HALMOZÓ HÁTVÉD

Megismerkedhettem egy új, rendkívül rokonszenves embertípussal, az általam csak "halmozó hátvédnek" nevezett egyeddel.

Az illetőbe a budaőrsi műszaki nagyáruház CD- és LP (lemez) osztályán botlottam bele. Szó szerint ez történt, mert amikor elhaladtam volna mellette-mögötte, akkor egy ravasz mozdulatot tett, bár érzékelte hogy jövök, mégis kimozdult álló pozicíójából, bodicseknek nevezik az ilyet, így minimálisan ugyan de egymásnak ütköztünk. Őt ez nem zavarta, levegőnek nézett és ténykedett tovább. Utóbb értelmezten csak a szituációt: nyilván ezzel figyelmeztetett, tűnés innét haver, most én vásárolok.

A férfi cédéket válogatott, már akkor legalább tíz-tizenkét albumot tartott egyszerre az egyik kezében, az állával meg is támasztotta azokat, nehogy leessenek, a másik, szabadon mozgó kezével pedig sebesen lapozgatott a tárolóban albumok között. Távolabb mentem, még véletlenül sem szerettem volna zavarni, megértem a gyűjtőszenvedélyt, totális őrület tud leni, türelmesen vártam tovább a szabadon hagyott részen, majd amikor mégis haladni szerettem volna és ott is keresni, ahol ő állt, akkor mindig úgy helyezkedett, hogy semmiképpen se férjek a lemezekhez. Mint egy tétmeccset vívó hátvéd (foci, jégkorong, kézilabda) velem együtt mozgott, és bevédte a területet. A kezében közben egyre magasabb cd-polcot épített. Próbáltam finoman jelezni, hogy én is szeretnék odaférni, de tüntetően pakolászott tovább. Végül meguntam, és leléptem.

Másnap visszamentem, és döbbenten láttam, hogy a kezében lévő lemezeket végül nem vette meg, mind ott maradt a tárolóban. Nem, nem, ezekből csak egyetlen példány van a boltban, ha el is adják a lemezeket, ezekből újat rendelni ennyi idő alatt (24 óra sem telt el) képtelenség. Tehát a halmozó-honvéd gyaníthatóan csak nézelődött és keményen ellenállt. Szerencsére a negyvenes-ötvenes évek színész-énekesnőinek felvételeit tartalmazó CD nem érdekelte. Engem igen. Megküzdöttem érte. Mázlim volt, a halmozó-honvéd nem tért vissza lejátszani egy újabb meccset.

HUNGARIAN CIRCUS

Drámai véget ért a fénylő hírességek e heti cirkuszi előadása. Két jó barát csapott össze, melynek végén egyikük pusztító erejű ütéssel letaglózta a másikat, majd a kiütött fél asszonya sikoltozva rohant be a ringbe, ott aranyszínű pufikabátjában földre vetette magát, pontosan a tehetetlenül fekvő szerelme teste mellé.

Dermesztő pillanatok, totális KO a szeretet színpadán, ahol hétről hétre az egymásért rajongó celebtársak mutatják ki heves hőfokon izzó érzelmeiket. Sikerült azonban megszereznünk a ringben küzdő bajtársak párbeszédét, melyet a tévés közvetítés titkos hangsávjáról rögzítettünk. Exluzív hanganyag, csak erős idegzetűeknek. Korhatáros tartalom.

- Na, gyere, hadd b.....ak bele végre a pofádba!

- Mit ugatsz, köcsög?

- Te ugatsz, prosztó, gyökér. Milyen szart főzél nekünk abban a k.....szott műsorban? Ehetetlen fos volt, bazmeg.

- A legjobb alapanyagot kaptad, de fel sem fogtad, hogy mit zabálsz. Külvárosi csávó vagy, kár beléd az ilyen kaja.

- Fos volt, öcsém. De most elkaplak.

- Késsel-villával sem tudsz enni, bunkókám.

- Remélem írtál végrendeletet!

- Azt neked kell, f...fej.

- Elárpásítalak, neked annyi.

- Téged a B-középnek kellett volna széttépni. De puhány szarok azok is. Majd én! Kinyírlak.

- Röhejes vagy, öcsi.

- Imádkozz, gyökér!

És ekkor az irtózatos erejű ökölcsapás véget vetett a szeretettel teli beszélgetésnek. Jövő héten újabb baráti találkozó következik. A nép imádja a cirkuszt. Hálás érte.

ÉDES OTTHON

 "Hárommillió eurót különít el a magyar kormány hazaváró irodák, valamint telefonos ügyfélszolgálat és internetes portál létesítésére azzal a céllal, hogy külföldön élő magyarokat győzzön meg arról, hogy ideje hazaköltözniük."

