2020. február 29., szombat

JELLEM

Tóth Kovács Szabó Kis József Pista költőként kezdte, de a romantikus ifjúkori költeményektől hamar eljutott a szépirodalom csúcsaira. Eddig nyolc verses és hat novelláskötete, valamint tíz drámája jelent meg. Legújabb művét, a Letaglózni egy marhát a pusztában című monumentális családregényét éppen most akarta kiadni és több kontinensen forgalmazni a holland Hryemus kiadó, továbbá a Century Fox amerikai filmgyártó is megkereste, csak hogy megvegye tőle a megfilmesítés jogát, de a hazai irodalmi élet szellemóriása közölte, nem kell neki a pénz, nem érdekli a hírnév, nem akar filmet a művéből, főleg nem valami imperialista szörnyűséget, ő magyar ember, ezért csak és kizárólag a magyar olvasóknak ír, senki másnak. Tóth Kovács Szabó Kis József Pista nagy jellem. Mondanám, hogy ilyen az erőközpontokban sincs, de van. Tőlem szerényen, a maga halk módján csak egy ezrest kért , hogy tudjon venni magának vacsorát, mert ma még nem evett semmit, de azt ígérte, két részletben törleszteni fogja, amint megkapja a beígért ösztöndíját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...