ÉDES ÉLET

- Milyet kérsz? Cukrosat, vagy cukormenteset?
- Nem is tudom. Szerencsére most 5.8 a cukrom, talán megkockáztathatnám a cukrosat.
- Szerintem is az a jobb. Markánsabb az íz cukorral. 
- Kérhetem mégis, hogy várjunk ezzel holnapig?
- Most kell leadnom a rendelést.
- Mindig ez a sietség. A többiek már nyilatkoztak?
- A többség igen.
- És mit mondtak?
- Cukros. Ketten kértek csak cukormenteset.
- Kik?
- Ezt magadtól is kitalálhattad volna. Nem is értem miért vannak még velünk.
- Azt hiszik a hagyományoktól és szokásoktól való eltérés bármit is segít. Így is kövérek mindketten.
- Péter, zárjuk rövidre, mert szorít az idő! Akkor cukros, vagy cukormentes?
- Cukros.
- Helyes. És milyen ízben kéred?
- Milyen van?
- Barack, sárgabarack, cseresznye, szilva, szőlő, mangó, narancs, mangó-narancs, banán, füge, gesztenye, dió, málna, citrus, alma.
- Elképesztő választék. 
- Bármit kérhetsz Péter.
- Honnan jön majd? Kiktől rendelsz?
- Minden évben ugyanonnan, ugyanazoktól. Lesz amit francia kolostoroktól, de kapunk hazai hittestvérektől is.
- Melyik a jobb minőségű?
- Hát a külföldi marmelade jobb, de mégiscsak úgy illene, hogy magyar terméket vegyünk.
- Végül is a fánkhoz és a palacsintához bármelyik jó.
- Így van. Akkor küldhetem a rendelést?
- Mennyi lesz a vége?
- Egy pillanat, akkor azt megszorzom azzal, abból leveszem azt, igen, így lenne egymillió kétszázezer.
- Ez összesen hány üveg?
- Raklapban számolunk. Két teherautónyi szállítmány.
- Kell nekünk ennyi?
- Péter, el fog fogyni. Nálunk minden hamar elfogy.
- Rendben, add le a rendelést. És siess, mert tíz perc múlva kezdődik a frakcióülés.
- Ma mi a téma?
- Nem mindegy? Siess. És kérlek hozz egy üveggel a tavalyiból! 
- Rohanok. Kiskanál van nálad?

ÜVÖLTS MINT EGY ÁLLAT!

Fák, virágok, madarak. És persze csend, nyugalom, napfény. Csupán ennyi kell és nem több, a szerény, halk szavú Bonyhády Botondnak a híres pszichiáternek, akit világszerte ismernek, elismernek, köszönhetően az "Üvölts mint egy állat!" módszerének. A terapeuta immár Cannes-ban él, a nemrégiben felújított, tengerre néző panorámás luxusvillájában. Amikor éppen nem fogad beteget, szinte mindig a teraszon ül, szertartásszerűen csakis egyedül, nem is szabad olyankor még pisszenéssel sem zavarni mert akkor üvölt, szóval ő csak békésen nézi az azúrkék vizet és közben az emberi lélek bonyolult ám mégiscsak gyönyörű működésén elmélkedik. Hatvanötödik tanulmánykötete Szakadjon szét a hangszálad címmel ezen a héten jelent meg a leghíresebb francia kiadónál az OpusFrance-nál. A könyvet óriási érdeklődés kíséri, olyannyira, hogy már az összes példányt elkapkodták.

Bonyhády bámulatos karrierjét elsősorban a véletleneknek köszönheti. A hatvanas évek közepén, még mezőgazdasági üzletkötőként Afrikában próbált meg magtalan málnát értékesíteni, beutazta ezért az egész kontinenst, de sajnos nem talált érdeklődőket a málnatermesztéshez, sőt még a fagyasztott kecskeméti mirelit málnát sem tudta eladni, így a hátralévő időt orvvadászok társaságában töltötte. Két évig járt ingyenvadászatokra, ahol maga is részt vett az állatok legyilkolásában és megkínzásában. Ott figyelte meg, hogy a meggyötört vadállatok, például az orrszarvúak, sokkal könnyebben viselik el a lelki és fizikai bántalmazást, ha orruk lefűrészelése közben kiüvöltik magukból a fájdalmat. Később a humán területen ugyanezt tapasztalta, mikor saját kezével korbácsolta meg az expedícióban résztvevő, ám dolgozni nem akaró helybélieket.

Az afrikai tapasztalatokat immár Európába visszatérve is kamatoztatta, amikor élettársát odaadó figyelmességgel négy éven keresztül őrizte egy kispesti ház pincéjében. A fiatal nőt láncra kötötte, gyakran verte is, és csak akkor engedte fel, amikor olyan téren volt rá szüksége. A nő állandóan üvöltött, tébolyultan rángatta a rozsdás láncot, de Bonyhády úgy ítélte meg, az üvöltés sokat javít barátnője kedélyállapotán, enyhít a szenvedésein.

Néhány évvel később Bonyhády nemcsak a mezőgazdaságba unt bele, hanem asszonyába is, aki egyre jobban fárasztotta, ezért nagylelkűen kiengedte a pincéből, természetesen egyúttal szakított is vele, majd meglepő módon, talán már másnap, pszichológiát kezdett tanulni. Okos fiatalemberként hamar abszolválta a legnehezebb vizsgákat és tanárai is felfigyeltek éles eszére, mély empatikus képességére. Ennek köszönhetően szédítő karrier vette kezdetét, amely a kétezres évek Magyarországán teljesedhetett ki és ért a csúcsára.

Bonyhády korábban soha annyi frusztrált, kiábrándult, kegyetlen, rosszindulatú, irigy, beteg lelkű emberrel nem találkozott, mint akkor. A rendelője tele lett páciensekkel, akik folyamatosan panaszkodtak, reménytelenek látták a jövőt, okkal persze, szidták a politikát, ahogy ők mondták az újkor lovagjait akik még a levegőt is elszívják előlük.

És ekkor Bonyhády ismét maga előtt látta, mi több, meghallotta az Afrikában megcsonkított orrszarvúak üvöltését, a saját kezűleg megkorbácsolt munkások fájdalmas jajveszékelését. A lidérces emlékek segítették hozzá a később világsikert és lenyűgöző vagyonosodást előidéző módszerhez. Betegeinek ugyanis azt tanácsolta, üvöltsenek bátran, ne féljenek a pokoli hangoktól. Legyenek büszkék a bennük feszülő irgalmatlan energiára, dühre, indulatra! Vállalják fel, hogy elegük van mindenből és ezt kiáltsák világgá. Csoportokat szervezett, és velük együtt üvöltözött. Többnyire a budai hegyekben voltak kiabáló körei, de a súlyosabb esetekkel Tihanyban ordítozott.

A módszer bevált, a betegek jobban lettek, sőt egyesek meggyógyultak, elsősorban azok akik az üvöltözés után kivándoroltak.

Szerencsére időközben megalakult a Bonyhády Intézet is, ahol diplomás üvöltésterapeutákat képeztek. Manapság azonban már nem kell képzettség ahhoz, hogy valaki üvöltőkurzusokat tartson, hiszen bárki, bárhol, bárkivel ordítozhat.

Bonyhády csendes, nem szereti a hangoskodást. Talán most is kint ül a teraszon, nézi a tengert, szívja a friss levegőt, a feje felett sirályok repkednek, közben pedig az emberi lélek egyszerűségén gondolkodik. A Ne kussolj, ordíts! című könyve tavasszal jelenik meg.

2018 január 10.

ZALÁNKA KERESZTRE FESZÍTÉSE

A tárca háttérintézményénél dolgozó ambíciózus osztályvezetőt, a jogi diplomáját jövő nyáron talán már megszerző negyvenhét éves Kariska Zsombort lázba hozta a hír, mi több, saját elcseszett ifjúságának rehabilitációját látta a tervezett nyári táborban. Ő ugyan már idős ehhez, de három gyermeke, Zalánka, Zulka és Zotto elmehet oda és úgy élhet, ahogy apjuk sohasem tehette. A kis Kariska, micsoda pech, még befért az utolsó komcsi turnusba, vonattal zakatoltak Zánkára, ahol internacionalista bányászdalokat, valamint kubai és chilei forradalmi szerzők megzenésített verseit énekelve meneteltek a reggeli zászlófelvonást megtekinteni, majd úttörőként részt vettek a Ki Tud Többet a Szovjetunióról? vetélkedőn. Zsombi mindent tudott a testvéri országról, annak népeiről, miközben persze utálta őket, de gyűlölte Zánkát is, a vörös nyakkendőt és persze Kádárt, aki nem sokkal később végleg lelépett a színről.