ÉDES OTTHON

- Mit kopogtat? Nem látja, hogy még zárva vagyunk?
- Egy kérdésem lenne csak.
- Nem hallom mit mond. Szájról nem tudok olvasni. És nem is akarok.
- Kérdezni szeretnék.
- Üvegen át nehéz lesz. Ne mutogasson már.
- Kérem...
- Legyen már türelmesebb! Két perc múlva tíz, akkor nyitunk.
- Sietnem kellene.
- Hova siet ez? Hülye. Ezt nem magának mondtam, hanem a kollégámnak.
- Vonat.
- És ez kit érdekel? Nyugodjon már le. Még fél perc, azt talán még kibírja.
- Bemehetnék?
- Mondom, még fél perc! Már csak húsz másodperc, de lássa kivel van dolga, előbb nyitok. Nem kell nyomnia az ajtót, fotocellás. Még elrontja itt nekem. Tessék, most lehet jönni.
- Jó reggelt!
- Ez már nem lehet jó, de legalább reggel. Mi járatban az úr?
- Ez a hazaváró iroda?
- Nem látta a feliratot?
- Láttam, csak...
- Mit csak? Tud olvasni, vagy nem tud?
- Tudok.
- Akkor jó. Mit szeretne? Hazaköltözni?
- Még nem tudom.
- Ha nem tudja, akkor minek van itt? Hazaváró irodába akkor megy az ember, ha haza akar menni.
- Azt mondták, itt tanácsot adnak.
- Miben?
- Azt önök tudják.
- Mi nem tudunk semmit. Magának kell tudnia.
- Mit?
- Hogy hogy mit? Hogy haza akar vagy nem akar.
- Megfordult a fejemben.
- Az még kevés.
- Azt hittem segítenek.
- Hinni, tudja hol kell. Jár templomba?
- Ez abszolút privát dolog.
- De nem itt. Tudnunk kell mindent, hogy egyáltalán szóba álljunk magával. Szóval, hogy áll a hittel?
- Erre nem válaszolok.
- Ha nem válaszol őszintén, akkor hogy vár el tőlünk bármit?
- Miért, ez hit kérdése?
- Az, hogy hazajön-e, kizárólag hit kérdése.
- Ezt nem értem.
- Nem érti, mert nem itt él. De ahhoz, hogy megint itt éljen, hinnie kell.
- Miben?
- A sikereinkben. A jövőnkben. Hamarosan azt az országot is lekörözzük, ahol most él.
- Ezt nem hiszem.
- Hol él maga?
- Svájban.
- Svájcban? Már ne haragudjon, de röhej.
- Mi?
- Az egy vicc ország. Hogy jutott eszébe éppen oda menni? Ráadásul élni. Aki tud, menekül onnan.
- Én nem menekülök.
- Akkor miért jött be a hazaváró irodába?
- Kíváncsiságból.
- Nézelődni nem itt kell. Menjen bolhapiacra, ott válogathat is napestig. Egyébként mit csinál Svájcban?
- Orvos vagyok. És egyetemi tanár.
- Az itthon is lehet. Elintézzük magának.
- Van egy magánklinikám.
- Hozza haza!
- Azt nem lehet csak úgy elhozni.
- Hogyne lehetne! Az állam megveszi magától, majd privatizálja.
- De akkor már nem az enyém lesz a tulajdon.
- Mit számít az? Formaság az egész. A lényeg, hogy hazajöjjön. A klinikája pedig jó kezekben lesz. Van ebben tapasztalatunk és gyakorlatunk.
- Mi lesz a katedrával?
- Bárhol találunk magának. Korlátlan lehetőségek várják a modellváltó, alapítványi egyetemeinken, de ha ahhoz érez nagyobb kedvet, elmehet alsótagozatos énektanárnak is.
- Nem tudok énekelni.
- Mások sem, mégis tudnak tanítani. Akkor, hogy dönt? Hazajön?
- Megbeszélem a feleségemmel.
- Jó, de igyekezzenek, mert délután négykor zárunk. És máskor ne kopogtasson az ajtón!

 

PITE

A hírek szerint Kern András ezúttal egy túrós pitéért szaladt be a pékségbe, kocsiját pedig nem messze a bejárattól, szabálytalan módon a járdán parkolta le. Sajnos nem tudni, hogy korábbi "beszaladásai" esetében is túrós pitét vett-e, netán kakaós csigát, vagy meggyes táskát, csupán annyi ismert, hogy a gépjárművét minden esetben sietősen hagyta el, de csakis azért, hogy minél előbb megvehesse a pékárut. Mielőtt azonban heves indulattal elítélnénk a tilosban parkolgató neves művészt, elemezzük a tényeket. Ez segíthet a megértésben, és máris emberi módon kezelhetjük a kezelhetetlennek tűnő pités vásárlót.

