CSEPPEK

Kizárólag Magyarországon forgalmazza majd új termékét a világhírű LóReál. Az új készítményre rendkívüli várakozással tekintenek. Ezt igazolják a kormányzati előrendelések, valamint a civil szférából érkező egyre fokozódó igények. Az államapparátus első körben kétmillió háromszázezer üveggel vásárolt, de magánemberek, nők és férfiak tízezrei is keresték már a LóReál boltokat, ahol arról tájékoztatták őket, hogy az első adagok megérkeztek ugyan, de azokat a Szlovákiába utazók számára szállították ki.

A termék gyártása és tesztelése Magyarországon kezdődött, majd Szlovákiában zárult. A beérkező eredmények igazolták a várakozásokat, sőt, felül is múlták azokat.

A magyar nyelvű használati utasítása szerint napi egyetlen csepp is elegendő ahhoz, hogy a várt hatást elérje vele a felhasználó. A reggeli órákban ajánlott alkalmazni, de esetenként az esti adagolás is megengedett.

A gyógyhatású kozmetikum magyar ötlet nyomán, magyar megrendelésre készült, előállításában pedig nem csupán a LóReál vegyészei és bőrgyógyászai vettek részt, hanem a termelést irányító magyar vállalkozás szakemberei is.

A tesztelésben résztvevő önkéntesek kivétel nélkül arról számoltak be, hogy korábban aggasztóan búskomorak, pesszimisták, kimerültek, reményvesztettek voltak, de amióta a terméket napi szinten használják boldognak és sikeresnek érzik magukat. Vonzerejük magnetikussá válását tapasztalják, valamint azt, hogy minden könnyebben elérhető a számukra. Nyílt, csillogó tekintetük kapukat nyit meg előttük, sőt a párkeresés is gyorsabbá, egyszerűbbé vált számukra, úgy érzik legszívesebben egész nap csak dalolnának.

A kormányzati sajtótájékoztatón elhangzott, a Happy Csepp elnevezésű szemkondicionáló óriási lendületet adhat Magyarországnak, hiszen a csillogó szemű emberek optimistábbak (vagy annak tűnnek), képesek nem tudomást venni a bajokról, nagyobb teherbírásúak, és mindent elviselnek.

PATYÓ DOKI HIHETETLEN KALANDJAI 1.

A koronavírus miatt munkára vezényelt, a nyugdíjkorhatárt elérő szabolcsi orvos, Patyó doktor az osztályon tudja meg, hogy új stadion épül Pécsett, egy készülőben lévőre pedig még nyolcszáz milliót költenek. Egy ámokfutás története, csak erős idegzetűeknek! A Nyet-flix új sorozata 18 éven felülieknek! Az első rész tartalmából: Patyó doktor éppen inzulinozza magát, amikor becsenget hozzá régi ismerőse Rékasi ezredes, a körzet katonai parancsnoka. Kezében behívó, amit átad az idős orvosnak. Patyónak szinte felöltözni sincs ideje, mert a katonai szállítójármű személyzete kint várja. Azonnal indulnia kell. A kórházba érve Patyó doktor szembesül a lehetetlennel: aznap éjjel egyedül lesz az osztályon. A teszteredmények csak napok múlva érkeznek meg. Akkor sem biztos. Éjfélkor intubálnia kell. Egyedül képtelen megmenteni a beteget, gondolja magában, mikor hangokat hall a folyosó végén lévő raktárból. Ekkor lép ki az ajtón Péter Erzsébet takarítónő, akit megkér, segítsen neki a beavatkozásnál. Erzsébet visszaviszi a lapátot és a felmosóvödröt, majd asszisztál Patyónak, ennek köszönhetően a beteg túléli a szörnyű éjszakát. Patyó doktort másnap egy másik kórházba vezénylik. Erzsébetet is.

REGGEL HÉT

Vasárnap esténként mindig úrrá lesz rajtam az izgalom, olyankor szokatlanul kedves vagyok, sokat mosolygok és arra gondolok, vajon milyen élmények, csodálatos találkozások várnak rám a következő héten. Mivel híresen optimista vagyok, tudom, csak jó dolgok történnek majd velem. 

Hétfőn reggel, vagyis ma, kezemben a bevásárlószatyorral és a cetlivel, ez utóbbira gondosan felírtam mit kell vennem és még véletlenül se felejtsem el a laktózmentes joghurtot, már a nyitás előtt ott ültem  az Interspar bejáratánál egy padon. Hat óra ötvenhét perckor megjelent az üzlet daliás biztonsági őre, aki egyetlen gombnyomással elindította a fémrácsot felfelé. Az elektromos motor komótosan felvonta a vasfüggönyt, ekkor már hat óra ötvennyolc percet mutatott az óra, nem egészen két perc volt már csak a nyitásig, amikor az egyenruhás férfi ellépett a kapcsolóktól és éppen előttem indult el, nyilván a biztonsági iroda felé, amikor megszólítottam.

- Jó reggelt, szabad már bemenni?

A férfi ekkor tőlem pár lépésnyire megállt, terpeszállást vett fel, majd a fejét lefelé biccentve rám nézett és megszólalt.

- Maga szerint van van már hét óra?

- Tudom, hogy nincs...

- Akkor meg mit akar?

- Maga mindig ilyen udvariasan beszél?

- Mér, mi baja van? Udvarias voltam, nem? 

- Azt kérdeztem, hogy be lehet-e menni, nem pedig az ön kioktatását akartam hallgatni.

- Mikor nyit a bolt? Na mikor? Hétkor. Van már annyi? Nincs. Akkor meg mit kérdezget?

Bevallom, eddig a beszólásig voltam úriember. Szégyen, nem szégyen, kitört belőlem az amit nagyon nem szerettem volna, hogy kitörjön. Előfordul azonban és ez ilyen pillanat volt. Gyűlölöm a hatalmat, azt pedig még annál is jobban, ha valaki úgy érzi, visszaélhet a nem létező hatalmával. Nyilván a vagyonvédő itt érzi magát valakinek. Egy idősebb úr, aki szem és fültanúja volt mindennek, próbált nyugtatni, de őt is felháborította az őr viselkedése.  Betoltam a bevásárlókocsit, még kellőképpen fel voltam dúlva, de próbáltam a laktózmentes joghurtra koncentrálni, amikor a salátapult mögül kiszólt nekem egy hatvan év körüli eladónő.

- Ennyire unatkozik?

- Miért gondolja, hogy unatkozom?

- Itt kiabál kora reggel. Igyon egy kávét, aztán vegye meg amit akar és menjen.

- Mi van??? Maguknál mindenki megőrült? Vagy ennyire udvariatlan?

Fizetés közben a pénztárnál megemlítetttem, hogy miként beszéltek velem a boltban, de a kasszás úgy tett, mint aki nem hall semmit. Nyilván tudott mindent, hiszen a biztonsági őr végighaknizta a pénztárakat, röhögva előadva, vigyázzanak, mert jött egy őrült. 

Gyönyörű reggelem volt megint.

- 

 

SZUTYOK

Nem tölt el örömmel, sőt rettenetesen lehangol, és persze dühít, hogy sokadjára kell írnom a szutyokról (emberek, közállapotaink), de ha a mocsokban járunk, akkor arról kell beszámolni. Nyilván egyszerűbb és hálásabb téma lenne az aktuális,  a jelentéktelensége ellenére is nagy médiafigyelmet kiharcoló sztár dominikai nyaralásáról írni,  akit az érdekel, nyugodtan navigálja át magát egy bulvároldalra, nem fogok megsértődni, de ez a történet nem a napfényes szigetvilágban, hanem Budapesten történt, fényes nappal. A szutyok kellős közepén.

Park, valahol Budán. Kutyások sétáltatják a kedvenceiket, dobálják nekik a labdákat. A kiskutya labdáját elviszi a nagykutya, azt hiszi az is az övé. Előfordul ilyen, játszanak. A kiskutya két gazdája (egy pár) szeretne menni, de előbb vissza kellene szerezni a labdát. A nagytestű kutya nem adja. Szólnak a gazdájának, egy nőnek, hogy vegye el tőle a labdát és adja vissza.

- Én ugyan ki nem veszem a szájából. Vegyék ki maguk, ha akarják.

És itt válik az örömteli program rémálommá. A kiskutya gazdái többször is kérik a nő segítséget, de helyette megkapják, hogy ők libernyákok, és buzik. A labda marad a nagykutya szájában.

A pár elmegy a rendőrségre, ahol azt javasolják nekik, tegyenek feljelentést. 

