JELLEM

Tóth Kovács Szabó Kis József Pista költőként kezdte, de a romantikus ifjúkori költeményektől hamar eljutott a szépirodalom csúcsaira. Eddig nyolc verses és hat novelláskötete, valamint tíz drámája jelent meg. Legújabb művét, a Letaglózni egy marhát a pusztában című monumentális családregényét éppen most akarta kiadni és több kontinensen forgalmazni a holland Hryemus kiadó, továbbá a Century Fox amerikai filmgyártó is megkereste, csak hogy megvegye tőle a megfilmesítés jogát, de a hazai irodalmi élet szellemóriása közölte, nem kell neki a pénz, nem érdekli a hírnév, nem akar filmet a művéből, főleg nem valami imperialista szörnyűséget, ő magyar ember, ezért csak és kizárólag a magyar olvasóknak ír, senki másnak. Tóth Kovács Szabó Kis József Pista nagy jellem. Mondanám, hogy ilyen az erőközpontokban sincs, de van. Tőlem szerényen, a maga halk módján csak egy ezrest kért , hogy tudjon venni magának vacsorát, mert ma még nem evett semmit, de azt ígérte, két részletben törleszteni fogja, amint megkapja a beígért ösztöndíját.

PANNI A CSÚCSFORGALOMBAN

Tízéves lányommal az autóban, sokadik rész.

- Pannika, ne haragudj, ha vezetés közben néha csúnyán beszélek.
- Nem haragszom.
- MIért nem?
- Vicces.
- Tudod, így vezetem le a feszültséget, amit a szabálytalankodó autósok miatt érzek.
- Megértem. Én is vezetek.

450 MILLIÓ

- Irénkém, nem könnyű pályát választott magának Balázska. Annyira kiszámíthatatlan, kegyetlen, irigy szakma.
- Ne aggódj Erzsikém, Balázskának sok barátja van.
- De azt olvastam, ők is hasonlóan nehéz helyzetben vannak. Küzdenek folyamatosan.
- Irénkém, ebben igazad van, de a miniszter úr nagyvonalú volt, mindnek adott gyorssegélyt.
- Lehetett volna nagyvonalúbb Balázskával. Annyira jó fiú. És ez a bizonytalanság is felőrölheti szegényt. Miért nem adták neki oda egyszerre, miért kellett apránként adagolni ezt a 450 milliót? Nem értem. És kérdem én, meddig elég ez a pénz? Hogy bírja ezt szegény Balázska?
- A zongora sokat segít neki. Csak leül elé, játszik és kiadja magából a szomorúságot.

JÁNOS SOROKSÁRON

János művész. Nagy művész. Színész, énekes, rendező, író, producer, ingatlanos és sportmenedzser. Meglepő módon immár hosszú ideje nem csinál semmit, vagyis évek óta csak fekszik a nappalijában, vagy járja a romkocsmákat.. Bizsergetően izgalmas figura. Nemrégiben felszedett egy bikini modell fitnesz-edzőt, akivel elment nyaralni Soroksárra. A folyóparton a nő levette a melltartóját, majd János lefotózta a döbbenetes idomokat, a képeket pedig azonnal feldobta a rajongói oldalára. Azóta János neve ismét pörög, kapkodnak érte a csevegős adások, egyik interjút adja a másik után. Állítólag jövő héten szerződést ír alá, élő showműsort vezet majd és szerepet kap az Árpádházi királyok szerelmi élete című történelmi sorozatban is, olvashatatlan könyvét pedig a legnagyobb kiadó gondozza majd.

HASZNOS NŐK DICSÉRETE

Ha a társadalmilag hasznos egyén, például egy volt szépségipari munkásasszony a világ távoli, a Karib-térség napsütötte tengerpartjáról üzeni, hogy az aktív pihenés (én-idő) nagyon fontos egy nő életében, mint ahogy az is, hogy mindig ápolt és selymes legyen a bőre, ezáltal képessé váljon vágyat kelteni aktuális partnerében, akkor az otthon maradt nők vélhetően maguk is megpróbálják ezt a mintát magukévá tenni, ők is mindent megtesznek, hogy minél előbb óceáni levegőt szívjanak a tüdejükbe, és a legújabb bikini divatot követve vágykeltésre alkalmas állapotba hozzák a testüket. Persze csak azért, hogy anyákká válhassanak. Mi ez, ha nem társadalmi hasznosság?