Kariska Zsombor úgy érzi kibabrált vele az élet, a történelem, az állampárt, a saját apja és anyja, de most minden a helyére kerülhet, köszönhetően a piszkafa alkatú 21. századi Riefenstahlnak, aki ezúttal a dicső ókori időket álmodta meg. Római tábort szervez polgámesterek, csúcsminisztériumi fejesek, pártfunkcionáriusok gyerekeinek, akik potom 250 ezer forintért visszarepülhetnek néhány évezredet a történelemben.

Zsombor nem is tétlenkedett, azonnal hívta a pártirodán kabinetvezetőként serénykedő feleségét Orsolya asszonyt.

- Orsi te vagy az?
- Mondjad.
- Olvastad a hírt?
- Szerinted van időm híreket olvasni? Most ment el a delegáció, fél kettőkor jön a megyei elnök, addig pedig meg kell írnom a jegyzőkönyvet. Mi van?
- Római tábor .
- Nagyszerű. Ezért hívtál?
- Ezért. Hát nem nagyszerű?
- Mi ebben a nagyszerű?
- Az, hogy Zalánka, Zulka és Zotto is római patríciusként élhet két hétig.
- Miért, most nincs jó dolguk? Ne fárasszál már.
- Orsi! Ez csodálatos! Fantasztikus tábor és ezt is a mieink szervezik!
- Fogd rövidre. Mit akarsz csinálni?
- Elküldeni a gyereket a táborba.
- Biztos, hogy keresztények vezetik?
- A legjobbak.
- Mennyi?
- MI mennyi?
- Mennyit kell fizetni ezért?
- Fejenként 250 ezer. Hétötven a vége.
- Jó menjenek, de most leteszem, mert megjöttek.

Zsombor úszott a boldogságban és már látta is maga előtt a gyerekeit, amint római tunikában, fakarddal a kezükben vitatkoznak, politizálnak a hungarocellből épült mű Capitólium előtt, majd a replika Colosseumban lefelé fordítják az ujjukat. De Zsombor családjának más sorsot szánt az élet. Történelmi küldetést.

Kariska Zalánkát, Zulkát és Zottót a színházi rendezőből lett mindenes nem a patrcíciusok csoportjába osztotta be, hanem a rabszolgák és gladiátorok közé, ahova csakis az értéktelenebb osztályvezetők ivadékait irányították. A felsővezetés kölykeit a jómódú rómaiaknak épített lakóparkokban szállásolták el, természetesen a ruházatukra, valamint az élelmezésükre is nagyobb figyelmet fordítottak. Mézédes egyiptomi fügét, görög szőlőt és narancsot, valamint alkoholmentes borokat szolgáltak fel nekik a nap huszonnégy órájában.

A rabszolgák szinte alig ettek, nem volt mit, csak az ebédről megmaradt konyhai hulladékot kapták, és egész nap edzeni kellett magukat a csombokdombrádi tábor gladiátoriskolájában. Zalánka murmilllo lett, Zulka thrák, Zotto pedig egyszerű gladiust forgató harcos.

A táborba érkezés harmadik napján mindhárom gyereknek elege lett az egészből, de nem tudták mobilon hívni az apjukat, mert a telefonjaikat elvették tőlük a szervezők. Ekkor az embertelen körülmények miatt panasszal éltek, de csak annyit értek el, hogy jelképesen megkorbácsolták őket, sőt Zottót megfeszítették, korhű módon büntettek, de mégsem akarták túlzásba vinni a kínzást nehogy baj legyen, ezért húsz perc után leszedték a keresztről.

Zottó érthető módon bosszút forralt a megfeszítés miatt. Lázadást szított a gyerek rabszolgák és gladiátorok körében. Eleinte nem hittek neki, de aztán egyre többen csatlakoztak hozzá. Péntek délután törtek ki a táborból Zottó vezetésével, aki Spartacusként küzdött, először a Volton biztonsági cég embereit küldte a római árnyékvilágba, majd a tábor megálmodóját.

A felkelők ezt követően elfoglalták Csombokdombrád központját, a polgármestert túszul ejtették, majd egyre jobban begőzöltek, és egyre mélyebben nyomultak előre, néhány nap múlva már a Római partot fenyegették. Ekkor az országos sajtó is beszámolt a rabszolgalázadásról, és a fiatal Spartacus Zottó mozgalmáról. Az apja ugyan megpróbált kapcsolatba lépni elszánt gyerekeivel, hogy semmi értelme a hőzöngésnek, adják meg magukat, de már későn próbálkozott ezzel, mert Zotto és testvérei sem a facebook üzenetre, sem pedig az Instagram bejegyzésre nem reagáltak.

Zottó és csapata végül behatolt a hatalom szimbólumának tekintett impozáns épületbe ahol megvívták végső csatájukat. Zottó a gyerek rabszolga-gladiátor megtette azt, amire a felnőttek sem voltak képesek. Zottó új államot alapított és a dicső cselekedet emlékére a csombokdomrádi Mars mezőn gigantikus Diadalívet építettek, melynek tövében "a gyerekek, szüleik örömére énekeltek, táncoltak, alakoskodtak".

ANONIM SZENVEDÉLY

Magától nem ment volna, de amikor már a saját lánya könyörgött neki, reggelente sírva rogyott elé az előszobában, a parkettára kuporodott és rázkódva ölelte át a térdét, annyira szorította, hogy mozdulni sem tudott, majdnem feldőlt, egy ekkora ember mint ő, közel százhúsz kiló zsír és persze csont, szóval a kétségbeesett gyermekét látva határozta el, mégiscsak megpróbálja. Amúgy utálta az ilyen helyeket, lenézte azokat, akik akár csak egyszer is betették oda a lábukat. Az igazi férfi nem picsog, nem sírdogál idegenek előtt, hanem keményen szembenéz a gondjaival és megoldja egyedül.

Bármit is gondolt korábban, Hörum Pál mégiscsak ott kötött ki a picsogók között. Csütörtökön este ment először, bár már kedden is köztük lehetett volna, de akkor az utolsó pillanatban meggondolta magát és mégsem nyitott be. Percekig állt mozdulatlanul az ajtóban, a kezét végig a kilincsen tartotta, de ahhoz már nem volt bátorsága, hogy lenyomja és belépjen a terembe.

Még két teljes nap kellett ehhez. Este hatkor. Belépett, köszönt. Levette a kabátját. Illedelmesen várt. Még nem ismerte a szabályokat.

