VÁMPÍROK SÉTÁJA

A vámpírok bálja után idén tavasszal is megrendezik az immár hagyományosnak tekinthető vámpírok sétáját, amely a hazai vámpírközösség legnagyobb közösségi élményt jelentő eseménye. Mivel a vámpírok magányos, éjszakai lények, így különösen fontos számukra, hogy ilyen az alkalmaknak köszönhetően végre találkozhassanak társaikkal és persze megmutathassák magukat azoknak is, akik egyelőre még idegenkednek a vámpíroktól. Nekik azt üzenik, hogy mindig az első harapás a legnagyobb.

A vámpírok viszonylag szűk rétege felújított vidéki kastélyokban él. Számukra megnyugtató, hogy ezekben a káprázatos palotákban immár nem idegenként, az emberi szem elől bújkálva kell élniük, hanem nyugodt körülmények között, hiszen a vámpírközösség tehetősebb tagjai megszerezték ezeket az otthonokat.  Ők annyira megkedvelték ezeket a helyeket, hogy nem szívesen hagyják el kastélyaikat, így a közelgő vámpírok sétáján személyesen nem is vesznek részt, ott társaik képviselik őket.

A hazai vámpír közösség az elmúlt években magára talált és büszkén vállalja identitását. Ehhez persze szükségük volt állami segítségre, amit immár folyamatosan megkapnak. Azt korábban is lehetett tudni, hogy a vámpírok vér nélkül életképtelenek, ám a számukra biztosított, immár korlátlan vérszállítmányoknak köszönhetően a vámpírpopuláció megerősödött és szépen gyarapodik.

Idei sétájuk főszervezője  elmondta, céljuk továbbra is a békés, zavartalan vérszívás,  és azokat akik ebben nem akadályozzák őket, barátnak tekintik. A sétán ezúttal is lesz molino, melyen ez olvasható majd:  "Nem kérünk és nem ígérünk mást, csak vért, vért és vért".

KEGYELETI OKOK MIATT

Az Ótvar sorozat írója, szerkesztője  a "Szétb.....m a fejed fehér ruhás köcsög" című új művén dolgozott. Az utolsó fejezet korrektúrázása volt már csak hátra. A püffedt arcú senki beront a rendelőbe és egy tekebábuval, négy erőteljes, fejre mért ütéssel kicsinálja az orvost, majd befejezve a hentesmunkát, hasonló módon végez az asszisztenssel is. Vértől iszamos kezével leemeli a falról bekeretezett orvosi diplomát, földhöz csapja, majd a szilánkok alól kiemeli a papírt és apró darabokra tépi. A kint várakozó betegeknek elmenőben csupán annyit mond, hogy kopogással ne zavarják a rendelést. 

A gyűlölet mesterének tartott, és az Ótvar sorozattal tekintélyes vagyont felhalmozó szerző korábban úgy nyilatkozott, "mindenki hagyjon a picsába békén", miközben persze a rajongótábora türelmetlenül várja minden sorát, megszólalását. Egyikük úgy fogalmazott, a Mester erőt ad nekik, műveit olvasni pedig olyan érzés, mintha méreggel, vagy sósavval teli korsót innának ki az utolsó cseppig.

Az új, immár 18. könyvére azonban várni kellett, mert a szerzőt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Kiderült, már évek óta rettenetesen fájt a feje, mentális problémái is voltak, de ezt titkolta, valamint a hosszú várólisták miatt nem ment orvoshoz. Ezúttal rohammentő szállította kórházba, ahol azonnal megkezdték az életmentő műtétet.

- Sárvári doktornő, nyithatom a koponyát?

- Professzor úr minden rendben, a beteg alszik.

- Köszönöm. Lékelünk. Kérem a fúrót.

- Adom.

- Fűrészt.

- Adom.

- Feszítőt.

- Adom.

- Szívót.

- Adom.

- Tampont.

- Adom.

- Uramisten mi van itt bent? Ilyet még sosem láttam.

- Professzor úr, ez valóban döbbenet. Hol van az agy?

- Ott lent a csigolya alatt.

- Alig látszik.

- Azért lehet látni. Dió nagyságú.

- Tudunk valamit tenni professzor úr?

- Szinte semmit. Sorvadás. Egyértelmű. Nézzék meg, sárgás elváltozás, és apró duzzanatok.

- Befejezzük a műtétet?

- Nem sok értelme van. De azért megcsináljuk.

- Professzor úr  ismeri a beteget?

- Hallottam már róla, de nem jegyeztem meg a nevét.

- De ugye tudja mit mondott legutóbb?

- Persze hogy tudom.

- Most bosszút állhatnánk. Nem írna többé egy sort sem. Sokan lennének hálásak nekünk.

- Ezt  meg sem hallottam. Varrja össze a fejbőrt kolléga.

Az Ótvar sorozat szerkesztője a műtétet követően hamar felépült. Befejezte új művét és az egészségügyi témájú rémregényét népszerűsítő promóciós körútján mindenkit megfenyegetett. Üvöltött, a reflektorfényben jól kirajzolódtak a szájából kiröppenő,  majd permetszerűen aláhulló nyálcseppek. Kezében tekebábut tartott, úgy rohant le a nézőtérre. Az ott készült fotókat kegyeleti okok miatt sosem hozták nyilvánosságra.