Nem tesznek. Inkább vesznek egy másik labdát. És persze keresnek egy másik játszóteret.  

MÁSFÉL MÉTER

Funkcionális evő vagyok. Akkor táplálkozom, amikor megéhezek. Mindenevőnek számítok, de körömpörköltöt, pacalt, velőt és disznósajtot képtelen vagyok a számba venni. A pacallal kapcsolatban amúgy is van egy kibeszéletlen traumám, de nem szeretnék eltérni a tárgytól, ezért arról majd máskor írok.

Pechemre már délelőtt tizenegykor megéheztem. Küzdöttem ellene, ki akartam húzni legalább délig, de a parkolóban megláttam egy kebabos bodegát, az oldalán pedig egy művészien fotózott falafel-szendvicses reklámot. Megkívántam a csicseriborsós golyókat. Hezitáltam ugyan, egyek, ne egyek, végül az evés mellett döntöttem. Beálltam a sorba. Ketten voltak előttem, egy férfi, aki éppen leadta a rendelését, és egy nő. Mögöttük várakoztam, gondosan betartva a másfél, de inkább kétméteres távolságot. Természetesen maszkot is viseltem. Mivel a kebabos kifejezetten lassan dolgozott, közben sokat dumált, így nézelődni kezdtem hátha látok valahol egy ismerőst. Elfordultam, de csak pár másodpercre, majd amikor megint a menetiránynak megfelelő szögben álltam, már négyen voltak előttem. A nő és közém beállt két férfi. Szóltam nekik, hogy "uraim, én már itt álltam", mire flegmán azt válaszolta az egyik, hogy ő érkezett előbb, én csak utána. Megismételtem, hogy már régóta itt vagyok, de még lekezelőbb módon azt mondta, nem látott engem, tehát nem voltam ott. Maszkot nem tett a szája elé. Ronda fogai voltak, nagyok, töredezettek és barnák. Még egyszer megkíséreltem a tudomására hozni, hogy ő állt (pofátlankodott) be elém, de láttam, ez is csak újabb reménytelen eset, akivel nem érdemes vitatkozni.

Végül nem ettem falafelt. Leléptem. De legalább nem köhögött a szemembe a rohadt fogú.

Ha lesz időm és kedvem, valahol bekapok valamit.

FEHÉRINGESEK

- Gyúrsz?

- Ja.

- Jól nézel ki. Mintha magamat látnám.

- Köszi.

- Úgy egyben vagy. Fasza leszel vasalt ingben.

- Fehér ingben?

- Mi másban? Mi vagyunk a fehéringesek. De egy inget csak egyszer veszel fel. Kétszer sosem. Az olyan prolis. Okés?

- Okés.

- Hajadhoz ragaszkodsz?

- Nem muszáj.

- Okés, akkor nullás géppel, még ma. Mindenki felismer majd.

- Okés, tök kopaszra.

- Mit melózol?

- Konkrét melóm nincs. Üzletelek.

- Az jó.

- Ja.

- Látom a felvételed tegnap megtörtént. A pártigazolványodat is megkaptad.

- Meg, köszi. Ezzel bárhova bemehetek?

- Én mindenhova bemegyek. Nem kérnek semmit.

- Menő vagy nagyon.

- Tudom. De beszéljünk a projektről: Szabolcs, hetes körzet lenne a tiéd. Tudod vinni?

- Ja.

- Tudod merre van?

- GPS. Nem gond.

- Erkölcsid van?

- Ja.

- Csináltál már ilyet?

- Nem nagyon.

- Most nem, vagy nagyon?

- Még nem.

- Ne szarj be, a lényeg, hogy indulj.

- Ja.

- Okés. A választás hetében nálad is megcsinálják a herevasalást, csak hogy frankó legyél tetőtől talpig.

- Ja. Köszi.

- Ne köszönd. Gondolj a pénzre.

- Kinek dolgozunk?

- Öcsém, meg sem hallottam a kérdést. Egyébként nem mindegy?

- És mit kell majd mondanom?

- Hogy őszinteséget ígérsz. Meg, hogy minden jobb lesz. Mi vagyunk a jövő.

- Ennyi?

- Miért, ennyi nem elég?

- Ja. Okés. A vasalás nem fáj?

-  

REKORD

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Guinnes-rekorder Arthur D. Clarkson. A Scotland Yard tájékoztatása szerint akkor érte a halál, amikor könyvkiadója közölte vele, művéből - a megjelenés óta eltelt két évben - egyetlen példány sem fogyott el. George F. Holmes kiadótulajdonos természetesen magára vállalta a temetés megszervezését. Méltó módon akart elbúcsúzni a nagy írótól, és úgy gondolta, ehhez az olvasóknak is joguk van. A nyilvános virrasztáson, majd a temetésen is féláron lehetett megvenni a bestseller szerző első és egyben utolsó kötetét, amit két évvel korábban, bízva a mű iránt majd mindent elsöprő érdeklődésnek, még a nyomdai csomagolás előtt dedikált Arthur D. A rövid  írásokat tartalmazó vékonyka füzetet (a könyv árának ötszöröséért) a nyitott koporsóban fekvő író ajkához érinthették a jelenlévők, továbbá engedélyezték számukra, (ugyancsak plusz fontokért)  a közös szelfik elkészítését is. Az olvasók a holttest mellé guggolva fotózkodtak, de az igazán szerencsések és jómódúak a szemfedőket és a halott író fürdetéséhez használt tisztítószereket is megvásárolhatták. A szertartást követő napokban Arthur D. Clarkson összes kötete elfogyott, és azóta is vezeti az irodalmi listákat. Mivel Arthurnak nem voltak élő leszármazottjai, így a könyvét megjelentető George F. Holmesnál maradtak a jogok, ő örökölt mindent és vált Nagy-Britannia leggazdagabb emberévé.   

KEROZIN ÜGY

Szabotázs bűntette miatt a Legfelsőbb Népi Bíróság jogerősen öt év, hat hónap letöltendő fegyházbüntetésre, valamint a közügyektől tíz évre való eltiltásra ítélte Bacsai Attila karbantartó-lakatost. Az eljáró bíró, Petnekövi András gépkocsivezetőre négy év, két hónap börtönt, Engelber Károly pilóta-oktató esetében pedig három évnyi letöltendő börtönt és öt évnyi közmunkát szabott ki, valamint örökre eltiltotta a repüléstől. A ma meghozott drákói ítélettel pont került a rejtélyes, úgynevezett Kerozin-ügyre, mely az utóbbi évek legsúlyosabb visszaélése a szabad köztársaság történetében.

Az ügy szálai a szántópusztai ménesgazdaságig nyúlnak vissza, ahol Bacsai, a telep villany és vízellátásáért felelt. Azon az ominózus napon Bacsai (szándékosan?) a lakásán felejtette a hetes villáskulcsát, és mint a nyomozati anyagok bizonytították, ez az ügy szempontjából sorsdöntő momentumnak bizonyult. Bacsai ugyanis már a kora reggeli órákban észlelte, hogy a ménesgazdaság vendégházának zuhanyzójában akadozik a vízellátás, alig folyt víz a zuhanyrózsából, ellenben nem tudta jobban megnyitni a központi vezetéket, hiszen a szükséges szerszám nem volt nála, így a hibát képtelen volt elhárítani. Arra gondolt, másnap majd megjavítja. Pár perccel később azonban arról tájékoztatta a ménesgazdaság elnök-vezérigazgatója, hogy magasrangú vendég érkezik, aki szeretne tisztálkodni, majd átöltözni. Bacsai a hibáról nem tett említést, ellenben kétségbesett és egy kalapáccsal ütni kezdte a meghibásodott csaptelepet, amely ennek következtében még rosszabb állapotba került.

A helyzetet súlyosbította, hogy a vendég három órával később érkezett meg, mert mint kiderült útközben defektet kaptak, és a hivatásos gépjárművezető Petnekövi András nem tudott azonnal abroncsot cserélni, ugyanis a pótkerék le volt eresztve (szabotázs?). Ekkor a székesfővárosból futár vitt pótkereket a lerobbant járműhöz.

Végül sok órányi késéssel megérkeztek, de a vendég, a csöpögő zuhany miatt a tervezett két perc helyett közel háromnegyed órán keresztül fürdött, miközben sietnie kellett volna haza, gyermeke esti fürdetésére. Más megoldás nem lévén, a gyermek és a gondos, szeretettel teli apa érdekében helikoptert biztosítottak a gyors és biztonságos hazaérkezés elősegítése céljából.