- Új tagunk van. Kérlek állj fel és mutatkozz be.
- Pál vagyok, szenvedélybeteg.
- Mindannyian azok vagyunk. Örülünk, hogy eljöttél. Itt őszinte lehetsz, mert barátok vesznek körül. Mikor tudatosult benned az, hogy beteg vagy?
- Pár hónapja tudom, hogy segítségre van szükségem.
- Magadtól jöttél, vagy ezt valaki tanácsolta neked?
- A lányom döbbentett rá, hogy túlzásba vittem a dolgokat és veszélyes amit csinálok.
- Drog? Szintetikus kristály? Fű? Szedsz valamit? Vagy szúrod magad?
- Dehogy.
- Alkoholista vagy? Ha igen, akkor mondd ki bátran, Pál vagyok, alkoholista.
- Sosem iszom. Na jó, egy-két feles disznóvágáskor, de nem több.
- Akkor szexfüggő vagy?
- Úgy nézek ki, mint egy szexfüggő? Őszintén szólva, ilyen súllyal nem megy a szex. Öt éve próbálkoztam utoljára, de azt is jobb elfelejteni. Azóta a cipőfűzőmet sem tudom egyedül bekötni, nemhogy mozogni.
- Akkor mi az aminek nem tudsz ellenállni? Miért jöttél közénk?
- Gyűjtő vagyok.
- Mit gyűjtesz?
- Mindent.
- Konkrétan?
- Amit meglátok.
- Könyvek?
- Nem, azt sosem gyűjtöttem, bár múltkor mégiscsak hozzájutottam egy kollekcióhoz.
- Mekkora az a gyűjtemény? Néhány polcnyi?
- Nem, annál kicsit nagyobb. Néhány emeletnyi.
- Néhány emelet?
- Igen. Egy megyei könyvtár.
- És ez a tiéd?
- Az enyém. Vagyis a cégemé.
- Szerencsés ember vagy, hogy ilyen csodálatos dolgot gyűjthetsz. És olvasol is, kölcsönzöl könyvet magadtól? (nevetés a háttérben)
- Ritkán szoktam olvasni. Esténként már fáradt vagyok.
- Mégis mit olvasol?
- Közbeszerzésekről szóló dokumentumokat, Magyar Közlönyt. És persze szerződéseket.
- Nem lehet túl szórakoztató. Ugye nem bántódsz meg Pál, hogy ilyeneket mondunk neked itt az Anonim körben? Komoly munkád lehet, biztosan nagy feszültségben élsz. Érthető, hogy beteges gyűjtővé váltál. Kell az örömforrás.
- Régen elég volt néhány Sport szelet, meg étcsokis Balaton, de ma már ez sem segít.
- Ismerős érzés. Sokan szenvedünk ettől. De azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymáson. Nem kell szégyellned semmit. Nyugodtan beszélhetsz.
- Mindent gyűjtök.
- Korszakaid vannak?
- Igen.
- Vegyük sorra. A könyvekről beszéltünk. Milyen gyűjteményed van még?
- Szálloda.
- Szállodaprospektusok?
- Láncok. Szállodaláncok.
- Azt akarod ezzel mondani, hogy szállodáid vannak?
- Igen.
- És hányat gyűjtöttél össze?
- Nem tudom. Sosem számolom.
- Tipikus tünet. A gyűjtés a lényeg, a szenvedély megélése. De ha megszerzed, már lépsz is tovább. Ugye így van?
- Így. Mindig más kell. Egyik szenvedély jön a másik után. Szálloda, föld, gyár, pénzintézetek, állatfarmok, autók, hajók, nyaralók.
- És ez mind a tiéd?
- Igen.
- Ne érezd magad zavarban Pali, sikeres ember vagy és kész. Ennyi. De mit szeretnél? Elég volt a gyűjtésből?
- Nem bírom tovább.
- Ugye tudod, ez egy nagy lépés az életedben. Helyes döntés volt részedről, hogy eljöttél ide.
- Még zavarban vagyok.
- Nem baj. Először is készíts leltárt arról, hogy mid van és miről tudnál lemondani.
- Hogy érted, hogy lemondani?
- Meg kell szabadulni a felesleges gyűjteménytől.
- Adjam el?
- Dehogy. Egyszerűen csak add vissza az eredeti tulajdonosoknak.
- Ezt nem tehetem.
- Ha gyógyulni szeretnél, akkor muszáj megtenned.
- De ez a gyűjtemény nemcsak az enyém.
- Kié?
- Nem baj, ha erre nem válaszolok?
- Így kicsit komplikáltabb, de megoldjuk.. Mi lenne, ha legközelebb mégis elhoznád a társadat is közénk és együtt beszélnénk meg a gondotokat?
- Kizárt.
- Miért?
- Sosem jönne ide.
- Az baj. Az ilyen szenvedélybetegség veszedelmes. Nagyon veszélyes.
- Tudom.
- Akkor próbáld megértetni vele is. És jövő csütörtökön itt találkozunk.

Hörum Pálról az Anonim csoport sosem hallott többé. Nem ritka az ilyen eset, mondhatni mindennapos. Jön valaki, vall, könnyít a lelkén, aztán kámforrá válik . Pál azonban sosem titkolta, utálja az ilyen helyeket, lenézi azokat, akik másoktól remélnek segítséget. Szerinte az igazi férfi nem lelkikizik, nem picsog és sírdogál idegenek előtt, hanem keményen szembenéz a gondjaival, majd megoldja egyedül. Belenéz a tükörbe és tudja mit kell tenni.

HAJTÓVADÁSZAT KÖZMUNKÁSOKRA

- Mindenki kapott?
- Irénke még nem.
- Már adom is.
- Most kell felvenni?
- Majd szólok. Nyugalom. Pista bácsi magánál nem látok felszerelést. Nem is értem, hogy hagyhattam ki éppen magát. Ez jó lesz?
- Nekem már minden jó.
- Ne legyen ennyire életunt Pista bácsi. M-es vagy L-es?
- Mi?
- A mérete Pista bácsi.
- Nem szoktam magam méricskélni.
- Adok egy számmal nagyobbat, így könnyebb lesz mozogni.
- Muszáj mozogni?
- Pista bá, ne kezdje már megint. Muszáj. És így biztonságos.

A közmunkások felvették a munkaruhát, majd meghallgatták a kötelező munkavédelmi előírásokat.

- Lehetőleg mindig védett helyen legyenek. Sose álljanak meg, hanem folyamatosan mozogjanak, változtassák a pozíciójukat. Arra is figyeljenek, hogy ne alkossanak csoportot, váljanak külön. Ha valaki netán földre kerül, senki se menjen oda segíteni, azt majd megoldjuk mi. Értik emberek?

- Akkor most öltözzünk?
- Türelem. Még várunk egy telefonra. Majd szólnak, ha indulnunk kell.

Vasárnap reggel hét óra volt, dermesztő hideg. A közmunkások, vagyis a falu apraja-nagyja nem örült a váratlan behívónak, senki sem szeret pihenőnapon dolgozni, de figyelmeztették őket, aki nem jelenik meg az elöljáróságon, többé ne is számítson semmire, elvágja a jövőjét a faluban.

- Na emberek, eljött a mi időnk. Szedelőzködjenek. Várnak ránk.

A zsákfaluban már régóta rebesgették, hamarosan megváltozhat az életük, jobb és szebb világ köszönt rájuk. Lesz munka, pénz, kitörés, és talán egy héten egyszer orvos is. És ez mind az ő drága elöljáróiknak köszönhető, akik ugyan nem hoztak ide összeszerelő üzemet, logisztikai bázist, sertéstelepet, iskolát, ellenben azonnal igent mondtak erre a rendkívüli lehetőségre. Próbaüzem nincs, minden élesben történik.

- Emberek! Szedelőzködjenek. Mindenki beöltözött?
- Igen.
- Pista bácsi jó a méret?
- Nekem minden jó.
- Ezt már tetszett mondani Pista bá, de kint a terepen ne legyen ennyire enervált.
- Milyen legyek? Mit kell csinálnom?
- Pista bácsi is ott volt mindegyik eligazításon, hallotta a munkavédelmi szabályokat. Mozogni és mozogni, nem megállni.
- És fedezékben lenni.
- Köszönöm Irénke. Látom nem lesz itt semmi baj.
- Igyekszünk Attila, kell a pénz.
- De milyen jól áll Irénkén a nyúlszőr! Elegáns.
- Köszönöm.
- József, maga meg úgy néz ki ebben a szerelésben, mint egy medve. Pista bácsi pedig kiköpött szarvas.
- Ja.
- Mielőtt még kilépünk innen, arra kérem Önöket, hogy még egyszer utoljára gyakoroljuk el a hangjelzéseket Külön mindenki. Remek, maguk nagyon tehetségesek. Indulunk.

A közmunkásokat a hajdanvolt Béke termelőszövetkezett leselejtezett szénszállító teherautójával vitték ki a bőgősi erdőbe, ahol azonnal megkezdődött a munka. Az emberek az előírásnak megfelelően gyorsan szétszóródtak a terepen, majd a fák, cserjék, apróbb bokrok között folyamatosan mozogtak és közben állati hangokat adtak ki magukból. Medvéét, párzó szarvasét, nyúlét, vaddisznóét.

