Az idő mindent megszépít. Ordas közhely, de igaznak tűnik.
Még csak egy napja lépett el, talán még 24 óra sem telt el azóta, de máris legendának tűnik, pozitív hősnek, az igazság megvesztegethetetlen bajnokának, szakmája utánozhatatlan művelőjének.
Pedig dehogy. Mondtam, az idő mindent megszépít.
És mily igazságtalanság, már nem is róla beszélnek, hanem az utána következőről. Így felejtődik el pillanatok alatt egy küldetéses ember. Mintha ott sem lett volna. Nagy hiba ez. Nem szabad feledni. Mert emlékezetes három év volt. Ez is. Tízből három az övé. Egyszer talán majd széljegyzetként említi a kisbetűs történelem.
Kinevezésekor szerénynek mutatta magát, alázatosnak, aki tisztában van azzal, hogy keveset tud, de nagyon szeretne tanulni.
Nem mondanám tanulékony alkatnak. De hamar elhitte, tud már eleget. Mindent. Mindenkinél többet. Ars poeticaja, "úgy kell beszélni, hogy a hajnali etetés közben a gumicsizmás paraszt is megértse."
Vele nem lehetett egyezkedni. Ellentmondani pedig végképp nem. Ha valaki mégis ezt merészelte, nem sok jóra számíthatott. Képes volt a tapasztalt, sokat repült pilótát a check-in pultba beállítani, büntette, repülés helyett adminisztráljon. Pazarlás? Az. De nem ő fizette a számlát. Erőt demonstrált, az pedig minden pénzt megér. Főleg manapság.
Szépen keresett. Összbevételeit minimum százmilliókban kell mérni.
Három perc alatt lezavarták a búcsúztatóját.
Gondosan őrzöm a leveleit. Ezekben benne van minden. A korszak. Ha majd egyszer kíváncsi lesz rá valaki, annak megmutatom. Előre szólok, nem szép olvasmány.
És még mindig nincs vége.
