- Te, Jenő! Szerinted Huang-Csing Wei szereti a sertésfej kocsonyát?
- Fogalmam sincs, Lujza.
- És a mákos gubát?
- Azt szereti. De Lujza, ki az a Huang-Csing?
- Hát a mi édes, kicsi gyermekünk, Jenő.
- Nekünk nincs gyerekünk, Lujza.
- Hamarosan lesz. Fiú.
- Ez biztos?
- Lehet, hogy lány, de én így is boldog vagyok, Jenő.
- De Lujza, hogyan lehet nekünk gyerekünk, a mi korunkban?
- Miért ne lehetne, Jenő? Azt írja az újság, hogy a tudomány mindenre képes.
- Lujza! A tudomány nem adhat nekünk gyereket.
- A híradóban bemondták, az épülő tudományegyetemen sok gyerek lesz, és közülük az egyik a miénk.
- Lujza! Mit jelent az, hogy a miénk?
- Úgy, hogy nagyon várjuk a kicsikénket. Egyetemet építünk neki, fizetjük a tandíját, a tanárait, és együtt örülünk a sikereinek.
- Lujza! Szerinted a nyugdíjunkból tudunk egyetemet építeni és tandíjat fizetni?
- Biztosan le tudnak még vonni belőle, Jenő!
- De Lujza, nekünk már így is alig van valamink.
- A gyerekért mindenre kész vagyok, Jenő!
- De miért jó nekünk, ha lesz egy kínai gyerekünk? Mi közünk lehet hozzá, Lujza?
- Ezen még nem gondolkodtam, Jenő.
- Akkor gondolkozz rajta, Lujza.
- Jól van, Jenő, de szerinted sertésfej kocsonyát, vagy inkább mákos gubát csináljak Huang Csingnek?