És ekkor, mintha csak jelet adtak volna, az EU-s pályázati pénzekből épült 28 kilátóból egyszerre nyitottak tüzet a bérvadászok, akik boldogan lőttek minden mozgó célpontra. Egy olasz vadásznak pillanatok alatt sikerült leteríteni a szarvast, vagyis Pista bácsit, aki a tüdejét ért lövéstől nem halt meg azonnal, hanem lassan kivérzett. Senki sem sietett a segítségére, hiszen a munkavédelmi oktatáson éppen arra hívták fel a figyelmet, ne rohanjanak a földön fekvőkhöz.

Sajnos a nyúlszőrt viselő Irénke megfeledkezett erről a nagyon fontos biztonsági előírásról, így kibújt a bokor mögül, majd megpróbált oda ugrálni sebesült kollégájához. Ekkor kapta Irénke a fejlövést. Esélye sem volt.

Lányát, a négy gyermeket nevelő Erikát sokkolta a látvány, őt vaddisznóbőrbe öltöztette az elöljáróság, feldúltan kirontott a fák közül, de neki sem kegyelmeztek. Vele egy magyar üzletember végzett, igaz az első lövést elvétette és csak a negyedik bizonyult halálosnak. Élettársa, Zoli, a medvének öltözött közmunkás dühében végezni akart a gyilkossal, de a mancsa és a puszta fizikai ereje kevésnek bizonyult, mert egy német nyugdíjas nevetve torkon lőtte. A lőporszag és e rettenetes zaj félelemmel töltötte el a többi közmunkást. Rettegve kimerészkedtek ugyan az erdei tisztásra, ott azonban fél perc alatt az utolsó emberig levadászták őket.

Ezt követően a prédát, a hagyományoknak megfelelően, szép sorban kiterítették, majd áldomást ittak a tiszteletükre. Egy szarvast, egy medvét, hat nyulat, négy vaddisznót, harmincegy fácánt, és két mókust számoltak össze, majd a tetemeket átadták az erdőgazdaságnak. A vadászatról hivatalos jelentést írtak, amely megjelent az országos sajtóban. A tudósítás szerint a közmunkások véletlenül tévedtek a vadászati területre, de szerencsére az ijedelmen kívül senkinek nem esett bántódása. A vadászati szezont meghatározatlan időre meghosszabbították.

CINTIA NÉNI ORALOZIK

Néprajzkutató, szexológus. Fő témaköre az emberi kapcsolatok és ismerkedési szokások a száz évvel ezelőtti Magyarországon a XXI. században. Legutóbb is ebben a témában rögzített oral history jellegű életút interjút.

- Zsanett néni, kényelmesen tetszik ülni?
- Mit mond?
- Jól ül-e Zsanett néni?
- Hol?
- A fotelben. Kényelmes?
- A Cintiát jobban szeretem.
- Milyen Cintiát? Ki Cintia?
- A másik nevemet jobban szeretem.
- Nem is tudtam, hogy Zsanett nénit Cintiának is nevezték.
- Sok nevem volt.
- Miért volt sok neve Zsanett néni?
- Tudna egy kicsit hangosabban beszélni?
- Persze Zsanett néni. Azt kérdeztem, miért volt sok neve?
- Az internetes regisztrációk miatt.
- Társat tetszett keresni az interneten?
- Soha.
- Interneten nem keresett, vagy soha sehol nem keresett?
- Sehol. Soha.
- Akkor miért regisztrált különböző neveken?
- Akkoriban ez volt a szokás.
- A bejelentkezés?
- Meg a nem válaszolás.
- Elmondaná, hogy ez mit jelentett?
- Azt, hogyha férfiak levelet írtak a nőknek, akkor a nők eltűntek. Nem lehetett minket elérni. Jöttek a levelek, de nem válaszoltunk.
- Ezt miért csinálták?
- Csak.
- Ez elég undok dolog lehetett. Ma már ezt nem illik.
- Tudom, de akkor ez volt a gyakorlat.
- Mi volt az értelme?
- Nekem semmi, de a többség az igazit kereste.
- Így?
- Így. A kémia volt lényeg, hogy van-e kölcsönhatás a másikkal. Ha volt kémia, talán válaszoltak, de ez sem biztos. Én sosem éreztem ilyet.
- Mások miként éreztek kémiát ha nem is találkoztak, csak üzengettek egymásnak interneten?
- Ezt sosem értettem. De a nők szerettek erre hivatkozni.
- De Cintia néni még 98 éves korában is gyönyörű nő. Gondolom ostromolták a férfiak.
- Nem engedtem nekik.
- Miért nem?
- Nem volt szükségem rájuk. Nem érdekeltek.
- Hogyan tetszett védekezni a férfiak ellen? Biztosan leszólították az utcán.
- Nem tudtak. Mindig a telefonommal játszottam.
- Ez mit jelentett?
- Magácskát hogy hívják?
- Dorinómba
- Szép neve van. Még sosem hallottam ilyet. De mit is kérdezett?
- Hogy miként védekezett a férfiak ellen?
- Úgy, hogy mindig a kezemben volt a telefonom és azt néztem, időnként úgy tettem mintha írnék rajta valamit, vagy olvasnék.
- És írt Zsanett néni?
- Dehogy írtam. Kinek írtam volna? Nem volt senkim.
- Akkor ez egy bevált trükk volt?
- Tökéletes trükk. Nyomkodtam és nem néztem senkire.
- Sosem engedett közel magához senkit?
- Még csak az kellett volna! Egyszer óvatlan voltam, talán a buszon utaztam, és egyetlen pillanatra felnéztem, azon nyomban megszólított egy férfi.
- És mit mondott?
- Arra nem emlékszem.
- Találkozni akart Zsanett nénivel?
- Talán.
- Mit csinált Zsanett néni??
- Nem szóltam semmit, hanem megint írni kezdtem a telefonon.
- Mi történt ezek után?
- Undok kurvának nevezett. A férfi a következő megállónál leszállt.
- Nem volt rossz ez a magány?
- Rossz? Hogy lett volna az? Akkoriban mindenki utálta a másikat, nem volt kedvem emberekkel találkozni.
- Nem is lett soha senkije Zsanett néni?
- Nem bizony.
- De hogyan ismerkedtek annak idején a nők és férfiak?
- Nem tudom. Arra emlékszem, akinek sok pénze volt, hamar talált társat magának.
- Zsanett néni szegény volt?
- Nem voltam az, de elment a kedvem a társkereséstől.
- Tudna nekem ajánlani olyan embert, akinek sikerült?
- Sajnos nem. Nem ismertem ilyen embereket.
- Sajnálom, de köszönöm, hogy szánt rám időt Zsanett néni.
- Cintia, ha lehetne kérnem.

PILLÉNÉ FIA

Ónos eső és szél. A legrosszabb kombináció temetéskor. Ott állni a fagyban, latyakban, érezni, hogy ázik a drága kabát, alatta a fekete öltöny, fekete nyakkkendő, nedvesedik a cipő, egyre hanyagabb a varrás a talprésznél, rosszabb esetben még az IPhone-t is víz éri, súlyos pénzekért javítják, ha egyáltalán lehet még javítani, ennyit azonban muszáj bevállalni, el kell kísérni egészen a sírig, aztán szevasz, de addig is lásson a frakció, hogy te is ott vagy, velük, vele, átérzed a fájdalmat, amit csak egy fiú érezhet, ha az anyjától búcsúzik. Valahogy ki kell bírni ezt a két órát, A frakció összes tagja itt van, mert ahogy a szavazásoknál, ezúttal is kötelező az egység felmutatása.

Pille Ágost a frakció nehéztermészetű, ugyanakkor szemtelenül fiatal frakcióvezetőjének anyját nem kedvelte különösképpen a frakció, a többség idegen érdekek képviselőjének látta, csupán egy-két régivágásű képviselő tisztelte, de ők is pusztán amiatt, hogy ilyen remek hazafit adott az országnak, mint Ágost. A búcsúbeszédben a pap szintén ezt emelte ki, milyen sokat is köszönhet az istenáldotta nép a megboldogult Pilléné Köves Júliának, aki nagy szeretetben nevelte fel fiát. A lelkipásztor, akit természetesen a frakció kért fel a ceremóniára, gyönyörű pillanatokat idézett fel Pilléné életéből, például azt, amikor először tehette keblére a gyönyörű újszülöttet Ágostot, majd arról beszélt, milyen büszke volt anyja a jogi doktorrá avatott fiára, és arra, hogy Ágostka már tizennyolc évesen milyen remek beszédet mondott az akkor miniszterelnök ellen.

Ez utóbbi persze nem volt igaz, mert Pilléné a fia első parlamenti felszólalásakor éppen a tanáriban nézte a közvetítést, és úgy érezte ott helyben elsüllyed szégyenében, mert a kollégái nem leplezett undorral a hangjukban azt kérdezték tőle, "ez a te Ágost fiad?"

Igen ő volt, a kicsi Ágost, aki egészen normális gyerek volt, egészen addig a pillanatig, amíg nem vált politikai zombivá és nem kezdett tömény baromságot mondani. Ez az egykoron édes kölyök igazi kretén lett, a legnagyobb hazugságokat képes volt kihányni magából, őt küldték a tévébe, rádióba nyilatkozni, ő tartott sajtótájékoztatókat, a frakció pedig értékelte munkabírását és azt, hogy nem riad vissza semmitől. Munkabírásának és legendás gátlástalanságának köszönhette szédítő karrierjét, amit az anyja egyre nagyobb félelemmel és viszolygással figyelt. "Ágostka, kérlek állj le, hagyd ott a politikát, ne hozz szégyent rám, ne legyél züllött ember", kérlelte Pilléné, de hiába, mert Ágost a frakció emblematikus arca lett, a romlottság szimbóluma. A frakcióban nem lehetne következmények nélkül kimondani, de mégiscsak ebbe a szégyenbe és szomorúságba halt bele Pilléné, akit a népes frakció egészen a sírig kísért és ahol a pap a szokásos, "és legyen néki könnyű a föld" zárómondattal búcsúztatott, e szavakkal köszönt el a földi fájdalmaktól immár megszabadult anyától.

Ágost szenvtelen arccal dobta a sírba a fehér liliomot, anyja kedvenc virágát. Ezt követően leengedték Pillénét a gödörbe, majd a frakció összes tagja kifejezte részvétét Ágostnak, kezet fogtak vele, de többen megölelték,majd elindultak a temető parkolójában álló autóikhoz. Az út csúszós volt, ónos eső szitált, és heves szél fújt. Az Iphone kibírta.

BÁRÁNYNÉ KRUMPLILEVEST FŐZ

Az összes keresőprogram két fillért sem ér, mert amit ő tud egészen bámulatos és kivételes, ilyen teljesítményre számítógép, algoritmus nem képes. Csak Bárány Rezsőné. Fejből és a secundum ezredrésze alatt megmondja, hol érdemes aznap ropogós vajkiflit, vese és vértisztitó gránátalma kapszulát, vagy éppen magnélküli mézédes mandarint venni. Mintha az agyában lévő neuronok és idegpályák csakis ezt a célt szolgálnák, észben tartani és hasznosítani a legoptimálisabb vásárlási opciókat, helyszíneket, akciókat.

Bárányné világszenzáció, nem csodálkoznék azon sem, ha lecsapna rá és azonnal szerződtetné az Amazon, vagy az Alibaba Group internetes kereskedőoldal, mert a hiperaktív nyugdíjas asszony tudása milliárdos hasznot hozna Jeff Bezosnak és Daniel Zangnak.

Báránynéra azonban a Gazdasági Versenyhivatal csapott le a Lehel piacon, múlt héten szerdán, nem sokkal 13 óra 15 perc után. Az előzmények nem túl érdekfeszítőek, bár minden onnan indult. Bárányné szokásához híven aznap reggel is a frissen főzött kávé kortyolgatása és tablettáinak porciózása közben memorizálta és rendszerezte a megszerzett üzleti információkat, majd ezek birtokában indult beszerző körútjára.

Az előrejelzések szerint gyenge napnak ígérkezett ez a szerda, mert az árak a csillagos egekbe szöktek, ropogós, megfelelő ár/értékarányú vajkiflit is csak Budafokon lehetett kapni, így jobb híján csupán egyetlen cél lebegett Bárányné előtt, olcsón krumplihoz jutni. Mivel agya tökéletesen tárhelyként funkcionált, ezért pontosan emlékezett rá, hogy melyik standon lehet kilónként négy forinttal olcsóbban venni burgonyát. Csupán egyetlen zöldséges árult ilyen áron, ezért az asszony rögtön két kilogrammot kért, amit pontosan lemértek neki, majd a szatyrába öntöttek. Ekkor elővette a pénztárcáját és kiemelt belőle két darab kétszáz forintos érmét, de már nem tudta átadni a zöldségesnek, mert két öltönyös férfi elkapta Bárányné karját, egy harmadik pedig folyamatosan videózta a jelenetet.

Bárányné nem értette mi történik vele, de legfőképpen azt nem volt képes felfogni, pedig ugye csodálatos agya van, hogy vajon mit követhetett el, amiért lefilmezték és elvették tőle a krumpliszacskót, majd betuszkolták a piac előtt várakozó elsötétített ablakú fekete Skodába. Már a gépjárműben ülve ismertették vele a vádpontokat és azt, hogy ezekért milyen bírságra számíthat. A GVH szerint Bárányné a valós piaci érték alatt vásárolta a burgonyát ezzel jogtalan előnyre tett szert, továbbá vétett az államháztartási törvény ellen is, így helyben azonnal kiszabták rá a százezer forintos bírságot, ugyanakkor pedig rávertek még kétmilliót, mert amint tudomására jutott, hogy a szokásos piaci árértékhez képest négy forinttal olcsóbban lehet krumplit venni, erről sms-ben tájékoztatta barátnőit, így ők ennek köszönhetően szintén vettek a friss és olcsó burgonyából. Báránynét összesen 2.1 millió forintra büntettek, barátnőit pedig még ennél is többre, hiszen volt közöttük olyan, aki a férjével együtt vásárolt, összesen nyolc kilogramm krumplit, értelemszerűen az okozott kártétel is jóval nagyobb.

Bárányné és társai úgy vélik, koncepciós eljárás áldozatai lettek és eszük ágában sincs fizetni, ha pedig netán mégis így tennének, akkor holnap megint megbüntetnék őket valamiért. Bárányné ezért nem is kezd vitát erről és arra kér mindenkit, hagyja őt békén, amúgy is hamarosan főzni fog, Innentől kezdve pedig már csak arra koncentrál, hogy a krumpliveles legyen krumplileves.

GOBBI CSEPELEN

Vannak még csodák az életben, erről nem is érdemes vitát nyitni. Vannak és kész. Mi másnak lehetne nevezni azt, amikor egy földi halandó a sajtótájékoztatónak nevezett előadáson kijelenti, nem fél senkitől , bárkivel hajlandó megküzdeni a képviselői helyért, akár még Gobbi Hildával is. És tessék, megkapta. Kevesebb, mint négy hónappal a választások előtt.

Gobbi Hilda visszatérése a demokratikus oldal pártjait is váratlanul érte, valósággal sokkolta őket az elkötelezetten baloldali színésznő felbukkanása, zavart okozott köreikben, képtelenek voltak feldolgozni e hihetetlen jelenséget, így inkább nem mondtak semmit és biztos ami biztos alapon nem is támogatták az új jelöltet, pedig ismerhették harcos természetét, igazságkereső, elkötelezett magatartását. De talán éppen ezért nem álltak mögé, problémás alkat, gondolták róla, így Gobbi Hilda immár egyedül indult a sokadik csatájába, ezúttal Csepelen.

A szavazásra jogosultak nagy részének fogalma sem volt arról ki ült a lakossági fórum színpadára, a név nem mondott nekik semmit, az arcra sem emlékeztek, igaz régen elment már, csak annyit fogtak fel, egy töpörödött idős asszony beszél hozzájuk, és tanácstalanul egymást kérdezték, vajon mit akarhat ez még?

Hilda higgadtan és szelíden beszélt, ezúttal nem a múltról, nem Majorról, nem a rommá lőtt Budapest újjáépítéséről, nem a Nemzeti Színház létrehozása érdekében árusított téglajegyekről, nem a Bajor Gizi Színészmúzeumról, és még csak nem is az ugyancsak neki köszönhető színészotthonról beszélt, hanem az egyenlőségről, igazságos jövőről, rendbetett egészségügyről, szabad iskolákról.