A mindössze tíz percnyi repülőút alatt az ismert, a repülés, a légiközlekedés elhivatott szerelmesének számító közszolgának régi, fájó emlékek szakadtak fel az emlékezetéből. Eszébe jutott, mennyivel egyszerűbb lenne az élete, és most sem kellett volna pilótát kölcsönöznie, ha tizenkilenc éves korában Engelber Károly pilóta-oktató nem buktatja meg a vizsgán.

A ma meghozott ítélet megnyugtató módon igazságot szolgáltatott a három szabotőrrel szemben, a közügyek iránt fogékony, rendkívül érdeklődő, és mélyen empatikus társadalom számára pedig világossá tette, miért kellett helikopterrel repülni az elfoglalt, késésben lévő miniszter úrnak.

  

BORÍTÉK

Szörnyű éjszakái, és még rettenetesebb nappalai vannak. Azt álmodja, összerakja a tökéletes embert, fúr, vág, reszel, varr, képtelen másra gondolni, mint a testre, az artériákra, a nyitott koponyára, mindig csak a műtő, a szike, a vér, kibaszott Frankenstein a szerencsétlen. A legnagyobb név a szakmában. Három intézet főigazgatója, magánpraxist visz, könyveket ír, de ez sem elég, képtelen leállni.

Rovarirtó szerek flakonjait, tégelyeit gyűjti, már Brazíliából és Japánból is kapott csótány- és hangyairtós dobozokat, de ugyanilyen megszállottan kutatja a magas faktorszámú naptejeket is. A zacskós kiszerelésűek a gyengéi. A legnagyobb gondot azonban mégsem ezek a függőségek jelentik a számára. Állapota napról napra egyre súlyosabb, ezért segítséget kért a hazai lélekgondozás ünnepelt ikonjától, Csertus Ivántól.

- Magától jött?

- Nem jött velem senki.

- Nem ezt kérdeztem. Elismétlem, mert nem érti: saját elhatározásából jött, vagy valaki küldte?

- A feleségem kért meg.

- Akkor takarodjon vissza hozzá!  Anyucihoz. Ide akkor jöjjön, ha maga akar jönni! Értette?

- Igen. Maradni szeretnék.

- Férfi maga? Vagy csak egy lábtörlő?

- Férfi vagyok. Tekintélyes orvos.

- Orvosbáró! Mondja ki! Or-vos-bá-ró!!! Halljam.

- Orvosbáró.

- Ordítson!! Kurvára utálom a beszariságot! És miért van itt? Nem gyűjtött még elég rovarirtót? 

- Sosem lehet abból eleget gyűjteni. Most rendeltem Indonéziából egy pókok elleni port.

- Kurva jó. Maga tényleg orvosi eset. Mi van még?

- Boríték.

- Azt is gyűjt?

- Igen....

- Fasza. Na, meséljen erről. 

- Negyven éve gyűjtöm. 

- Hogy kezdődött? Írt magának egy nővérke?

- Egy vakbeles betegemtől kaptam. Műtét után.

- Üres borítékot kapott?

- Tízezer forint volt benne.

- Kezdésnek nem rossz. Aztán?

- Másnap is kaptam borítékot. 

- Jaj, de szar lehet magának.  

- Higgye el, zavarban voltam, amikor a zsebembe csúsztatták, de...

- Megszokta.

- Igen. Sőt, vártam, mikor kapom meg a következőt. Aztán már előre szóltam, hogy mennyi legyen benne.

- A pénzből adott másnak is?

- Kinek kellett volna?

- Nővérek, asszisztensek, altatóorvosok.

- A borítékot én kaptam, nem ők.

- Nagy franc maga...hogy is hívják? 

- Tivadar.

- Mi lesz most magával Tivadar? Ugye, tudja miért kérdezem.

- Én ne tudnám? A legtöbb páciensemet már letartóztatták, sokan ítéletre várnak. A feleségem minden reggel kitesz nekem egy borítékot a kávé mellé, ilyen asszony ő, de ez sem segít. Betege vagyok a borítéknak.

- A hálapénznek, maga szerencsétlen. Nem könnyű eset, de lássa kivel van dolga, elvállalom magát. Fizetni kint tud. Mit ül még itt? Menjen már!

- 

-