TÚLÉLŐVERSENY

Nagy a respektje a különböző túlélőversenyeknek. Futás sivatagban, jégmezőn, magányos evezés az óceánon, úszás az aligátoroktól hemzsegő, őserdők között kanyargó gyilkos folyóban. A hősies versenyzőket imádják a hirdetők, gigamega cégek állnak mögéjük, csakhogy az ő citromlevüket igyák a száraz homokban, az ő fűthető cipőikben fussanak a jégen, az ő vízhatlan overáljukat viseljék a húsz méteres hullámok tetején, az ő általuk gyártott, forgalmazott cápa és krokodilriasztójukkal védjék magukat. A média is rajong a túlélőkért, főleg akkor, ha tényleg túlélnek és a nagy kaland végén apró részletek felidézésével egyenes adásban mesélik el, mégis hogyan maradtak életben.

Vannak azonban olyan versenyszámok, amelyek senkit sem érdekelnek, nincsenek szponzorok a háttérben, a média teljességgel közönyös iránta, pedig ezen is sok versenyző indul naponta és próbál élve célba jutni.

Az egyik ilyen túlélőverseny helyszíne Tapolca, ahol a minap egy idős házaspár adta be a nevezési papírjait. Egyikük Marika, akinek a nyugdíja nem éri a havi 147 ezer forintot, így kompenzációként múlt évben még kérhetett ötezer forintos Erzsébet utalványt. Ez jogosította fel a helyi szállodában eltöltendő három éjszakára. Férje, Gábor teljes árat fizetett. Egyikük sem sejtette azonban, hogy érkezésük után mi vár majd rájuk, ők is részt vesznek a szépkorúak versenyén.

A vonatról még mosolyogva szálltak le, ám nem sokkal később máris megkezdődött számukra a különlegesen rafinált erőpróba. Vajon hogyan jutnak el az állomástól a kb. ötven percnyi gyalogútra lévő szállodába?

Hát persze, gyalog. Buszjárat nincs, taxi sehol. Nem lett volna ezzel semmi baj, ha edzetten vágnak neki a távnak, de leromlott fizikumuk, rossz egészségi állapotuk, továbbá a májusi tél, eső, szél, valamint a bőröndök cipelése csak tovább nehezítette számukra a pályát. Végül félholtan beestek a recepcióra, ahol megtudták, a városban nincs buszjárat a pályaudvar és a szálloda között, a hotel pedig régóta nem üzemeltet transzfert a már említett célállomások között. Taxis is csak egy van, mert az összes magánfuvarozó lelépett a városból, vagy visszaadta a vállalkozását.

A házaspár, okulva az erőpróbából, azonnal hívta Tapolca egyetlen taxisát, csakhogy a visszaútra még időben felkérjék, ám az unott gépjárművezető a telefonban közölte, ő csak délután dolgozik, és nincs az a pénz, amiért ezen szokásán változtatna.

Végül Marika és Gábor élve megúszta, mert közvetítő segítségével szerencsére találtak egy kedves és segítőkész helybéli fiatalembert, aki értük ment és kocsival elvitte őket a pályaudvarra. Ha ő nem jön, akkor Marika és Gábor talán még mindig ott húzná zihálva a bőröndöt a tapolcai betonon.

A PÉK

Az ebédidőben riasztott nyomozók szemérmesen a zsebükbe csúsztatták az alufóliába tekert hagymás döner kebabjukat, pedig korábban mindig gond nélkül, jó étvággyal ettek oszlásnak indult holttestek mellett is. Most azonban képtelenek voltak akár csak egyetlen falatot is lenyelni. A tetthelyen és a leszakadt lépcsőházban szétszórt, elszenesedett emberi maradványok hevertek. Tüköri őrnagy először egy széparcú, de kettéhasadt fejet talált, majd egy véres alsó lábszárat. A tízemeletes panelház három felső szintje teljesen eltűnt.

Egyértelmű volt. Valaki robbantott. Vajon ki? És miért? Milyen eszközt használt?

A halottkém gyorsan dolgozott, így néhány órával később az egyetlen halálos áldozatot azonosítani tudták. P. Alma 34 éves fogtechnikusnő maradványait találták meg az üszkös és romos hetedik emeleten.

A ház lakói nem ismerték Almát, pedig legalább tíz éve ott lakott, de szinte sosem mozdult ki a lakásából. Állítólag otthon dolgozott. Ezt a feltételezést az ott talált több doboznyi megolvadt műfogsor is igazolta.

Kinek állhatott útjában a fiatal nő? Vagy éppenséggel önmaga robbantott? Ha igen, akkor mivel tudta pokoli toronnyá változtatni a panelt? Ilyen erejű pokolgépet csak az IRA, A Vörös Brigádok, a Hamasz, az IS, Theodore Kaczinsky (Unabomber), Timothy McVeigh az oklahomai mészáros, vagy éppen a Teréz körúti szöges bombás tud(ott) készíteni,, nem pedig egy pesti fogtechnikusnő. Vagy mégis?