Gondoljunk bele: a művész gondolataiba merülve, már kora reggel az esti előadásra koncentrál, mikor is a magában mormolt, többször ismételgetett súlyos dialógusok közé bepofátlankodik a túrós pite képe, mi több, vélt illata, íze. Igen, az a csodás, egyedi íz, vele az érzés, amint a meleg pite szétomlik a szájban. És itt kész, filmszakadás A művészet emelkedettségének, szentségének vége, az ősi, elementáris vágy, az élelem megszerzésének kényszere hatalmába keríti az alkotó embert, ki képtelen uralkodni féktelen, mondhatni elementáris, brutális vágyán. Azonnal kell neki a pite!!

Szerencsére megint ugyanott tör rá a vágy, a híd közelében, abban a rafinált kanyarban, de szerencsére pont ott nyílt egy pitézős, kakaós csigázós, meggyes táskázós hely, de kit érdekel a meggy, a kakaó, a rájuk hintett porcukor, mikor ő éppen friss túrósra vágyik oly nagyon. Satufék, felhajt a járdára, kipattan az ülésről, rohan a boltba, rámutat a pitére, kapja azonnal, fizet, már ott a pultnál szájába teszi a pitét, majd komótosan elindul a járműve felé.

Hát, kérdem én: szabad ezért haragudni?

MÁGIA

Felix-Hubert Jeanpetite Delacroix híres francia mágust különleges mutatványai miatt imádják. Tavaly Katarban, két felhőkarcoló közé kifeszített drótkötélen egyensúlyozott, feje fölé tartva a lefóliázott, erotikus tartalmú könyvekkel teli fémkonténert. Amikor átért a százkilenc emeletes szálloda tetőteraszára, kinyitották a konténereket és a fóliák már nem voltak a könyveken. Elképesztő varázslat!!

A vakmerő bűvész legutóbb Európa legsikeresebb országban lépett fel, ahol megismételte a látványos katari produkciót, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a konténerben nem könyvek voltak, hanem egy, a fémkonténerekért  rajongó, a konténerek iskolai tanteremként való alkalmazásáért elszántan lobbizó  államtitkár. A férfi, aki önként jelentkezett szereplőnek az attrakcióhoz, ragyogott a boldogságtól, és mielőtt belépett volna a tárolóba, lelkesen nyilatkozott a sajtónak, micsoda szerencse, mekkora kiváltság, hogy részt vehet e világraszóló produkcióban. Az esemény jelentőségét növelte a rakpartokra a tankerületek által kivezényelt többezer kisiskolás és gimnazista jelenléte.

Felix-Huber ezúttal a Vár és a Parlament között feszülő kötélen egyensúlyozott. Fújt a szél, a Duna hatalmas hullámokat vetett, de ez cseppet sem zavarta, magabiztosan lépdelt a dróton, ismét csak a feje fölé tartott konténerrel. Húsz perc sem kellett a sikeres átkeléshez, ám amikor a fémdobozt kinyitották az államtitkár már nem volt benne. Mi történhetett? Hová tűnt? A TEK többször is átvizsgálta a konténert, még keresőkutyákat is bevetettek, de az államtitkárnak nyoma veszett. Felix-Huber sem tudott magyarázattal szolgálni, ezért azonnal őrizetbe vették, bírósági tárgyalása jövő héten kezdődik, az ügyész életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását kéri, továbbá javasolja a konténerek bűvészi segédeszközként való betiltását. Az iskolákra ez természetesen nem vonatkozik, a gyerekek nappali elhelyezésére továbbra is nyugodtan használhatják. 

A kámforrá vált politikus eltűnése kormányzati szinten semmiféle fennakadást nem okozott, helyére azonnal beraktak egy ugyanolyan megjelenésű, hanglejtésű funkcionáriust, aki megnyugtató módon kiköpött mása az elődjének.

dr.GUTPER ILDIKÓ

Nem lesz hosszú, sem pedig objektív a bejegyzésem. Mert akiről írok, a barátom. Nem titkolom, büszke vagyok rá. A 90-es években ismertem meg, egy kollégám mutatta be őt a rádió folyosóján. Akkor francia tolmácsként dolgozott, előtte azonban (jóval korábban) Debrecenben filozófia szakot végzett és tanárnak készült. Mind a mai napig élete nagy fájdalma vagy inkább hiányérzete, hogy a katedra helyett máshol kötött ki. A sors végül újabb kanyarra késztette: harmincas évei közepén jogi diplomát szerzett. Jól emlékszem azokra az évekre, folyamatosan tanult, szó szerint éjjel-nappal, ennek köszönhetően pedig szakvizsgát tett és ügyvéd lett belőle. Szerintem szakmája egyik legjobbja. Egyedül dolgozik, nincs mögötte stáb, ügyvédi iroda, nem segítik asszisztensek. Egészen kivételes a gondolkodása, lám, mit tesz a filozófiai műveltség, mert ennek is köszönhetően nem pusztán jogi keretekben képes látni a folyamatokat, összefüggéseket. dr.Gutper Ildikó a reménytelennek tűnő ügyeket is képes sikerre vinni. Mivel (még) nem sztárügyvéd, ezért a sajtó a nevét sem írta le, talán még soha sem. Remélem ez változni fog. Tegnap egy nagyon fontos pert nyert meg. A Greenpeace-t (és persze minket, civileket) képviselte a Fertő-tavi beruházás ügyében. Közeli ismerőse a tárgyalás után ennyit írt neki: Bravó!

AZOK A CSODÁLATOS EMBEREK - DEBRŐI ELEMÉR 2.0

A politikai szimpátiáját vagy éppen ellenszenvét hétpecsétes titokként őrző, véleményt nyilvánosan soha semmiről sem alkotó, a semleges kívülállását olykor ingerülten ismételgető, elképesztő munkabírású, tehetséges és nyájas sztárriporter Debrői Elemér, akit saját elmondása szerint semmi, de semmi más nem érdekel, mint maga az ember, aki amúgy általában úgy tesz, mintha nem is abban az országban élne ahol alanyai, szóval a körülrajongott, kivételes géniuszként tisztelt médiaszfinx új műsort indít. Miről is? A lélekről. A psziché zavarairól. Ismeretterjesztés szakértőkkel és lélekbúvárkodás önkéntesekkel. A műsorba meghívott szereplők, az "emberek" óriási megtiszteltetésként élik meg a felkínált megszólalási lehetőséget, hiszen nem akárki kérdezi őket. 

- Jól érzékelem, hogy valami nyomaszt?

- Jól.

- Depressziós vagy? Ezt ki mered mondani?

- Sokáig reménykedtem, hogy csak múló rosszkedv, de az orvosom szerint az vagyok. 

- Bipoláris depressziós?

- Azzal diagnosztizált.

- És most melyik fázisban érzed magad? A mániásban?

- Félúton vagyok a két stáció között. Lefelé tartok.

- Mit érzel?

- Állandó lehangoltságot. Nincs kedvem semmihez.

- Meg akarsz halni éppen?

- Most nem, de múlt héten kétszer is. Elmondjam, mit terveztem?

- Ezt most nem szükséges. De tudod vagy sejted, hogy mi okozza ezt a halálvágyat?

- Persze.

- Gondjaid vannak?

- Csak az van. Nem is egy.

- Megkérdezhetem, hogy mi?

- Nehéz erről beszélni. Tudod, sok évig tanítottam, de lehetetlen helyzetbe került az iskolám, a kollégáim. És én is. Kénytelen voltam felmondani.

- Kényes téma. Szerintem kerüljük a politikát.

- Nehéz kikerülni.

- Próbáljuk meg.

- Hidd el, ez teljesen kikészített.

- A depressziót más is okozhatja. 

- Igazad van. Édesanyám beteg lett, kénytelen vagyok magam ápolni őt.

- Miért?

- Mert a kórház kiadta őt, nem tudnak vele mit kezdeni.

- Ez hogy lehet?

- Így.

- Nagyon sok jó kórház van, el lehetne vinni máshová is.

- Nem tudtuk. 

- Ezt nem tudom elhinni.

- Pedig így van. Az egészségügy romokban. Orvost is alig találtunk, aki képes lett volna megműteni. Mire találtunk egyet, már késő volt. 

- Nézd, kénytelen vagyok ismételni magam: ebben a műsorban nem politizálunk.

- Értem. De akkor hogyan mondjam el, mi nyomaszt?

- Mesélj a varázslatos szépségű vidéki otthonodról. Ott biztosan békére lelsz.

- Jaj, ne is mondd! Imádtam ezt a házat. 

- Miért a múlt idő?

- Mert a szomszédos telken épült fel egy akkumulátorfeldolgozó üzem.

- És az miért baj?

- Szerinted?

- Politikáról, tudod, nem szeretek beszélni. Mondj valamit a gyerekeidről. Ők segítenek neked magadra találni?

- A gyerekeim, mind diplomások, de kénytelenek voltak külföldre menni. Immár csak ketten maradtunk a férjemmel és a beteg, ápolásra szoruló édesanyámmal.

- A gyerekeidnek nem kellett volna elmenniük. 

- Hiába van diplomájuk, csak ételfutárnak vették fel őket. 

- Miért nem vállalták el azt?

- Mert abból a pénzből itt nem lehet megélni. Akkora az infláció.

- Megint a politika. 

- Ha megengedsz egy észrevételt: lehet, de most már nem szabad semlegesnek maradni.

- Ezt hadd döntsem el magam. Mi van a férjeddel? Ő elismert színész. Ugye, mondhatom a nevét?

- Mondhatod, legalább itt hallanak róla. Évek óta nem szerepel magyar filmekben. 

- Nincsenek neki való szerepek?

- Vannak csak azokat mások kapják meg. Ő ugyanis tiltólistán van.

- Kizártnak tartom, hogy manapság léteznének ilyen listák. És úgy emlékszem, színházban azért játszik.

- Már ott sem. A társulata pénzhiány miatt feloszlott, az épületet pedig végrehajtó lefoglalta, majd szálloda lett belőle. Mondjam, kié a hotel?

-  Szerintem lényegtelen, amúgy is tartsuk tiszteletben a magántulajdont. Említsük meg inkább a testvéredet, aki sikeres vállalkozást épített fel az elmúlt évtizedekben. Ő biztosan támogat téged a betegség leküzdésében.

- Sajnos ő is depressziós.

- Nálatok ez örökletes betegség?

- Dehogy. Korábban senki sem volt beteg a családban. 

- Akkor miért lelkibeteg? 

- Mert el kellett adnia a cégét.

- Nyilván jól átgondolt döntése volt.

- Nem volt más választása. 

- Mert?

- Rákényszerítették, hogy adja át másnak a céget.

- Beszéljünk másról. A betegségedről. A depressziódról.

- Kaptam gyógyszert.

- Szeded? Hat a szer?

- Nem tudtam kiváltani.

- Miért nem? 

- Mert nincs állásom, nincs pénzem. Ide juttattak.

- Ez is politika. De közben lejárt az adásidőnk. Nagy élmény volt veled beszélgetni. Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. Kedves hallgatóink, jövő héten a nárcisztikus spektrumzavarokról fogunk beszélgetni szakértőkkel, és olyan ismert emberekkel, akik felvállalják betegségüket. Érdekfeszítő műsor lesz az is, hiszen az embernél nincs izgalmasabb. 

SIKERÉLMÉNY

 A Grazban élő Stephan Vass halálosan kimerültnek és egyúttal, mintegy melléktünetként, üresnek és vigasztalhatatlanul kiégettnek érezte magát. Negyvenhét évesen úgy értékelte az életét, elérte pályája zenitjét, ennél feljebb már nem juthat. Egy kis cégnél dolgozott gépkocsivezetőként, papírárut szállított Graz környéki irodáknak. A magánélete nyugodt és kiszámíthatóan biztonságos volt, még véletlenül sem egy egzotikus, izgalmas kalandregény, felesége sokat tévézett, igaz, főzött is rá, a lánya pedig tizenötévesen már nem az apját istenítette, a tökéletes férfit házon kívül keresgélte.

Stephan Vass, vagyis Vass István, aki Sopronban született, de aztán elvette a kozmetikus Lotta-t és kitelepült hozzá Ausztriába, a feleslegesség nyomasztó terhével ült nap mint nap a céges furgonjába. Célja legfeljebb annyi lehetett, hogy időben kiszállítsa a tintapatronokat és a nyomtatókba való A/4-es papírlapokat. Sikerélményre vágyott, bár fogalma sem volt arról, milyen elismerés érheti őt még az életben.

Sopronban élő egykori osztálytársa, a kopasz és sörimádó, aputestű Stellmeyer Tomi javasolta neki, menjen el egy masszázsra, ott átgyúrják, és ha kér még valami extrát, azt is megkapja, máris siker éri, és feltöltődve hagyja el a szalont.

- Na, menj! - biztatta életunt barátját, aki ezt követően még hetekig gyötrődött, vajon mit tegyen. Végül rászánta magát, és bejelentkezett egy Kőszeg mellett élő masszőzhöz, Ellához.

- Mit szeretne? - kérdezte a nagydarab, minimum száznyolcvan centiméter magas, lenge öltözetű (melltartó, bugyi) szakember, miközben narancsbőrös fenekével a masszázspadnak támaszkodott. - Nézze, ezt az elején mindig elmondom, a masszázs negyvenöt-ötven percig tart, a maradék tíz percben pedig "ott" is felfrissítem, feltéve ha kéri. Ezt ajakkal végzem. Gondolom, érti miről beszélek. De ráér a végén is közölni. Most pedig kérem zuhanyozzon le. Az alsót is vegye le, higgye el, láttam már ilyet. Itt a törülköző.

Vass megfürdött, majd szárazra törölte fájó testét. Felfeküdt a masszázspadra, és hagyta, hogy Ella rendbetegye, felfrissítse, erőt és önbizalmat öntsön belé.

Ella kezében hihetetlen energia összpontosult, ujjai elviselhetetlen nyomatékkal ragadták meg a és morzsolták a célterületet. Vasmarokkal gyúrta a kiterített férfitestet, amely nehezen viselte a fájdalmat.

- Nem érdekelnek a nyögései, kommentálta a brutális fogások következményeit Ella, gátlástalanul puhította tovább a láb- és combizmokat.

- Mondták már magának, hogy előrehaladott szkoliózisa van?

- Az mi?

- Mi, mi...gericferdülés. Ezzel kezdjen valamit, mert elég ronda.

- Kripli leszek? - kérdezte félig viccesen Stephan, azt remélve, hogy ezzel oldja a szigorú hangulatot.

- Hát, valamit csináljon. Kérjen beutalót súlyfürdőbe, ott talán még tudnak valamit kezdeni vele. Látszik, nem egy sportos alkat.

- Izmaim azért vannak - nyögött fel ismét.

- Itt, ott. Nem sok izom. Van egy kliensem, idősebb magánál, ötvenhat éves, de olyan alakja van, hogy bomlanak utána a nők. Na, az test, imádom gyúrni.

Stephan ezek után némán és megadóan tűrte Ella pusztító erejű kezét, amely kíméletlen kegyetlenlenséggel tüntette el a csomókat, lazította a merev izmokat.

- Ennyi volt, most még van hét percünk - szólalt meg Ella a szeánsz vége felé. - Megkérdezem ismét, akarja, hogy leszopjam, vagy inkább masszírozzam tovább?

Stephan az utóbbi mellett döntött. Végül lezuhanyozott, fizetett és beült a furgonjába. Úton Graz felé azon gondolkodott, hol keresse legközelebb a sikerélményt.

SZUPER EXLUZÍV

 - Amikor a múlt heti szuper exluzív interjú végén felvetettem a lányának, hogy ha egyszer ön is szeretne megszólalni, akkor erre lehetőséget biztosítunk, de valójában nem reménykedtem abban, hogy ez megtörténik. Aztán kaptam egy SMS-t, amelyben üzent, jöjjünk, mert szeretne beszélni. Miért döntött úgy, hogy nyilatkozik?

- Büszke vagyok a lányomra.

- Miért?

- Mert olyan szépen beszélt. Majdnem elsírtam magam a boldogságtól.

- És a vejére is büszke?

- Rá is. Nagyon.

- Mióta?

- Mindig is az voltam. Álmodni sem lehet jobb férjet a lányomnak.

- És amikor kiderültek róla bizonyos dolgok, akkor sem haragudott rá?

- Miért kellett volna? És legyünk már reálisak: milyen dolgok derültek ki? Semmilyenek. Jól érezte magát a tengeren, mindig is imádta a vizet. Nem titkolt semmit, elmondta, hogy látott delfineket. Nagy élmény lehetett.

- De a hajón nem a lányával volt, hanem más asszonyokkal.

- És? Miért baj ez? A lányomnak is vannak külön programjai a barátnőivel.

- Látta az ott készült felvételt? Megnézte?

- Persze. Többször is. Tetszett.

- A lánya nem nézte meg. Nem akarta látni.

- Hiba volt. Mindenből lehet tanulni.

- Őt annyira bántotta amit látott, hogy összetépte azt az inget, amit a férje viselt a hajón.

- Ez nagy butaság volt. Egy ilyen drága Cardin inget szétszakítani! Nem lopjuk mi a pénzt. Szerencsére észnél voltam, és kiszedtem a szemétből.

- És mit csinált vele?

- Megvarrtam. A vejem azóta is azt hordja.

- Ez nagyon szép gesztus volt.

- Látom, önt is megérintette. Adjak zsebkendőt?

- Köszönöm, mindjárt összeszedem magam. Hogy érzi: ezt az inget fogja viselni a veje akkor is ha ismét megválasztják polgármesternek?

- Biztos vagyok benne. Ez az ing tökéletesen áll rajta.

- Miért vállalta ezt az interjút? Azért, hogy segítse a vejét?

- Hová gondol! Nélkülem is rendkívül sikeres, fess férfi, nem szorul a védelmemre.

- Mit szeret benne a leginkább?

- Az óriási szívét. Látta már a tacskókölyköt, amit a lányomnak vett ajándékba?

- Igen, nagyon cuki.

- Nincsenek rá szavak, mennyire édes. De maga is nagy kutyás. Hogy is hívják azt a kis szőrmókot, akivel vezetni szokta a műsorát? Zsoltika?

- Nem, Karcsika.

- Jó név. Bizonyára sok nézőt hoz a műsornak.

- Erről jut eszembe: a tacsit bevetik majd a kampányban?

- Be. Vele még erősebb lesz a vejem.

- Nem a lánya?

