AZ ÍRÓ(K) HALÁLA

Sir Walton Boldizsár, a hároméves border collie békésen szundított Bábas Péter, a híres esszé és regényíró asztala mellett. Fejét Bábas lábára hajtotta, ami rendkívül jó hatással volt mindkettőjükre. A kutyát megnyugtatta Bábas közelsége, ugyanakkor a rendkívül fegyelmezett, szinte már szerzetesi életmódot folytató író is csak akkor tudott alkotni, ha kutyája ott szuszogott a szobában. Hajnali fél öttől írt déli tizenkettőig, majd a rövid ebédszünetet követően este hatig. Minden nap. Készült az újabb eposz, az ezerkétszáz oldalasra tervezett családregény.

Bábas tehát írt, teljes nyugalomban, csendben. A kiadó várta az újabb anyagot, amely remélhetőleg elhozza Bábasnak az újabb nemzetközi irodalmi díjat. Idén talán végre meglesz a Nobel is, és ehhez már csak az utolsó három fejezetet kell megírni.

Reggel hat óra tizenkét perckor azonban váratlanul egy üzenet jelent meg a számítógépe monitorján. Bábas először észre sem vette a kép jobb sarkában lévő szöveget, de érdekes módon, Sir Walton Boldizsár felriadt, majd mordult egyet. Bábasnak ekkor tűnt csak fel a szokatlan jelenség. Azt hitte vírusos lett a gépe, akkor pedig le kell állnia csakhogy elmentse a megírt szöveget, és persze riasztania kell Zsoltot, az informatikust. Közelebb hajolt a montorhoz.

- Jó reggelt! Megkérném, hogy az utolsó két bekezdést írja át!

Bábas megdöbbent. A kávésbögréje után nyúlt, azt gondolta, jót tenne egy korty ital, de nem volt már benne egyetlen csepp sem.

- Megértette?
- Mit?

Bábas reszkető kézzel pötyögte a betűket.

- Írja át az utolsó két bekezdést! Bár jobb lenne az egész fejezetet törölni.
- Miért írjam át?
- Csak. Mert nem jó.
- Ki maga?
- Nem fontos.
- Ki maga?? És hogy merészel zavarni?
- A maga érdekében szólok. A regény címe is változtatásra szorul.
- A kötél feszülése a lét peremén tökéletes cím.
- Magának tökéletes. A magyar olvasóknak azonban nem.
- Ez őrület! Nem írok át semmit!
- Akkor baj lesz. Nagy baj.
- Mi?
- Ne akarja megtudni. Lássam, hogy törli a szöveget!
- Rendőrt hívok!
- Nevetséges. Hova hív rendőrt? És mit mond nekik? Azt hittem okosabb ennél. Törölje!
- És ha törlöm, békén hagy végre?
- Ezt nem ígérhetem.
- Tűnjön már el végre!. Író vagyok, a kéziratot két héten belül le kell adnom.
- Ráérünk. Mi tudunk várni.
- Mi az, hogy mi?
- Mi. A kiadója.
- Az én kiadóm a Parmattan Deus.
- Látom vitatkozni akar. Akkor kezdjük előlről. A tervezett 1200 oldalt pedig most felejtse el. És új borító kell.
- Már készen van a borító.
- Új címlap lesz. A magyar korona lesz rajta és a budai Vár.
- Ennek semmi köze a regény témájához.
- Ezért kell újraírnia. Az egészet. És maximum 120 oldal lehet.
- Ez őrület. 120 oldal kevés a családregényhez.
- Ki mondta, hogy családregény lesz?
- Mit akar maga?
- Új regényt. Magyar regényt. A főszereplője egy kilenc gyermekes magyar gazdálkodó lesz, aki magyar sertéseket hízlal. Szépen élnek. Nem túl bonyolult történet. Magának ujjgyakorlat.
- Kit érdekel ez a marhaság? Ezt senki sem fogja elolvasni.
- Ha még író akar lenni, tegye amit mondok. Új cím, új téma, új borító. Ha követi az utasításainkat, ötszázezer példányban kihozzuk a könyvet.
- Kikérem magamnak!
- Sorban állnak az íróink, bármit megtennének egy ilyen példányszámért. Nem könyörgünk magának.
- Kitől kapta meg az elérhetőségemet?
- Mindent tudunk. Az összes íróról. Mit írnak, hol tartanak, mi a könyveik üzenete, de még arról is van információnk, hogy milyen szakirodalmat használnak. És azt is tudjuk, hány cukorral issza a reggeli feketéjét.

Bábas ekkor vadul gépelni kezdett. Befejezte a regényt. A szöveget gondosan elmentette, majd elküldte egy ismeretlen címre. Ezután felöltözött, és sétálni indult az erdőbe Sir Walter Boldizsárral.

A hűséges eb nem sokkal később lefeküdt a fa tövébe, és szomorú szemmel nézte a kötélen himbálózó gazdáját. A kötél feszülése a lét peremén című regény végül egy francia kiadónál jelent meg.

Meglett a Nobel-díj.

SZÍNHÁZ

- Figyelsz, édesem? Bejössz jobbról, nem sietsz, lassan, nyugodtan menj, megállsz középen, majd megvetően ránézel Walterra.

- És ha már bent vagyok, mit csináljak? Mármint a nézésen kívül.
- Minek kérdezel? Majd mondom, hogy mit. Szóval, csak állsz és nézel. Majd azt sziszeged: Walter, köztünk mindennek vége.
- Hogy lenne már vége? A második felvonásban leszek terhes tőle.
- Kérdezett téged valaki? De most komolyan? Vagy már rendezni is akarsz?
- Jó, akkor némán nézem.
- Nem csak nézed, hanem közlöd vele, hogy vége. Világos? Érthető voltam?
- Érthető.
- Jól van már, ne bőgjél.
- Nem bőgök.
- Akkor színészkedsz. Nem vagy már kezdő. Neked ezen régen túl kellene lenned.

Ismét reneszánszát éli az amatőr színjátszó mozgalom. A kisvállalkozások, mezőgazdasági termelőegységek, call-centerek, feldolgozó üzemek kultúrtermeit ismét benépesítik a lelkes színjátszók. A három műszakos beosztás nem szegi kedvét a munkás-színészeknek, akik mindig lelkesen próbálnak.

- Akkor csináljuk meg újra. Bejössz, nézel.
- Walter, köztünk mindennek vége.
- Kurvajó, erre gondoltam. Megy ez, nem hiába választottalak a főszerepre éppen téged.
- Nem választottál. Itt találkoztunk.

A legkiemelkedőbb színjátszó közösség az újpesti bőrgyár egykori cserzőüzemében alakult meg. Vezetőjük P. Béla, akit ha másról nem, a jellegzetes, kopott bőrnadrágjairól és a vállán átvetett, ugyancsak bőrből készült táskáiról biztosan mindenki ismer. Vagy a táncház mozgalomból.

- Andrea, nem emlékszel? Mi már korábban is összefutottunk, Pécsett.
- Nem ma volt.
- Öt éve.
- A régi szép idők. A POSZT-on. Hol van már az is?
- Én lettem a legjobb rendező, te pedig a legjobb női alakításért kaptál díjat.
- Mályva hercegnőt játszottam, te pedig a Gégemetszők, avagy a cenzor halála rendezőjeként nyertél.

Béla elmereng a múlton, de nem panaszkodik.

- Életem legjobb munkája volt. Ezt persze akkor még nem tudtam.
- Én sem, hogy a Mályva lesz utolsó színházi szerepem.
- Téged az a disznó rúgott ki?
- Nem, előbb leváltatta az Ernőt, majd rá két hónapra bezárták a színházat. Meg az egyetemet. Nem kaptunk pénzt. Muszáj volt eljönnöm. De neked sem lehetett könnyű.
- Nekem a megyéspüspök titkára lett a főnököm. Az összes darabomat betiltatta. Aztán a színházat feltöltötték kispapokkal.
- És hogy találtad ezt az üzemet?
- Bőrdíszművesként itt kezdtem. Emlékeztek rám. Visszavettek. És te?
- Jelentkeztem az ALDI-ba árufeltöltőnek, de nem kellettem. Azt mondták, a pénztárosnők kihívónak találtak. Ezért nem mehettem oda. Utána olvastam erről a bőrfeldolgozó üzemről.
- Itt jó dolgod lesz. A színjátszókörünkbe naponta jelentkeznek a munkások. Sokan jöttek a Katonából, a Jurányiból, Bodótól, Mundruczótól.
- Árpád is jön?
- Sajnos őt elveszítettük. Nem jön már vissza. Franciaországban dolgozik egy csigatenyésztő telepen.
- És a Szabi? A Hajdú.
- Ő már itt melózik nálunk. Ma éjszakás műszakban dolgozik, de azt ígérte reggel nem megy haza, hanem találkozunk, és ez első felvonást lepróbáljuk. Ugye milyen szép ez a vállalati kultúrterem?
- Mint a régi MOM. Ötvenes évek feeeling.
- Édesem, ne húzzuk az időt, akkor most még egyszer bejössz, megállsz és nézel. És mondod!
- Walter, köztünk mindennek vége.
- Jó volt, megvettem, köszönöm. Holnap folytatjuk. Ha kérdésetek lenne, délelőtt a cserzőkádnál megtaláltok.

A bőrfeldolgozó üzemegység munkásai a vállalati faliújságról értesülhetnek a színházi bemutatókról. A premiereken mindig dugig van a terem, szinte még a csilláron is lógnak színházimádó dolgozók. Kihunynak a fények, kezdődik a játék.

Kint, az üzemben büdös van. A ruhák öt perc után bűzlenek. Hiába fürdik az ember, nem szabadulhat a penetráns dögszagtól. Cserzett bőr, hogy a franc esne bele.

BÉLSZÉL AZ ASZTALNÁL

- Tisztelt kollégák, tudóstársak, nyelvész barátaink! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek a "Szavak és tettek ereje" című konferenciánkra. Mielőtt azonban megkezdenénk a munkát a különböző szekciókban, arra kérlek benneteket, olvassátok át, majd írjátok alá az előtérben elhelyezett pár soros nyilatkozatot. Ne ijedjetek meg, erre csupán azért van szükség, hogy nyilvános megszólalásainkkal megőrizzük tudományos műhelyünk jó hírnevét. Tehát, csak akkor és csak úgy beszéljetek mikrofon előtt, vagy írjatok twitter üzeneteket az itt végzett munkáról, hogy ha az a szervezetünk érdekeit, jó hírnevét nem sérti, megítélését hátrányosan nem befolyásolja, nem ütközik jogszabályba; továbbá nem okoz erkölcsi és anyagi kárt.

Alig negyedórával később máris összeült a "Mivel fejezhetjük ki azt, amire már nincsenek szavak?" elnevezésű szekció. A munkacsoportban Bécsből érkezett viselkedéskutatók, pszichiáterek valamint, a napokban érthetetlen okból és a már ismert brutalitással felszámolt Lőrincze Lajos Intézet nyelvészei vettek részt. A konferenciát szervező Borhidfalvy Ágoston professzor kért elsőként szót, elindítva ezzel a közös gondolkodást.

- Vegyünk egy alapesetet, melynek leírására sajnos kikoptak a szavaink. Bár, lehet, hogy erre sosem voltak. Szóval képzeljünk el egy vasárnapi ebédet, ahol az asztalnál ott ül a szűk család. Beszélgetnek, beszámolnak az üzleti sikereikről, betegségekről, tervekről, kanalazzák a levest, mikor is egy szép, nagydarab rokon, elkezd eregetni.
- Mit?
- Eregetni. Szelei lesznek.
- Baj van a belével, ezt szeretnéd mondani, Ágoston?
- Igen, köszönöm. Gond van az emésztésével. Vagy legalábbis ezt feltételezhetjük vele kapcsolatban.
- Miért nem megy ki a mellékhelyiségbe?
- Jó kérdés, annál is inkább, mert többen is ezt tanácsolják neki.
- És?
- Nem megy ki, sőt egyre többször és egyre nagyobbakat...
- De ugye ez nem történt meg, ez csak példamondat, Ágoston professzor úr?
- Rátok bízom ennek megválaszolását. Szóval, ez a családtag, hiába kérik, nem megy ki a vécére , hanem folyamatosan szellent, közben a mobiltelefonját nyomkodja és mindenfélét posztol a világhálón.
- Érdekes. Ezek szerint azonnal kiad magából mindent.
- Az egyik családtag kifejezetten kéri, hogy menjen ki, ne büdösítse be az ebédlőt, vagy ha nem teszi, akkor pedig ő fog elmenni, és vissza sem jön, amíg a kedves rokon nem hagyja abba az eregetést és a twitter üzengetést.
- Kínos.
- Az. De a java csak most jön, mert egy idő múlva letolja a nadrágját, és helyben elvégzi a nagydolgát.
- Ebéd közben? Az asztalnál?
- Az asztal alatt. Vagyis alá.
- A többiek előtt?
- Persze. És aztán le is fotózza.
- És ezt eddig nem tudták róla? Hogy így viselkedik?
- Két családja van neki. A kisebbik, ahonnan ő jön, ezért dicsérni szokta. Sőt, bizonyos esetekben, amikor a család érdekei ezt kívánták, még javasolták is, hogy minél jobban vetkőzzön ki magából. Bár, ezt nem is kellett kérniük. Ő ilyen. Egy használt papírzsebkendő többet ér, mert azt legalább még lehet használni valamire.
- Ez egy....ez egy....nem is tudom, mit mondjak erre.
- Én sem tudom, Csak keresem a megfelelő szavakat erre, professzor úr.
- Kedves kollégák! Ezért vagyunk itt, hogy nyelvészként, viselkedéskutatóként választ adjunk ezekre a kérdésekre. Miért tesz valaki ilyet, valamint miként minősíthetjük mindezt? Várom a javaslataitokat.
- Jellemtelen.
- Pontosabb megfogalmazás kell. Végtére is nyelvészek vagyunk.
- Neveletlen. Nem, inkább bunkó.
- Elcsépelt kifejezés.
- Tűrhő.
- Nem rossz, de nem elég erős.
- Szutyok.
- Színpadias.
- Alja.
- Hát....
- Ganaj.
- Ez is kevés.
- Tahó.
- Gyökér.
- Ótvar.
- Egy büdös g....i.
- Ez tökéletes, nyelvtanilag és tartalmilag is hibátlan, de nyilván, ti is ismeritek néhai Péter barátunk mondatát, "bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá." Most tartsunk tíz perc szünetet, utána pedig újabb eseteket vitatunk meg. Ha pedig még nem mondtam volna, van kint kávé és pogácsa.