A gáztűzhely sütőjében Kotányi páccal érlelt csirkecombok apró darabkáit találtak meg, a konyha szétégett linóleumján pedig fetás görögsalátából származó megfőtt pépet . E nyomokból az életvédelmisek arra a következtetésre jutottak, P. Alma vélhetően vacsorát készített. Talán várt valakit, és a vendégének sütött. Ez azonban némiképpen ellentmondott annak a feltételezésnek, hogy a fogtechnikusnő önkezével akart volna véget vetni az életének. Meglepő módon éppen Tüköri, a burnout szindrómás, unott nyomozó érdeklődését keltette fel leginkább e hátborzongató bűntény. A többiek végül mégiscsak kebaboztak, így az evés idejére felfüggesztették a helyszínelést.

Másnap Tüköri lekérte az internetes szolgáltatótól a P.Alma számítógépéről és okostelefonjáról kimenő és beérkező üzenetek listáját. Megdöbbentette a napi több száz levél, amit a grafomán P. Alma írt. Megszámlálhatatlanul sok emberrel levelezett egyszerre. Vélhetően itt, ebben az anonim és alattomos közegben élt és létezett Alma. Sokan teszik ezt manapság, elbújnak a hálózat árnyékában, és álneveken csodálatos új fizimiskát, irigylésre méltó karriert kreálnak maguknak, magukról, másoknak.

Tüköri szűkítette a címzettek listáját. A kotányis csirke jó nyomnak bizonyult, mert olyan embert keresett, aki vélhetően szeret minőségi ételeket enni. Így került a rendőrök látókörébe M. Kálmán pék, festő, drámaíróígy került a rendőrök látókörébe M. Kálmán pék, festő, drámaíró, amatőr ketrecharcos, aki rejtélyes kapcsolatban állt az elhunyttal. Szerelem? Talán. A levelek mindenesetre nem éppen szokványos kapcsolatra utaltak.

- Szeretsz, Mókus?

- Mint a héjától fosztott érett diót. A számban akarlak érezni.

- Szétrágnál?

- Bevinnélek az odúmba és ott szednélek szét.

- Izgalomba jöttem.

- Én is.

- Mikor találkozunk?

- Nem tudom. Ma még ki kell sütnöm a kukoricás-magvas kenyereket, és a gluténmentes bucikat.

- Utána?

- Festek.

- Mit?

- Téged.

- Amint éppen szétrágsz? A nyelveddel forgatsz?

- Pontosan.

- Két éve levelezünk. Látni akarlak végre.

- Hajnalban végzek. Utána lehetne róla szó.

- Akkor alszom.

- Megvárom amíg felébredsz.

- Félek.

- Mitől?

- Hogy már nem bírok magammal, Mókusom.

- Édes Kolibrim! A szerelem mézét neked tartogatom. Ha nem leszel az enyém....

- Akkor?

- Tudod.

- Nem akarom. Azt nem.

- Velem jössz. Repülünk, mint a boldog kolibrik. Az égben végre egyesülünk.

Ez a mondat tette gyanússá M. Kálmánt. Fenyegetően hangzott. És ugye, a pék hétvégenként, vidéki kocsmákban szervezett illegális versenyeken, amatőr ketrecharcosként verekedett. Egy ilyen ember nem szépeleg, ha akar valamit. Tüköri őrnagy szédelgett és émelygett, de tisztázni akarta, miért halt meg P. Alma. Végül a rendőrségi archívumban talált egy poros, lezárt aktát, rajta a pék nevével. Kinyitotta.

M. Kálmán évekkel korábban Szlovákiában LEGO-kockákból és sertés bélsárból pokolgépet konstruált, majd felrobbantotta vele a helyi Szutyok patak töltését. A kiáradt víz a lakóival együtt elmosta Magyarmakacska falut. M. Kálmánt akkor eltűntnek nyilvánították. Erről nyilván nem tudott az iránta gyengéd érzelmeket tápláló Alma.

Tüköri házkutatási engedélyt kért, majd miután megkapta, elindult a feltételezett gyilkos munkahelyére, a külvárosi sütödébe. Elkésett. Pár perccel korábban az üzem a levegőbe repült. M.Kálmánt sosem találták meg, csupán az albérletében hagyott, TNT-szemcsékkel szennyezett Star Wars LEGO készletet, valamint egy gépelt kéziratot, Alma az internet bombanője című drámát.

A SEMMIRE VÁRÁS KÖNNYŰSÉGE

Négy okos ember beszél egy rádióban. Személyesen ismerem és tisztelem őket. A közelgő uniós választások kapcsán az ellenzék esélyeit elemzik. Egyikük, indulattal a hangjában azt emeli ki, hogy itt már nem egyszerűen lejt a pálya, tudjuk kinek a javára, hanem a jelen gazdasági és médiahelyzetben a kormányerők a Csomolungmán vannak, míg az ellenzék mélyen lent a Zabriskie Point környékén. És akkor mit lehet tenni? -kérdezi a négyek egyike. - Ne is beszéljünk már? Ne hallassuk a hangunkat? De, minden fórumon meg kell tenni, hangzik a válasz. Persze, hallatni kellene a hangunkat. Magam is ezt teszem, igaz, egyre kedvetlenebbül.

Próbáltam, próbálom a szatíra eszközével felnyitni egyesek szemét, rádöbbenteni erre az eszetlenségre, romlottságra, és bűnre, ami lassan de biztosan megfojt minket. A saját pénzemen kiadtam egy könyvet, akik olvasták szeretik, elgondolkodtatta őket, de sajnos a könyv nem juthatott el a szélesebb nyilvánossághoz, mert az a rádió, amelyben éppen arról beszélnek, hogy kötelességünk megszólalni, sok pénzt kért volna a velem készült interjúért, a nagy múltú lap pedig melynek főmunkatársa az okkal indulatos vendég, szóval ez a lap azért nem írt öt sort sem, mert mint megüzenték, "nálunk nem szeretik a magánkiadásban megjelent könyveket".

Tegnap egy barátomnak beszámoltam az elmúlt fél év hiábavaló próbálkozásairól. Nem akarta elhinni.

Félrebeszélés, szűklátókörűség, a szolidaritás, és az összefogás teljes hiánya évek óta. Ezen a szinten is. És csodálkoznak, dühöngenek, szomorkodnak.

Őszinte leszek, nem várok semmit.

SZÉPFIÚK

Most, hogy előkerült a múlt évezredből származó lelet az egykori fényképes MUOSZ igazolványomról, döbbenten szemlélem a nem csillapodó tetszésnyilvánítást, amit gyaníthatóan a régiségem, valamint (talán?) a hosszúkás és ránctalan lóarcom vált ki a facebook polgáraiból. Abban az időben (kilencvenes évek) készült rólam bajuszos fotográfia is, de azt a nyugalom megőrzése érdekében zároltam.

E felkavaró hatású relikvia azonban mégiscsak eszembe juttatta az örök kérdést, mi lett volna akkor, ha a sejtosztódás szerencsésebb kontúrokká formálja az arcomat, és nem ló, hanem jóképűnek látnak bizonyos sorsdöntő helyzetekben.

Tudom, a saját arcáról mindenki maga tehet, de akkoriban még ilyen kisimult, szinte gyermeki, a példánál maradva, csikó jellegem volt. Pechemre ez akkor változott csak meg, amikor már nem volt jelentősége.

Történt ugyanis, hogy Simon András távozása után műsorvezetőt kerestek az ESTE közéleti-politikai műsorba. Ángyán András operatőr dobta be a nevemet, ő javasolta, hívjanak meg engem is a castingra. Addig riporterként dolgoztam ott. Nekem sosem voltak ilyen jellegű tévés ambícióim, de egyszeriben mégis ott találtam magam a névsorban. Tizenkét tévés kolléga neve szerepelt a listán, és hamarosan elérkezett a próbaadás. Ha jól emlékszem, az egyik vendégem Herényi Károly volt. A stúdióban dolgozó, általában mindenkit kritizáló operatőrök, technikusok közül többen gratuláltak, nekik nagyon tetszettem.

Legnagyobb meglepetésemre a tizenkét jelölt közül csak ketten maradtunk, Rábai Balázs és én. Hetekig nem született döntés, hogy ki legyen az ESTE arca. Megtudtam, képtelenek voltak dönteni. Végül Horvát János mondta ki a döntő szót, vagyis a nevet. Rábai Balázs.

Sok évvel később a rádióban összefutottam Horvát Jánossal, bemutatkoztam neki, és megkérdeztem, mi döntötte el a kérdést. A válasz így hangott: Rábai szebb volt.

Igaza volt. Most, hogy nézem ezt a régi igazolványképet, még inkább azt mondom, jól döntött.

Lehet, hogy mégis előveszem a bajuszos fotómat.

PORNÓ ÉS KÁVÉ

Munkamegbeszélés okán egy ismert dalszerzővel beszélgettem a kávéházban, igyekeztem minden idegvégződésemmel a közelgő lemezének és könyvének előkészületeire koncentrálni, mikor elkezdődött a nászdélelőtt.

Az asztalunk mellett lecövekelt az utcáról beeső, a szakadó eső elől menekülő, vélhetően szerelmi fészket kereső pár. Szenvedélyes, halk és kevésbé halk nyögések és sóhajok kíséretében csókolózni kezdtek.

