Drága gyerekeim és unokáim! (május)
Ne aggódjatok, nem tűntem el, csak sok dolgom van manapság. Jól vagyok. Nagyon jól. El sem tudom mondani, hogy mennyire! Sok új barátom, vagyis harcostársam lett. Irénke, Emília, Erzsike és Ilonka, felsorolni is nehéz, annyian leszünk. Személyesen még nem találkoztunk, de sokat levelezünk egymással, megvitatjuk a dolgokat. Ők is nagyon jól látják a helyzetet. Tivadar a legokosabb és legbátrabb. Egész nap a gép előtt ülünk és figyelünk. De holnaptól már élesben mennek a dolgok. Irénke és Ilonka a viberen, Erzsike a youtube-on, Tivadar a tiktok-on, én pedig a facebook-on teljesítek szolgálatot. Büszkék lehettek anyátokra! Harcolni fogok! Egyetlen bejegyzést sem hagyok szó nélkül! Ismertek, ami a szívemen, az a számon. Remélem ti jól vagytok! Bár ahogy hallom, London, Koppenhága, Buenos Aires, Lyon, Berlin és Brüsszel veszélyes hely! Imádkozom értetek!
Ölel anyátok, nagyikátok.
Drága gyerekeim és unokáim! (július)
Remélem olyan áldott békesség van a szívetekben, mint az enyémben, és nem haragudtok rám azért, hogy hónapok óta nem írtam nektek. Egyetlen mentségem, a polgári jövő iránti végtelen nagy szerelmem, érette tettem, teszek mindent.
Hajnaltól késő éjszakáig ültem a gép előtt, enni sem volt időm, szünet nélkül írtam, tudom, nem nektek, hanem a sok féregnek és poloskának, próbáltam szelíd szavaimmal jó útra téríteni őket.
A közelgő világháború réme is munkára késztetett, erőmön felül dolgoztam, csak hogy áttörjem bigott ideológiai korlátjaikat. Néha magam is megrészegültem, olyan emelkedett és bátor sorok, annyira okos gondolatok születtek meg bennem, a lelkem legmélyebb forrásánál, amit korábban sosem hittem volna. Ma már tudom, nem volt önbizalmam. De ez a múlt. Nincs bennem többé kétely. Tudom, mi a dolgom.
Többnyire finoman dorgáltam a hálózaton, de előfordult az is, hogy a legvadabb, eleddig elfojtott indulattal küldtem el a nép ellenségeit. Most éppen egy nagy Dopeman esszét írok. Csodálatos ifjú ember ő, isteni áldás, hogy minket választott és kiáll az ügyünkért. Muszáj megmutatnom őt a világnak. De szép is ez!
Sosem éreztem magam még ennyire boldognak. Ezt a klubtagságnak köszönhetem. A siker szele megérintett. Ám azt is bevallom, hiába lettem a digitális világ egyik táltosasszonya, mégis elbizonytalanodtam a jövőt illetően. Nem tudom, szükség lesz-e még sziporkázó elmémre, pusztító szenvedélyemre. Harcos identitásom indulati görbéje egyenes vonallá szelídült.
Vártam, oly türelmetlenül, mint a virágzó kamaszlány az első szerelmet, azokat a bizonyos pillangókat, de sajnos még nem kaptam meghívót az elitek elitjébe, pedig nagyon vágyom a digitális polgári körbe. Remélem megérkezik hamarosan, és akkor erőre kapok ismét!
Hiába költöztetek messzire, éltek a Föld túlsó felén, talán már soha nem látjuk egymást az életben, de kérlek, szorítsatok értem és munkásságom sikeréért! Áldás és békesség!
Ölel anyátok, nagyikátok.
