KÖPNI A VENDÉG UTÁN

Szállodaiparban dolgozik. Vidéki nagyvárosban, jó hírű motelben. Főiskolát végzett, recepciós. Van egyenruhája. Sötétkék, lila rojtos pántokkal, aranyszínű gombokkal. Ezt a munkaadó biztosítja a számára, minden műszakra kitisztítják, kivasalják neki, egész jól néz ki benne. A vendégek többsége rokonszenvesnek tartja, mosolyognak rá, az itt töltött napok alatt/után jattot kap tőlük, ő pedig programot ajánl nekik, taxit rendel, kinyitja előttük az ajtót, olykor segít bepakolni a csomagtartóba, majd enyhén meghajolva jó utat kíván a távozóknak.

Ezt szereti a legjobban. Amikor a vendég elmegy. Amikor a taxis egyesbe teszi a sebességváltót, majd gázt ad, és elindul az ismeretlen turistákkal a pályaudvarra, vagy a közeli reptérre, akkor ő már fordul is el, legszívesebben köpne, de a motel bejárata fölött lévő kamera a nap 24 órájában mindent rögzít, egy köpés pedig az egész karrierjét tönkretenné, így nem teszi meg, de azért visszafojtottan egy kemény kurva anyátokat elsziszeg, abból nem lehet baj, nem hallja senki, a kamera csak képet vesz fel, hangot nem, szájról olvasni pedig kevesen tudnak. A recepció pihenőjében már többet enged meg magának. Jöhet a felszabadult,  migránsmentes övezetről szóló  mantra.

Nem tudja mióta érez undort.  Tíz éve? Vagy csak nyolc? Három? Régóta. Miért? Nem  mindegy? Csak. Azért. Mert. Szinte minden külföldit gyűlöl. Micsoda pech. Éppen azokat utálja, akikből él. Ha majd nem jönnek, mehet a földekre napszámba. Közmunka is biztosan akad a vízelvezetők mellett. Persze ahhoz is kontakt kell, atyai jóbarát az elöljáróságon. Ha nincs, ott a nyugat, nyitott a határ. Még. Hasad a tudat. Vagy nem. Régóta nem gondolkodik, csak szitkozódik és tartja a markát.

Legutóbb menetelt egy nagyot. A reggeli vonattal jött, nehogy késsen. Kezében A4-es kartonlapot szorongatott, amelyre ő maga rajzolt és írt.  "Nem leszünk gyarmat". A haverok dicsérték, tetszett nekik  a plakát.

Legközelebb hétfőn hajnalban lesz a recepción, Az a legjobb műszak. Sokan mennek, sokat fizetnek.

Lehet, hogy mégis köpni fog.

BOCSÁSS MEG!

A Dühöngő ifjúság a Belvárosiban, vagy Takáts Eszter a Muzikumban? Ez abban az esetben is súlyos dilemma, ha az ember magánzó, oda megy és akkor amikor csak akar, nincs egyeztetés, alkudozás senkivel, ám ha valaki házas akkor érheti olyan meglepetés, hogy a drága feleség/férj meglepi színházjeggyel, egyszerre kettővel, ami ugye egyértelmű jelzés hol illik majd lenni a megajándékozottnak. Ennek az elvárásnak akkor a legnehezebb, sőt, lehetetlen megfelelni, ha a jegyek éppen aznap estére érvényesek mikor a koncertet is tartják és ahova maga az est főszereplője hív meg levélben.

Tanácsként mondom, ha sikerült dönteni és nem a közös családi programot választottuk, akkor még véletlenül se bizonytalankodjunk utólag, ne inogjunk meg, az érthető, ugyanakkor mégis manipulatív tartalmú kérdéseket (neked a koncert fontosabb, mint a színház? ...mint én?) meg se halljuk, inkább tegyünk kísérletet a kérdezőt is magunkkal vinni a koncertre, ha pedig makacsul a szinházhoz ragaszkodik, akkor engedjük el oda.

Ezt tettem.

Tíz perccel a koncert kezdete előtt jó ha ötven-hatvan néző volt a teremben, és már sajnálni kezdtem a zenészeket, milyen igazságtalanság, hogy készülnek, gyakorolnak, ide szállítják a hangszereket és csak alig néhányan kíváncsiak rájuk, pedig ez lemezbemutató koncert, fontos esemény.

Ezen szerencsére nem sokáig elmélkedhettem, mert megjelent a színpadon Takáts Eszter és nagyszerű zenekara, a terem pedig lassan kezdtett benépesülni. Szabad ülőhelyek nem is maradtak, így az utolsó pillanatban érkezők álltak, vagy táncoltak.

Takáts Eszter az egyik legjobb dalszerző és énekes az országban. Ha jól emlékszem sok évvel ezelőtt a Szigeten láttam, hallottam először, nagyon egyedi volt, bár fogalmam sem volt arról ki ez a lány, aztán elmondták, a Gumi Zsuzsi zenekar énekesnője és Pécs környékéről jött. Azóta több interjút, portréműsort készítettem Eszterrel, és nem titkolom nagyon megszerettem. Talán éppen azért, mert mindig magát adja, nem játszik szerepeket, szeret a kérdéseken mélyen elgondolkodni és azokra őszinte válaszokat adni. Vele bárhol lehet interjút készíteni, nem csinál gondot abból, ha éppen nem volt ideje kitakarítani a lakásban, akkor is mehetek hozzá, de az sem gond, ha jobb híján a kocsimban ülve vesszük fel a karácsonyi műsort.

Eszter a színpadon is éppen olyan, mint a hétköznapokban. Végtelenül kedves, humoros, önirónikus, játékos, közvetlen és nem mellesleg elképesztően jól énekel. Nagy álmom, hogy összehozzam egy duett erejéig Kovács Katival, méltó társai lennének egymásnak.

Jönnek az új lemez dalai egymás után, észrevétlenül repül az idő, Eszter a dalok konferálása közben nevetgél, olykor hangosan kacag, sztorizgat röviden, viccesen, pajzánul, férfiakról és magáról mesél, ragyog az arca, szerintem megnövesztette a haját, kicsit talán be is göndörítette, nagyon jól áll neki, és lehet, hogy hülyén hangzik, de azt érzem a szeretet sugárzik a színpadról.

Bocsáss meg! Ez az új dupla album címe, amit a koncert után a zenekar valamennyi tagja dedikál. Bemegyek az öltöző előtti térbe, ott van Eszter, megölel, majd azt kérdezi (ez is sokat elárul róla), nem volt-e balhé amiatt, hogy nem a színházba mentem, hanem ide. Megnyugtatom, minden a legnagyobb rendben, párt választani is tudni kell, amúgy a koncert remek volt, nagyon köszönöm a meghívást. Ennél többet nem tudunk beszélni, mert jönnek a barátok, ismerősök, mindenki Eszter szeretné. Megértem őket.

Bocsáss meg! Takáts Eszter lemezbemutató koncert, Muzikum, 2018. március 16. péntek