A helyzetet súlyosbította, hogy a nő nem a mi asztalunkra feküdt rá, a kávé és a szódavíz tehát nem löttyent ki, így nem szólhattam, hogy tessék két asztallal arrébb menni és ott szerelmeskedni.

A pár önfeledten összegabalyodott, beletúrtak egymás hajába, szájuk összeforrt, majd táncolni kezdtek (hangszóróból szólt valami vacak popzene, de gyanítom 12. századi kórusművekre is képesek lettek volna andalogva ringatózni) és egyre inkább úgy tűnt, valójában fekhelyet keresnek maguknak. A nő vezette a férfit, a kávéház lezárt, sötét terme felé próbálta navigálni, végül megadóan feladták a kutatást, és leültek egy asztalhoz, tőlünk másfél méterre. Folyamatosan kényeztették egymást, maybe, yesterday, love, strong szavakat lehetett hallani, majd a nő elővett a táskájából egy papírlapot (szerelmeslevél?) amit aztán a pasas fülig érő szájjal olvasott.

A karcsú, barna hajú nő szinte önkívületi állapotba került, nem is érzékelte, hogy rajtuk kívül mások is ott vannak, mint egy lusta, de éhes anakonda lassan ráborult a partnerére, karjaival körbefonta. Volt egy kis pornófilm forgatás feelingje a jelenetnek.

A hidrogénszőke hajú férfi borzongatóan feltűnő jelenség. Fehér inge a hideg ellenére is merészen kigombolva, fedetlen mellkasát a nő kitartóan cirógatta, kivillanó (mű?)fogsora miatt engem egy NDK-s polbeat énekesre emlékeztetett. Nem, ez így nem igaz, nem is echte NDK-s volt, hanem NDK-s és amerikai színész-énekes keverék.

Egyszer mertem csak arra nézni, amikor beszélgetőpartnerem elment kérni magának egy kólát, és egy hangosabb felnyögésnél azt hittem baj van, szóval akkor néztem oda. A Dean Reed, David Bowie, Beck Zoli hasonmás nagyon beindult, félig levetkőztette a nőt, úgy, hogy közben a levelet olvasta. Közeledett egyfajta extázis, de a folytatást már nem vártuk meg, mert ugye a dolgozó nép nem ér rá az idők végeztéig egyeztetni és kávézni.

SZERELEM

Messziről látom, hogy gyalogos közeledik a zebrához. Lassítok. Megállok. Az ismeretlen nő lelép az úttestre, majd elindul a másik oldalra. A kocsim elé érve felém néz, majd integet és mosolyog. A fiam a hátsó ülésről kommentálja a látottakat.
- Apa, ez a nő szerelmes beléd.

PÉLDAKÉP

Vártam, hogy megszólal majd a feltűnő izomtónussal rendelkező celeb-vállalkozó, de nem, érdekes módon most elhalkult, nem posztol arról percenként, hogy milyen színes és felhőtlen az élete egy hozzá hasonló sztárnak, akit a bíróság első fokon éppen most ítélt el, mert fiktív számlákat vásárolt, közel 8 milliós adócsalást elkövetve ezzel. Hajrá influencerek, hajrá követők!

SZAG VAN BABÁM!

Arra a nőre gondolok, akinek büdös a pasija. Én ugyan sosem szagoltam, nem ismerem személyesen, lehet, hogy fake news ez is, de már a sokadik levelet kapom a nőtől, aki újra és újra leírja, nem bírja elviselni az emberéből áradó fanyar és émelyítő kipárolgást, ráadásul itt van ez a rémes május, szakad az eső, nem lehet ablakot sem nyitni. A nő már szinte könyörög a tanácsomért, mondjak valamit, mintha szexológus lennék, az évezred új Veres Pálja, aki majd friss levegőt fúj az áporodott otthonukba.

Nagy a baj. Az ember rendes, nem csavarog, nem iszik, nem narkózik, nincsenek külön útjai, nem csalja fűvel-fával, csak az a rettenetes szag ne lenne. Fent is, lent is. Ennyit tudok.

A nő mindent bevetett, asszonyi praktikáktól kezdve a nyílt fenyegetésig, hogy lelép, eltűnik az életéből, de semmi sem hatott. A pasas elterül a kopott fotelben és bűzlik. Nem beteg. Csak lusta. És igénytelen.

A nő arra gondolt, elrettentésként maga is kipróbálja a fürdés nélküli életet. Két hét víz és szappan nélkül. Vagy még több. Hajmosás beszüntetve. Körömvágás is. Fogmosás egy hónapra felfüggesztve. De ez sem megy, mert holnap mégiscsak be kell menni dolgozni.

Mi legyen? Altassa el, majd vonszolja be a férfitestet a fürdőszobába? Fújja be valamivel? Hogyan lehetne egy felnőtt férfit alapvető dolgokra késztetni? Hányan léteznek így? És miért?

