- Mosd meg arcodat, de azonnal! Indulunk.
- Hova?
- A PRIDE-ra.
- Majd megtudod.
- Most akarom tudni!
- Nem beszélsz így anyáddal, érted! De ha már ennyire tudni akarod, az egy undorító felvonulás.
- Ha undorító, akkor miért megyünk oda?
- Na, ne mondjam kétszer, mosakodj meg és megyünk.
- Muszáj?
- A mi családunk számára kötelező..
- És mit csinálunk ott?
- Attól függ.
- Mitől?
- Hogy tetszik-e.
- De neked semmi sem tetszik.
- És ezt ki mondta neked?
- Senki, csak tudom.
- Mit tudsz te? Semmit nem tudsz.
- De, láttam, amikor könyvet daráltál.
- Bár te is darálnál, akkor nem lenne ennyi szenny a világban.
- A PRIDE is szenny?
- Az a legnagyobb.
- Miért, mi van a PRIDE-on?
- Családellenes propaganda.
- Mit csinálunk ott? Nem mehetnénk inkább moziba?
- Felejtsd el a mozit. Ott is csak a mocsok van. Fertő. Megnézzük, és tesszük a dolgunkat.
- Darálunk?
- Kiabálunk.
- A pridesokra?
- Persze.
- Szabad csak úgy, kiabálni?
- Nekünk szabad.
- Miért?
- Mert véleményt mondunk.
- Én is kiabálhatok majd?
- Mi az, hogy! Boldoggá teszed vele anyát és apát. Indulhatunk végre?
Nem indulnak, mert a másik gyerek még mindig a szobájában van.
- Előd, menj már hátra, szólj neki, hogy jöjjön azonnal!
- Megyek, szerelmem.
- Na, mi van?
- Zenét hallgat.
- Sosem szokott. Mi van vele? Beteg?
- Kutya baja.
- Szórakozik velünk? Már rég kint kellene lennünk terepen. Az újságírók és a tévések is ott várnak már. Megafont betetted a kocsiba?
- Persze.
- Akkor meg mit álldogálsz itt? Kapcsold ki a zenét a gyereknél.
- Nekem tetszik.
- Kívánság műsor ez, vagy mégis mit képzeltek ?
- Nem jön.
- Mi? Hogy nem fogad szót?
- Imádja ezt a zenét.
- Ismerős Arcokat hallgat? Kárpátiát? Vagy Ákost?
- Fogalmam sincs. Nem ismerem.
- Olyan, mint valami egyházi zene.
- Szerelmem, te mindent tudsz.
- Orgona, ha jól hallom.
- Micsoda füled van. Egyre jobban beléd szerelmesedem. Elveszlek feleségül.
- Már sokszor elvettél. Mi tényleg megérdemelnénk a százezret.
- Tudod, mit? Ez a zene szóljon a következő esküvőnkön.
- Bach?
- Nem tudom, mondtam már, nem ismerem.
- Ez Bach. Vagy Liszt. Nem vagyok oda egyikért sem.
- A gyerekünk viszont szereti.
- Elég ebből. Kapcsolja le a zenét.
- Nem engedi.
- Az agyamra megy, komolyan. Milyen lemezt hallgat? Nézd már meg, ha amúgy is ott vagy!
- Nem tudom kimondani.
- Bach?
- Nem. Valami Kszavér.
- Micsoda?????
- Var...
- Ne! Ne folytasd! Megyek.
- Mit csinálsz, szerelmem?
- Ne kérdezz hülyeségeket! Látod mit csinálok. Kivágom innen a francba.
- Anya! Kérlek, ne dobd ki!
- Hangodat ne halljam! Miket hallgatsz te itt az engedélyem nélkül?
És ki játssza? Na, ki? Róla beszélek!
- Mi bajod van vele, anya? Gyönyörűen zenél.
- Engem az nem érdekel. Ott játszik, ahol akar, bár már ott sem, ezt garantálom, de ebben a házban egy ilyen, nem is tudom milyen, nem létezhet.
- De miért?
- Nincs miért. Csak.
- Anya!
- Ne anyázz! Csendet akarok végre!
- De ez művészet, te meg kukába dobtad!
- Majd én mondom meg ki művész és felléphet-e valahol. Induljunk végre, mert rengeted dolgom van.
