BOGARAM

Autóval araszolunk hazafelé az iskolából. Utastársam a tízéves lányom.
- Hogy vagy drága bogaram?
- Apa, szerinted úgy nézek ki mint egy bogár?
- Dehogy nézel ki úgy, mint a bogár, csak szeretetem jeléül becézgettelek.
- És neked én egy csak egy bogár vagyok?

Megnyugodtam, ma is vicces formában van.

WALES-I LÁBAK

- Gergő, látom jobban van.
- Igen, köszönöm.
- Sokszor lesz még ilyen, de szerencsére nincs semmi baj. Csak máskor ne üljön olyan sokat a füvön, mert könnyen felfázhat. Most is tüsszög.
- Kérhetek egy zsebkendőt?
- Persze, de kérem ne sírjon. Nincs oka rá. Nagyon szép eredményt ért el.
- Biztosan?
- Nem mondanám, ha nem így gondolnám. És a többiek is mind kitettek magukért. Fantasztikusak voltak.
- Annyira jó ezt hallani.
- És maga, Balázs, hogy érzi magát? Tudott pihenni?
- Igen. Egyáltalán nem érzek fáradtságot.
- Ez a legjobb szanatórium itt az Alpokban. Természetesen a gyors regenerálódása annak is köszönhető, hogy okosan osztotta be az erejét. Nem futott sokat, a lábát is kímélte.
- Igyekeztem.
- Helyes. Így kell ezt csinálni. És annyira megható volt, amikor az önt szerető közönség megsimogatta a fejét. Ez nagyon kellett a végén. Ünnepi volt.
- Ezért csinálom. A közönségért. Hogy büszkék legyenek.
- Azok is voltak. Nagy diadal volt ez mindenki számára.
- Lehetett volna nagyobb is, de így sem rossz.
- Az elején ön is lőtt egyet a kapura.
- Igen? Erre nem emlékszem.
- Nem baj. Nehéz egy ekkora, világraszóló sikert feldolgozni. Most a pihenés a lényeg.
- Nem is tudok edzeni.
- Igaza van! Sosem szabad túlzásba vinni. És, Máté, maga mire gondol?
- A prémiumra.
- Ne aggódjon, természetesen megkapják. Sőt, a szövetség még azt is megduplázza.
- Honnan tudja?
- Beszéltem velük. Lehet, hogy már át is utalták.
- Akkor lehet, hogy ezért pittyegett a mobilom.
- Mindent megkapnak. Látják, én is itt vagyok maguk mellett. Holnap várost nézünk, felmegyünk a Krisztus szoborhoz is, utána pedig két hét nyugodt pihenés vár önökre a Copacabana strandján. Teljes ellátással, de ezt nyilván tudják. Csak egyet ígérjenek meg! Semmi foci!

PROFESSZOROK HÁZA

- Kovács professzor úrral szeretnék beszélni.
- Milyen ügyben?
- Bizalmas. És nagyon sürgős.
- Megkérdezhetem, kivel beszélek?
. Takács professzor az akadémiáról.
- Kis türelmet.

(a titkárnő beszól Kovács professzor emeritusnak)

- Professzor úr, Takács professzor keresi az akadémiáról. Kapcsolhatom?
- Mit akar?
- Nem mondta. Akkor kapcsolom professzor úr.
- Szervusz professzor úr, itt Takács professzor, ne haragudj, hogy ilyenkor hívlak, de meg kellene beszélnünk egy fontos ügyet.
- Csak akkor kezdj bele Takács kolléga, ha az akadémiáról van szó, mert kevés az időm. Délután előadást tartok a díszteremben.
- Igen, tudok róla, magam is ott leszek, egyetlen előadásodat sem hagynám ki, de ezzel nem várhattam. Tudod, a Farkas doktor fiáról van szó, aki hamarosan talán maga is akadémiai tag lesz, de szeretne átmenni a szegedi intézetünkbe.
- Milyen fokozata van?
- Most fog habilitálni.
- Ezek szerint tanítani is fog.
- Alig várja. Hosszabb távon professzor emeritus szeretne lenni. Te vagy a példaképe professzor úr.
- Nagyszerű, és a publikációkkal hogy áll?
- Napokon belül kijön az akadémiai kiadónknál a tudományos összefoglalója.
- Te már olvastad?
- Remek munka. Eszembe juttatta a "Csaták és forradalmak 90 percben, avagy a az eltörölt KEK hatása a XX. századi tömegkultúrára" című disszertációt. Ilyen professzori anyagot korábban csak te voltál képes elkészíteni.
- Ne hízelegj már megint, Takács professzor.
- Nem hízelgek, ez az igazság professzor úr.
- És mondd, mi a szakterülete Farkas professzor fiának?
- Szögletrúgások professzionális becsavarása, a tizenegyesek lélektana, esésből következő sérülések szimulálása, stoplik kopási eredői, valamint a videobíró megtévesztése. Az akadémiai székfoglalóját pedig a lesállásból rányesett labdák dinamikai mozgásai témában írja.
- Ez tényleg szép teljesítmény. Büszkék lehetünk az akadémiai rendszerünkre, a képzésünkre, arra, hogy ilyen tudással vértezzük fel a hozzánk bekerülőket.
- Kovács professzor úr! Meghívhatlak a holnap délutáni edzőmeccsünkre? A fiatal Farkas professzor is pályára lép majd.
- Köszönöm, megnézem. Aztán majd közösen eldöntjük melyik akadémián folytassa.

ARANYAT ÉRŐ ÍRÓLAPOK

Sokat gondolkodott azon, vajon mivel lepje meg imádott lánytestvérét, Samuellát, akivel oly csodálatos gyermekéveket töltöttek együtt a szeretettel teli, meleg, puha, családi fészekben, a kék Duna közelében lévő kunyhójukban, az őket széltől is óvó, értük rajongó, csupa szépre és jóra nevelő, dolgos szüleik társaságában.

Elérkezett a karácsony, ezért a legszebb ajándékot akarta adni Samuellának. Meggyújtották a gyertyákat, a hat méter magas fenyőfa ágain megcsillantak a díszek, a csillagszórók sercegve hirdették, ez a béke és szeretet ünnepe, majd közösen eldúdolták a Mennyből az angyalt. Utána megölelték, megcsókolták egymást, hálát adtak az Úrnak és az ő angyalainak, hogy egészségben, boldogságban mind együtt lehetnek, és hogy az irgalmas Jóisten ebben az évben is megsegítette őket, mint ahogy reményeik szerint 2022. tavaszán is velük lesz majd.

- Jaj de édes vagy Petúr! Mi ez?
- Bontsd ki Samuella.
- Gyönyörű a csomagolás. Nincs szívem feltépni.
- Ha látni szeretnéd mi van benne, akkor kénytelen leszel.
- Bontsuk ki együtt!
- Nem, ez csak a tiéd. Illetve a férjedé, gyerekeidé.

Papírzörgés. A színes zsinór azonban nem adja meg magát. Samuella ollót kér, átvágja. Végre meglátja, mit rejtett a csomagolópapír.