Ide tényleg Veres Pál kell.

AMNÉZIA

A hatalom hosszan tartó, korlátlan birtoklása sok esetben amnéziához vezet. A betegség első stádiumában az érintett személy megfeledkezik arról, hogy ki ő, honnan jött, és valójában mi lenne a feladata. A második, immár leépülő szakaszban pedig az a tudás törlődik a memóriájából, a hatalom olyan, mint az ezer színben pompázó virág. Hiába öntözik, kap napfényt, tesznek meg érte bármit, akkor is elhervad. Ha ez bekövetkezik, vagyis a hatalom semmivé foszlik, nos, ekkor kapnak jelentős szerepet a szakemberek. Az ügyészek, bírák az emlékezésben segítenek, a börtönpszichológusok pedig az érintettel átbeszélik az őrzött objektumban letöltendő évtizedeket.

22-es IZÉ

Menj! Telefonálj! Írj! Jelentkezz! Nyomulj, különben nincs semmi, észre sem vesznek! Ma csak így lehet. Ha nem tolod magad előre, lúzer vagy!

Mész, telefonálsz, írsz, jelentkezel, "nyomulsz", csinálod. És lám, máris változik a rólad alkotott kép. Erőszakos nímand, egy kis izgága p..cs leszel. Mit akar ez itt?

Na jó, kaphatsz egy esélyt, de előtte azért "megfuttatjuk" a nevedet.

Megfuttattuk. Lépj vissza az első mezőre. A következő körből megint kimaradsz.

BOLDOGSÁG

Elégedett vagyok. Már annak is örülni tudok, ha egy elküldött elektronikus levélre a címzett helyett az automata válaszol: nem vagyok az irodában, legközelebb jövő év november 20-a után érhet el.

ZSÁKUTCA

Az önkéntesek megitták a szakét, majd a hadügyminisztertől egyenként megkapták a kardjaikat. Ezeket a pilótafülke jobb oldalán lévő, az erre a célra kialakított rekeszekben helyezték el. Vállalták, ha majd eljön az idő, szeppukut elkövetve, életüket adják a hazáért.

Hajnali négy óra tíz perckor a Mitchubishi gyár gépei felemelkedtek a levegőbe. A pilóták, mielőtt örökre elhagyták volna a Felkelő nap országát, utolsó pillantást vetettek az anyaföldre. Abban a tudatban indultak útnak, hogy elégtételt vehetnek a hazájukat ért megaláztatásért.

Alig több, mint 15 óra 24 perccel később Tamaschi Okudvadze parancsnok jelt adott a repülő rajnak. A légifelderítés radarjai nem érzékeltek semmit, így elsőként Samuko Vazame és Yamashita Samochei zavartalanul kezdhette meg a zuhanórepülést. Négyezer méteres magasságból is jól látták a célt, a parányi zsákutcát.

Ügyesen manővereztek, így gépeikkel pontosan arra a helyre csapódtak be, ahol engedélyezték a parkolást. A japán nagykövetség oldalán, ahol csak öt percre állhatnak meg autók, de a sofőröknek bent kell maradniuk a járművekben, nem esett kár, a járda is sértetlen maradt.

A tíz gépből álló kamikaze csapat porrá rombolta a célterületet, egy fiatal mágnás villáját és az ahhoz tartozó parkot. Nem sokkal később a megtámadott ország hadat üzent Japánnak. Kitört az újabb világháború.

A táblák, ötven évvel az incidens után is ott állnak a zsákutcában. Behajtani és megállni tilos.

PATAKPART

Nem tudok festeni, de még csak rajzolni sem, így nem készülhet el a magyar valóság legszomorúbb képe, amely 70X140-be (+keret) sűritené ennek az elcseszett országnak a hangulatát. Mivel nincs okostelefonom, fotózni sem tudtam.

A helyszín egy patakpartszerűség, közel a Dunához. A vékonyka, de mély mederben éppen csak hogy csordogál a víz. Nincsenek benne vadkacsák, egyébként szoktak itt úszkálni, de most csak a szétázott tejesdobozok, meg az ingyenesen terjesztett bulvárlap néhány példánya sodródik a folyó felé.

A víz két partján nyugdíjaskorú asszonyok kutyát sétáltatnak. Messziről nézem őket. A magas fű, vagy inkább gaz néhány pillanatra eltakarja őket. Némán, lehajtott fejjel mennek mindketten. Ellenkező irányba, céltalanul haladnak. A lényeg, hogy a kutyák mozogjanak, ürítsenek. Korábban együtt, egyidőben vitték ki az állatokat. Szertartásszerűen minden napjuk így kezdődött, Komótos gyaloglás közösen, kakiszedés, jutalomfalatkákkal való etetése a kis kedvenceknek. Aztán történt valami.