A társadalmi hasznosság még szembetűnőbb akkor, ha egy társadalmilag hasznos nő, és egy, a közjót kívánó, azért verejtékkel küzdő férfi, szerelmespárt alkotva együtt építi a közjó számára is oly hasznos és boldog jövőt. Akkor láthatjuk csak igazán, mire képesek együtt, az időnként (rendszeresen?) nekik juttatott közpénz milliók pedig bagatel semmiségek ahhoz képest, amit a társadalom egésze nyer általuk. Ezt igazán nem nehéz belátni.

A társadalmi hasznosság mindennél fontosabb, nemesebb, lélekemelőbb létforma. A cselekvéssel párosuló, közjó iránti elköteleződés és annak példamutató képviselete pénzben nem is mérhető misszió. Ha ezt alaptörvényként, megkérdőjelezhetetlen definícióként elfogadjuk, akkor éppen ezért csupán jelképes gesztusként értékeljük azt, ha egy társadalmilag hasznos egyént, közpénzből épített magánvállalkozást és annak tulajdonosát, imareggelit szervező aktivistát, popikont, zenei menedzsert, közpénzből származó tíz és százmilliókkal jutalmaznak.

És ne legyünk demagógok ne jöjjön senki azzal, hogy miért nem a tanárok, orvosok, ápolók, tűzoltók, mentősök, szociális munkások, könyvtárosok, kutatók kapják a milliós apanázst! Azért nem, mert ők csupán a munkájukat végzik, ezért pedig ne várjanak jutalmat.

Jó hír, hogy bizonyára idén is lesz közjót szolgáló szépségverseny, imareggeli és Aréna-koncert.

NYALD BE BABÁM!

Az idei Prima Primissima egyik jelöltjének nevét az Emberi Erőforrások Minisztériuma kitüntetettjeinek névsorában is megtaláljuk. Ő Birsa Béla, az ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb tanára. A Berkenyetanya 11-es számú iskola oktatójáért rajonganak a gyerekek. Amióta ott tanít, megszűntek a hiányzások, senki sem akar lemaradni a rajongásig szeretett nevelő óráiról. Az egész iskolát belengi a Birsa tanár úrból áradó derű. Már délelőtt tizenegykor érezni ezt a semmihez sem hasonlítható vidám hangulatot, ami egyértelműen az ő személyének és tantárgyának köszönhető.. Szinte mindenki dalolva megy a folyosókon, együtt, egymásba kapaszkodva táncolnak, látszik, élvezik az ottlét minden pillanatát. Szerencsére nem ritka ma már ez a fajta békés és boldog iskolai légkör, de Birsa Béla különleges elhivatottsága csak tovább fokozza mindezt.

A sikerei ellenére a negyvenes évei elején járó pedagógus nem szívesen beszél a múltjáról, csupán annyit mond, végre megtalálta a helyes utat. A férfi korábban alkoholproblémákkal küzdött, több elvonókúrát is végigcsinált, de mindig visszaesett, környezete lemondott róla.

Azon a délelőttön is az árokban feküdt, sárosan, leokádott ingben, öntudatlanul, vérében több ezreléknyi alkohollal, mikor gyerekkori pajtása, későbbi állandó ivócimborája megpróbálta kihúzni a sárral és kutyaürülékkel teli csatornaszerűségből. Nagy nehezen a talicskára fektette Birsát, majd hazatolta. Amikor másnap Béla kijózanodott, felolvasta neki az álláshirdetést. És mintha a mennyből angyal szállt volna a büdös kis kalyibába, úgy világosodott meg Birsa Béla.

Egy héttel később már nem érződött a leheletén az alkohol, a ruhái sem árasztották a romlottság jellegzetes áporodott bűzét, beadta a jelentkezését. Papírjai rendben voltak, sőt, az első munkahelyéről is tudott ajánlólevelet szerezni. A szakmát nem felejtette sosem, szó szerint a vérében van. Azonnal felvették. Így született hát újjá az örök vesztesnek hitt Birsa Béla.

Már csak két nap van a djátadóig, de Berkenyetanyán mindenki biztosra veszi, hogy Béla minden díjat besöpör majd. Beszélik, az oktatási tárca vezetője lejön majd, de rebesgetik azt is, akár a miniszterelnök is tiszteletét teheti az iskolában. A tévés és rádiós stábok azonban már kitartóan ostromolják az iskolát, a helyieket kérdezik, szülők és tanárok nyilatkoznak lelkesen Birsáról, aki csodát tett az iskolában. És persze interjúvolják Bélát is, vajon mitől lett az ország egyik legnépszerűbb tanára.

