Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már
sötétedett; a kampány első napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény plakátrongáló troll járta az utcákat. Amikor elindult a pártirodából, még
volt hótaposó a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a lábbeli
kicsi volt, igen nagyon kicsi, az édesanyja hordta valamikor, ezért a troll leült a havas járdaszegélyre és kibújt a cipőből.
Mezítláb járta hát az utcákat, és 46-os lábát kékre-vörösre csípte
a kegyetlen hideg. Rongyos, kátrányos kötényét összefogta, a kezében szurokkal teli vödröt szorongatott. Egész álló nap mázolta a kijelölt plakátokat, de az alamizsna amit aznapra kapott elfogyott. Éhesen és
hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszaggató látvány volt szegény.
Csillogó hópelyhek tapadtak kopaszodó fejére.
Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba
pompás illata áradt ki az utcára. A szegény trollnak azonban folyton csak a plakátok
jártak a fejében. Még sok helyre kellett mennie lefesteni a választási
hirdetményeket.
Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház
sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd
megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen mit szólna ehhez a megbízója. Különben otthon se jobb, az
albérletben farkasordító hideg van, a
tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a
nagyobb réseket.
Már egészen meggémberedtek az ujjai. De jó
lenne ha a vödörben lévő szurok még forró lenne! Ha oda érinthetné
a kezét a meleg vödörhöz! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szál gyufát. Milyen vidáman
sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s
a plakátrongáló troll boldogan tartotta fölébe a kezét.
Csodálatos láng volt az! A plakátrongáló úgy
érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt
nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a meztelen lábát is kinyújtotta, hogy
átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, s az internetes trollból lett plakátrongáló ott ült a hideg
falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.
Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta.
Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen
átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a troll beláthatott a szobába. Gyönyörű karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit valaha is meg tudott venni magának a piacon. De akkor kihunyt a
gyertyaláng.
- Valaki meghalt! - mondta ki magában a troll plakátrongáló;
emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég
meghalt, egyszer azt mondta: "Valahányszor lehull egy csillag, elalszik a gyertya, egy
lélek áll az Isten színe elé."
Megint odadörzsölt egy szál gyufát a
falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt
rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le trollá lett
unokájára.
- Nagyanyó! - kiáltott föl plakátrongáló. -
Nagyanyó, vigyél magaddal! Ne hagyj itt, nagyanyó!
És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag
gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet
árasztott, mintha a nap sütött volna.
A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen
erős. Karjára emelte a 97 kilós plakátrongáló unokát, s felemelkedett vele; magasra, igen
magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.
A hideg reggelen ott találták a plakátrongáló aktivistát a házszögletben: kipirult arca gondterhelt és szomorú, de élet már nem volt benne,
megfagyott e dologgal teli éjszakán, pedig még két utcában kellett volna rongálnia. Ott feküdt újesztendő reggelén, körülötte
egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.
- Melegedni akart szegény! - mondták az
emberek. Nem tudta senki, mennyi szemétséget látott, s milyen közöny vette körül a pártirodában, amikor
nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.