A lakóparkba egy ismert tévés költözött, a sok kormányközeli médium egyikének főmunkatársa. Vagy inkább arca. Műsorvezető. Ott vett lakást, ahol az egyik asszony lakik. Tudom a nevét, de az anonimitást megőrizve, jobb híján inkább liberális néninek nevezem. Egyetemet végzett ember, korábban vezető beosztásban dolgozott.

Egyik reggel éppen a ház bejárata előtt futott össze a tévéssel, beszélgettek, majd megérkezett a másik asszony, aki köszönés helyett nevetgélve gyorsan felvilágosította a tévést, vigyázzon a barátnőjével, mert a másik oldalhoz tartozik, liberális rádiót hallgat. Bezzeg ő, tudja mire kell figyelni, mit kell nézni, hallgatni. Igaz ugyan, hogy a fiát, menyét és még néhány rokonát éppen egy állami cégtől rúgták ki indok nélkül, de ez nem rendítette meg, továbbra is jónak tartja az irányt. Aki ezzel vitába száll, lehülyézi, vagy "feljelenti".

A két asszony az emlékezetes megjegyzés óta nem beszél egymással. Távolról figyelik egymást, nehogy véletlenül összetalálkozzanak. Ha meglátják a másikat, azonnal letérnek egy mellékutcába, vagy beveszik magukat a bokros részbe és megvárják, amíg a másik elmegy.

Ma reggel a patak két partján kószáltak. Nem a víz, egy egész világ választotta el őket egymástól.

DNS

Megkezdődött az Örökítőanyag nagyipari előállítása a Fejér megyei Fecsabányán, a korábban gázkészülék-alkatrészeket gyártó, majd a közelmúltig vágóhídként működő ipartelepen. A 2200 milliárdból megvalósított beruházás - szakértők szerint - ezer éven belül megtérülhet, majd ezt követően nyereséget is eredményezhet, feltéve, ha az Örökítőanyagot sikerül a határainkon túl is népszerűvé tenni. Ennek érdekében, a gépsorok indításával egyidőben, megalakult a Nemzeti Örökítőanyag Exportiroda, melynek legfőbb feladata az Örökítőanyag nemzetközi megismertetése és értékesítése. A világ százötven országában máris irodát létesítettek, melyhez további 550 milliárdos tőkeinjekcióra volt szükség. Ez a nemzetstratégiai koncepció a nemzet fennmaradásának kulcsa, ezért elkerülhetetlen, hogy a nemzeti vagyon jelentős részét az Örökítőanyag előállítására és exportjára fordítsuk. A már legyártott Örökítőanyagot a kisiskolások kötelező oltásként kapják, a szülőkorba érkezett nőknek pedig beültetéssel adják tovább, de a NÖEI (Nemzeti Örökítőanyag Exportiroda) hamarosan étkezési zselé formájában is eljuttatja az emberekhez. A NÖEI vezetői közölték, hosszútávú céljuk az, hogy az Örökítőanyaggal teljességgel átformálják a nemzetet, majd később a Föld összes lakóját, valóra váltva ezzel az übermensch álmot.

TANÁCS

Tanácsot kérek a lányomtól.
- Szerinted, jó az, ha egy autóban piros színű az üléshuzat?
- Nagyon jó, mert ha leeszed eperrel, vagy cseresznyével, akkor nem látszik meg.

BÜDÖSEK A FIÚK

Szokásos csevej a lányommal, úton hazafelé.
- Milyen napod volt ma a suliban?
- Jó. 
- Bővebben?
- Nagyon jó.
- Még bővebben?
- Tuti jó.
- Milyen órák voltak?
- Torna.
- Jó volt?
- Nem. Uncsi.
- Miért?
- Mert át kellett öltözni.
- Ezért volt unalmas?
- És sokat kellett futni.
- Még valami?
- A fiúk büdösek.

HAIR

Falvakon autózom keresztül. Magyar falvakon. Búbánatosan, nagy cseppekben esik az eső. Kint minden mozdulatlan. Látszólag semmi élet. Huszonévvel ezelőtt is ilyennek láttam a vidéket. Vasárnap délután van.

A kocsiban a Hair szól. Ez az egyetlen musical amit szeretek, ezerszer hallottam már, de képtelen vagyok megunni. Valamikor, talán 1980-ban a nagyanyám hozta ezt a lemezt ajándékba Amerikából. Életében egyszer járt ott, ma sem tudom, miért jutott eszébe éppen ezt megvenni. Ez a zene tele van élettel, szépséggel, szomorúsággal, vidámsággal, kétellyel, a halál közelségével, mégis, akik éneklik örökre fiatalok maradtak. Tehetséges emberek, bár szerintem ideillőbb kifejezés, zsenik írták 1968-ban. A vietnami háború javában dúlt, tízezrek harcoltak a pokolban, a napalm mindent elpusztított, halottak hevertek mindkét oldalon. Felelőtlen emberek küldték vágóhídra a besorozható, eldobható életeket.