Nincs titok, nincs varázslat - válaszolja pirospozsgásan, nikotintól megsárgult bajusza alatt mosolyogva. Akkor mi van? - kérdezhetnénk, de mindenki tudja, az új tantárgy bevezetése a válasz.

Igen, a pálinkafőzés. De vajon miért kellett ennyi évtizedet várni erre? Miért nem lehetett már száz, kétszáz évvel ezelőtt pálinkafőzésre tanítani a gyerekeket? Mennyi elpazarolt, haszontalan év. Talán most sikerül valamit behozni az elvesztegetett időből, a lehetőségekből.

Egyelőre csak annyit látni, amennyit Birsa Béla oktatói munkásságának köszönhet Berkenyetanya ifjúsága. Az iskola előtt gyerekek dűlöngélve éneklik a "Nyald be babám, a szilvát!" iskolai himnuszt, magasra tartva kezükben az üveget, benne a friss főzettel. Ma barackot és cseresznyét visznek haza.

Már nagyon várják őket.

KÖRÖMGOMBA

Kedves nézőim, kedves hallgatóim! Mai vendégemet bizonyára önöknek sem kell bemutatnom. Jól ismerhetik, hiszen filmek, tévéjátékok, operák főszereplője, továbbá nagyvonalú adományaival támogatja a Közösen a Szenvedélybetegségek Ellen Alapítványt, valamint fegyveres aktvistája a Ne lőjj le több gyöngyös ürgét! állatvédő akciócsoportnak. Rendkívüli ez a mai találkozás vele, hiszen Thockos András elképesztő rekordot ünnepelhet. Éppen ez az ötezredik nagyinterjúja, de higgyék el nekem: ma olyan dolgokat árul el magáról, melyekről az előző 4999 interjúban sosem mesélt. Van tehát mit bepótolnunk.

- Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat. Tegeződni fogunk, hiszen nem először beszélgetünk a mikrofon előtt. Ha jól számoltam eddig hétszázöt alkalommal kérdeztelek az életedről.
- Megtisztelő, hogy ennyire kíváncsi vagy, de pontosítanom kell, még csak hétszáznégy interjút készítettél velem.
- Igazad van, a múlt hétre tervezett beszélgetés elmaradt, mert egy másik stúdióba kellett menned. De a lényeg, hogy itt vagy! Van még benned izgalom ilyenkor?
- Bevallom, van.
- Hát igen, minden szónak, minden mondatnak jelentősége van amit a nyilvánosságnak szánsz. És ma, életed egészen intim szférájáról fogsz beszélni.
- Nincsenek titkaim.
- Akkor vágjunk bele. Valóban nem tudod már egyedül felhúzni a lábadra a zoknit?
- Sajnos, nem tudom.
- Jól sejtem, akkor a cipőt sem tudod felvenni?
- Azt néha sikerül, de csak akkor, ha nagyon taposom és belenyomom a lábam. Nézd, meg, ennek a cipőnek is tönkrement a vége. Ezt már egyetlen suszter sem vállalja.
- Talám még megmenthető.
- Hidd el, próbáltam.
- Kár érte. Szép cipő volt. Nem tudsz lehajolni?
- Tavaly óta nem.
- Meszes a gerinced?
- Meszes és sajnos porózus. Vigyáznom kell.
- Van, akire ilyenkor számíthatsz? Mármint zoknihúzáskor.
- Igen, a kutyámra. Ügyesen a szájába veszi a zoknit, és addig mesterkedik, amíg sikerül ráhúznia a lábamra.
- Okos. Nincs is jobb egy ilyen barátnál. Milyen fajta?
- Doberman és masztiff keverék.
- Akkor van ereje.
- Hatalmas.De enélkül nem sikerülne felhúzni a zoknit.
- És az igaz, hogy körömgombád van?
- Nagyon felkészültél ismét. Igen, van.
- Lelkileg ez mennyire visel meg?
- Annyira, hogy iszom.
- Alkoholt?
- Csak azt. De így is nehéz elviselni. Minden körmöm elszíneződött. Már nem nemcsak a lábamon gombás a köröm, hanem a kezemen is.
- Ezért vagy mindig kesztyűben?
- Igen.
- Gyógyszert használsz erre?
- Természetesen. Mondhatom az ecsetelő krém nevét?
- Akartalak is kérni rá. Most rövid reklám, utána folytatjuk a műsort. Elöljáróban csak annyit, továbbra is tabuk nélkül beszélgetünk majd. Maradjanak velünk!

HÓFEHÉR TESLA

Tudtam, hogy ez lesz. Szóltam a főnökeimnek. Már az első jeleknél e-maileket írtam. Fotóztam, dokumentáltam, csatoltam. Nem vethet senki semmit a szememre. Jeleztem felsőbb helyekre is, kértem lehetőséget személyes meghallgatásra, de válaszra sem méltattak. Most pedig kétségbe vannak esve. Ezt már nem lehet visszacsinálni. Magamról nem szeretnék sokat mondani, talán csak annyit, hogy a történelem apró, láthatatlan porszeme vagyok. Tanú és harangkongató. Egy jelentéktelen múzeumi dolgozó. A volt Nemzetiből.

Nálam vannak a hangfelvételek és azok leiratai. Az első perctől kezdve átmásoltam mindent. Mintha megéreztem volna, mi fog történni. Nem vagyok zseni, de az egyetemi évek nem múltak el nyomtalanul. Róla is sokat olvastam. Ostobának tűnt mindig, de sosem volt kérdés számomra, veszélyes alak. Bármi kitelik tőle. Néha arra gondolok, egy félresikerült szellemidézés, asztaltáncoltatás, fekete mágia keltette életre. De nem. Ők adták vissza az erejét. Vagyis ő.

Félek, hogy hosszú leszek, többet írok a két metrómegálló között elolvasható, elviselhető, megszokott facebook terjedelemnél, de most sajnos mégis lesz idő átfutni a dokumentumok egy részét. Csak hogy érthetőbb legyen, mi történt, miért állt le az élet az országban, miért nem jár a metró, villamos, troli, busz, hogyan fogyhatott el a benzin, a kötszer, a gyógyszer. És immár senki sincs biztonságban.

Négy napja nem ettem. Internet nincs, egy pincében, gyertyafénynél írom e sorokat. Lehet, hogy nem is élem meg a tavaszt, de történészként bízom az utókorban. Biztosan megtalálják majd a papírokat. A múzeumban töltött utolsó napjuk leírásánál tartok.

- Pulában, a barátaink tudnak erről?
- Igen és feszülten várják az újabb információkat. Minden segítséget megkapunk tőlük.
- Megnyugtató, de nekünk az itteni erőkre kell támaszkodnunk. Felkészültek?
- Mozgósították az összes egységüket, várják a parancsot.
- Fiatalok. Erősek. Elkötelezettek. Betyárok.
- És mind tetovált. Ahogy Ön is.
- Féfiak tetőtöl talpig. Nem úgy, mint ezek a hazaárulók. Hamarosan eltakarítjuk őket.
- Így lesz. De még várnunk kell pár órát.
- Mikor indulunk?
- Amikor kiürült az épület. Addig nem mozdulhatunk. Csendben kell maradnunk. Hatkor zár a pénztár, utána már nem engednek be újabb látogatókat. Lentről szóltak, még két turnus jön. Egyházi gimnaziumi osztály. És a ludovikások. Ők szupersztárként tekintenek Önre. Rajonganak értünk, a korszakunkért.
- Hát, ezért jövünk vissza. Nincs ennél nemesebb szent cél. Őket nem lehet mellénk állítani?
- Nem szükséges. Egyértelmű, ezt maguktól megteszik majd. Sokkal fontosabb, hogy Ferenc és a barátai jelezték, ezúttal velünk tartanak.
- Kun is?
- Igen, de azt üzente, az első hónapokban maradna a Maros utcában, csak hogy minden tőle telhetőt megtehessen majd az ügyünkért. Az egysége éppen az Orgiát tanulmányozza. Sokat felejtettek, és lássuk be, nem lettek fiatalabbak. Pedig most aztán igazán szükség lesz a tudásukra.
- A börtönöket nyissák meg, a bent lévőket engedjék el, és csináljanak helyet ezeknek.
- Értettem. Így lesz.
- A ló mikor érkezik a múzeum elé?
- Kolosváry-Borcsa protokollfőnök és propaganda ügyekért felelős....
- Kinevezem. Miniszter.
- Igen, Miklós, vagyis a miniszter úr a ló helyett egy hófehér Teslát javasol. Azzal hatásosabb lenne a visszatérés.
- Mi az a Tesla?
- Gépjármű. Elektromos.
- A lóban jobban megbízom, de magukra bízom. Csak legyen már hét óra!
- Kormányzó uram, tisztelettel türelemre kérem! Higgye el, Ön már visszatért.

