LOVAGOK

A húszezresből, vagy az ötszáz eurósból sodort cigi ma már nagyon snassz, csak a feltörni akarók próbálnak még ezzel villogni a VIP-listás playboy nyuszik előtt, de felesleges többszázezret így elfüstölni, mert ezzel nem viszik semmire, leszarják őket. Thaiföld is múltidő, oda már csak a parasztok járnak, kocsit pedig ciki harmincmillió alatt venni. A lovag attól lovag, hogy övé a legdrágább nyereg, és ha csatába indul, onnan mindig győztesen tér vissza.

A lovagok körében népbetegség, valójában foglalkozási ártalom, hogy szerzésen kívül nem csinálnak semmit ami  hasznos lenne, ezért szimplán csak unatkoznak, ettől betegek, mert már nem lelkesíti őket semmi, na jó, talán a pénz, de az első milliárd után már az sem túl izgalmas a számukra.

És itt jön  a képbe Lendinszky Iván ügyvéd, aki egykoron maga is lovagként létezett, a legnagyobbak és leghírhedtebbek egyike volt, kis kitartással és szerencsével akár még király is lehetett volna belőle, nemhiába nevezték Cselvetőnek, de egy kevéssé sikerült telekmutyi után, vagy inkább miatt be kellett érnie a királycsináló szereppel. Így sem járt rosszul persze, de a lovagok élete már csak ilyen, bármikor kiüthetik őket a nyeregből, a zuhanás pedig teljes páncélzatban, száguldó lóról maga a halál. Ő ugyan  túlélte, de már csak árnyéka volt önmagának. Visszavonult és csak néhanapján kértek tőle tanácsot, apróbb segítséget unalmas, vidéki tyúkperek megoldásához. A vagyon pedig apadt, napról napra egyre kisebb összeg jelent meg a banki egyenlegen, ami okkal rémisztette meg, és persze késztette gyors gondolkodásra Lendinszkyt. Az életösztön, a szerzés kényszere végül megszülte a gondolatot, amely az ügyvédet ismét visszavitte a lovagok közé.

Nem akármilyen ötlet hozta vissza a köztudatba  a szinte már teljességgel elfeledett és leírt Lendinszky lovagot. Olyan szikra pattant ki elméjéből, amely azonnal fellobbantotta a tüzet, egyúttal ismét érdekessé tette őt a hazai lovagok körében. Hirtelen többen is keresték telefonon, meghívásokat kapott ebédekre, vacsorákra, sőt volt aki nagyobb összeget is ajánlott neki, ha beveszi a buliba. Ő azonban nem akart társakat, ami érthető is a magányos évek után.

A legismertebb lovagok a Four Seasonban kávézgatva értesültek az izgalmas eseményről és azonnal a részletek felől érdeklődtek. Milyen felszereléssel, hogyan és mennyiért vehetnek részt az első újkori lovagi tornán, melynek helyszíne az ólmospusztai nagyrét.

Az egyszemélyes  Lendinszky ügyvédi iroda semmit sem bízott a véletlenre. Nagyot akart dobni, mert tisztában  volt azzal, csak így térhet vissza a mindennél jobban jövedelmező csatamezőre. Szerencsére ismert mindenkit, a kerekasztalnál egykoron maga is ott ült előkelő helyen, éppen ezért mindenkinél jobban tudta, a kiégett, fásult, depressziós, potenciazavarokkal küszködő lovagoknak új impulzus kell, férfias kaland, és ezért bármit megadnának. Nem volt szívbajos, a részvételi díjat alapból egymillió forintban határozta meg, de további extrák esetén ez az összeg akár meg is háromszorozódhat. Az aktív lovagoknak ez nem gond, pénzük bőven  van, becsületük nem, de éppen ezért akart minden magára valamit is adó lovag Ólmospusztán megküzdeni.

Dicsőség vagy halál! Ez a molinó fogadta a méregdrága luxusautókkal érkező lovagokat, akik izgatottan készültek a játékokra. Udvarhölgyek is szép számmal érkeztek velük, az ő szerepük, feladatuk egyértelmű, nem szorul külön magyarázatra. Milyen érdekes, pontosan háromszáz lovag fizette be a nevezési díjat, volt aki euróban utalta át az összeget,  a lényegen persze ez nem változtatott, hiszen így Lendinszky máris 300 millió forinttal lett gazdagabb. Az est végére azonban közel egymilliárdot könyvelhetett el, mert a legtöbb lovag igénybe vette az extra szolgáltatásokat is, például a VIP parkolót és a tantramasszázst. A torna délután kettőkor kezdődött zászlófelvonással, trubadúrénekekkel, színielőadással és a Himnusz közös eléneklésével, majd ezt követően kisorsolták a sorrendet és a küzdő párosokat.

Ez a lovagi torna csupán annyiban különbözött a 15. és 16. századi összecsapásoktól, hogy ezúttal nem lovakon ültek a küzdők, hanem autóik  volánjánál. Dárdáikat a leengedett ablaknál bal kézzel fogták, jobbal vezettek, az Angliából importált jobbkormányos autók esetében értelemszerűen a bal kezüket tartották a kormányon és a jobbkezükkel ragadták meg a harci eszközt. Az autók egymással szemben haladtak, és mivel semmiféle  korlátozás nem volt, így a nagyobb teljesítményű,  gyorsabb és erősebb autók tulajdonosai kerültek előnybe, de ezzel minden lovag tisztában volt.

A küzdelem egyszerű, ugyanakkor rendkívül látványos és brutális volt. A lándzsákat a szélvédőkre irányították és amikor a két autó egymással szemben, de egymás mellett elszáguldott, a fegyverek a szélvédőt szétrobbantva az utastérben csapták meg a sofőr-lovagokat. Hiába viseltek azonban bukósisakot és páncélinget, mert akit eltaláltak jobb esetben ájultan száguldott tovább, autójával, és csak  a biztonsági betonfal tudta megállítani, de nem kevesen életveszélyes és maradandó károsodással járó sérülést szenvedtek, autóikat pedig totálkárosra törték. 

Az anyagi kár szinte felbecsülhetetlen, de ez szóra sem érdemes velejárója az új játéknak, a kieső, emberi ronccsá vált lovagok helyét pedig azonnal  betöltötték a semmiből érkező új lovagok. 

Az első lovagi tornát óriási  sikerként könyvelte el a kerekasztal, amely ezt követően már ismét a lovagjai fogadta dr. Lendinszky Iván ügyvédet. A lovagok Ólmospuszta után ismét magukra találtak, éltek és szórakoztak, nyoma sem volt már a depressziónak. A merevedési zavarok is megszűntek, legalábbis erről nem beszéltek többé.