- Ő is. Az egész család. Mi nagyon erősek vagyunk. És hogy ne legyenek kétségei, a férjem és a testvérem is örömmel ad magának interjút.

- Ez igazán megható. Köszönöm. Jövő héten folytatjuk.

Tetszik

Hozzászólás

Megosztás

-  

- 

HERÉK

Megelégelte a Hadik lovasszobor heresimogatását a Budavári Önkormányzat, igaz, miután leszóltak a minisztériumból – szúrta ki a budavári önkormányzat Facebook-oldalán a meglepő bejegyzést a 444.

- Mi a véleménye a heréről?

- Miről?

- Ne tegyen úgy, mint aki nem érti. A heréről.

- Ezen még nem gondolkodtam.

- Férfiember, nyilván eszébe jut időnként. Vagy netán tévedek?

- Hát...

- Szóval, mit gondol a heréről?

- Milyen heréről? Az enyémről?

- Úgy általában.

- Fogalmam sincs, hogy mit gondolok a heréről. 

- Valamit csak gondol.

- A here jó. 

- Ebben egyetértünk. Tovább!

- Hát, ne legyen kicsi.

- Miért is?

- Mert az olyan férfias.

- Szóval, maga a nagy méretű herét szereti.

- Nem szeretem, csak azt mondtam, hogy ha már here, akkor legyen impozáns.

- A magáé olyan?

- Ne hozzon zavarba.

- Férdiak vagyunk, nyíltan kell beszélnünk.

- De én állásinterjúra jöttem.

- És? Mi ezzel a baj?

- Még sosem kérdeztek a heréről.

- Épp itt az ideje, hogy végre nyíltan beszéljünk róla. Maga szokta simogatni?

- A herémet?

- Úgy általában, szokott herét simogatni?

- Legfeljebb csak megtapogatom, de kizárólag egészségügyi okok miatt. Félek a betegségtől.

- Rákszűrés házilag. Nagyon helyes.

- Félek a betegségektől.

- És eszébe jutott-e már valaha, hogy másnak a heréjét simogassa?

- Uram, hova gondol?

- Soha nem tett ilyet?

- Soha.

- Az anyja életére esküszik?

- Becsszó. 

- Az anyja életére is?

- Igen, az övére is.

- És mit gondol arról, ha valaki más simogat egy herét?

- Ha a nejem csinálja, azzal nincs bajom.

- Nem erre gondoltam.

- Megkérdezhetem, hogy mire?

- Minisztériumban vagyunk, itt én kérdezek, nem maga. Mit gondol arról, ha valaki egy lónak a heréjét simogatja?

- Egy inszeminátor?

- Az mi?

- Olyan szakember, aki a lótenyésztést segíti.

- Nem. Arra gondolok, ha valaki egy lovasszobor heréjét simgatja.

- Perverz mocsodék az olyan. Pfúj.

- Undorodik ettől?

- Mi az hogy. Ocsmány, nézni sem bírom.

- Kedves József...

- Zoltán vagyok.

- Zoltán, maga a mi emberünk. Istenfélő emberek nem hisznek az ilyen heresimogató babonákban. Maga istenes?

- Nagyon.

- Nagy kő esett le a szívemről. Különleges egységet állítunk fel, melynek az lesz a feladata, hogy véget vessen ennek az undorító szokásnak. 

- Hol?

- Egyelőre csak a Várban, aztán ki tudja hol még. Meg kell állítanunk a hülyéket, akik valamilyen beteg bálványimádó szokás miatt a Hadik lovasszobor heréjét fényesre simogatják. Szeretne tagja lenni ennek a különleges csapatnak?

- Megtisztel vele, uram.

- Akkor ezt meg is beszéltük. A HR majd intézi a felvételét. Szóljon a következőnek, hogy bejöhet.

- 

-  

- 

- 

- 

- 

TANÁRT AKAROK!

"Káosszal indul a tanév több iskolában a tanárhiány, az épületek állapota miatt - penzpiac.hu"

TANÁRT AKAROK! (2018-2023)

– Találtunk valakit, főnök.

– Nem kapkodtátok el.

– Hidd el, nehéz ma bárkit is találni.

– Ha kiadod a parancsot, fél órán belül levadásszuk.

– Pörkölt, Vasfog és Prémes, kimentek a helyszínre. Ha meglátjátok

a madárkát, üzentek, és az Ordas lekapja. Induljatok. Élve kell, semmi erőszak!

– Vasfog, bazmeg, én ezt egyre szarabbul viselem.

– A főnök jó arc, régivágású Teleki téri srác, mi a bajod?

– A helyzetből van elegem.

