2018. augusztus 29., szerda

BUGYI A SEBVÁLTÓN


A Küklopsz-fejes karkötőjéről , valamint ötvenmillás (lízingelt, kölcsön?) autójáról is ismert óriás, büszke böszme testére, izomtónusos karjaira, melyet folyónyi erek hálóznak be, keresztül-kasul, tekerednek, kanyarodnak a váll alatt, lemennek egészen a gondosan vasalt  herékig, lábai szilaj tölgyként tartják a súlyos tömeget, melynek dísze a tar fej, ebből pattannak ki jól kiszámítható időközönként a világ jobbítását szolgáló ötletei, bölcseletei. Néha felfüggeszti a sziporkázást, olyankor utcai ámokfutóval (halálos közlekedési baleset okozójával) bratyizik, szelfizik, tesókkal bármit, vagy mint legutóbb tette, fényes nappal a nyitott autójában szexelt újdonsült arájával, kinek lehúzott bugyiját a sebváltóra tűzte mint valami győzelmi zászlót A rajongótábor azonnal rezonál az aktusra, 16 óra elteltével  8165 lájk). Mi jöhet még ezután? Mit kaphatunk még tőle?

Türelem, már nyílik a vécéajtó.


KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...