A templomokban éppen az esti miséhez harangoztak, zúgtak a mázsás fémtestek, mikor az országos hírhálózat megbízható médiumaiban először hangzott el az információ. Érdekes közlemény volt, bár akkoriban ilyen volt az életünk, minden napra jutott egy-egy ehhez hasonló bizsergetően optimista bejelentés.
Részleteket, ahogy akkor, úgy később sem tudhattunk meg. A pár mondatos információból csupán annyi jött át, hogy immár ilyet is kaptunk, kinevezték, dolgozik, hite van, tekintetét a csillagos ég felé veti, ennek köszönhetően pedig miénk az egész Tejút, sőt azon túl is minden, eltöröljük a határokat, na jó a pengés drótkerítés marad, de azért ez mégiscsak nagy kaland, a felfedezés dicsősége pedig neki lesz köszönhető, ennek az elszánt embernek, és persze annak, aki megbízta őt e fontos küldetéssel.
Részleteket, ahogy akkor, úgy később sem tudhattunk meg. A pár mondatos információból csupán annyi jött át, hogy immár ilyet is kaptunk, kinevezték, dolgozik, hite van, tekintetét a csillagos ég felé veti, ennek köszönhetően pedig miénk az egész Tejút, sőt azon túl is minden, eltöröljük a határokat, na jó a pengés drótkerítés marad, de azért ez mégiscsak nagy kaland, a felfedezés dicsősége pedig neki lesz köszönhető, ennek az elszánt embernek, és persze annak, aki megbízta őt e fontos küldetéssel.
Már a kinevezése napján több ezer órányi munkát végzett el, de ne feledjük, a vallásos hit ugye csodákra képes. Mégis kevesen értették miként lehetséges ilyen intenzitású és koncentráltságú szervezés, de az ő pozíciójában semmi sem történik véletlenül, sőt valahol fentről sugallt elvárás a földöntúli teljesítmény. Ő pedig nem volt rest, a nemzeti együttműködés iskolapéldáját hozta a hivatalba, melynek eredményeként elmondhatta, "kis lépés egy magyarnak, de hatalmas a magyarságnak". Tegyük hozzá szerénytelenül, a Titánt már hónapokkal korábban privatizálta három magyar, így ott is ezernyi feladat vár nemzetünkre.
Tervek születtek, tornyokban oszlopokká rendeződtek a dossziék, Székesfehérváron, az egykori buszgyári csarnokban legyártották az első darabokat, majd a teszteredemények is befutottak a központba. Egyértelművé vált, a gigászi terv működni fog (talán éppen a Titánt népesítjük be?), nem hiába bízták meg éppen őt e galaktikus méretű és jelentőségű elképzelés megvalósításával.
Az első transzport alig egy hónappal később már úton is volt. A nagy utazást eufemisztikusan csak "lebegtetésként" nevezték, meg "csillagászati megoldásként", tehát nem mondták meg az utasoknak, hogy hova és miért mennek. Csak beterelték őket az előkészítőbe, ahol puha papucsokat, két deci almalevet, meg vajas teakekszet kaptak, majd rájuk zárták a kapszula ajtaját. A gyújtószerkezetet ezt követően hozták működésbe.
Az IKAROSZ 1. elnevezésű magyar gyártású űrhajókon először hajléktalanok utaztak (az utólagos közlemények szerint épp azért, hogy valahol végre otthonra leljenek), az IKAROSZ 2-n már értelmiségiek, tudományos kutatók, aztán jöttek az alternatívok, színészek, bírák, tanárok, egykori tévések, erről azonban már egyetlen óriásplakát sem adott hírt.
És mindez annyira egyszerűen történt. Megfelelő embert találtak a megfelelő helyre.
Ismét zúgtak a harangok, hálaadó misére készült az ország. Az IKAROSZ űrhajó fényes lángcsóvát húzva száguldott az égbolton. Repült egyre távolabb.
Egyenesen bele a semmibe.
Egyenesen bele a semmibe.