A mellette ülő jelöltet egyetlen szóval nem bántotta, nem támadta a kijelentései miatt, nem kérdezte mi jót tett eddig, csinált-e bármit, csupán arról érdeklődött, járt-e már Budán a Bajor Gizi múzeumban, szereti-e a színházat, mit szokott olvasni, hallott-e Ódry Árpádról, aki egykoron tanára volt a főiskolán. Gobbi Hilda végül arra kérte politikai vetélytársát, szavalják el együtt Ady Endre Sóhajtás a hajnalban című versét. Mivel ennek szövegét csak Gobbi ismerte, így egyedül szavalt a csepeli fórum közönségének. Felejthetetlen percek következtek.

Óh, pírban fürdő
Szépséges világ,
Pihent testeknek
Boldog, lomha kéje,
Rejtelmes, fényes,
Ezer puha fészkű,
Gyönyörű város.
Óh, szent hajnal-zengés:
Élet szimfóniája,
Csodálatos Élet,
Be jó volna élni.
Mennyi öröm zúg
És mind a másé,
Mennyi arany cseng
És mind a másé,
Mennyi erő küzd
És mind a másé,
Mennyi asszony van
És mind a másé,
Mennyi új kéj zsong
És mind a másé,
Mennyi szándék tör
És mind a másé,
Mennyi minden van,
Mennyi szép minden,
Mennyi szent minden
És mind a másé.

A vers szíven ütötte a jelenlévőket. Percekig állva tapsoltak és immár nem volt kérdés kit választanak. Vannak még csodák.

AZ UTOLSÓ BESZÉLŐ EMBER

Az embert aki Magyarországon utoljára nyilatkozott a sajtónak, Faragó Imrének hívták. Portás volt egy iskolában, barátságos és nyitott férfi, ritka az ilyen az őrző-védők világában ahol munkáltatói elvárás az agresszivitással párosuló szigorú tekintet, az örök gyanakvás és persze az akadályoztatásra való készség, ami olyasmit jelent, hogy "ide maga nem fog bejönni, ne akarjon magának rosszat, látom nem ért a szóból, már hívom is a rendőröket". Faragó Imre nem ilyen volt, éppen ellenkezőleg érdeklődő, segítőkész, kommunikatív. Ha lehet ilyet mondani egy portásra, földre szállt angyalként őrizte az oktatási intézmény rendjét, békéjét és talán még ma is ott állna a kapuban, ha egy riporter nem kezdi el kérdezgetni.

- Jó napot! Az igazgatót keressük.
- Milyen ügyben?
- Sikkasztás, molesztálás, lelki terror. Tud ezekről valamit?
- Hogy tudna ilyenről egy portás?
- Itt van egész nap az iskolában. Csak hallott ezt-azt.
- Konkrétumokat nem tudok. Tegnap ugyan volt itt egy kisebb csetepaté, de hamar kiérkeztek az őrsről. Egy apuka verte meg a fizikatanárt, utána lefejelte az igazgatóhelyettest, négy rendőr tudta csak lefogni.
- Mit tud erről, miért őrjöngött az apuka?
- Fogalmam sincs. Nem ütöm bele az orromat mások dolgába. Amúgy az elmúlt három évben minden héten történt ilyen.
- Komolyan mondja?
- Én sem értem, mert ez egy nagyon jó iskola. És még jobb lehetne, ha nem tűnt volna el háromszázmillió forint az éves költségvetésből.
- Hogy tűnt el?
- Ezt aztán tényleg nem tudom. Kérdeztem ugyan az igazgatót, de mindig siet, a tanítás végén a Harley-Davidson motorján valósággal elszáguld.
- Harley motorral?
- Igen, de ez új, korábban Simsonja volt.
- MI igaz abból, hogy itt a tanárokat és a gyerekeket is terrorizálják?
- Kizártnak tartom. Amúgy elég kevés gyerek tanul itt. Hetente négy-öt gyereket íratnak ki, de hogy miért, tényleg nem értem. Jó dolgunk van itt, és csupán annyit kértek tőlünk, hogy ne nyilatkozzunk senkinek, de ezt sem fenyegetően mondták.
- Hát nagyon köszönjük. Az igazgató bent van? Az az ő motorja?
- Igen, nagyon szép gép. Mindig ragyogóan tiszta, mintha csak most hozta volna ki a szalonból.
- Akkor itt lehet még. Merre találjuk?
- Az első emeleten van az irodája, most újították fel. Tele van impresszionista festményekkel és drága bauhaus bútorokkal. Maguknak is tetszeni fog. Felkísérjem Önöket?

Elindultak a lépcsőn felfelé és Imre nem sejtette, az lesz az utolsó nap amit munkában tölthet, mert nem sokkal később, mikor a stáb már elment, az igazgató behívta és azonnali hatállyal kirúgta pedig Imre semmi rosszat tett, elődeivel ellentétben nem lopott, nem vitt be esténként kurvákat a tantermekbe, csakhogy ott élje ki rejtett fantáziáit, egyesülni diáklány ruhát viselő hivatásosokkal, csupán annyit közölt, hogy az igazgató az irodájában van. Igazat mondott mint mindig, hiszen valóban bent volt. Ezt követően született meg a döntés arról, hogy a jövőben senki sem nyilatkozhat engedély nélkül. Mivel ilyen engedélyt soha nem adtak ki, elcsendesült az ország. Csak a Harley-Davidson duruzsoló hangját lehetett hallani, amint a tanítás végén az igazgató úr kigördült vele az iskolaudvarról.

A PORTÁS LŐNI FOG

- Mindenki megérkezett?
- Igen igazgatóasszony. 
- Köszönöm, kérem csukja be az ajtót. Kezdünk.
- Szerettel köszöntöm a Gerdesits Janka Általános Iskola és Gimnázium Haditanácsának tagjait, valamint a Militáns Szülői Munkaközösség képviselőit. Ma először találkozunk ebben a formában, köszönhetően a HIT-nek, az iskolánk számára is előírt Honvédelmi Intézkedési Tervnek, melyet a magyarországi iskolák közül mi dolgoztunk ki elsőként. Ma ezt fogjuk megvitatni, és ha szükséges, akkor bizonyos részleteken változatunk. Megkérem a második C osztályfőnökét, Szabó Zoltán testnevelő kollégát, hogy ismertesse a HIT-et. 
- Tisztelt Igazgatóasszony, tisztelt kollégák, tisztelt szülők! Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy elkészítsem az iskolai Honvédelmi Intézkedési Tervet. Dacára annak, hogy korábban sosem foglalkoztam haditudománnyal, haditechnikával, büszkén jelentem ki, három nap alatt mégis sikerült megfogalmaznom a HIT-et. A HIT akkor lehet sikeres, ha mi magunk is hiszünk benne és kétely nélkül végrehajtjuk az abban leírtakat. 
- Szabó kolléga, kérem a terv konkrétumait ismertesse.
- Igen, természetesen, köszönöm igazgatóasszony. Tehát a részletes terv. A bejáratnál lévő portásfülkét golyóálló üveggel szereljük fel, valamint a falait vasbetonnal robbanásbiztossá tesszük. Zámbó Sándor portást három hónapos katonai kiképzésre küldjük, majd megvásároljuk számára a legkorszerűbb páncéltörőket, gépkarabélyokat. Az ehhez szükséges összeg előteremtésében számítunk a szülői munkaközösségre is. A portásfülke jelenti az elsődleges védvonalat, természetes hát, ha ott a legnagyobb tűzerejű fegyvereket állítjuk fel. A gyanús csomaggal érkezőkkel szemben tűzparancs lesz érvényben, tehát ha Zámbó Sándor úgy ítéli meg, hogy terrorista próbál diákként behatolni az iskolába, akkor saját hatáskörében likvidálhatja. A harmadik emeleti ablakokban hat gránátvetőt helyezünk el, továbbá minden takarítónál lesz lángszóró és hangtompítós pisztoly. A tetőn mesterlövész tanárkollégák figyelik majd a környező utcákat. A katonai kiképzésen természetesen a tanári kar valamennyi tagjának kötelező a részvétel. Magócs Károly vezeti majd a közelharc és keleti harcművészetek kiképzéseket, amelyre szeretettel várjuk a Militáns Szülői Munkaközösség tagjait is.
- Köszönjük, természetesen ott leszünk. 
- Az iskola udvarára biztonsági okokból hat méter magas pengés drótkerítést építünk, valamint a területet a zöldfelület megtartásával aknamezővé alakítjuk, megakadályozva ezzel az ellenséges erők behatolását. Ha netán mégis támadás éri intézményünket az udvari frontról, úgy a B-lépcsőházat rájuk kell robbantani. A gyerekek élőpajzsként való alkalmazása elfogadott, ehhez nem szükséges írásos szülői beleegyezés, fontos, hogy a rakétatámadástól ily módon megóvjuk az épületet. Kialakítottunk különböző zónákat a tantermek előtt, így a folyosók lezárásával egyidejűleg harci ideggázzal áraszthatjuk el a területeket.
Amennyiben a támadók fölénybe kerülnek, úgy a felperzselt föld elvét szem előtt tartva felrobbantjuk az iskolát. Egyetlen írásvetítőt, egyetlen doboz krétát sem hagyunk az ellenség kezére jutni. A tanári portfóliókat és a tanterveket feltétlenül el kell égetni! Ez nagyon fontos! A gazemberek nem profitálhatnak az általunk felhalmozott tudásból! Számolnunk kell emberi áldozatokkal, de a HIT azért készül, hogy minél több gyermek és tanár életét meg tudjuk menteni. Addig is a tavaly felszentelt iskolai lőterünkön mindenki gyakorolhat, tökéletesítheti tudását.
- Szabó kolléga, ez mesteri terv, köszönjük. Most pedig lehet kérdezni.