- Szóhoz sem jutok, Petúr. Ilyet még sosem kaptam tőled. De mégis mi ez?
- Rá van írva.
- A4-es papírlap, 250 darab.
- Látod, máris tudod mi ez.
- Nagyon örülök neki, köszönöm szépen, erre mindig szükség van, ha a gyerekek rajzolni akarnak, vagy nekem nyomtatnom kell valamit. De még mindig nem értem, miért kaptam ezt, és éppen karácsonyra?
- Ez különleges papír. Azt írsz rá, amit csak akarsz.
- Csak a mobilomba szoktam írni, hogy éppen mikor, hova kell mennem, mikor lesz szülői értekezlet, ilyesmiket. Tudod.
- Tudom, persze. De most erre írj!
- Mit?
- Bármit. Írhatsz tanulmányt például arról, hogy milyen közösségi térben fogadjuk a Lappföldről érkező Télapót. Vagy, hogy a vegánok melyik futócipőt használják az új építésű stadionokban.
- Nem értek én ehhez.
- Nem is kell. Bármit feljegyezhetsz a papírlapokra. Ami csak eszedbe jut. De írhat a kislányod, Szederke is, már hetedikes, okos gyerek.
- Rendben, akkor majd írunk. Köszönjük ezt a szép ajándékot.
- Jut eszembe, ha elkészültél egy oldallal, remélem mind a 250-et teleírjátok, akkor add oda nekem a lapokat, én azokat továbbküldöm, és hamarosan lesz újabb 250 millió a számlátokon.
- Azt írjam rá majd címként, hogy tanulmány?
- Nem fontos. Nem nézi ezt senki. Apa is kapott a születésnapjára írólapokat, de üresen adta vissza.
- És?
- Nincs és. Miért lenne?

Végre asztalhoz ülnek, vacsoráznak. Mindenkinek ízlik a halászlé. A parlamenti büféből hozatták. Anyuka már évek óta nem főz. Nincs rá ideje. A4-es papírlapokat rendezget.

Tanulmány ez a család.

CSŐTÖRÉS ZOLINÁL

Zoli a világ legbecsületesebb, legszeretetreméltóbb, ugyanakkor legpechesebb embere. Az elragadóan fojtogató, férfiasan brutális és lefegyverzően erotikus töltetű, természetesen csakis a közjó érdekében vívott harcai mély barázdákat véstek a szeme alá, a sors, vagy inkább a kegyetlen természet pedig összességében harvey weinstein-i arcot formált neki, ami ugye manapság nem a legjobb ajánlólevél a diszkrét és szelíd női szalonok érzéki oázisaiba.

A szexuális ragadozóként említett Harvey Weinstein küllemére napról napra egyre inkább hasonlító, sportosan jó húsban lévő, potens, ám a lelkében mégis oly szelíd, az igazságért, mint komplex fogalomért meghalni is kész jogi doktor azonban folyamatosan bajba kerül a már említett elhatalmasodó igazságérzete miatt.

Felsorolni is nehéz, mi minden történt Zoltánnal azt követően, hogy adriai nyaralása során, mikor gumimatracával (napozás közben elszundikált) a nyílt tengerre sodródott, majd nagy szerencséjére felvette egy magyar hajós, neve Bognár Odüsszeusz, szóval Zoli egyszercsak ott találta magát ezen a modern dizájnelemeket megjelenítő jachton, ahol Odüsszeusz naphosszat a szirének fuvola és énekhangjában gyönyörködött, talán a fuvolát jobban szereti, de Zoltánnak nem volt módja erről beszélgetni vele, mert a szirének neki is kedveskedtek a fuvolájátékukkal, közben pedig ugye illetlenség lett volna megzavarni a művészeket.

Nem sokkal később a hivatalos szervek udvarias, még véletlenül sem tolakodó hangvételű kérvényt küldtek az ügyvédi irodájába, írja meg, majd postázza el nekik, mit látott és hallott a tengeri utazása során. A szirének tevékenyége a lényeg, hangsúlyozta a levél.

Zoltán, ahogy minden ehhez hasonló esetben, most is azonnal összeállította a tényfeltáró anyagot, majd amikor elindult a postára, földrengés rázta meg a faluját. 8.7-es erősségű. Az ügyvédi irodája kártyavárként omlott össze, kis híján maga is a romok között lelte halálát. A levélnek, napokig kereste, nyoma veszett.

Ezt követően ismét megírta amit kértek tőle, de a település évszázadok óta békésen szunnyadó vulkánja működésbe lépett, majd, mint egykoron Pompeit, Berkeszt is eltemette a vulkáni hamu. A dokumentumok elégtek a pokoli hőségben.

Zoltán nem adta fel, a pokoli, vörösen izzó, bugybérokoló, ezer felé fröccsenő lávafolyó elől menekülve kibérelt egy vízparti víkendházat, majd amikor elkészült a rendőrségnek és ügyészségnek szánt anyaggal, a folyó hirtelen megáradt és mindent elsodort, a perdöntő bizonyíték péppé ázott.

A hivatalos szervek méltányolták Zoltán igyekezetét mellyel az igazságszolgáltatást akarta segíteni. Egyúttal elfogadták a sajnálatos tényt, Zoltán dokemtumai örökre elvesztek. Többé senki sem zaklatta. Az ügyet lezárták. Bűncselekmény nem történt. Zoltán fellélegezhetett, győzött az igazság. Most már csak egy jó vízszerelőt kellene találnia, mert pechére megint csőtörés volt az irodában.

HŐS ÉLETMENTŐ

Irigyelte a szakállas, agyontetovált, izmos séfet, aki minimum húsz évvel fiatalabb nála, menő street food kifőzdéje van a kamionparkoló melletti egérúton, aszfaltszaggató Mustanggal száguld,, naponta írnak róla az internetes oldalak, szinte már élő legenda, igazi self made man, példakép, hős és celeb egyszerre, a tizenhárom évesnél idősebb lányok és nők kötelezően szerelmesek belé, nem túlzás, attól elolvadnak, ha a főzős tévéműsorában a hűtőből előveszi a vajat, majd melegíteni kezdi. Pedig ő nem is Brando. Legutóbb éppen tegnap jelent meg róla egy cikk, amely nagybetűkkel hirdette, hogy az ízek mestere ismét életet mentett. Félelmet nem ismerve felmászott egy növendék barackfára, csakhogy élve lehozzon onnan egy riadt kiscicát. Címlapfotó is készült róluk, a sztárszakács izzadtan, ugyanakkor boldogan és büszkén szorítja meztelen felsőtestéhez a pár hetes macskát. A kép hátterében természetesen ott van a séf aktuális szerelme is, akit két héttel ezelőtt ismert meg a Séfek és ételfutárok közösségi véradáson.

Igen, végre ki tudta mondani, képes volt megfogalmazni, pontosan erre vágyik. Hogy elmondhassa magáról, ő is hős, aki életeket ment.

Ilyen gondolatok kötötték le a figyelmét, mikor a Pusztaszeri úton autózva, az 54-es étterem melletti járdán meglátta a zebráról lelépni készülő középkorú, feltűnően hajlott hátú férfit.

Ekkor mérlegelni kezdte, vajon mi tegyen, mi lenne a helyes döntés: a fékre, vagy a gázpedálra lépjen-e? Pár másodperce maradt csak ennek eldöntésére. Ha gázt ad, elüti az ismeretlen férfit, a kocsi alá kerül, a fekvő testen mind a négy kerék áthajt és az illető garantáltan meghal. Ellenben, ha fékez, akkor megmenti az életét. Hasonló helyzetekben korábban mindig így tett, lassított, majd megállt, a gyalogosok épségben átértek a másik oldalra és élték tovább az életüket..

