GUILLOTINE

Robespierre-t 1793 szeptemberében arról kérdezték az újságírók, igaz-e, hogy a jövő hónapban száz darab új guillotine-t vásárol a Forradalmi Törvényszék? A Megvesztegethetetlen azt válaszolta, "nem foglalkozom napi technikai ügyekkel."

HOMO ROBOTICUS

A hordozható macskavécék tisztításáról szóló anyagot írtam, ezzel nem késhetek, mert évek óta ez az egyetlen fizetős melóm a Macskaszőr újság, szóval ott tartottam, hogy melyik a legjobb minőségű homok amit érdemes beszórni a dögöknek csak hogy szeressenek oda vizelni, és csak oda, még véletlenül se a szőnyegre, vagy a cipőkre, mert a macskahúgy iszonyú büdös, éppen ezt részleteztem, mikor pittyegni kezdett az ósdi, törött fedlapú Nokiám.  Az üzenet feladójáról nem tudtam semmit, ismeretlen számról írt, és szűkszavúan csupán annyit, hogy Horánypüspökiben évek óta üzemel egy titokzatos gyáregység, feltétlenül nézzem meg. Mi a fészkes fene lehet ezen a porlepte vidéken, de mielőtt rákereshettem volna a Google Earth segítségével máris újabb üzenet jött, vélhetően ugyanarról a mobilról. Menj a gyárba! Siess! "

Az emberre rendkívül hasonlító, ugyanakkor mégis egészen különös, mozgó és beszélő humanoidok közigazgatásban történő alkalmazásáról nyolc évvel ezelőtt hallottam először, de akkor bődületes baromságnak tartottam, rosszindulatú feltételezésnek, kitalációnak, rémhírterjesztésnek, pedig ha akkor rászállok a témára, talán már Pulitzer díjas szerző lennék, Egyetlen mentségem, hogy akkoriban  is a megélhetésért robotoltam, bérmelóban ontottam a cikkeket, hol a lámpagyár reklámbrossúrájába, hol pedig a harci kutykákat imádók fanzinjába, de azt is álnéven, nehogy valaki megtaláljon és szétverje a pofámat. Igen, ma már tudom, a a homo roboticus lett volna a nagy téma, minden valamire való újságíró ilyen sztorira vágyik egész életében, de jobb későn, mint soha.

A szigorúan őrzött telepre nem volt könnyű bejutni. Először is kellett találnom valakit, aki ismeri a környéket és segít élve átjutni a gyárat övező bugyborékoló, mesterséges mocsáron. Természetesen nem fedhetem fel kik támogattak, csupán annyit árulhatok el, a hazaszeretet okán álltak mellém. Azt mondták, az igazi patrióta feladata leleplezni mi folyik a gyárban, milyen szörnyeket gyártanak ott futószalagon.

Végül segítőim úgy döntöttek, hogy egy helyi ezermester drónjával szállok a gyár fölé, majd a távirányítású gép lassan leereszkedik velem. Tökéletes tervnek bizonyult. Karcolás nélkül, észrevétlenül jutottam be a kivilágítatlan telepre. A horánypüspöki patrióta ellenállók előrelátó módon elláttak a gyárban használt munkás egyenruhával is, a sötétben gyorsan felvettem a céges öltözéket, így kisebb lett a lebukás kockázata. Ezt követően lassan közelítettem a központi gépteremhez, majd benyitottam.

Nem akartam hinni a szememnek. Csupa ismerős arcot láttam, de képtelen voltam elhinni, hogy ez lenne a valóság. Pedig az volt. Korábban ezen a helyen japán exportra szexbabákat, robotnőket, műpéniszeket és rezgős dildókat gyártottak, de azt követően, hogy egy közeli cég privatizálta az üzemet, átalakították a profilt. Szexre rendszeresített, beszélő, egyszerűbb utasításokat végrehajtani képes elektromos guminők helyett, hiperrealista férfiakat kezdtek készíteni, akik maguk is beszéltek, igaz, ők sem túl bonyolult mondatokat ismételgettek. A szexnek befellegzett. A robotok másra kellettek.

A cég főmérnöke találta ki az egészet, ő maga tervezte meg a homo roboticus-ok profilját, majd ügyes kezű ipartervezők formálták meg az új arcokat, testeket. Profi munka, ezt nem tagadhattam akkor sem, amikor megbabonázva néztem végig a géptermen, melynek közepén állt a gigantikus automata gépsor, amely óránként tíz robotot szerelt össze.

Annak érdekében, hogy ne vegyenek észre, a csomagolók között kerestem magamnak munkát. A lelepleződéstől való félelmem végül alaptalannak bizonyult, hiszen már a csomagolómunkások is ott készült robotok voltak, így nem kellett attól tartanom, hogy mint illetéktelen betolakodót, ipari kémet feljelentenek a főnökségnél.

Egész éjjel csomagoltam és próbáltam a látottakat memorizálni. A férfirobotok két alaptípusban készültek, szakállas és nem szakállas verzióban. Volt közöttük riasztóan kövér, kopasz, redőzött tarkójú, mint ahogy jóképű, fitt, kifejezetten csinos fiatal férfi is. A kövér testek szűk ingeket kaptak, a gomboknál feszült rajtuk, valósággal szét akart repedni, erre kerültek rá az egyszerű barna öltönyök, míg a fiatal homo roboticus-ok a legújabb divat szerinti szerelésben hagyták el a gyárat, menő cipőkben, elegáns nyakkendőkkel, drága tásákákkal.

Mielőtt dobozba kerültek volna, a koponyájuk zárszerkezetét kioldva felnyitották azt és behelyezték a miniatűr számítógépet, amely a testet és a beszédet, vagyis a robotemberek kommunikációját koordinálta.  Ezt követően már az egyikükkel magam is tudtam beszélni pár mondatot.

- Szia, most indulsz? - kérdeztem egy fiatal sráctól vagyis ifjú homo roboticustól. Úgy nézett ki, mint egy menő ügyvédi iroda munkatársa, vagy mint egy államtitkár.

- Még nem tudom hova kerülök. Remélem jó helyre.

- Mondtak valamit, hogy mégis hol kezdesz?

- Azt hiszem a minisztériumi kabinetirodán leszek vezető, de a programot még nem futtatták le bennem.

- Ugye jól értem, ha ez megtörténik, akkor fogod majd csak megtudni, hogy hol és ki fog téged használni?

- Igen, jól érted.

- És te mindent tudsz? Mármint arról a területről ahol alkalmaznak majd?

- Nem tudok semmit. A segédprogramok oldanak meg mindent. Vannak képletek, azok segítségével dolgozom és válaszolok a kérdésekre.

- Tehetünk próbát?

- Persze, ez a dolgom, hogy válaszoljak.

- Köszi. Akkor azt kérdezem,  mi van azzal a pár milliárddal, ami már nincs meg?

- A törvények betartásával célirányosan használtuk fel, minden forinttal el tudunk számolni.

- A beruházás környezetvédelmi szempontból aggályos, sokak szerint hosszú távon akár életveszélyes is lehet.

-  A törvények betartásával célirányosan terveztük, minden forinttal el tudunk számolni.

- Az egészségügy romokban. Erről mit gondolsz?

- Én most elmegyek. Nem folytatok tovább értelmetlen beszélgetést. Ha még vannak kérdésed, fordulj a sajtó és kommunikációs osztályhoz. Egyébként boldog május elsejét kívánok.

A fiatal homo roboticus ezt követően bekerült a dobozba, és mint törékeny árut gondosan hungarocell téglatestek közé csomagolták, majd nem sokkal később kiszállították a megrendelőnek. Megtudtam, ez folyamatosan így megy, évek óta, mert a homo roboticusra nagy az igény. Megbízhatóan mindig ugyanazt mondják, nem bizonytalanodnak el, ütésállóak, és bármikor lecserélhetőek. Az én gépemberemet legközelebb egy sajtótájékoztatón láttam ismét, de hogy mit mondott arra nem emlékszem. De az is lehet, hogy nem mondott semmit, csak mozgott a szája.

MOCSKOS SZÁJÚ SZANDRA

Szandra csendes, szolid nő, nem árt a légynek sem. Gondosan ügyel a megjelenésére, makulátlanul tiszta, ápolt. Sokat olvas. Főleg modern skandináv drámákat.  Imádja a gyerekét, a férjét, igazi családanya. Túl van a negyvenen, de ez nem látszik rajta. Fiatalabb korában  annyira szépen beszélt, hogy több ízben nyert Kazinczy szépkiejtési versenyt. Ez azonban a múlt, a boldog ifjúság korszaka.

Szandra megváltozott, megbotránkoztatóan csúnyán beszél. Este hétkor kapja el az első roham, kilenckor jön a második, és ha nagyon felizgatja magát, akkor tízkor is rikácsol, ordít, szidalmaz. Nézi a híradókat és önmagából kivetkőzve kommentálja a látottakat. A mocskos szemétláda, ótvar tróger, hazug kretén, tolvaj banda kifejezéseket használja leginkább, sajnos azonban ennél durvább szavakat is kiejt a száján, néha a papucsát is a készülékhez vágja dühében. A férje szerint Szandrának orvosra lenne szüksége, mert ha így folytatja teljesen becsavarodik, valamint félő, ha nem javul az állapota, akkor válás lesz a következménye e felfokozott idegállapotnak, hiszen még a legszelídebb társ sem képes évekig elviselni, ha valaki fejhangon üvöltözik mellette tévénézés közben.

Szandrával nincs semmi baj, sőt a reakciói teljesen ép elmeállapotra utalnak. Manapság egy normális ember így reagál a külvilág híreire. Az apátia, a megadás, a csendes befelé fordulás is elfogadható magatartás, éppen ezért ha valaki saját magán, vagy a társán ezt tapasztalja a hírösszefoglalók megtekintése közben, akkor nyugodt lehet, magukkal minden oké. 

Ön hogyan nézi, hallgatja a hírműsorokat, híradókat? Csendesen és beletörődően? Netán dühöng és káromkodik? Legszívesebben szétverné a készüléket? Vagy elkapná a műsorvezetőt? Ha Ön is Szandrához hasonlóan viselkedik, egyúttal magára ismer, jelentkezzen, írja meg tapasztalatait! Ne szorongjon! Együtt mindent megoldunk.  Enerva Gyógyszergyár, Vecsés, Kezdet utca 18.

KIHAGY AZ AGY

A feledékenység egyetlen pozitív velejárója, hogy a korábban már sokszor elmesélt nem túl érdekes  történeteidet ismét elmondhatod, felidézheted, kiszínezheted, és mivel senki sem emlékszik semmire, ismét van miről beszélni, beszámolni, nincsenek üresjáratok, kínos csendek, nagy az esélye annak, hogy mindenki remekül szórakozik majd. Legutóbb velem is ez történt, de ne kérdezzétek, hogy hol, mikor, kivel és miről beszéltem. 

FENSZI BAJBAN VAN

A nézettségi statisztikát olvassa amit pár perce küldött át neki az Érzőpont Reserch Részvénytársaság, ám az adatok lesújtóak, nézi és nem akar hinni a szemének. A múlt heti adásnál pontosan tizenegy nézőt veszítettek, ennyivel kevesebben követték a műsort, ha pedig a jövő hetinél is ez lesz, vagyis már csak hatmillióan lesznek kíváncsiak a legújabb szuperprodukciójára, abban az esetben kínos magyarázkodás következhet a tulajdonos hangszigetelt irodájában,  ahol God Rezső bizonyára megint üvölt majd vele, és örülhet ha nem rúgja ki azonnal. Egyébként mindig ez van,  kiteheti a lelkét a csatornáért, hozhatja a legmenőbb arcokat főzni és sztorizni, ha azok a kurva nézők átkapcsolnak és valami gagyit bámulnak.

Fenszi, vagy ahogy a szakmában nevezik Patkány Öcsi azonban sosem adja fel, nagy túlélő, úgy ugrál egyik társaságtól a másikig, mintha csak  fiatal sarki róka  lenne amely jégtábláról jégtáblára szökkenve küzd a végső elmúlás ellen. Patkány Öcsinek azonban van egy titkos notesze, abban azon médiamunkások nevét őrzi gondosan, akikre mindig számíthat ha baj van. Semmit sem bíz a véletlenre, ezért régi cimboráját hívja elsőként, a bulvár királycsinálóját, Ó-Somoskői Mihályt.

- Szia Misikém, tudunk beszélni?

- Baj van?

- Mondjuk úgy.

- Megint ki akarnak rúgni?

- Még nem, de szarban vagyok.

- Mennyire sürgős?

- Nagyon.

- Szóval, ez eheti számba kellene valami nagy durranás rólad.

- Gondolatolvasó vagy Miska.

- Mid van?

- Hogy érted?

- Milyen sztorit tudok megírni rólad?

- Valami mindig van.

- De már mindent tudnak rólad az olvasók.

- Nem mindent.

- Figyelj, írtam már a válásodról, az új barátnődről, az összes régiről, a fogyókúrádról, az étkezési szokásaidról, az új konyhabútorodról., a nyaralásaidról, a fürdőnadrágodról.

- Mi lenne ha írnál Evelinről?

- Ő ki?

- Tudod az a ronda csaj, akivel egy osztályba jártam általánosban, aztán elment külföldre.

- És?

- Hát valami meghatót biztosan össze lehetne hozni vele kapcsolatban.

- Például azt, hogy meghasadt a szíved, amikor elszakítottak szerelmedtől, mert a szülei külföldre költöztek és vitték őt is. Ilyesmire gondolsz?

- Pontosan.

- És akkor írjam bele, hogy tíz évig szerelmes leveleket írtatok egymásnak, végül hozzáment egy denveri tűzoltóhoz, de milyen kegyetlen a sors, mert kigyulladt a lakásuk, a férj későn ért haza, és már nem tudta kimenteni a házból Evelint?

- Ez jó! Tényleg, miért nem írsz regényeket? Annyira tudsz.

- Folytatom. Téged ez a hír annyira megrázott, hogy megkerested az özvegyet és azóta barátok vagytok, minden karácsonyra személyesen viszel ajándékcsomagot Evelin  árván maradt gyermekeinek. Mit szólsz ehhez?

- De nem voltak gyerekei.

- És? Kit érdekel?

- Engem. Mert kellene kép is a sztorihoz.

- Nyugi, lesz kép is. Ugye hallottál már a photoshopról?

- Beszarok ez kurva jó sztori. Kár, hogy nem nekem jutott eszembe.

- Fenszikém, ez a mi dolgunk, te csak foglalkozz a remek műsoraiddal.

- Most is rohanok a felvételre.

- Mi megy a héten?

- Most az Élet a kajütben következő évadát vesszük fel, tudod ezt csináljuk a Balatonon egy csónakban.

- Nem unod még?

- Tudod mit szoktam mondani. Arccal a pénztár felé!

- Fenszikém, tök igazad van. Na jó, összedobom a cikket, pénteken címlapon leszel.

- Misikém, örök hálám.

- Ne hálálkodj, egymásból élünk.

- Jövő héten ebédeljünk együtt, addig átgondolom és összeszedek még pár jó sztorit.

- Okés, szevasz.

- Szevasz.

Mivel az Élet a kajütben sorozat is elég gyalázatos nézőszámokat produkált, ezért Fenszi innentől kezdve minden héten együtt ötletelt Ó-Somoskőivel, a legnagyobb hazai celebkeltetővel. Nem számították rá ugyan, de akkora volt a baj, menekültek a nézők, hogy Fenszi végül a saját anyját kínálta fel témaként. Megvették.