A VÉG

 Hideg reggel volt. Fáztam, de a kutyával ugye menni kell, hóban, szélben, fagyban. És nem a séta elején kakál, hanem amikor már szétfagytam. Adtam neki még egy esélyt, vagy most könnyít magán, vagy ha nem, akkor csak szenvedjen majd a lakásban és várjon a következő lehetőségre. Ekkor azonban a póráz megfeszült, és elképesztő erővel húzott a bokrok közé. Örültem, hogy végre ürít és mehetünk haza, de az igazi dráma csak most jött. A bokrok között egy reszkető, síró embert találtam. Megpróbáltam felemelni a jeges talajról, de mozdítani sem bírtam. Nagydarab, jó húsban lévő férfi volt, minimum száz kiló, az átázott kabátja pedig még nehezebbé tette. Attól féltem, ha magára hagyom, néhány órán belül megfagy.

- Uram, hogy került ide?

- Nem érdekes. Menjen. Nekem végem van.

- Hogy mondhat ilyet? Hívok segítséget.

- Ne hívjon senkit. És ne is beszéljen rólam sehol.

- Ha itt marad, meghal.

- És? Ez lenne nekem a legjobb.

- Elég ebből. Hívom a mentőket.

- Könyörgöm, ne telefonáljon, Csak menjen végre, és felejtsen el.

- Legalább azt mondja meg, mi a baj?

- Nincs tovább. Az a baj. Mindent elveszítettem. Nem kellek már nekik.

- Kik azok a nekik?

- Nem tudja? Maga nem itt él?

- De. Itt élek.

- Akkor meg mit kérdezget? Nem ismert fel? Nem tudja ki vagyok?

- Nem.

- Ezek szerint tényleg hiába volt minden. Ezért akarok meghalni.

- Mindig van remény. Mi történt magával?

- Miért érdekli ez magát? És amúgy is, mi köze hozzá?

- Csak jót akarok magának...

- Ne akarjon jót. Én is jót akartam, vagyis nagyon sok jót tettem ezért az országért, az oktatásügyért, a tudományért, az innovációért, és mégis ez lett a vége.

- Mi?

- Hogy mi? Ötmillióra csökkent a fizetésem. De ez is csak akkor lesz ötmillió, ha ügyesen helyezkedek.

- Szerintem maga nagyon ügyes.

- Sokat dolgoztam ezért. És jókor voltam jó helyen. De ennyi. Egyetlen pillanat alatt ide jutottam. Bokorban fekszem, mint egy hajléktalan. Maga szerint nem ez a vég? Mit tudok kezdeni havi ötmillióval? Nyomor, uram!! Nyomor.

- Nem olyan rossz pénz az. Nekem a tizede sincs, mégsem akarok meghalni.

- Magának könnyű. Megszokta, hogy semmi a fizetése. De én nem ehhez vagyok szokva.

- Megkérdezhetem, mihez van szokva?

- Maga ezt úgysem érti. Hatalom, befolyás, üzletrészek, végtelen lehetőségek.

- Biztosan vannak barátai, akik segítenek majd magának talpra állni. Egy felügyelő bizottsági tagsággal már kihúzhatja valahogy.

- Ezek? Nem fognak segíteni. Kiszúrták a szemem havi ötmillióval! Rohadékok. Bezzeg nekik mindenük megvan. Szálloda, szállítási cég, reptér, luxus lakás Amerikában, számlák mindenhol. Nekem meg csak havi öt. Meg akarok halni.

- Hogyan szólíthatom?

- Ahogy akar.

- Egy keresztnév is elég.

- Laci.

- Nem halhat meg, Laci. Kapaszkodjon belém. Na, látja, sikerült felállni Most együtt elmegyünk az utca végéig. Jön is éppen egy taxi, beül, és mindjárt otthon van.

- Maga nagyon rendes. Tudna adni egy kis aprót taxira?

Az összes reakció:

78Erzsébet Csuvár, Gellért Gábor és további 76 ember

BUÉK 2023!

Minden rendben lesz, remek év vár ránk ismét. Optimista vagyok. Nagyon. Láttam Katát, a híres és sikeres magyar vállalkozó asszonyt amint pink fürdőruha-szettjében, a Maldív szigetek hófehér homokján mosolygott az okostelóba. A selfie maga az angyali üdvözlet. Igen, nekünk, onnan, hogy mi is tudjunk, merjünk hinni, mert tényleg minden jobb lett, könnyebb, az élet szép. Győzike is ezt mondja. Végre megtalálta önmagát, a számításait, bejött a hangos eskütétel, imádja az új barátait. Persze nekik is jól jött egy ilyen kaliber, újabb húzónév, egymásba karolva eljárnak majd békemenetelni, meg az 1.6 milliárdból felépülő újabb műfüves pályára edzőmeccseket nézni. Ugye nem is kérdés, hol készül az újabb focista bázis. Lesz közpénzből 25 milliárdos tatárjárás film is, a korábban három éhségmenetet szervező aktivista időközben csokit vitt a Tudás menetében gyalogló tanároknak. Végre rájuk is figyel valaki. Hát merje ezek után bárki azt kérdezni, hogy szomorú évnek nézünk-e elébe.

LASSAN MINDENKI

Lassan megy, hogy mindent alaposan megnézzen. Sok látnivaló ugyan már nemigen akad, hacsak nem az immár üres orvosi rendelő, meg a bezárt üzem. Ott az elhagyott iskola és a lehúzott redőnyök. Vagy a bezúzott kirakatok mögött eltűnt boltok nem számítanak látványosságnak? Még utoljára rájuk néz. Bemenni hova? Egy átutazónak vagy egy kíváncsi turistának kuriózum egy halott város. De ő nem idegen. Itt élt fél évszázadot meg még nyolcat. Abból mennyi az elvesztegetett? A teste még itt van. Holnap a repülőgép elviszi azt is. Nem tudja mikor jön vissza, és ahogy az évei fogynak, talán már nem is lesz ideje erre. Csak elmegy, hogy élni próbáljon. Még egy kicsit. A történelem szemétdombjával, mint vigasszal, mit kezdjen? Nem is érdekli. Időben kell kiérnie a repülőtérre. Felszállás, hat negyvenkor.

Az összes reakció:

59Csabalászló Banky, Györgyi Jakobi és további 57 ember

HEGYOMLÁS BESZÉL

 A riporter az előre egyeztetett időben megjelenik a helyszínen, keresi az alanyát. Helyette egy hegyomlás méretű, szakállas férfi állja útját.

- Kihez jött?

- X.Endréhez.

- Ő ma nincs.

- Ez baj.

- Miért baj? Megbeszélték, hogy találkoznak?

- Különben nem lennék itt.

- Jó, várjon, felhívom.

Hegyomlás telefonál.

- Szia Endre. Itt van egy ember, azt állítja, hogy megbeszéltétek a találkozót. Aha, elfelejtetted. Jó. Szevasz.

Alany nem kéri el Hegyomlástól a telefont, nem kér elnézést a riportertől. Jobb híján Hegyomlás beszél helyette.

- Sajnos beteg lett a kutyája. Vele kell lennie.

Riporter úgy tesz, mintha nem hallott volna semmit, nem esik kétségbe, nem sértődik meg, hanem jobbulást kíván a makkegészséges kutyának, majd némi unszolás után Hegyomlást kérdezi, aki életében először beszél mikrofonba.

Profi.