De most mi legyen? A férfi már letette a lábát a zebra fehér csíkjára, ám a jármű nem lassított. Az autó és a gyalogos közötti távolság fenyegetően csökkent, de ez nem érdekelte őt, inkább gyorsan számolni kezdett. Körülbelül 25 éve vezet, ha nem is minden nap, de hetente négy-öt alkalommal biztosan volánhoz ül. Gyakorlatilag mindig adódik ehhez hasonló helyzet, amikor zebránál átenged embereket. És eddig még senkit sem ütött el, pedig megtehette volna. 25 év szorozva 250 nappal (átlagban ennyiszer vezet), és szorozva napi négy, zebránál történő megállással, az pontosan 25 ezer. Igen, igen! Ennyi embert nem ölt meg. Hülyeség. Ennyi embert megmentett! És ha most is megáll, akkor már huszonötezeregy embert mentett meg a biztos haláltól!!!

Nézőpontot váltott és máris tudta mit kell tennie. Fékezett, ezzel pedig megint életet mentett. Hőssé vált.

Kár, hogy a nagyvilág ezt nem tudja. Semmit sem tudnak. Nem ír róla senki. Egyetlen nyamvadt sort sem. Hálátlanok. Rohadt banda. Bezzeg a szakállas szakácsról írnak. Minden szarságot. Hát, igen, ő felépítette magát.

Nem lesz ez mindig így. Legközelebb gázolni fog.

RÉMÁLMOK MIKOR JÖNNEK

Tudtam, hogy ez lesz. Hogy mind meghalnak majd. Már az első gyilkosság után bejelentést tettem a rendőrségen, de nem vettek komolyan.

- Uram, ez merő képzelgés - mondta az életvédelmi osztály vezetője. - Menjen haza, csináljon jó műsorokat, az ügyet pedig bízza ránk.

Ha akkor hallgatnak rám, sokan talán még ma is élnének. A szakma legjobbjai mentek el. Vitték magukkal a tehetségüket, a meg nem írt dalaikat.

Ismertem az áldozatokat. Amikor tízévnyi ámokfutás után végre észbe kapott a rendőrség, megkönnyebbültem. Egy zenei antikváriumban léptek akcióba a készenlétisek. Nem ütköztek ellenállásba. A rendőrök nem finomkodtak, ütöttek és bilincseltek azonnal, a lemezes táskát pedig elrúgták, azt hitték fegyver van benne. De nem, Deák Bill, Hobo, Neoton, Zorán és egy Katona Klári album volt a szatyorban. Meg azt hiszem egy Beatrice. Mind szilánkosra tört. Pótolhatatlan értékek vesztek oda. Dedikált példányok.

Ez az egész szörnyűség 2007-ben kezdődött. Akkor lett egy lyuk a műsorrácsban, Elek István politikai műsora megszűnt, kellett helyette valami ami kitölti a hézagot. Akkor szóltak nekem.

- Figyelj, te szereted a zenét, csinálj egy sorozatot a magyar könnyűzene történetéről.

Három hét múlva már le is ment az első rész. Ifjúsági park, Bodrogi Gyula, Bergendy. Elég jól szólt a műsor, mindenki szívesen és lelkesen beszélt benne. Bodrogi az első fellépője volt a parknak.

Nem sokkal később Pistát holtan találták egy parkban. Őszintén sajnáltam, mert kedves embernek ismertem meg. És jó zenésznek. A rendőrségi közlemény nem árult el részleteket, a család sem nyilatkozott., így a közvélemény is csak találgatott, mi történhetett vele. És vajon miért? Kinek árthatott szegény? Engem pedig, ugye, nem vettek komolyan. Annak persze örültem, hogy még dedikálta nekem az összes Bergendy lemezt. Sőt, az első szóló Demjén albumot is, Tudtam, hogy a dedikált lemez sokat ér, különösen így, hogy már soha többé nem írhat alá egyetlen albumot sem.

Zoránt is szerettem. Felvettük a beszélgetést, majd szignózta a teljes életművét. Meg is jegyeztem, Zorán, te milyen szépen írsz! Igaz, a hófehér borítójú Tizenegy dal című lemez tasakjára tévedésből azt írta, szeretettel Gerő Andrásnak, majd amikor emlékeztettem arra, hogy nem Gerő, hanem Gellért András a nevem, akkor udvariasan elnézést kért, áthúzta a Gerő nevet, és immár helyesen leírta, hogy Gellért. Elég ronda lett, de még mindig jobb így, mintha nincs ott az aláírása. Zorán az interjú másnapján ment el. Fiatal volt még, sok lemez megírása várt volna még rá. De a szignója szerencsére ott volt a borítón.

Nem sokkal később Lárika következett, egyik nagy kedvencem, de vele elég macerás volt minden. Három órán keresztül kávéztunk a Gerlóczy nyitott teraszán, februárban, ma sem értem miért akart a hidegben üldögélni, igaz, neki a pincérek rohanva hoztak pokrócokat, nekem csak a kávékat. Fel is fáztam rendesen, de annyira szerettem volna Lárit a műsoromban hallani, ehhez képest egy prosztatagyulladás igazán vállalható áldozat. Ő ragaszkodott az előzetes találkozáshoz, ahol folyamatosan azt kérdezgette tőlem, mik a szándékaim. Hogy jó műsor legyen válaszoltam, mire felnevetett, "mindenki ezt akarja, miért higgyek éppen neked?" Azt is mondta, ő az egymás tenyerén tartás híve, amit egyáltalán nem értettem. "Amikor óvjuk a másikat, dédelgetjük" - magyarázta. Ez egy komplett hülyeség, ezt persze nem vághattam az arcába, inkább csak annyit válaszoltam, egy interjú nem attól jó, ha simogatlak téged, hanem ha jó kérdésekre, őszinte válaszokat kapok. Ez nem tetszett neki, szerintem kifejezetten idegesítik a valódi kérdések, de abban reménykedtem, legközelebb talán már nem azt akarja, hogy dédelgessem. A lemezeit akkor nem is volt hajlandó dedikálni, csak a soha el nem hangzó (letiltott) interjút követően. A legfontosabbat azonban megszereztem tőle. Az aláírását. A búcsúztatásán nem voltam ott, de azért otthon meghallgattam a Titkaim lemezét. Gyönyörű album.

Az évek során több száz zenésszel beszélgettem. Mindenkivel aláírattam mindent, mert tudtam,egyszer felbecsülhetetlen relikviák lesznek ezek. Egy halott művész dedikált albuma óriási érték. A legnagyobb kincs.

Hobonak is vége. Úgy hallottam, egy Jim Morrison képre borulva találtak rá, de az is lehet, hogy Viszockij fotó volt, végtére is mindegy. Hobót sem tudták megmenteni. Lehet, hogy ha nem ontja évtizedeken keresztül a lemezeket (HBB, szólóalbumok) talán elkerüli a rettenetes véget. Amikor aláírattam vele vagy harminc lemezét, meg cédéjét, a könyveit, szokása szerint morgott valamit, de azért örült, hogy vannak még élő rajongói ezen a nyomorult glóbuszon. És én az vagyok, sőt, leszek is. Búcsúzáskor mélyen a szemébe néztem, majd egy "mindhalálig blues" köszöntéssel búcsúztam tőle. Örökre.

Szörényi Levi is hamar elment. Kár érte. Ő a legnagyobbak egyike. Aznap sajnos az undok formáját hozta, eltévesztettem egy nevet, erre azonnal rendreutasított, "illett volna jobban felkészülni!" Még szerencse, hogy az összes Illés albumot, a Szép lányok ne sírjatok cédét, valamint az Utazást is elé tettem. Ez tompította a feszkót. Aláírta. Két héttel később a Pilisben érte a vég, az imádott Szívcsakrája közelében. A dedikált Utazást azóta többen meg akarták tőlem venni, de még várok vele.

Persze nem halt meg mindenki az interjúk idején, de a szignózott albumok szépen gyűltek. Valójában csak ez érdekelt. Hogy mindenki aláírjon mindent.

Fogalmam sincs, végül miként oldotta meg ezt a rejtélyes sorozatot a rendőrség, mi vezette őket nyomra. Azt hiszem, talán megtalálhatták a mérgezett tintájú tollat. Az EAST együttes tagjainak órási szerencséjük volt, igaz, ők is aláírtak az összes birtokomban lévő EAST lemezt, ugyanakkor ragaszkodtak az alkoholos filceikhez.

Itt a szegedi Csillagban lassan pereg az idő. Fáj, hogy a dedikált lemezeket nem hozhattam be magammal. Pedig igazán szép gyűjtemény. A cellatársam a Ricét és a Csótányt szereti. Ha egyszer kijutok innen, feltételesen, jó magaviselet esetén negyven év múlva, akkor aláíratom az összes Quimby-t.

SZLIKONBABÁK AVAGY VÁLÁS BUDÁN

Takarítok. Heti háromszor. Itt, meg még két helyen. Hajnalban jövök be a boltba, felmosok, port törlök, elöblítem a koszos a tányérokat, kiviszem a kukához az előző napról megmaradt ételmaradékokat, többnyire égett pizzaperemeket, ezt a csajok sosem eszik meg, szerintem féltik a csillogó fehér fogaikat, egyébként tényleg könnyen elszíneződne a pizzára rakódott koromtól, engem nem zavar a szenesedés, néha be is kapok egy-két megkezdett pizzadarabkát reggelire.

Azt mondják, helyes srác vagyok, de az itteni csajok észre sem vesznek. Huszonnégy évesen már nem is keresek komoly kapcsolatot, csak gimnazista csajokkal kefélek. Az Ellátóban szedem fel őket, lefektetem őket, de unom mindet. Néha elképzelem milyen lenne a benti bombázókkal egy egerszalóki wellnesben, bugybérokolna a forró víz a jacuzziban, simogatnánk egymást, utána bemennénk a szaunába, aztán fel a szobába. Hárommal egyszerre.

A Sacit bírom a legjobban, Szőke, és irtózatos teste van. Szerintem bejönnék neki, ha nem takarító, hanem a bolt tulajdonosa lennék. Zaláné a kóceráj, ő bezzeg bármelyiket megkapja. Két nappal ezelőtt is bevitte a raktárba, néztem az órát, több, mint húsz percig voltak bent, és amikor kijöttek, Sacin új ruha volt.

Persze megértem Zalánt. Itt vannak körülötte ezek a nők, egyik szebb, mint a másik, miért is ne élne a lehetőséggel. Tiszta hárem az egész. Állandóan sugdolóznak, de már jól olvasok szájról, így tudom miről beszélnek. Facér pasikról, házas, de kőgazdag faszikról, meg hogy ki kivel, hol jött össze, milyen az ágyban, vagy hogy éppen ki válik. Ezt szeretik a legjobban. Ha szétmegy valaki. Akkor megnőnek az esélyeik. Ma is erről pletykáltak.

- Fáj a lábam. Mintha beton lenne rajta, nem harisnya.
- Szeded azt a visszér gyógyszert? Az segít. Én szedem.
- Félek az ilyentől. Nem akarom mérgezni magam.
- Akkor bújj ki a cipőből.
- Nem lehet. Biztosan szólna érte Zalán.
- Az egy köcsög. Mindenért szól. És folyton csorog a nyála.
- Én bírom. Van humora.
- Nekem a Tóni jobban bejön.
- Most már szabad a fiú.
- Hát, baszki, ezt nem hittem volna. Hogy ezek elválnak. Szerinted mi történhetett?
- Faszom tudja. A csaj kikupálta magát, és lehet, hogy jött egy új oli.
- Mi az az oli?
- Oligarcha.
- Ja, így már értem. Szerintem nincs új csávó, hanem a Tóninak lett valami ügye, és a nej, ezt megszimatolva, kiadta az útját.
- Tök mindegy. De kié lesz a vagyon?
- Jó kérdés. A múltkor bent volt a Tóni a boltban, akkor még együtt lehettek, mert női ruhát vett két misiért. Ha ügyes vagy akkor most megcsípheted a srácot.
- Szerinted lenne esélyem?
- Neked ne lenne? Bombázó vagy. Bárkit megkaphatsz.
- Köszi. Lehet, hogy adok egy esélyt a dolognak. Most muszáj visszavennem a cipőt, mert már nagyon néz a Zalán.

Ilyenek ezek a bolti nők. Költőien közönségesek, izgatóan unalmasak, testüket pedig mintha 3D nyomtató készítette volna egy Emily Ratajkowski minta alapján. Bambán bámulnak ki az utcára, és mozdulatlanul kelletik magukat. Zalán épp most szólt, kéri, maradjak délig, mert ma kivételesen akkor zárnak. Utána viszi ki a csajokat a divathétre. Bepakolja őket a kisbuszba, és kllő velük. Azt elfelejtettem mondani, hogy Zalán időnként bérbe adja a nőit. Ezek a legszebb műanyag próbababák az országban, érthető, hogy mindenki őket akarja.

Én délig takarítok, mosogatok, kidobom a maradék pizzát, aztán megyek az Ellátóba. Tele lesz friss hússal.

KOSZORÚZ

Háromig számoltam. Nem, nem háromig. Sokkal tovább. És utána is vártam, hátha elmúlik a düh, az undor, a megvetés. Nem múlt el. De már képes vagyok higgadtan írni. Nem sokat. És csak miattuk. Nagyanyám, nagyapáim, Móric bácsi soha vissza nem térő gyerekei, a megfagyott, szitává lőtt, gránát szaggatta, Gulágra terelt légió, a végső megoldásra ítélt, bevagonírozott, elgázosított, elégetett százezrek, milliók miatt.

Hogy is volt az nagyi? Horthyval, a saját bűnözőivel, a "tisztes konzervatívjaival", a nácikkal, az egész gyilkos őrülettel? Meneteltettek a Körúton, majd rátok csukták a marhavagon ajtaját? Aztán kiszálltál, a szögesdrótok között megint tereltek, majd a rámpán a szemedbe nézett a doktor? Igen, Mengele. "Szerencséd" volt, nem a gázkamrák felé mutatott. Hogy Horthy tehetett volna valamit?

Nagyapám, miért kellett Tito partizánjai mellett harcolnod? Hogyan szabadítottad ki a Pici papát a bori táborból? És tényleg láttad Radnótit?

Milyen volt az élet a gettóban, apu? Hogy hajszálon múlt az életed? Téged, szerencsére még kérdezhetlek.

Szerintetek mi történik ma? Tudom, nincs háború, járnak a villamosok, van új stadion, csak egyesek a meccsmentes napon koszorúznak, mintha valamit nagyon bizonyítani szeretnének, sietve virágot visznek a sírhoz, a szoborhoz, átszellemülten emlékeznek a kormányzóra.

Hogy ki ünnepli ma is ezt az egykoron fehér lovon érkező nyomorultat? Ki nevezi hősnek ezt a gyilkosságokhoz asszisztáló, ostoba figurát?

Nem írom le a nevét. Soha többé.

VASSZŰZ

Döntöttek. A Parlamentben dolgozó újságírók munkáját megkönnyítendő, húsz darab, minden igényt kielégítő vasszüzet állítanak fel a folyosón. Az újságírók ezekből a kényelmes és korszerű munkaállomásokból figyelhetik majd az országleépítés sorsdöntő mozzanatait.

MŰKÖRÖM

Tizenhárom éves lett a lány. Büszkén dobog az anyai szív.
- Képzeld, a lányom most jött haza a nyaralásból. Tele van élményekkel.
- Hol volt? Hontörténeti táborban?
- Dehogy! Műkörömépítő táborban.

PLAYBOY

Kommentár nélkül

Megszűnik a Playboy magazin magyar kiadása. A lap főszerkesztője a jövőben az Apa magazint irányítja. Az Apa eddigi főszerkesztőjét menesztették.

ED SHEERAN

A belvárosi Tükör Színház ma esti előadása elmarad. A teátrum vezetése a szűkszavú közleményen túl nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Bennfentes információk szerint a Popsztár a szerelmem című darab címszereplője két napja folyamatosan nevet és sikoltozik. Állítólag a darab rendezője, kedden este, percekkel az első felvonás kezdete előtt, még bent az öltözőben jelezte neki, a díva vélhetően nem az igazi, hanem egy átverésekre specializálódott ál-Ed Sheeran-nel szelfizett a repülőtéren. Persze könnyen lehet, hogy ez a megjegyzés is átverés volt, mert a direktor-rendező rendszeresen bántalmazza színészeit. Thália harminc férőhelyes szentélyében immár mindenki azon dolgozik, hogy végre tisztázódjon, ki, kivel, hol, mikor és miért készített közös képet, továbbá kolléganőjük valóban ott volt-e Los Angelesben, vagy pusztán csak dicsekedni akart a fotóval, netán őt is egy ál-színész játszotta a repülőtéri szelfi jelenetben. A bizalmatlanság befészkelte magát a Tükör Színház falai közé. Amíg nem kapnak tiszta képet, az összes előadást lemondják.

CSŐGÖRÉNY SZERINT A VILÁG - FEDÉL NÉLKÜL INTERJÚ

Csőgörény szerint a világ -Interjú Gellért Andrással

Amikor Olvasóink belelapoznak a most megvásárolt Fedél Nélkül című újságba,talán már találkoztak Gellért András különös könyvével, amely az igazán nem mindennapi „Befalazott csőgörény” címet kapta. Ha viszont még nem ismerős ez a kötet, de ennek az interjúnak a hatására esetleg úgy döntenek, hogy megvásárolják, bátran keressék terjesztőinknél...

A szerzőt, Gellért Andrást sokan rádiós újságíróként ismerik, évtizedeken át dolgozott riporterként, de
műsorvezetőként, szerkesztőként is sok-sok feladatot
vállalt. Most azonban nem ő kérdez, hanem mi kérdezzük őt a kötetben olvasható furcsa történetek születéséről.

- Ha figyelemfelkeltő címet kerestél, remekül sikerült. Honnan az ötlet?
- Van egy blogom, a „Befalazott lélek”, melynek az elnevezése, nem is titkoltan azt sugallja, kissé mizantróp lettem az utóbbi években, kerülöm a társasági életet, és ha lehetséges, igyekszem kivonni magam belőle.
A Befalazott lélek viszont kötetcímként nem tetszett, mert érzésem szerint sok olvasót elriasztott volna. A Csőgörény írásom szólóban, könyvcímként szintén nem az igazi,
holott azt is éreztem, hogy ennek a szónak szerepelnie kellene a címben. Elmondtam kétségeimet Müller Péter Sziáminak, mire ő azonnal rávágta, hogy Befalazott csőgörény. Ez az! – kiáltottam fel boldogan. Annyira jónak tűnt, hogy nem is keresgéltünk tovább.

- Hogyan születtek ezek az írások? Hirtelen felindulásból vagy lassan, komótosan?
- Ott kell kezdenem, hogy azt vettem észre, elkezdett rettenetesen untatni, másrészt módfelett idegesíteni mindaz, amiben élünk. Sok jelenség dühített, egy életen át
viszont nem szabad dühöngeni, nem is lehet. Sokat beszélgettem ezekről a hozzám hasonlóan gondolkodó ismerőseimmel, de egyre kevésbé érdekeltek ezek az eszmecserék, hiszen folyton ugyanazt mondtuk. És mire jutottunk ezzel? Semmire. Régen nagy újságolvasó voltam. Minden hétvége úgy kezdődött a számomra, hogy lerohantam megvenni a lapokat, de fogytak az újságjaim, egyre kevesebb olyan maradt, amit szívesen vettem a kezembe, a többségét már átlapozni is felesleges volt. Maradt az internet, hiszen ha az interneten bóklászunk,
ott is számtalan politikai témájú írásba belebotlunk, köztük remek elemzésekbe is. A nagy publicistáktól mindig szívesen tanultam, de lassan rájöttem, hogy engem már
ez sem érdekel. Így aztán, talán azért, hogy ne unatkozzak annyira, minden hírt, történetet elkezdtem gondolatban kifordítani. Ez viszont már szórakoztató volt a számomra,
elűzte a közönyömet, a fásultságomat.

-Emlékszel az első ilyen írásod születésére?
-Talán a Mohács 26 Tv története volt az első, amit írni kezdtem a Facebook-on. Ez a Gyepű utcában működő televízió volt, csupa elfuserált figurával, ahol a nagyhatalmú
elnöktől a rettenetes producerekig minden rémisztő szereplője jelen volt a média világának. Ezt kezdtem el írni, ami ugyan nem volt jó írás, de engem roppantmód szórakoztatott. Háy János később azt tanácsolta, ne ragaszkodjak ennyire karakterformáló (rossz) nevekhez. Ebben a képzeletbeli tévében diktátorkodott egy Emerkényi Amadeus nevű producer, körülötte forgott a világ. Ez azonban hosszú és lassan kibontakozó történet volt, inkább elődje a mostaniaknak. Rájöttem, tömörebben kell
írni.

- És melyik volt a kötetből az első?
-Talán a Tibor szart szippant. Tibor magányos kisvállalkozó, aki rutinosan végzi a szippantósok szokásos tevékenységét, napról napra szippant, ürít, kifizetik, elmegy. Ám egy napon, amikor az egyik vidéki vendégház tulajdonosa nem akarja kifizetni a munkáját, ráadásul arrogáns módon beszél
vele és figyelmezteti, hogy ő ott milyen nagy ember, az egész megye a kezében van, és az összes vezető a barátja, Tibor agya eldurran. Dühében és tehetetlenségében először
kifröccsenti a verandára a kocsi tartalmát, majd ezt követően a goromba és nagyképű főnököt szippantja be a csőbe. És ekkor hirtelen csönd, béke és nyugalom lett. Híre is megy az országban, hogy itt van Tibor, a szippantós, aki be tudja szipppantani a helyi kiskirályokat, pártvezetőket. Egyre több meghívást kap, az ország pedig szép lassan
megtisztul. Ilyen egyszerűen.

-Hogyan jutottál el az olvasókhoz?
-Először csak föltettem ezeket a kis írásokat a Facebook oldalamra, azután lett a blog, „A befalazott lélek”. Mivel már két helyen is lehetett olvasni, szépen gyűlni kezdtek a pozitív visszajelzések, voltak, akik minden nap megnézték a neten, kaptak-e tőlem valami friss olvasmányt. Sokan biztattak, szeretnék ezeket az írásokat könyvben is olvasni. Végül 2018-ban jött a nagy elhatározás: valóban össze lehetne, össze kellene ezekből egy könyvet állítani. Bedő J. István határozott és kemény szerkesztőként azt tanácsolta,
feszesnek kell lenni, így aztán az eredetileg kicsit bő lére eresztett írások sokkal tömörebbek lettek.

-Én vigyorogva és bólogatva olvastam a
könyvet. Gyakran eszembe jutottak konkrét események, esetek, emberek… Pedig tudom, hogy nem ők voltak modelljei az írásaidnak.
- A legtöbbje valóban reflektál arra, amiben élünk. A napi hírek, események, az egyes emberek butasága vagy gyarlósága természetesen engem is inspirál egy-egy
történet megírásakor, de arra mindig ügyelek, hogy sohase azonosítható esetet vagy embereket figurázzak ki. Hozzám is eljutegyes családok különös meggazdagodásának a története, de hogy például a Barbika karácsonya című kis írás melyikről szólhat, azt még én se tudom pontosan. Ebben a szülők visszaemlékeznek, hogy régen, amikor a hátukon cipelt karácsonyfával hóban-fagyban gyalogolva megérkeztek a Hortobágyon a kilenclyukú hídhoz és felállították a madaraknak a fát magvakkal, eleségekkel, milyen boldogok is voltak... Bezzeg ma tiszta ideg mindenki, mert például a Ferikének már tavaly vettek egy fuvarozó céget ezerkétszáz kamionnal… mi a csudát vegyenek idén ajándékba. De aztán mindenki kap valamit… bankot, tengeri
vitorlást, tévétársaságot, repülőteret… Ezek mind kicsavart, ugyanakkor mégis a médiából ismerősnek tűnő ügyek. Vagy például a minden minisztériumba kiszállított homo
roboticusok, amelyeknek a mozgását és a beszédét az agyukba ültetett vezérlőkártya irányítja, szintén emlékeket idézhetnek fel a napi hírek követőinek, pedig én konkrétan nem gondoltam senkire, amikor írtam. Egyébként pedig a nevek amúgy is érdektelenek a számomra és úgy gondolom, ha vannak is nevek, az utókor elfelejti majd
ezeket.

- Az irónia képes rá, hogy új felismerésekre vezessen. Te is ezt tapasztalod?
- Gondolatformáló, véleményformáló ereje is van, nem csak szórakoztat. Tudok olyan munkahelyekről, ahol elvileg csupa konzervatív, öniróniára kevésbé hajlamos ember
dolgozik, mégis előfordul, hogy egymásnak küldözgetik e-mailben az írásaimat, ha egy kis derűre vágynak. Sándor Zsuzsanna a 168 óra című hetilapban úgy fogalmazott a
Befalazott csőgörénnyel kapcsolatban, hogy
gyógyító irodalom. Úgy gondolom, nagyon szomorú, amiben élünk, pedig lehetne egy nagyon vidám, kellemesen élhető hely is Magyarország. Én ezt az utóbbi időben már
csak úgy tudom elviselni, hogy kiírom magamból a feszültségemet. Ilyen értelemben ez egy terápiás gyógymód is nekem. Másrészt, ha így kicsavarja az ember a dolgokat, ennyire kifordítja vagy felnagyítja, talán
azok is elkezdenek gondolkodni, akiknek
eddig nem ez volt erősségük.

- Sok hír már önmagában olyan, mintha szatíra lenne…
- Például az iskolákra vonatkozó honvédelmi intézkedési tervre milyen jelzőket lehetne mondani? Azonnal megjelent
előttem egy olyan iskolai esemény, ahol a militáns szülői munkaközösség tagjai találkoznak az iskola vezetőivel, köztük a testnevelő tanárral, aki helyi szinten kidolgozta a HIT-et, vagyis a Honvédelmi Intézkedési Tervet, melynek az is része, hogy a portásfülkét Brezsnyev típusú golyóálló üveggel szerelik fel, hiszen a páncéltörőket is oda telepítik. Természetesen ha Zámbó Sándor portás úgy ítéli meg, hogy terrorista közeledik diáknak álcázva, akkor
a gyanús alakot saját hatáskörben azonnal likvidálhatja. Olykor az élet a legképtelenebb kitalációt is követi és utoléri. Volt már olyan írásom, amelyik egy-két évvel megelőzte azt az újságcikket, amiben kísértetiesen hasonló abszurditásról volt szó. Például a gyerekek közé vitt politikai agitációt is csak jóval később fedeztem fel a hírek között. Vagy egy másik írásom arról szól, hogy a magyar pusztában építik fel a világ legmagasabb szánkódombját, majd a kétezer méter magas vadászati centrumot, amelyben
van erdő, szavanna, luxus szálloda, és olyan
magas, hogy helikopterről akár bombát is lehet dobni a kiszemelt állatra vagy ki lehet lőni Amirát, az Afrikából hozatott nyolcéves elefántbikát. A legbátrabbak sportja itt a
bungee jumping, melynél a becsapódáskor vadásztőrrel megszúrhatod az állatot, azután visszaránt a kötél. Teljesen abszurd, de nagyon meglepődnénk manapság, ha valóban megépülne egy ilyen? Nem biztos.

- Kik az első kritikusaid?
- Feleségemnek mindig megmutatom az új
szösszenetet, ő elég éles bírálatokat is megfogalmaz. Aztán két kedves barátom Szegeden, illetve Miskolcon, és természetesen az új írásokat mindig elküldöm a szerkesztőmnek is, akivel a kötet végleges szerkezetét
kialakítottuk. Ha ők látták, utána kerül ki a
Facebook-ra.

- A könyvnek vannak ajánlásai, de nem minden név lehet ismerős az olvasónak…
- A Befalazott csőgörényt a gyerekeimnek ajánlottam, de azt is olvashatod, hogy „in memoriam dr. Gaál Krisztina és Kovalik Márta”. Utóbbi, általam nagyon tisztelt rádiós szerkesztő volt, az ő neve sokaknak ismerősen csenghet, Gaál Krisztina pedig egy debreceni orvos volt, akivel másfél évi, Facebook-on indult levelezés után csak egyetlen alkalommal, a halála előtt két nappal találkozhattam. Ő volt az a barátom, aki folyamatosan írogatta, hogy „tiszta hülye vagy, ha ebből nem adsz ki könyvet”. Ez egy szomorú történet, akit érdekel, elolvashatja, benne van a kötetben. Az Emberkert című fejezetben néhány komolyabb írásom is helyet kapott, ezekben kevesebb az irónia.

- Az előszó és a fedélterv országosan ismert művészek munkái. Miért éppen őket kérted fel?
- Müller Péter Sziámiról hajdanán nyolcrészes műsort készítettem a „Metró Klubtól a szigetig” című műsoromban. Jól ismerjük egymást, az adássorozat közben, után összebarátkoztunk, és tudom róla, hogy ő szemtől szembe megmondaná, ha ezek az írások nem tetszenének neki, ha rossznak tartaná. Kértem, ha vállalja, írjon hozzá előszót,
megtisztelve érezném magam. Wahorn Andrással szinte ugyanez a helyzet, róla is a rádióban készítettem sorozatot, és eszembe jutott, hogy az ő amorf alakjai, amikor nem
is mindig tudod, mit látsz a képen, szóval az
ő képi világa mennyire illene az én kötetemhez. Így került a címlapra a „Zoli azon rágódik, hogy Mari megérti-e őt” című munkája.

