Utálom a pestieket. Nem bírom a pofájukat. Nagyképűek. Lenéznek minket. Hogy miért? Csak. Mert vidéki vagyok. A csajom is az. Tanyasi. Erős, mint egy bika. Nem gond neki arrébb tenni a traktorkereket. Mindent emel. Farönköt, boronát, mikor mit. Szánt, vet, arat. Ha kell, disznót öl. De nem ám szögbelövővel! Késsel. Tudja hova kell szúrni. Visít a jószág, de őt ez nem hatja meg. Együtt szoktunk belezni. Füstölünk is. Friss vért iszunk, közben pálinkázunk. Egy liter lemegy ölés közben. Imádom a némbert. El sem tudnám képzelni, hogy egy budai picsával járjak.
Nem is költöztem el a faluból. Csak heti két napot vagyok fent. Muszáj. Hogy hol? Hát abban a szemét városban. Pesten. De csak akkor teszem be oda a lábam, amikor leadom az anyagot. Újságot írok. Korábban Tüzép telepen voltam mindenes, de most leállt minden. Még szerencse, hogy a keresztapám talált nekem állást a lapnál. Ott irogatok. Minden héten másról. Megadják a témát. Most azt kérték, mutassak be egy veszélyes embert. Egy pestit. Lehetőleg koronást. Olyat aki fertőz.
Hol a francba találjak ilyet? Veszélyes is legyen, meg koronás is. Nagy meló, de megoldom. A legegyszerűbb, ha a szállásadómról írok. Beteg egy figura. Halkan beszél. Gyilkos a tekintete. Szerintem ölt már embert. Ez kell nekem. Estére várom. Jön a pénzéért. Majd akkor kifaggatom. Aztán megírom.
Már el is ment. Engedett a bérleti díjból. Nem én kértem. Ő ajánlotta. Azt mondta, rendes embernek tart, meg nyilván nekem sem egyszerű mostanában. Neki pedig nem kell már gyűjtögetnie. Nincs mire. A gyerekei, unokái mind külföldön élnek. Tíz éve mentek el. A tanári nyugdíjából éppen kijön. Csak az egészségére kell figyelnie. Nem is vette le a maszkot. Rajtam nem volt. Zavar. Próbáltam kérdezgetni, hátha kiderül valami a múltjából. Lopás, sikkasztás, erőszak. Valami. Bármi. A bűnt kerestem. De semmi. Csak az iskola volt neki és a család. Többet vártam tőle. Nagyon untam az öreget.
Ezek után mi a francot írjak? Kirúgnak, ha holnap nem adom le a cikket.
Érthető, hogy utálom a pestieket.
-
-
