Az idei Prima Primissima egyik jelöltjének nevét az Emberi Erőforrások Minisztériuma kitüntetettjeinek névsorában is megtaláljuk. Ő Birsa Béla, az ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb tanára. A Berkenyetanya 11-es számú iskola oktatójáért rajonganak a gyerekek. Amióta ott tanít, megszűntek a hiányzások, senki sem akar lemaradni a rajongásig szeretett nevelő óráiról. Az egész iskolát belengi a Birsa tanár úrból áradó derű. Már délelőtt tizenegykor érezni ezt a semmihez sem hasonlítható vidám hangulatot, ami egyértelműen az ő személyének és tantárgyának köszönhető.. Szinte mindenki dalolva megy a folyosókon, együtt, egymásba kapaszkodva táncolnak, látszik, élvezik az ottlét minden pillanatát. Szerencsére nem ritka ma már ez a fajta békés és boldog iskolai légkör, de Birsa Béla különleges elhivatottsága csak tovább fokozza mindezt.
A sikerei ellenére a negyvenes évei elején járó pedagógus nem szívesen beszél a múltjáról, csupán annyit mond, végre megtalálta a helyes utat. A férfi korábban alkoholproblémákkal küzdött, több elvonókúrát is végigcsinált, de mindig visszaesett, környezete lemondott róla.
Azon a délelőttön is az árokban feküdt, sárosan, leokádott ingben, öntudatlanul, vérében több ezreléknyi alkohollal, mikor gyerekkori pajtása, későbbi állandó ivócimborája megpróbálta kihúzni a sárral és kutyaürülékkel teli csatornaszerűségből. Nagy nehezen a talicskára fektette Birsát, majd hazatolta. Amikor másnap Béla kijózanodott, felolvasta neki az álláshirdetést. És mintha a mennyből angyal szállt volna a büdös kis kalyibába, úgy világosodott meg Birsa Béla.
Egy héttel később már nem érződött a leheletén az alkohol, a ruhái sem árasztották a romlottság jellegzetes áporodott bűzét, beadta a jelentkezését. Papírjai rendben voltak, sőt, az első munkahelyéről is tudott ajánlólevelet szerezni. A szakmát nem felejtette sosem, szó szerint a vérében van. Azonnal felvették. Így született hát újjá az örök vesztesnek hitt Birsa Béla.
Már csak két nap van a djátadóig, de Berkenyetanyán mindenki biztosra veszi, hogy Béla minden díjat besöpör majd. Beszélik, az oktatási tárca vezetője lejön majd, de rebesgetik azt is, akár a miniszterelnök is tiszteletét teheti az iskolában. A tévés és rádiós stábok azonban már kitartóan ostromolják az iskolát, a helyieket kérdezik, szülők és tanárok nyilatkoznak lelkesen Birsáról, aki csodát tett az iskolában. És persze interjúvolják Bélát is, vajon mitől lett az ország egyik legnépszerűbb tanára.
Nincs titok, nincs varázslat - válaszolja pirospozsgásan, nikotintól megsárgult bajusza alatt mosolyogva. Akkor mi van? - kérdezhetnénk, de mindenki tudja, az új tantárgy bevezetése a válasz.
Igen, a pálinkafőzés. De vajon miért kellett ennyi évtizedet várni erre? Miért nem lehetett már száz, kétszáz évvel ezelőtt pálinkafőzésre tanítani a gyerekeket? Mennyi elpazarolt, haszontalan év. Talán most sikerül valamit behozni az elvesztegetett időből, a lehetőségekből.
Egyelőre csak annyit látni, amennyit Birsa Béla oktatói munkásságának köszönhet Berkenyetanya ifjúsága. Az iskola előtt gyerekek dűlöngélve éneklik a "Nyald be babám, a szilvát!" iskolai himnuszt, magasra tartva kezükben az üveget, benne a friss főzettel. Ma barackot és cseresznyét visznek haza.
Már nagyon várják őket.