- Manapság nem könnyű nyereségesen kiadni egy könyvet. Miben bízol?
- Ez a könyv, ami most a Fedél Nélkül újság
terjesztőinél megvásárolható, már napvilágot látott 300 példányban, magánkiadásban. Akkor sem üzleti vállalkozásnak szántam, és most sem az a célom, hogy nyereségem legyen belőle. A magánkiadás sokszor csak
arra elég, hogy a barátaimat megajándékozzam egy-egy kötettel. A Befalazott csőgörény valójában a névjegykártyát is helyettesíti. Viszont most nagyon boldog lennék, és
izgulok is érte, hogy az utcai árusok közreműködésével ezek a kis írások minél több emberhez eljussanak, és a hajléktalan terjesztőknek fontos anyagi segítséget is jelentsen a sikeres értékesítés. Aki megveszi a könyvet, nem csak önmagának szerez derűs perceket, hanem a rászoruló, nehéz sorsú emberek megélhetését is
segíti vele.

(– odorik –)

fotó: Csanádi Gábor

ELLA

Jó ember volt. Ebben egészen biztos vagyok. Ez persze önmagában senkit sem érdekel, amúgy is a jó embereket általában unalmasnak tartják, és talán csak a haláluk után kezdik el értékelni őket, amikor már távol vannak, ám mégis szükség lenne egy kis jóságra. Egyébként nem volt unalmas, sőt, választott műfajában királynőként létezett, bár Picassoval azért nem akart találkozni, mert aznap este zoknit stoppolt.

Már régen elment, egy forró júniusi napon 1996-ban, nem titok, elvitte a cukorbetegség. Szenvedéssel telt az utolsó éve, nem mintha az előtte lévő hetvennyolc felhőtlenül könnyed és boldog lett volna. A nyomorral teli gyermekkorát, a súlya miatti állandó gúnyolódást, a faji megkülönböztetést, a soha meg nem talált szerelmet, csakis a közönség nem múló rajongása tudta feledtetni vele. Imádták, bárhova is repült a nagyvilágban. Szinte örökké úton volt. Menekült az üres los angelesi házból.

Nem fogom felmondani a kötelező életrajzot az Apollo színházbeli debütálástól a nagy amerikai daloskönyvig, pusztán azt említem, amit eddig én sem tudtam róla. 1960-ban, a berlini koncertjén elfelejtette a Mack the knife szövegét, ám ekkor, közel hat percen keresztül improvizált, negyvenkét örökzöldből gyúrt össze egy csodás egyveleget, amely később Grammy díjat hozott neki.

A szegregáció elleni bátor küzdelmében olyan harcostársakra talált, mint Marilyn Monroe, aki megfenyegette a nagyhatalmú klubigazgatókat, soha többé be nem teszi a lábát a mulatójukba, ha a barátját nem engedik ott fellépni. Ha pedig Marilyn bojkottál, akkor lehúzhatják a rolót. Ugyanígy tett Frank Sinatra, és persze Norman Granz a konok menedzser is.

Akit érdekel ez a rendkívüli pálya, szeretné megtudni, hogy mit mondanak róla, a scat mesteréről az egykori zenésztársai, pl. Tony Bennett, Smokey Robinson, André Previn, vagy a mai generáció ünnepelt sztárja Jamie Cullum, hogyan emlékezik rá a fia Ray Brown Jr., az feltétlenül nézze meg a hazai mozikba kerülő dokumentumfilmet. A címe: Just one of those things.

Ella Fitzgerald tényleg jó ember volt. És persze a legnagyobb jazzénekesnő, aki nem mellesleg, zoknit stoppolni is tudott.

KIPCSAK VÉR

Drága törzsem! Büszke vagyok rátok, mint ahogy arra is, hogy immár nyíltan vállalhatjuk törzsi hovatartozásunkat! Ezen a dicső napon azonban máris a segítségeteket szeretném kérni! Törzsünk egyik tagjának, aki az M7-en leesett a lováról, majd a saját mérgezett nyila belefúródott a lábába, azonnal vérátömlesztésre lenne szüksége. Természetesen csakis fajtiszta kipcsak vérrel végezhető mindez. Bízom benne, hogy a szükséges kipcsak vért sikerül ma estig begyűjtenünk! Köszönöm.

NE LÁSS, NE HALLJ, NE BESZÉLJ!

Örvendetes hír, hogy újabb rendkívül logikus szabályokkal, rendeletekkel, helyi törvényekkel könnyítik meg a Parlamentben dolgozó újságírók munkáját. Már korábban is ideális körülményeket teremtettek a számukra, de most még inkább odafigyelnek rájuk, nehogy a képviselők, államtitkárok, miniszterek megzavarják őket az alapvető tájékoztatási feladatuk végzése közben. Éppen ezért a nevezett tisztségviselőknek szigorúan tilos az újságírók közelébe menniük. A tudósítók munkája elé nem gördíthetnek akadályokat meggondolatlanul odavetett információkkal, interjúknak álcázott folyosón történő megállással és locsogással. Hogy ez még véletlenül se történhessen meg, ezért a médiamunkásokat a Parlament kazamatáin keresztül engedik be a szigorúan őrzött, politikusoktól megtisztított részlegekbe. Előtte elveszik tőlük a hang és képrögzítő eszközeiket, de még a jegyzetfüzeteket is. A fegyveres őrök, puha, 100 százalékos pamutból szőtt textíliával gondosan, ugyanakkor finom mozdulatokkal bekötik a tévés, rádiós, illetve írott sajtó munkatársainak a szemét, majd a belépés előtti pillanatokban füldugókkal ajándékozzák meg őket. A titoktartási szerződés aláírására a kilépéskor kerül sor. Ezek után nem mondhatunk mást, mint hogy ilyen helyen öröm dolgozni. Az igazi nyertes azonban maga a nyilvánosság, a mindenre nyitott és érdeklődő publikum.

BALLÁÉK

Nem néztem az órámat, így csak feltételezem, hogy egyetlen órát töltöttem az aluljáróban. Sokkal többnek tűnt. Végtelennek.

A Balla házaspár minden nap ott van, délelőtt tizenegytől este hétig. Árulják a Fedél nélkült, a Röhrig Géza verseskötetet és immár a Befalazott csőgörényt. Némán teszik ezt, mert ha megszólítanák a vevőket, az már koldulásnak számítana és azonnal elvihetné őket a rendőr.

Péter, kezében tartva az árut, hang nélkül áll a falnál. Az emberek kerülgetik, elmennek mellette, a többség rá sem néz, mintha ott sem lenne, nem létezne, felesége pedig a kerekesszékében ülve próbálja eladni az újságot. Szombat délután van, a többség a plázába siet, vagy a Nyugatiba, valamelyik vonathoz.

- Rossz lehet magának - mondja nekem Viki. - Borzasztó lehet egy szerzőnek ezt megélni, hogy az emberek ennyire közönyösek.

Szíven üt Viktória mély empátiája. Velem foglalkozik, miközben az igazi kérdés az, ők hogyan bírják ezt? Nem csupán egy órán keresztül, hanem évek óta, minden nap. Kosz, közöny, kegyetlen huzat, erőszak. Ebben élnek.

- Sokan nem is tudják milyen nehéz munka ez. De már megszoktuk.