TERMÁL

- Mindig sántított?
- Nem mindig. A sérülése óta. Lerúgták a meccsen. 
- Nagyon csúnyán megy. Húzza a lábát. Még jó, hogy nem lövik le.
- Náluk azért nem lőnek ilyen hamar. 
- Miért nem megy orvoshoz? Hogy is hívják?
- Ferenc.
- Szóval Ferenc miért nem mutatja meg a lábát? 
- Nincs annak ideje ilyesmire. Állandóan rohan, azt hiszi magáról fiatal csikó még, pedig nem az. Amúgy meg nincs orvos a megyében.
- Akkor sem normális. Minek vágtat? Az ő korában vigyáznia kellene. A láb a legfontosabb. Keressen valakit.
- A múltkor megnézte egy állatorvos, ő is mondta neki, hogy hajtson fel szakorvost, menjen ki Londonba ott sok van, vagy legalább járjon el gyógytornára, de azóta sem ment sehova.
- A gyógyfürdő is segíthetne. A termálvíz. 
- Dolgozik állandóan. 
- Üzletel mi?
- Muszáj neki. Ha nem csinálná, nekünk sem lenne ilyen jó dolgunk. 
- Minden elismerésem. Nem gondoltam volna, hogy sikerül ezt is kiharcolnia. Kétmillárd, nem semmi.
- Kétmilliárd kétszázmillió. Egyelőre ennyi, de ha ügyes, hozzácsapnak még pár milliót 
- Az uszodaépítés nagy biznisz, bőven szakíthatna még.
- Szerintem fog.
- Jut eszembe, nem szólsz neki, hogy jöjjön be ő is a medencébe? 38 fokos a víz, teljesen kilazultam, szerintem élvezné. Amióta ide járok semmi bajom.
- Á, nem jöhet be a termálba. 
- Miért nem? 
- A szabályzat tiltja.
- Mit?
- Nem olvastad a kabinoknál a feliratot? "A termálvizes medencét csak lovak használhatják. Embereknek tilos a bemenet."
- Milyen hely ez. 
- Ilyen. Úszunk egyet?

TITKOS FELSZÁLLÁS

A Parlament előtti téren öltönyös férfiak és leopárdbundát viselő nők álldogáltak, (képviselők, titkárságvezetők, titkárnők, asszisztensek, stratégiai üzleti partnerek, évfolyamtársak) a maguk érdekeit szem előtt tartva korábban sikeres éveket töltöttek el az impozáns épületben, most azonban látszott rajtuk, szilveszter éjjelén nem a szokásos pezsgős ünneplésre készülődnek, hanem valami másra. Gondterheltnek tűntek, alig szóltak egymáshoz, inkább folyamatosan mozogtak, mintha az izmaikat melegítenék be a hidegben.

Senkit nem engedtek a közelükbe, a kordonnal lezárt területet fegyveres katonák őrizték. Egy spicces járókelő mégis odamerészkedett, papírtrombitáját erőteljesen megfújta, pofazacskója felfúvódott, szinte kidurrant a benne lévő nagynyomású levegőtől, amit végül beleengedett a trombita sípjába, majd az egyik miniszoknyás nő felé nyújtotta a nyitott pezsgősüveget. Az ott posztoló rendkívül morc és kegyetlen arcú fegyveres azonban ráordított és a gyomrához nyomta a gépkarabélya csövét, így az Óévet búcsúztató turista az üveggel a kezében rémülten elfutott.

Nem sokkal később az ott várakozó elegáns tömeg érdekes alakzatot vett fel. A körből egyenes vonallá fejlődtek, libasorban egymás mögé álltak, de úgy, hogy a legelől álló férfi előtt még maradt körülbelül ötven méternyi szabad betonfelület.

Éjfél előtt egy-két perccel történt mindez, mikor a sor elején álló középkorú férfi, ismerős volt az arca, de a folyamatos petárdázás okozta villódzásban mégsem lehetett felismerni, szóval a sorban az első nekifutott, elég dinamikusan lendült neki, hátvédeknél tapasztalni ilyet általában sérülést okozó becsúszószerelés előtt, majd az aszfatcsík végén ahol egy szobor áll, ahelyett, hogy nekicsapódott volna a márványtömbnek futtából felemelkedett és repülni kezdett. Tett egy kört a sorban állók felett, a fejével biccentett nekik, hogy kövessék, majd kezét széttárva szédítő magasságba vitorlázta magát. Ezt látva a sorban második helyen álló bajuszos férfi is nekifutott és néhány méter megtétele után sikeresen a levegőbe emelkedett. Zakója neki is szétnyílt, , sárga nyakkendőjét vadul csapkodta a szél, végül a nyakára tekeredett, de szerencsére nem zárta el a légutat. A harmadiknak mindez nem ment ennyire könnyen, kétszer is sprintelt, mert az első kísérlet után nem tudott felszállni, de végül elkapta egy légáramlat, meg a kezével is erőteljesen csapkodott, így végül követni tudta az akkor már a Lánchídnál repülő társait. A nők, dacára annak, hogy nagyestélyiben voltak, ketten-hárman viseltek csak miniszoknyát, ügyesebbek voltak férfitársaiknál, kecsesebben emelkedtek a levegőbe, és még akrobatikus fordulókra is képesek voltak, úgy tűnt mintha nem először repkedtek volna.

Körülbelül két óra alatt sikerült mindenkinek elrugaszkodni a betonról és elrepülni dél felé. Hogy mi volt az oka mindennek, mi késztette repülésre őket, örök rejtély marad. Ezeket a nőket és férfiakat soha többé nem látta senki, mint a gyengébb költözőmadarak talán ők is belevesztek az óceánba, de az is lehet, hogy egy anyahajó fedélzetén biztonságban landoltak és megpihentek, majd egy trópusi szigeten kikötöttek és azóta is ott élnek boldogan. A hírközlő szervek mélyen hallgattak erről az elképesztő eseményről, hiába szerették volna sokan megtudni, igaz-e a hír, vagy csupán valaki szokás szerint megint álmodozott és álhíreket terjesztett.