Volt értelme ennek a "kalandnak" ? Dehogy volt. A háborúnak sosincs értelme. Good morning sunshine, Manchester England, Easy to be hard és a sok megválaszolatlan kérdés, miért élek, miért halok meg, hol vagyok? The flesh failures (let the sunshine in) Berger most masírozik be a gépbe, ami Vietnamba viszi.

A falu csendes, lassan az eső is szelíd szemerkéléssé enyhül, mégis azt érzem egy alattomos, és pusztító háborúban élek. Felhangosítom a zenét. Százhúsz kilométer és otthon leszek.

EPER

Az eper tökéletes gyümölcs. Finom, egészséges és gusztusos. Az viszont egészen gusztustalan, hogy nálunk ezt is hamisítják, igaz, ebben nincs semmi meglepő, napi élményünk az átverés, hazudozás, kifosztás. A 300 forintos spanyol eper a kispályások játéka, ők csak átcímkézik, és máris mézédes (sokszor savanyú) magyar eperként árulják, kilóját közel kétezerért. Ülnek a napszámos árusok az utak mellett, előttük táblára írt szöveg: magyar szilva, magyar barack, magyar kukorica, magyar málna, magyar dinnye, de ezt olyan öntudattal vésik fel a palára, mintha mi lennénk a Nike, az Adidas, a Porsche, vagy a Sony és a Microsoft, de nem, mi magyarok vagyunk magyar krumplival (az például már nincs is, gyenge volt a termés) magyar fokhagymával (az kínai, mert Makó sem a régi) magyar cserkóval, az pedig talán chilei, magyar málnával, hogy azt honnan importáljuk fogalmam sincs, az is hiánycikk lassan, csak azt tudom, mérhetetlenül unom ezt a magyarkodást úton, útfélen.

MTA

"Azt nem hiszem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia épületéből szállodát csinálnának..."
a) de,mégis szálloda lesz
b) nem lesz szálloda
c) ott fognak lakni a gyerekek
d) lebontják, stadion épül a helyén
e) nem érdekel

CUMI

Vidéken voltam. Este, szokásomtól eltérve, ettem. Emiatt aztán horkoltam. A tizenkét éves fiam szóvá is tette. 
- Apa, kellene neked egy cumi.

LAKÓGYŰLÉS UTÁN

Túléltem a lakógyűlést. Nem is aludtam el közben. Szerencsére a lakótársakkal nincs gond, nem egy hőzöngő társaság, mindenki jóban van mindenkivel, tudom, ez nehezen hihető, de igen, létezik ilyen is, így a napirendi pontokat fegyelmezetten betartva békésen jutottunk el az epilógusig, a jegyzőkönyv hitelesítéig.

Ahogy korábban írtam, nem szokásom szétdumálni a lépcsőházi szeánszokat, amúgy sem tudok nagyon mit véleményezni azon, hogy a korábbi mester szétbarmolta a ház bizonyos részeit, természetesen nem vállal érte garanciát, új szakikat pedig nem lehet találni, ezt maga a közös képviselő mondta, egy-két évre előre lekötött munkáik vannak, sok helyen már a telefont sem veszik fel, így csak reménykedünk abban, hogy néhány évig még elkerül minket a monszun, bár Sir David Attenborough nyilván okkal intene józanságra, "ennyi időnk már nincs".

A beázások című fejezetnél, építő jelleggel azt a megjegyzést tettem a fölöttünk lakónak, bontassa le a teraszát, akkor onnan biztosan nem fog beázni. Ez a gondolat neki is tetszett, csak attól tart, a szokás nagy úr, így esetleg megfeledkezne a lebontott erkényről és a harmadik emeletről kilépne a semmibe.

Lakógyűlés legközelebb ősszel lesz. Ha a ház addig nem dől össze, akkor a szokott helyen, a lépcsőházban.

NYESTCSAPDA

Ma lakógyűlés lesz nálunk. Sok évvel ezelőtt egy kedves szomszéd (egyébként tényleg kedves, csak akkor még tesztelgetett) azt találta mondani nekem, az új lakónak, hogy "fogod te még sírva nyalni az uborkát". Ma sem tudom mire gondolt mikor e költői képet a lépcsőházban elsziszegte, a falak persze felerősítették az egy mondatba sűrített drámai fejleményt, de érdekes módon az elmúlt években nem nyaltam uborkát.

A lakógyűléseken mindenesetre én vagyok a kuka, nem a műanyag szeméttároló értendő ez alatt, hanem az a lakó, aki csendben van, de amikor kézfeltartással szavazni kell, teszi a dolgát.

