2020. október 20., kedd

KEROZIN ÜGY

Szabotázs bűntette miatt a Legfelsőbb Népi Bíróság jogerősen öt év, hat hónap letöltendő fegyházbüntetésre, valamint a közügyektől tíz évre való eltiltásra ítélte Bacsai Attila karbantartó-lakatost. Az eljáró bíró, Petnekövi András gépkocsivezetőre négy év, két hónap börtönt, Engelber Károly pilóta-oktató esetében pedig három évnyi letöltendő börtönt és öt évnyi közmunkát szabott ki, valamint örökre eltiltotta a repüléstől. A ma meghozott drákói ítélettel pont került a rejtélyes, úgynevezett Kerozin-ügyre, mely az utóbbi évek legsúlyosabb visszaélése a szabad köztársaság történetében.
Az ügy szálai a szántópusztai ménesgazdaságig nyúlnak vissza, ahol Bacsai, a telep villany és vízellátásáért felelt. Azon az ominózus napon Bacsai (szándékosan?) a lakásán felejtette a hetes villáskulcsát, és mint a nyomozati anyagok bizonytították, ez az ügy szempontjából sorsdöntő momentumnak bizonyult. Bacsai ugyanis már a kora reggeli órákban észlelte, hogy a ménesgazdaság vendégházának zuhanyzójában akadozik a vízellátás, alig folyt víz a zuhanyrózsából, ellenben nem tudta jobban megnyitni a központi vezetéket, hiszen a szükséges szerszám nem volt nála, így a hibát képtelen volt elhárítani. Arra gondolt, másnap majd megjavítja. Pár perccel később azonban arról tájékoztatta a ménesgazdaság elnök-vezérigazgatója, hogy magasrangú vendég érkezik, aki szeretne tisztálkodni, majd átöltözni. Bacsai a hibáról nem tett említést, ellenben kétségbesett és egy kalapáccsal ütni kezdte a meghibásodott csaptelepet, amely ennek következtében még rosszabb állapotba került.
A helyzetet súlyosbította, hogy a vendég három órával később érkezett meg, mert mint kiderült útközben defektet kaptak, és a hivatásos gépjárművezető Petnekövi András nem tudott azonnal abroncsot cserélni, ugyanis a pótkerék le volt eresztve (szabotázs?). Ekkor a székesfővárosból futár vitt pótkereket a lerobbant járműhöz.
Végül sok órányi késéssel megérkeztek, de a vendég, a csöpögő zuhany miatt a tervezett két perc helyett közel háromnegyed órán keresztül fürdött, miközben sietnie kellett volna haza, gyermeke esti fürdetésére. Más megoldás nem lévén, a gyermek és a gondos, szeretettel teli apa érdekében helikoptert biztosítottak a gyors és biztonságos hazaérkezés elősegítése céljából.
A mindössze tíz percnyi repülőút alatt az ismert, a repülés, a légiközlekedés elhivatott szerelmesének számító közszolgának régi, fájó emlékek szakadtak fel az emlékezetéből. Eszébe jutott, mennyivel egyszerűbb lenne az élete, és most sem kellett volna pilótát kölcsönöznie, ha tizenkilenc éves korában Engelber Károly pilóta-oktató nem buktatja meg a vizsgán.
A ma meghozott ítélet megnyugtató módon igazságot szolgáltatott a három szabotőrrel szemben, a közügyek iránt fogékony, rendkívül érdeklődő, és mélyen empatikus társadalom számára pedig világossá tette, miért kellett helikopterrel repülni az elfoglalt, késésben lévő miniszter úrnak.

  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...