MEGÖLELNI EGY FIDESZEST

Ülök a langymeleg délutánban és elképzelem, amint megölelek egy fideszest. Tegnap hallottam ezt az ötletet, egy szónok mondta a népnek, mindenki öleljen meg egy fideszest. Szerinte így indulhatunk el a nagy nemzeti megbékélés irányába. Egy öleléssel. Eddig csak a feleségemet ölelgettem, meg a gyerekeimet, apámat, anyámat, anyósomat is, mert belevaló asszony, de sosem szorongatnám őket pártszimpátia alapján. Ez a helyzet másokra is érvényes, ráadásul nincs senkire nagybetűkkel kiírva, hogy kire szavaz. A szónok arról nem szólt, hogy fideszes is ölelhet-e fideszest, vagy mit tegyünk abban az esetben, ha éppen egy fideszes akar ölelkezni velünk, bár ennek kicsi az esélye, továbbá ne vesszünk el a részletekben.

A béke ügye azonban számomra is fontos, talán a legfontosabb kérdés, így eljátszom hát a gondolattal, mi lenne ha mégis...?

- Zsolti, gyere közelebb.
- Miért, nem hallasz?
- De hallak.
- Mit akarsz?
- Megölelni.
- Mit?
- Megölelni.
- Itt a büfében?
- Kimehetünk a folyosóra is.
- Be van kamerázva minden.
- És?
- Mit és? Rajtunk röhögne a biztonsági osztály.
- Nem érdekel.
- Neked elment az eszed.
- Dehogy ment. Éppen ellenkezőleg. Végre közelednénk egymáshoz.
- Minek közeledjünk?
- A békéért.
- Nem vagyok én meleg.
- Én sem. Nagyon szeretnélek megölelni.
- Ebből elég volt. Megyek dolgozni.

Sosem adom fel. Megpróbálom a házban élő egykori vezérigazgatót megölelni, aki rendes lakótárs, régi fideszes káder, igaz nincs már a csúcson, de az is lehet, hogy csak titkolja.

- Látom te is mindig cipekedsz.
- Csak a szemetet viszem le.
- Én is a kukákhoz megyek. Menjünk együtt.
- Nagyon sietek.
- Én is. De ha leértünk megölelhetlek?
- Mit?
- Szeretnélek megölelni.
- Viccelsz?
- Nem viccelek. Gyors leszek.
- Egy házban lakunk, de nem vagyunk barátok.
- Tudom, de lehet, hogy ha megölellek, akkor azok leszünk.
- Bocs, de tényleg sietek. Szia.

Eszembe jut régi interjúalanyom, akivel egyszer összefutottam egy gyerekzsúron. Már akkor önkormányzati nagymenő volt, ma bankember. Milliós öltöny, óra, cipő, autó. Emlékszem a köszönés után azonnal hátat fordított nekem, de egy ölelés bizonyára sokat segíthetne. Esetében a gyors, célirányos közeledés a meglepetés erejével hatna.

- Ez mi volt?
- Ölelés.
- Kértem én ilyet? Nem kértem. Akkor? Mit akart ezzel?
- Megbékélni.
- Miért kéne megbékélni? És éppen magával?
- Nem akartam rosszat.
- Ki maga, hogy ölelget engem? Tudja ki vagyok?
- Persze, hogy tudom. Ezért csináltam.
- Na menjen innen vagy kidobatom.

A hitvalló híradósokkal, színészekkel, direktorokkal, popénekesekkel talán kevesebb a macera, velük biztosra mehetek. Mivel látványosan felkínálták magukat, első körben őket érdemes megölelni.

- Ha ufó lennél, vagy a Fényherceg az Antamita bolygóról,  na, akkor ölelgethetnél, de így jobban teszed ha lekopsz gyorsan.
- Figyelj, mindjárt adás van, nem szeretném, ha összekennéd a sminkemet.
- Nem tudom ki maga, biztosan nem járt még a színházunkban, mert emlékeznék az arcára, de Isonzót megjárt szépapám mondta, jobb ma egy ölelés, mint egy lövés, szóval maga rendes embernek látszik, amúgy nem szoktam ismeretlenekkel ölelkezni, ellenben ha elszaval nekem itt helyben egy Wass Albertet, megsüvegelem, maga pedig meglapogathat. Áll az alku?

Holnap lazább napom lesz, jövök-megyek majd a városban, biztosan találok valakit akit magamhoz szoríthatok. A népemért mindenre kész vagyok.