MAMELUKBÉBIK

A véregyházi vadasparkban született mamelukbébik egészségesek és szépen fejlődnek - adja hírül a Véregyházi Hírek helyi periodika. A kicsinyek még szopiznak, de gondozóik szerint napokon belül leválnak anyjukról és megkezdik önálló életüket. A mamelukbébikre azonban jellemző, hogy felnőttkorukban is függnek az anyjuktól, lesik az anyaállatot és mindenben utánozzák. A mamelukok rendkívül gyorsan szaporodnak, egyhetes korukban már ivarérettek és egy-egy mamelukmama a kétnapos vemhesség után 15-20 mamelukbébit hoz a világra. A véregyházi vadasparkot felügyelő véregyházi önkormányzatnak éppen ez okozza a legnagyobb gondot, immár képtelenek kontrollálni a mamelukszaporulatot. Korábban az újszülött mamelukokat elajándékozták, de immár nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne élnének a véregyházi vadasparkból származó mamelukok. Ha a mamelukpopuláció rohamos tempójú szaporodására nem találnak megoldást, fennállhat az a veszély is, hogy a mamelukok gyökeresen megváltoztatják környezetüket. A mamelukok bámulatos alkalmazkodóképességüknek köszönhetően észrevétlenül is mamelukká formálják gondozóikat, az őket befogadó családokat. A véregyházi önkormányzat korábban a vadaspark bezárását tervezte, de a hivataloknak ajándékozott mamelukoknak ezt is sikerült megakadályozni, így a héten hatszázhetven kis mamelukbébi jött a világra Véregyházán.

SZÉP HÍREK NYUGODT TÓNUSBAN

2038. november 12.

A testület egyhangú szavazással dr. Kozma Morcz Miklóst választotta meg a Nemzeti Királyi Hangosbemondó Társaság elnökévé. Az új vezető a beiktatását követő beszédében kifejtette ars poeticáját a Hangosbemondóról, mint a kor legmodernebb kommunikációs eszközéről, amely reménye szerint nyugalmat és biztonságot sugároz a hallgatóság felé. Célja, hogy a Hangosbemondó közönségét megóvja a rossz hírektől, ennek következtében az állandósuló stressztől, így a háztetőkre és a társasházak udvarára beszerelt hangosbemondó lágy, ugyanakkor feltétlenül nemzeti muzsikát, valamint békét sugárzó híreket közvetít ma déltől kezdve.

A Déli Hírbemondó első adása is ennek szellemében készült, nyugodt tónusban, kimérten, csak pozitív eseményekről számoltak be a lassú beszédű szpíkerek. A pesti utcákon, tereken, belső udvarokban úgy szólt a DH, mint a tihanyi visszhang, Az emberek lelassították lépteiket, sőt időnként megálltak egy-egy fontosabb közlés hatására, majd mosolyogva folytatták hétköznapi, nyugodt életüket. 2038. november 12-én megtudhatták, hogy nagy ütemben sárkunyhó lakótelepeket építenek és az első sárlakóparkot már idén birtokba vehetik új tulajdonosaik.
A Déli Hírbemondó beszámolt arról is, hogy a veresegyházi vadasparkban új mamelukbébik születtek, valamint ismét lehet vajat kapni a nagyobb üzletekben. A Déli Hírbemondó a Pödörpendelyesi Népi Férfi Kórus és Tánckar belorussziai turnéjáról is hírt adott, mivel a PNFKT zajos sikert aratott a baráti országban.

Az utolsó örömteli információt sajnos már kevesen hallhatták, mert a negyedik éve tartó harmadik világháború, amelyről az országban senki sem tudhatott, végső szakaszához érkezett. Észak-Korea és az USA egyidőben lőtte ki az atomtölteteit, és a robbanás lezárta az emberiség földi életét. Érdekes módon az atomvillanás következtében a Nemzeti és Királyi Hangosbemondó Társaság háztetőkre szerelt hangszórói nem sérültek meg és a fémtölcsérekből továbbra is lassú tánczene szólt.

BARBIKA KARÁCSONYA

- Barbikám, emlékszel a régi karácsonyokra?
- Minden pillanatára. 
- És arra is, amikor hetven kilométert gyalogoltunk térdig hóban a Hortobágyig, a kilenclyukú hídig?
- Még most is könnyezem ha rá gondolok.
- Én vittem a vállamon a karácsonyfát, te pedig hátizsákban a díszeket, majd a madaraknak szánt ajándékokat letettük a fa alá. Ugye így volt Barbikám?
- Így. Gyönyörű életünk volt.
- Most sincs okunk panaszra.
- Nincs, de néha beleszédülök a változásba.
- Előbb mindig a mamáékhoz mentünk ünnepelni. Sosem felejtem el anyuka hímzett falvédőt kapott tőlünk, apuka pedig szatmári csergettyűs-bodzás medveölő pálinkát, jaj istenem hogy örültek a kisöregek. 
- Én pedig kaptam tőlük tepertős hagymafánkot díszes faládikában, azt apukád faragta nekem.
- Édes, drága szüléim. Mennyit dolgozott azon a dobozkán, még a nevedet is belevéste cifra betűkkel, "az én drága menyemnek Barbikának".
- Sírok Ottó, annyia szép emlékek ezek. Akkor voltunk csak igazán boldogok.
- Barbikám, kár lenne tagadni, ma már egészen más a karácsony. Ilyenkor csupa ideg vagyok.
- Nemcsak te, én is. 
- Neked nem kellene idegeskedni. Te nem tudsz semmit, és ha bármikor kérdeznének, mondd azt, a férjem intézte az ajándékozást. 
- Nem lesz baj ebből a sok ajándékból?
- Ha észben tartunk mindent, akkor nem. 
- Nem kellene mégis felírni, hogy kinek mit adtunk, és ebből mi a miénk?
- Még csak az kellene! Hova gondolsz?
- De akkora már a család, mindenki ad valamit, mi szintén viszünk valami apróságot . Nem tudom követni. Tavaly is kétszer adtunk apukádnak tengeri vitorlást mert elfelejtetted, hogy már a névnapjára is kapott egy negyven személyes jachtot.
- Szerencsére megoldottuk, végül az a miénk lett. 
- És mi a helyzet a tengeri kikötővel? Az most az övé, vagy a miénk?
- Papíron apukáé, de valójában Ilike lányunk a haszonélvező.
- A hőerőművet visszaadta a testvéred?
- Amit tavaly vettünk neki születésnapjára?
- Azt.
- Nem is tudom, de jó hogy mondod, utána fogok nézni.
- Idén mit adunk a tesvérednek?
- Szerintem a repülőtér jó ajándék lenne neki.
- Az egészet neki szánod? 
- Dehogy, annyira azért nem szeretjük már egymást. Hivatalosan megkapja, de valójában csak tíz százalékot.
- Anyukádnak mit viszünk?
- Semmit. Őt visszük. Oda.
- Komolyan? Amiről korábban annyit beszéltél? A Montpellierben megszerzett szállodát kapja?
- Igen, de Karcsika is résztulajdonos lesz benne.
- Édes vagy, hogy a fiúnkra is mindig gondolsz. Tudod már, hogy idén te mit kapsz a szüleidtől?
- Apu megsúgta, hogy anyu vett egy strucctelepet, de valójában nem magának szánja, hanem nekem. 
- Milyen drága családod van. Ennyi mindennel elhalmoznak.
- Mi is őket.
- Igen, mi is őket. És arról tudsz, hogy Istvánka felesége hármasikreket vár? Ha februárban megszületnek a gyerekek, akkor nekik is illik adni majd valamit.
- Vettem nekik egy nemzetközi fuvarozócéget, 1200 kamionból álló flottával, abból 30 százalék Istvánka gyerekeié, a többi a miénk.
- Zoltánt ne felejtsük el, annyira rendes velünk, mindig mindent aláír helyettünk. 
- Ő idén kap egy bankot.
- Biztosan örül majd neki. De nem lenne jobb inkább egy tévécsatornát ajándékozni neki? 
- Nem rossz ötlet, akkor Tibi nevén lesz a bank, Zolién pedig a tévé.
- Szuper. Akkor mindenkivel megvagyunk? Megnyugszol végre?
- Úgy tűnik. Barbikám szerelmem, hites feleségem ideje öltözni, indulunk kell, nehogy lekéssük a halászlét, tudod az csak forrón jó. Végre megint együtt a nagy család. Szép Szentesténk lesz. Megcsókolhatlak?

2017 december 25.