Az önkéntesek megitták a szakét, majd a hadügyminisztertől egyenként megkapták a kardjaikat. Ezeket a pilótafülke jobb oldalán lévő, az erre a célra kialakított rekeszekben helyezték el. Vállalták, ha majd eljön az idő, szeppukut elkövetve, életüket adják a hazáért.
Hajnali négy óra tíz perckor a Mitchubishi gyár gépei felemelkedtek a levegőbe. A pilóták, mielőtt örökre elhagyták volna a Felkelő nap országát, utolsó pillantást vetettek az anyaföldre. Abban a tudatban indultak útnak, hogy elégtételt vehetnek a hazájukat ért megaláztatásért.
Alig több, mint 15 óra 24 perccel később Tamaschi Okudvadze parancsnok jelt adott a repülő rajnak. A légifelderítés radarjai nem érzékeltek semmit, így elsőként Samuko Vazame és Yamashita Samochei zavartalanul kezdhette meg a zuhanórepülést. Négyezer méteres magasságból is jól látták a célt, a parányi zsákutcát.
Ügyesen manővereztek, így gépeikkel pontosan arra a helyre csapódtak be, ahol engedélyezték a parkolást. A japán nagykövetség oldalán, ahol csak öt percre állhatnak meg autók, de a sofőröknek bent kell maradniuk a járművekben, nem esett kár, a járda is sértetlen maradt.
A tíz gépből álló kamikaze csapat porrá rombolta a célterületet, egy fiatal mágnás villáját és az ahhoz tartozó parkot. Nem sokkal később a megtámadott ország hadat üzent Japánnak. Kitört az újabb világháború.
A táblák, ötven évvel az incidens után is ott állnak a zsákutcában. Behajtani és megállni tilos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése