Biztos vagyok benne, hogy egy felszabadult, férfiasan harsány nevetésektől, fuldokló röhögésektől hangos délutánon döntöttek az elnevezésről. Valaki felolvasta a mozaikszót, és az összesereglett nagy létszámú (három fős) agytröszt a kezével is elkezdte verni az asztalt örömében. Ez tökéletes - gondolták, de nem tudtak megszólalni, mert hosszú perceken keresztül vonítva, könnyezve kacagtak.
A NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere), ebben biztos vagyok már a megszületése pillanatában is ennyire kedélyes, barátságos, önfeledt jókedvet és boldogságot sugárzott, és a nevető hármaknak köszönhetően az üzenet, nevezetesen, (hogy itt mindenki együttműködik, jobban fogunk élni, gazdagodunk napról napra) az lesz, amit mi mondunk, mindenki másnak kuss, szóval a NER, mint üzenet, hamar kézzelfogható valósággá válva, szép lassan eljutott az addig csak reménytelenül, céltalanul és persze örömtelenül kóborló lelkekhez.
Nos, saját tapasztalatból tudom, valóban (barátságossá, emberarcúvá, élhetővé, derűssé) mássá vált az élet.
Tegnap például abban szerettem volna együttműködést kérni a rendőrnek látszó közterületestől, (érdekes, egyre többen néznek ki fegyveresnek) hogy az egyébként ingyenes parkolóban, amit valami nagyon fontos esemény miatt lezártak, engedjenek öt percre megállni, mert a kisfiamat várom. A válasz természetesen az volt, (jöjjön nyugodtan, van itt hely elég, örülünk, ha segíthetünk) itt nem lehet megállni, egy percre sem, mert rendezvény lesz a másik oldalon és politikusok jönnek.
Mivel a szűk utcában a forgalom miatt képtelenség megfordulni, ezért kénytelen voltam a közterületes engedélyével bekanyarodni a parkolóba, de csak azért, hogy a másik végén végül visszatérjek a főútra. Ezt tettem, de azért megkérdeztem még egy másik egyenruhást is, hogy kaphatok-e mégis öt percet, mire azt válaszolta, hogy egy harmincezer forintos számlát kaphatok, ha nem tűnök el azonnal. A lopós kocsi éppen akkor emelt fel egy ott parkoló autót.
Hát, valójában ilyen kedves, együtttműködő, az állampolgáraival baráti hangot használ ez a nemzeti izé. Kihajtottam az útra, végül nagy nehezen megtaláltam a gyereket is. Azóta pedig én is csak nevetek, hangosan, önfeledten, és csak reménykedem benne, hogy végül mégsem fotózott le és jelent fel a közteres.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése