PÖCE

Távol a kutakodó tekintetektől, egy festő szépségű, tarvágott erdei tisztáson található a világ hét csodájának egyike. Eddig titkolták a létezését, azt hitték, a természet csupán megtréfálja az emberi elmét, hallucinációt okoz a kipárolgó, bűzös gőz, eképpen hangokat, félelmetes mondatokat hallanak, de ma már tudják: mindez igaz, és rendkívüli.

Beszélő kútnak nevezik a gödröt, melyhez naponta zarándokolnak el a csodákban és a szavak erejében hívő fanatikusok. Körbeállják, majd csukott szemmel hallgatják a mélyből feltörő, öblös, szeretetteljes szavakat. És e szavak, ez is része a csodának, az erdőn túl is zengenek és hatnak.

Alja rohadékok, dögöljetek meg már az anyaméhben, mocsodékok, takarodjatok vissza ahonnan jöttetek, tűzre való fekália molekulák, ganajszagú, selejtes lárvák, kohóba való, két lábon járó genetikai hulladékok - bugyognak fel e költői gondolatok, a szent hely tisztelői pedig boldogok. Útravalót kapnak, szellemi táp- és gyúanyagot a harchoz.

A kegyhely, a pöcegödör, mint egy túlhevült gejzír, fáradhatatlanul fröcsköli szét a benne lévő anyagot. Vigyázni kell rá, nehogy egy idegenszívű betemesse és örökre elnémítsa.