– A főnök mindent kibír. Kijött a börtönből, vállalkozó lett, építőipar, vendéglátás, játéktermek. Aztán beköszönt neki az a fiatal csávó, és halkan elmagyarázta, hogy most adja el a cégeket a barátainak, lehetőleg még ma. Az öreg nem tehetett mást, eladta. Onnan volt egy kis lejtmenet, de megint talpra állt.

– Szerintem rajtunk kívül ezt senki sem csinálja.

– Először baromságnak tartottam, de neki lett igaza. Einstein a pasas.

– Itt parkolj le. Múlt hónapban hány embert kaptunk le?

– Fejből nem is tudom. De néhányra emlékszem. Volt három matekos, két testnevelés, egy biológia, és egy fizika tanár. És most ez a csaj. Hová is kell, abba a vidéki kisiskolába?

– Azt hiszem. Délután lesz a tanévnyitó, minden ezen múlik. Nézz már, ott is van. De jól néz ki a kis édes! Szolibarna, kis pornóháj, pink póló. Aerobikos, most éneket pedig fog tanítani és magyar irodalmat. Írj az Ordasnak, hogy jöhet.

– Főnök, itt van a kislány a garázsban. Meg van szeppenve, mi vagyunk az első nehézfiúk az életében.

– Hány éves?

– Huszonkettő lehet. Max. huszonöt.

– Érettségije van?

– Nem kérdeztük. De értelmesnek tűnik.

– Elmondtátok neki, miért hoztátok be?

– Még a kocsiban. Csak annyit kérdezett, mennyit kap majd az iskolában.

– Furcsa, hogy jó nő, úgy tűnik értelmes is, van papírja, és még nem lépett le.

– Az utolsó pillanatban kaptuk el. Éppen a vízumáért ment. Most egy ideig biztosan nem megy külföldre.

– Ügyesek vagytok. Fontos hírem van számotokra. Beérett a munkánk gyümölcse. A Humán Vadász Bt. megkerülhetetlen lett a munkaerőpiacon. Mindenki velünk akar dolgoztatni. Amíg kint voltatok a Király utcában, négy iskolával írtam alá szerződést. Annyi melónk lesz, hogy fel kell vennem új embereket. Van ötletetek?

– A Kishangyás, a Ragyás, a Nap Szépe, Tonyboy, a Macskás és Vakond biztosan jön majd. Ennyi elég lesz?

– Talán. Most vigyétek a kiscsajt a suliba, délután tanévnyitó. Hol-

napra pedig kell két honvédelmi nevelés tanár egy gimnáziumba.

Az írás eredeti változata 2018-ban jelent meg a Befalazott csőgörény című könyvben.

PÁLFFY

Most olvasom, hogy első munkanapja után, egy botrányos interjú miatt elbocsájtották állásából Pálffy Istvánt. Szándékosan kerülöm azt a kifejezést, hogy a HÍR TV vezetése kirúgta, egyrészt mert gyűlölöm ezt a formulát, másfelől távol áll tőlem mindenfajta káröröm, de ami ennél sokkal fontosabb: eszembe jutnak azok az évek, amikor az egykori Magyar Rádió Magyarországról jövök című műsorában kollégák voltunk.

Sokat ugyan nem beszélgettünk, de azt mindig is elismertem, a legjobb műsorvezetők egyike volt. Olyan publicisztikai mélységű szövegeket írt, amilyeneket csak a legjobbak tudtak írni akkoriban: Szente László, Balog József, Simkó János, Nej György, Mester Ákos, Szénási Sándor, Győrffy Miklós, Elek László, Ránki Júlia. Nyilván sokakat fel tudnék még sorolni, de Pálffy műsorvezetői tevékenységét egészen közelről figyelhettem, hiszen nemegyszer én szerkesztettem azt az adást, amit ő vezetett. Okos szövegeivel minden egyes riportot, tudósítást megemelt, új dimenzóval gazdagított. Aztán elment a műsortól, és később már csak távolról értesültem "szédítő" karrierjéről, és persze sok egyéb ügyéről is.

Néhány évvel később egy NATO-val kapcsolatos kiállításon véletlenül ugyan összefutottunk a Parlament épületében, de látványosan úgy tett, mintha észre sem venne. Akkor ő már "fontos ember" volt, úgy rémlik, hogy KDNP-s szóvivő, én pedig csak jelentéktelen kolléga a múltból. Lehet, hogy a nevemre sem emlékezett. Vagy csak nem akart emlékezni. Köszönt és gyorsan el is fordította a fejét.

Most pedig itt van a csúnya ügy, vele együtt a látszólagos bukás, ami azonban nem lep meg. Csupán kérdéseim vannak, leginkább az, hogy egy egykoron tehetséges, okos ember miért indult el erre az útra. De ha őszinte akarok lenni, már nem érdekel.

Az összes reakció:

60Csabalászló Banky, Andrea Tóth és további 58 ember