A hatalomátvételről szóló hiteles naplórészletek, hangfelvételek egyelőre nálam vannak. Elrejtem ezeket. Remélem utána kijutok az országból. A szellem elől menekülök, amit kiengedtek a múzeumból.

CSÓTÁNYOK MÓRESRE TANÍTÁSA

- Hogy érzi magát?
- Nem jól. Továbbra is szorongok.
- Felírhatnék gyógyszert, de a terápiával jobb eredményt érhetünk el. Tudja, a nézőpontváltás sokat segíthetne. Mi nyomasztja?
- A durva beszéd, a gyűlölet, az agresszivitás. Félek kimenni az utcára. Éjszakánként pedig arról álmodom, hogy meglincselnek.
- Úgy érti, hogy megverik?
- Szabályosan kivégeznek. Előbb megvernek, megkínoznak, majd fejjel lefelé felakasztanak egy lámpavasra. És kivágják a szívemet.
- Félelmetes. Vajon miért teszik ezt önnel? Gondolkodott ezen?
- Mert az álomban buzi, cigány, zsidó vagyok. És büdös libsi. Olyan liberális izé.
- És az ébredés után megnyugtatja az a tudat, hogy ön nem homoszexuális, nem cigány és nem zsidó? És persze, nem liberális.
- Olyankor még sokáig hevesen kalapál a szívem, nehéz lenyugodnom, de tisztában vagyok vele, hogy fehér, keresztény és hetero vagyok. Férfi.
- Ezek az álmok színesek, vagy fekete-fehérek?
- Hogy olyanok-e, mint a Spektrumon is futó világháborús dokumentumfilmek?
- Igen, így értem.
- Eleinte fekete-fehér álmok voltak, de most már hónapok óta színesek.
- Mit gondol, valóban érheti önt támadás az utcán?
- Sohasem lehetünk biztosak semmiben. Sok gonosz és beteg lelkű ember van szabadlábon.
- De önt nagyon sokan szeretik, rajonganak magáért.
- Igen, a szeretet nagy úr.
- Ahogy az elmúlt évek alatt megismertem, amióta kezelésre jár hozzám, ön egy szelíd, csendes, befelé forduló férfi, a légynek sem tudna ártani.
- Igen, sokak szerint túl szelíd vagyok. Sőt, puhány. Pedig néha erős késztetést érzek arra.....de hagyjuk is.
- Ne hagyjuk. Mit tenne?
- Nem szeretnék most erről beszélni.
- Azért vagyunk itt, azért dolgozunk együtt, hogy ezeket kibeszéljük.
- Lángszóróval....vagy csak úgy a falhoz....egy osztaggal és már kész is...érti...de tényleg, muszáj ezt részleteznem? Már így is túlságosan felkavar.
- Pedig érdekelne. De rendben, beszéljünk inkább az új könyveiről. Gondolom most is több művön dolgozik egyszerre.
- Az Endlösung - Végső megoldás című kötet már a nyomdában van. Ez sajátos prófécia, világkép, program ismertetés a részemről. Ennek voltak már irodalmi előzményei, de ezt talán nem is kell részleteznem. A huszas években, a börtönben írt Mein Kampf szerzője iránytű a számomra, több, mint példakép. Olyan, mintha a nevelőapám lenne. Ez a mű február végén már ott lesz a boltokban, utána pedig havonta dobjuk piacra a könyveimet. Márciusban a Patkányszart tömök a szádba, áprilisban a Bolondokat a gázba, májusban a Háborúk és hamis istenek, júniusban Filléres buznyákok, júliusban Elégetlek, mocskos kurva, augusztusban Balatoni bélmetszés, szeptember Napalmot az iskolára, október, Pofa be, moslékzabáló hulladék, november Lenin atyuska, fénylő csillagunk, december Akaszd fel magad, de gyorsan!.
- Igazán termékeny szerző. De jó, hogy ír, mert így könnyebb feldolgoznia mindazt, amiről az imént beszélgettünk, a közéleti agresszivitást, a durva közbeszédet. Ma itt kell befejeznünk, de jövő héten folytatjuk. A szokásos időben, csütörtökön 18 órakor megfelel?
- Kivételesen nem jó, mert a Férgek és élősködők móresre tanítása elnevezésű béketüntetésen leszek, ahol a barátaim körében az Endlösungból olvasom fel a Hogyan viselkedjen egy alacsonyabb rendű csúszómászó a zuhanyzóban? részletet, de másnap tudok jönni.
- Várom szeretettel. Lesz miről beszélnünk akkor is.