Viki, a születése óta kerekesszékben él. Harminchét éves. Péter negyvenkettő. Egy mozgássérülteknek szervezett táborban ismerkedtek meg. Ennek immár kilenc éve. Azóta nem engedik el egymás kezét. Vikinek, a férjén kívül nincs senkije. Az édesanyja régen meghalt már. Péternek van ugyan egy testvére valahol vidéken, de elvesztették egymással a kapcsolatot.

A házaspárnak ez az egyetlen bevételi forrása. A Fedél nélkül. És a könyvek. Jelenleg egy külvárosi kempingben laknak. A faház bérlete napi 8500 forint. Ezt az összeget mindenképpen "ki kell termelniük". Létkérdés, különben mehetnek az utcára. Ma alig adtak el valamit. Az újságból is csak néhány példányt. Felajánlom, ha nem zavarja őket, akkor segítek vevőket találni. Először egy fiatal nő áll meg, nem is kell hosszan kapacitálni. Amikor megemlítem lehetőségként a dedikálást, a Fedél nélkül mellé vesz egy Csőgörényt is. Nem sokkal később egy apa jön a kisfiával. Először nem kér semmit, csak némi aprót szeretne adni, végül mégis vásárol. Arra kér, hogy Éva nevét írjam a könyvbe. Nekem akarja adni a pénzt, de határozottan jelzem, ez nem az enyém, hanem Viktóriáé és Péteré. Mások is megkérdezik, biztosan az árusoké a bevétel? Egészen biztosan.

Sietnem kellene, de eldöntöm, addig maradok Vikivel és Péterrel, amíg el nem adunk még egy könyvet. Húsz perc múlva ez is megtörténik. A valóban kedves vevő még azt is megengedi (minden reklámra szükség van) hogy közös fotó készüljön a párral. Hernek János, pár órával később, immár a vonaton utazva üzenetet küld, nem bánta meg a vásárlást.

A kempingben lévő faház bérleti díjával ma este biztosan nem lesz gond.

NINCS TOVÁBB

Az önkormányzat bunkerében a leghűségesebb munkavállalók az utolsó vacsorájukat fogyasztják. Gulyáslevest, hortobágyi palacsintát és somlói galuskát. Néhány üveg kézműves sör is előkerül a jegyző főzdéjéből. Énekelnek, Pléh Albert verseket szavalnak mély áhítattal.

A kerületi vezér páncélozott, szeparált irodájában is szívmelengetően bensőséges a hangulat. A polgármester, aki sok éven át azt hirdette, hogy ő a kerülettel kötött házasságot, ez a föld a mátkája, ezúttal a titkárnőjét veszi feleségül. Később két lövést hallani.

A vacsora végeztével a munkatársak ledarálják az iratokat, megsemmisítik a merevlemezeket, majd szétosztják a kapszulákat. Mindenki beveszi. Utolsó mondataikat a bekapcsolva felejtett lehallgatóberendezés rögzíti. Az új rendszerben nincs értelme élnünk, mondják. Sistergés. Csend.

BELLE ÉPOQUE

Igazi "belle époque" volt. Szép korszak. Legalábbis úgy éltem meg. Jártam a vidéket (Magyarországról jövök), beszélgettem emberekkel, s közben hódolhattam a másik szenvedélyemnek, jazzlemezeket és előadókat bemutató rovatot vezettem a rádióban. A Café Montmartre-ban Gyorgy Mezo-Gadia, majd Máté György volt a két szakértő. Amikor Mező Gyuri végleg elment az USA-ba, külsősként átvettem a helyét az Universalnál. Szabad kezet kaptam. Megálmodtam és elkezdtem szerkeszteni az ingyenes, Universal jazz című negyedévente megjelenő újságot. A rádióban ment tovább Café Montmartre sorozat is, amelyben leginkább arra törekedtünk, hogy a nálunk ismeretlen jazz előadók életútját, hatásukat, zenei örökségüket bemutassuk. Arra azonban nagyon ügyeltem, hogy az Universal "kapcsolat" miatt a saját Verve, Impulse, kiadványainkat még véletlenül se mutassuk be a a heti rovatban, mert az összeférhetetlen lenne. Ezt követően csakis más kiadók albumai és előadói kerülhettek az adásba. Végül a sorozat azért szűnt meg, mert a nyári hónapokban "lemezek" nélkül maradtunk, a sajátjainkat pedig, úgy éreztem, etikátlan lenne behozni a műsorba.
A kőfejtők, ingatlanos és offshore cégek világában ez a történet igazán nevetséges. Röhejes, ha őszinte akarok lenni.

NAGYON ROSSZ GYEREK VAGYOK

Tízéves lányom, vele egyidős barátnőjével csevegek.
- András, te olyan nyugodt ember vagy.
- Köszi.
- Mégis, miért voltál a múltkor olyan szigorú?
- Mert néha annak kell lenni.
- Velem nem lehet szigorúnak lenni. Én nagyon rossz gyerek vagyok.

TŰNJÖN EL INNEN!

Biztos vagyok benne, hogy egy felszabadult, férfiasan harsány nevetésektől, fuldokló röhögésektől hangos délutánon döntöttek az elnevezésről. Valaki felolvasta a mozaikszót, és az összesereglett nagy létszámú (három fős) agytröszt a kezével is elkezdte verni az asztalt örömében. Ez tökéletes - gondolták, de nem tudtak megszólalni, mert hosszú perceken keresztül vonítva, könnyezve kacagtak.

A NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere), ebben biztos vagyok már a megszületése pillanatában is ennyire kedélyes, barátságos, önfeledt jókedvet és boldogságot sugárzott, és a nevető hármaknak köszönhetően az üzenet, nevezetesen, (hogy itt mindenki együttműködik, jobban fogunk élni, gazdagodunk napról napra) az lesz, amit mi mondunk, mindenki másnak kuss, szóval a NER, mint üzenet, hamar kézzelfogható valósággá válva, szép lassan eljutott az addig csak reménytelenül, céltalanul és persze örömtelenül kóborló lelkekhez.

Nos, saját tapasztalatból tudom, valóban (barátságossá, emberarcúvá, élhetővé, derűssé) mássá vált az élet.

Tegnap például abban szerettem volna együttműködést kérni a rendőrnek látszó közterületestől, (érdekes, egyre többen néznek ki fegyveresnek) hogy az egyébként ingyenes parkolóban, amit valami nagyon fontos esemény miatt lezártak, engedjenek öt percre megállni, mert a kisfiamat várom. A válasz természetesen az volt, (jöjjön nyugodtan, van itt hely elég, örülünk, ha segíthetünk) itt nem lehet megállni, egy percre sem, mert rendezvény lesz a másik oldalon és politikusok jönnek.

Mivel a szűk utcában a forgalom miatt képtelenség megfordulni, ezért kénytelen voltam a közterületes engedélyével bekanyarodni a parkolóba, de csak azért, hogy a másik végén végül visszatérjek a főútra. Ezt tettem, de azért megkérdeztem még egy másik egyenruhást is, hogy kaphatok-e mégis öt percet, mire azt válaszolta, hogy egy harmincezer forintos számlát kaphatok, ha nem tűnök el azonnal. A lopós kocsi éppen akkor emelt fel egy ott parkoló autót.

Hát, valójában ilyen kedves, együtttműködő, az állampolgáraival baráti hangot használ ez a nemzeti izé. Kihajtottam az útra, végül nagy nehezen megtaláltam a gyereket is. Azóta pedig én is csak nevetek, hangosan, önfeledten, és csak reménykedem benne, hogy végül mégsem fotózott le és jelent fel a közteres.