PARMEZÁN TE HÜLYE!

"Apa, ezek úgy néztek rád, mintha megölted volna az anyjukat" Tízéves fiam mondta mindezt, mikor kiléptünk az étkezdéből. Megnyugtatásul közlöm, nem öltem meg senkit, nem is szándékoztam, csupán egy salátát kértem parmezán nélkül. Nálunk ma már ennyi is elég ahhoz, hogy gyűlöljenek valakit és úgy nézzenek rá, mint egy közönséges gyilkosra.

Az étterem egy nemzetközi franchaise hálózat része. Önkiszolgáló rendszerben működik a világ számos pontján, vagyis mindenhol ugyanazt kínálják, ugyanolyan ízekkel, még a poharak és tányérok is azonosak. Csak a hangulat és a hangnem más, ezt onnan tudom, hogy jártam már néhány külföldön működő egységükben, ahol kedvesek voltak, mosolyogtak, sőt még énekeltek is. Talán mondanom sem kell, nálunk a zord, mogorva, irritáló stílus dominál.

Tésztákat, leveseket és salátákat lehet náluk enni . Beállsz a sorba, és vársz. Ha végre ott vagy, megmondod mit kérsz és az előregyártott alapanyagokból pár perc alatt előtted elkészítik az ételt.

- Mit kér a salátába?
- Mire gondol? Nem tudom mit kérhetek?
- Uborka, paradicsom, rukkola. Ezeket.
- Ezek jók.
- Akkor minden mehet?
- Igen.
- Öntet?
- Joghurtos.

A fiatal nő öt ujjal (precízen kiszámított adagok) csipegeti fel a rukkolát, paradicsomot, uborkát. Leönti joghurtos lével, majd sajtot szór rá.

- A sajt parmezán?
- Az.
- Köszönöm, azt nem kérek rá.

És ekkor a fiatal nő, visszakézből a háta mögött lévő fémasztalra hajította (ide inkább az a kifejezés illene, hopgy odab....ta) a salátát, majd ezzel szinkronban méla undorral és utálattal nézett rám.

- Mi a baj hölgyem? - kérdeztem tőle döbbenten.
- Nem mondta, hogy nem kér parmezánt.
- Nem tudtam, hogy az is lesz rajta.
- Minden salátán van parmezán.
- Nem tudtam, ön pedig nem mondta.
- Ezt mindenki tudja.

Ekkor halkan arra kértem, hogy próbáljon meg normálisan és kevésbé utálatosan viselkedni, mégiscsak egy étteremben vagyunk ahol én vagyok a vendég. Erre nem reagált, nem mondta, hogy "elnézést, ellopták a biciklimet, elhagyott a párom, fáj a fejem, szóval nehéz napom van stb." Nem mondott semmit, csak magyarázni kezdett egy hozzá hasonlóan barátságos kolleginának, aki ezt követően maga is úgy nézett rám, mintha én lennék a környék szexuális fenevadja, a klasszikus zaklató, vagy csak egy szimpla gyilkos. Ezt követően megérkezett egy szemüveges nő (vélhetően boltvezető-helyettes lehetett, vagy műszakvezető) aki bosszúsan felmérte a céget ért tetemes kárt (kidobott saláta, max. 200 ft + műanyag doboz max. 40 ft) majd a szemével ő is a károkozót kereste a tömegben. Ez voltam én. Észrevett.

Ha jól számoltam hat vagy hét pultnál dolgoztak egyidőben, csupa mogorva férfi és nő, és csupán egy fiatal szakács mosolygott, egy Geri nevű srác. 6:1 eléggé lehangoló arány. Geritől megkérdeztem, mi az oka annak, hogy ő az egyetlen, aki képes normálisan viselkedni, mire kedvesen azt válaszolta, "mert szeretem, amit csinálok."

- Ezek szerint a többiek nem szeretik?
- Biztosan szeretik ők is, csak nagyon sok a munka...

És nyilván megalázóan kevés a fizetés, nincs elismerés, nincs motiváció, nincs jövő és akkor még jön egy ilyen hülye is, mint amilyen én vagyok, aki nem tudja, hogy minden salátát megszórnak parmezánnal.

2017 november 5.