SZTORI VAN

Nem kértem, nem keresem, egyszerűen csak megállíthatatlanul ömlenek rám a képek, hírek a gáláról. Nagybetűvel illene írnom, hogy GÁLA hiszen a kimeríthetetlen képi dokumentáció azt sugallja ez most a legfontosabb és legörömtelibb esemény e melankólikus vidéken, amely mosolyt, boldogságot, sikerélményt csempész a hétköznapjainkba.  Nem tudom, hogy ugyanaz az ember szervezi-e még, aki sok évvel ezelőtt kitalálta, vagy most már csak és kizárólag propagandával foglalkozik és más vitte tovább a hagyományt, de mindegy is, a lényeg itt van nekünk, ez az örökség része és nincs ennél fontosabb.

A GÁLA a létezés bizonyítéka. Aki ezen megjelenik, mert meghívják, vagy maga veszi a belépőt, azt igazolja, hogy él,  még itt van és remélhetőleg itt is marad örökre. Nincs is annál szebb, meghatóbb, fontosabb, mint amikor a szerelmes izomember a GÁLA vörös szőnyegén, vagy a lépcsőház legfelső szintjén, mintha csak erre a pillanatra várna lélegzetvisszafojtva 9 millió ember, bemutatja országnak-világnak a kamaszkort éppen csak elhagyó imádott barátnőjét,  hadd lássák a népek, az ő kis Lolitájának köszönhető a hatalmas, nem csappanó tesztoszteronkészlete, ami ugye örökifjúvá teszi a 21. századi kentaurt. De beköszön az ufonauta, a balkán dalnok, a meglepő módon ezúttal nem meztelen díva, a szappanopera sztár, akit ugyan két éve kiírtak a sorozatból, de ez nem jelent semmit, hiszen eljött,  mert egy ekkora kalibert nem lehet csak úgy elfelejtetni. A vendégek magabiztosan mesélnek az új projektjeikről, terveikről, vágyaikról, egzotikus utazásaikról, szerelmi életükről.

Kattognak a fényképezőgépek, forog a kamera, megörökítve a kihívó dekoltázsú ismeretlen szépségek és sikeresnek mondott párjaik erre a napra rendelt nagyestélyi ruhakölteményeit, a szmokingokat, természetesen mindig gondosan megemlítve a divatcég nevét melynek műhelyében gondos kezek varrták a ruhát, szóval ha bárkinek is kétsége támadna, hogy nálunk szürkék a hétköznapok, akkor itt a bizonyíték ennek ellenkezőjére. Sztori van.

ÚJ IDŐK

Az új idők eljöttek, ezzel együtt az új szokások, utca és egyéb átnevezések is. Ami  újdonság, hogy a szeméttelepeknek, dögkutaknak, hulladékfeldolgozó üzemeknek is nevet adtak. Érdekes módon ezeket mind az előző, letűnt rend közembereiről nevezték el. Különös élmény volt a dögkút bejárata felett egy-egy ilyen nevet olvasni. A névadók ugyan osztották azt a véleményt, hogy "bizonyos szint felett nem megyünk bizonyos szint alá", de az idők változnak, továbbá az elnyomatás éveiben az ő ízlésük is más lett.