Pár évvel ezelőtt itt is voltak persze nagy balhék, egy lakótársnőnek megjelent a barátja, jó kis műsort csinált (kikérte magának, hogy az ő macskájuk kakálta volna tele az udvart), majdnem verekedés lett a vége, de aztán a pasas köszönés nélkül lelépett, nem sokkal később pedig a barátnője is elköltözött.

Ma szerintem nem lesz semmi action, legfeljebb megvitatjuk, hogy a nyestcsapdát arrébb tegyük-e vagy se. Csapda ellenesként azt mondanám, ne tegyük sehova, de szegény állat egyszer minket is megkóstolt, vagyis a fékvezetéket, így fájó szívvel szavaznom kell majd.

Egyetlen félelmem van csupán, nehogy állva elaludjak.

VÉTKEZTEM

Jóvátehetetlen amit elkövettem. Ez nem is hiba, hanem ostobasággal felérő bűn. Ennek vagyok és leszek, vélhetően örök életre az áldozata. Felelőtlen voltam, nem tudtam hideg fejjel gondolkodni, pedig akkor még megtehettem volna, hogy nemet mondok. Ezt elszúrtam. Elvágtam magam. Innen nincs visszaút. Ingereltem a környezetemet, dicsekedve azt mondtam, na majd én megmutatom.

Majdnem vegetáriusként rántott csirkemellet ettem, de vastagnak ítéltem a hús átmérőjét, és ezt szóvá is tettem. Végzetes pillanat volt. Haraptam, rágtam, dumáltam egyszerre. Felszólítottak, ha ennyire okoskodó vagyok, akkor mutassam meg, vajon tudok-e ennél vékonyabb szeleteket vágni.

Emlékszem, a borotvaéles pengéjű IKEA késsel metszettem bele a húsba. És mint egy frissen vizsgázott húsipari szakmunkás, álomszerű szeleteket vágtam. Megállt az élet a konyhában, körém gyűltek, mert ilyet korábban még senki sem látott.

Azóta, ha tetszik, ha nem, nekem kell felszeletelni a húst. Sajnos azt is megmutattam, hogy én mosogatok a legszebben, vásárolok a leggyorsabban, és a virágokat is én locsolom a legnagyobb gondossággal.

Ma reggel arra kértek, panírozzam és süssem ki a felszeletelt csirkemell szeleteket.

Tanultam a hibáimból.

BIOLÓGIAI FEGYVEREK

Egyre élesebb a verseny a biológiai fegyverkezés terén Magyarországon. Felfoghatatlan tempót diktálnak a gyártók, és persze elsősorban maguk a megrendelők, akik elsőként akarják megalkotni a tökéletes biológiai fegyverarzenált. Ennek érdekében semmitől sem riadnak vissza, a világ legismertebb koponyáit szerződtették titkos laboratóriumaikba. Úgy tűnik, immár mindegyik tábor túljutott a kísérleti szakaszon, így csak idő kérdése mikor vetik be a maguk szörnyeit.

Brenyevsko T. Mihail kutatásvezető büszkén mutatja a 25 kilósan világra jött egyedeket, melyek a leghatékonyabb támadó eszközök a közelgő választások előtt. A korábban Észak-Koreában dolgozó tudós arra kér, ne használjam e fegyverek esetében azt a kifejezést, hogy patkány, ízléstelennek tartaná, ha a laborban kitenyésztett állatokat (csodafegyvereket) így nevezném.

F.B.Imola, a másik oldal biológiai fegyverkezését irányítja. Jól ismert név ő is a fegyvernepperek, egész világot átszövő, kusza hálójában. Annyit árul el, ezek a 60 kilós, brutális izomzatú lények, valójában patkányevő patkányok, akiket bevetés előtt kiéheztetnek és bedrogoznak. Ennek következtében nem ismernek félelmet, féktelen és csillapíthatatlan falánksággal vetik rá magukat a másik oldal patkányaira.

Végül mindkét tudóstól azt kérdeztem, elfordulhat-e, hogy a túltenyésztés következtében az emberi intelligenciát is felülmúló szellemi képességekkel rendelkeznek majd a patkányok, felismerve egyúttal azt is, hogy nem egymás, hanem a megbízóik ellen kell küzdeniük? Felfalhatják-e a patkányok az embereket?

Válasz helyett azonban mindketten kicsavarták kezemből a mikrofont, majd megfenyegettek, hogy kiengedik a ketrecekből a háziszörnyeket.

JÓ IRÁNY

Megdicsért a nagyobbik fiam, Dani. Azt mondta, jó az irány, továbbra is egyszerű, hétköznapi dolgokról írjak, úgy mint játszótér, csirkemell szeletelés, mosogatás, autózás, Rubint Réka tornázik, majd a naplómat adjam ki. Címet is javasolt. Pokoli napjaim.