2018. július 7., szombat

SÉRTETTEK?

Sértettek címmel írt sajátos tévékritikát Siba Antal az ÉS legfrissebb számában. Valójában a cikk arról szól, amit nap mint nap magunk is láthatunk, feltéve, ha még van kedvünk olyan mozgó képsorokat nézni, amelyek híradónak nevezett műsorformátumokban jelennek meg a szemünk előtt, vagy éppen valamelyik internetes platformon. Az említett kicsiny etűdökben fontos pozícióba reptetett egyének tesznek úgy, mintha a Föld csakis miattuk forogna és keringene a Nap körül, és ők ennek tudatában , érthető módon nem foglalkoznak olyan haszontalan lényekkel (újságírókkal), akik szerintük semmit nem tesznek hozzá ahhoz, hogy a Föld még gyorsabban forogjon., így annak nincs semmi értelme, hogy a kérdéseikre válaszoljanak, annak is örüljenek, ha az elsuhanó testükkel keltett fuvallattal enyhítik a pállott levegőt, a forró klímát.
- X. úr mi a véleménye a tengerisün állomány csökkenéséről?
Nem mindegy mi a véleménye?
Alapvető tévedésben van itt kérem mindenki. Elsősorban a "fontos urak és hölgyek"akik semmit, de tényleg semmi jót nem tesznek az emberiség, ezen belül a "szeretett népük" érdekében, ehhez képest ezért a naponta elkövetett szemfényvesztéséért egészen jól megfizetik őket, de hibát követnek el azok is, akik úgy tesznek, mintha azok akiknek a nyomában loholnak két fillért is érnének. De mennek, rohannak utánuk, köszönnek nekik udvariasan, aztán értetlenkednek, ha még a köszönésüket sem fogadják. Oda tartják az arcukat százszor, ezerszer, aztán csodálkoznak, ha bemosnak nekik.
Erről bizony ők tehetnek, vagyis mi, a köz érdekeit képviselő hivatásos újságírók. Nem kell őket kérdezni. A levegőt sem kérdezzük, hogy holnap hány fokos lesz.
Szerencsére én már nem vagyok a közelükben, egyetlen politikust sem kérdezek, mert évekkel ezelőtt elkerítették előlem a pályának azt a felét, ahol erre módom lenne, de azért jól emlékszem amikor a hatalom előszobájába még be sem lépett oktatáspolitikusnak nevezett no name volt az alanyom. Előre kikötötte, hogy élőben nem kérdezhetem, nem vállalta a reggeli telefonos beszélgetést (ezt a szerkesztővel egyeztette) ezért előre fel kellett venni vele a beszélgetést. A rövidke interjúban a fontos kérdéseket kikérte magának, majd közölte, hogy ő nem ehhez van szokva. Be is panaszolt a szerkesztőnél, aki ezek után arra kért, vegyem ki az ominózus kérdést a beszélgetésből, Ekkor azt javasoltam, vegye ki az össze kérdést, ne végezzünk már félmunkát. Egy szó mint száz, a szerkesztő nem védett meg, hanem feltartott kézzel kapitulált . Tudnék még sok ilyen történetet, "minden oldalról", de nem untatnék ezzel senkit. Ezt is csupán azért írtam le, hogy némi adalékkal (magyarázattal) szolgáljak ahhoz, miért ilyen flegmák, lekezelőek, arrogánsak közéletünk szereplői. Talán ha egyszer visszaszólnának, elküldenék őket oda ahova valók, talán egyetlen pillanatra derengeni kezdene, kik ők valójában.
Siba Antal, ez a kiváló tollú kritikus az ÉS-ben udvariatlannak és sértettnek tartja a sietősen ellépő közéleti figurákat, pedig ide nem ez a kifejezés illik. Ha majd egyszer a közelükbe kerülök megosztom velük.

TANULÁSI FOLYAMAT



1. nap
- Szeretettel köszöntelek benneteket és köszönöm, hogy eljöttetek. Akinek még nem mutatkoztam be, Rácskai Enikő vagyok. Nem titok, eddig egész más területen dolgoztam, de arról bizonyára már értesültetetek, hogy fejlesztési igazgatóként veszek részt a cég munkájában. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy ilyen nagyszerű szakemberek lettek a munkatársaim és szeretnék tőletek tanulni. Remélem ebben is partnerek lesztek!
2. hét.
- Ez így nem jó, vegyétek tudomásul, hogy most már nem azt, hanem ezt kell csinálni. Egy napotok van rá, hogy megtanuljátok.
3. hét.
- Csak. Erről nem nyitok vitát. Ez nem kívánságműsor, hanem munkahely.
4. hét.
- Sajnos nem vetted komolyan amit mondtam. A személyzeti osztályon tudod a papírokat aláírni.
6 hónappal később.
- Szeretettel köszöntelek benneteket és köszönöm, hogy eljöttetek. Akinek még nem mutatkoztam be, Rácskai Enikő vagyok,. Nem titok, eddig egész más területen dolgoztam, de arról bizonyára már értesültetetek, hogy ágazati igazgatóként veszek részt a cég munkájában. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy ilyen nagyszerű szakemberek lettek a munkatársaim. és szeretnék tőletek tanulni. Remélem ebben is partnerek lesztek!

NINCS MESE

Szexfüggőt meghívják a szexfüggőségről szóló műsorba, ahol megkívánja a szakértő szexterapeuta-pszichológusnőt, adás után SMS-t küld neki, ...