A húszezresből, vagy az ötszáz eurósból sodort cigi ma már nagyon snassz, csak a feltörni akarók próbálnak még ezzel villogni a VIP-listás playboy nyuszik előtt, de felesleges többszázezret így elfüstölni, mert ezzel nem viszik semmire, leszarják őket. Thaiföld is múltidő, oda már csak a parasztok járnak, kocsit pedig ciki harmincmillió alatt venni. A lovag attól lovag, hogy övé a legdrágább nyereg, és ha csatába indul, onnan mindig győztesen tér vissza.
A lovagok körében
népbetegség, valójában foglalkozási ártalom, hogy szerzésen kívül nem
csinálnak semmit ami hasznos lenne, ezért
szimplán csak unatkoznak, ettől
betegek, mert már nem lelkesíti őket semmi, na jó, talán a pénz, de az első
milliárd után már az sem túl izgalmas a számukra.
És itt jön a képbe Lendinszky Iván ügyvéd, aki egykoron maga
is lovagként létezett, a legnagyobbak és leghírhedtebbek egyike volt, kis
kitartással és szerencsével akár még király is lehetett volna belőle, nemhiába
nevezték Cselvetőnek, de egy kevéssé sikerült telekmutyi után, vagy inkább
miatt be kellett érnie a királycsináló szereppel. Így sem járt rosszul persze,
de a lovagok élete már csak ilyen, bármikor kiüthetik őket a nyeregből, a zuhanás pedig
teljes páncélzatban, száguldó lóról maga a halál. Ő ugyan túlélte, de már csak árnyéka volt önmagának.
Visszavonult és csak néhanapján kértek tőle tanácsot, apróbb segítséget unalmas, vidéki tyúkperek megoldásához. A
vagyon pedig apadt, napról napra egyre kisebb összeg jelent meg a banki
egyenlegen, ami okkal rémisztette meg, és persze késztette gyors gondolkodásra
Lendinszkyt. Az életösztön, a szerzés kényszere végül megszülte a gondolatot, amely
az ügyvédet ismét visszavitte a lovagok közé.
A legismertebb
lovagok a Four Seasonban kávézgatva értesültek az izgalmas eseményről és azonnal a részletek felől
érdeklődtek. Milyen felszereléssel, hogyan és mennyiért vehetnek részt az első
újkori lovagi tornán, melynek helyszíne az ólmospusztai nagyrét.
Az
egyszemélyes Lendinszky ügyvédi iroda
semmit sem bízott a véletlenre. Nagyot akart dobni, mert tisztában volt azzal, csak így térhet vissza a mindennél jobban jövedelmező csatamezőre. Szerencsére ismert mindenkit, a kerekasztalnál egykoron maga is ott ült előkelő helyen, éppen ezért mindenkinél jobban tudta, a kiégett, fásult,
depressziós, potenciazavarokkal küszködő lovagoknak új impulzus kell, férfias
kaland, és ezért bármit megadnának. Nem volt szívbajos, a részvételi díjat alapból
egymillió forintban határozta meg, de további extrák esetén ez az összeg akár meg is
háromszorozódhat. Az aktív lovagoknak ez nem gond, pénzük bőven van, becsületük nem,
de éppen ezért akart minden magára valamit is adó lovag Ólmospusztán megküzdeni.
Dicsőség vagy halál!
Ez a molinó fogadta a méregdrága luxusautókkal érkező lovagokat, akik
izgatottan készültek a játékokra. Udvarhölgyek is szép számmal érkeztek velük,
az ő szerepük, feladatuk egyértelmű, nem szorul külön magyarázatra. Milyen érdekes, pontosan
háromszáz lovag fizette be a nevezési díjat, volt aki euróban utalta át az
összeget, a lényegen persze ez nem változtatott, hiszen így Lendinszky máris 300
millió forinttal lett gazdagabb. Az est végére azonban közel egymilliárdot
könyvelhetett el, mert a legtöbb lovag igénybe vette az extra
szolgáltatásokat is, például a VIP parkolót és a tantramasszázst. A torna délután
kettőkor kezdődött zászlófelvonással, trubadúrénekekkel, színielőadással és a
Himnusz közös eléneklésével, majd ezt követően kisorsolták a sorrendet és a
küzdő párosokat.
Ez a lovagi torna
csupán annyiban különbözött a 15. és 16. századi összecsapásoktól, hogy ezúttal
nem lovakon ültek a küzdők, hanem autóik
volánjánál. Dárdáikat a leengedett ablaknál bal kézzel fogták, jobbal vezettek, az
Angliából importált jobbkormányos autók esetében értelemszerűen a bal kezüket tartották
a kormányon és a jobbkezükkel ragadták meg a harci eszközt. Az autók egymással szemben
haladtak, és mivel semmiféle korlátozás
nem volt, így a nagyobb teljesítményű, gyorsabb és erősebb autók tulajdonosai kerültek előnybe, de ezzel minden lovag tisztában volt.
A küzdelem
egyszerű, ugyanakkor rendkívül látványos és brutális volt. A lándzsákat a
szélvédőkre irányították és amikor a két autó egymással szemben, de egymás
mellett elszáguldott, a fegyverek a szélvédőt szétrobbantva az utastérben
csapták meg a sofőr-lovagokat. Hiába viseltek azonban bukósisakot és páncélinget, mert akit eltaláltak
jobb esetben ájultan száguldott tovább, autójával, és csak a biztonsági betonfal tudta megállítani, de
nem kevesen életveszélyes és maradandó károsodással járó sérülést szenvedtek, autóikat pedig totálkárosra
törték.
Az anyagi kár szinte felbecsülhetetlen, de ez szóra sem érdemes velejárója az új játéknak, a kieső, emberi ronccsá vált lovagok helyét pedig azonnal betöltötték a semmiből érkező új lovagok.
Az első lovagi tornát óriási sikerként könyvelte el a kerekasztal, amely ezt követően már ismét a lovagjai fogadta dr. Lendinszky Iván ügyvédet. A lovagok Ólmospuszta
után ismét magukra találtak, éltek és szórakoztak, nyoma sem volt már a depressziónak.
A merevedési zavarok is megszűntek, legalábbis erről nem beszéltek többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése