kötelezővé tettem a reggeli tornát. Hat órakor ébresztő, negyed hétkor pedig már az udvaron futnak az öregek. Héttől tízig erőnléti gyakorlatok következnek. Nincs is már beteg közöttük.
- Délután mi a program?
- Hadtörténeti előadásokat tartok, majd háromtól ötig fegyvereket tervezünk.
- Bámulatos!
- Nagyon tehetséges bentlakóink vannak, ők már három D-s nyomtatókkal pisztolyokat is tudnak készíteni.
- Lőgyakorlat?
- Természetesen azt is kötelezővé tettem. A közeli erdőben alakítottunk ki egy lőteret, oda járunk minden nap. A jövő hónapban pedig harckocsivezetői tanfolyamot indítunk.
- Az idős emberek hogy fogadják ezt?
- Nem kérdezem őket. Csinálniuk kell és kész.
- Mi a helyzet a koronavírus járvánnyal?
- Minket is érintett, de hamar elintéztük a dolgot.
- Hogyan?
- Katonai titok, erről nem beszélhetek.
Harmadik beszélgetőpartnerem Asztalos Z. János őrvezető. Vele a megyei kórház műtője előtti folyosón találkoztam. Nem a szokásos katonai egyenruhát viselte, hanem világoskék orvosi műtősruhát. Néhány perc türelmet kért, majd behúzta maga mögött a műtő ajtaját. Mikor ismét feltűnt, vérfoltokat láttam a ruháján.
- Mi történt? - kérdeztem a kórházparancsnoktól.
- Volt egy kis komplikáció, de megoldottam. A betegnek belső vérzése volt.
- És ön műtötte?
- Most éppen én. Szeretek bent lenni, jó érezni az éter szagát.
- Ön orvos?
- Irodagépműszerész a szakmám, de parancsnokként hamar beletanultam a dolgokba.
- Nem remeg a keze?
- Maga szerint mi történne, ha a távcsöves puska is remegne a kezemben? Mesterlövészként kerültem ide parancsnoknak.
- Mik a tervei?
- Élvezem amit csinálok. Szeretem a katonaságot, a fegyelmet. Itt a helyem.
A fegyelem katonái ők. Rajmund, Oszkár, János, és rajtuk kívül még sokan mások, e békés, szelíden gyönyörűséges országban. Éber tekintetük, acélos erejük vigyázza a kisboltokat, idősek otthonait, a kórházakat.
Jó kezekben vagyunk mindannyian.
/ Képzelt riport a Katonás élet című hetilap legfrissebb számából /
