Most jöttem el az orvostól. Nyolcra rendelt be, de már ott voltam félkor. Alapvetően optimista vagyok, na jó annyira azért nem, mert a folyosón ülve minden lehetőség eszembe jutott. Mi van akkor ha? Két hete voltam itt legutóbb, akkor végezték el az orvosi szaknyelven csak "szentháromságnak" nevezett vizsgálatot, előtte vérvétel. A doktor mindenre kiterjedő labort kért, ennek az eredményéért kellett ma bemennem. E206. A kijelzőn megjelenik a sorszámom, ezzel egyidőben pedig azonnal nyílik az ajtó.
Leültetnek. Kis türelmet kérnek, mert a számítógépes hálózattal valami gond van. Nem szoktam pánikba esni, de azért átéltem már ehhez hasonló pillanatokat orvosi rendelőben. Volt amikor nem a legjobb híreket kaptam. Egészen konkrétan olyat, hogy a híres sportoló is ebben a betegségben halt meg. De azért nyugi, nem biztos, hogy velem is az történik majd. Őt többször figyelmeztették ne hajtsa túl magát, de nem nem hallgatott senkire. Én igen. Nem akarok olimpiai aranyat, ezért nem is viszem túlzásba a dolgokat. A legfontosabb kérdés azonban: most mi lesz?
A hálózat éledni kezd. Megjelennek az adatok, táblázatok, számok, jelek, de én nem látom ezeket, csak az orvos. Nincs baj, nyugtat meg végül. Nagy levegőt veszek, de úgy hogy ne érzékeljék. A diagnózis alapján a legfontosabb teendő, hogy megint leadjak pár kilót, továbbá oda kell figyelnem a koleszterinre. Amíg megkapom a zárójelentést arról beszélgetünk, hogy a férfiak vajon miért félnek ettől a szűrővizsgálattól, amit negyven év felett ajánlott minden évben elvégezni? Egyrészt ez valahogy nincs a köztudatban, mondja a doki, másrészt a férfiak többsége már a gondolattól irtózik, hogy nekik, valaki, oda, be. A nőknél ez másként van, része az életüknek szűrésre járni. Persze ott sem mindenki, de a rákszűrés legalább már nem tabutéma.
A férfiak hülyék. Ezt én mondom magamnak, illetve dehogy magamnak, hiszen éppen most írom a nyilvánosságnak. Hülyék, mert nem mennek szűrésre, vagy addig húzzák, halogatják amíg elkésnek vele. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a prosztata vizsgálat kellemes valami, mert nem az, én kifejezetten utálom, de muszáj ezen túlesni. És ha én kibírtam, akkor más is.
És hogy miért nem érdemes halogatni? Elmesélek egy viszonylag friss élményt, abból talán mindenki megérti. Tavaly nyáron találkoztam egy kedves ismerősömmel, aki a hőség ellenére térdig érő fehér zoknit viselt. Legalábbis azt hittem zoknit. Rákérdeztem nincs-e melege ebben, mire azt válaszolta, persze, hogy melege van, de nem ő akar ilyet viselni, egyszerűen muszáj, egyébként ez nem zokni, hanem fásli és a trombózisa miatt javasolták neki.
Látva döbbenetemet, kérdés nélkül azonnal folytatta. Elmondta, a trombózis most jött, egyébként rákos. Ezt úgy mesélte, mintha csak egy rózsa szúrta volna meg az ujját. Voltak ugyan jelek, az ismerősei unszolták is, hogy menjen orvoshoz, de ő aki világéletében makkegészséges volt, falta a nőket, ilyen semmiséggel nem megy rendelőbe, azt pedig végképp nem engedi, hogy.....Bevallja, nem figyelt oda és mire megállapították a baj okát, már késő volt. A prosztatarák áttétet okozott, többször műtötték, jelenleg pelenkát visel és nem kesereg. Ezt elszúrtam, mondta zárszóként, majd mosolyogva elköszönt. Fiatal ember, talán nincs is még ötven.
Szóval ma reggel a rendelőben eszembe jutott a fehér zokni és az, hogy tényleg mennyire hülyék vagyunk.
